Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)
2022-11-16 / 265. szám
[22 SZALON ■ 2022. NOVEMBER 16. www.ujszo.com A szavak ereje a legnagyobb erő I lf' KNIZNICA JOZSEFA SZINNYEIHO V K0MÁRNE SZINNYEI JÓZSEF KÖNYVTÁR KOMÁROM MINŐK I Rcalizované s Gnaninou podporou Fondu na podporu kultúry stnych mensín a Nemzetiségi Kulturális. »tasával Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser, a Prima Primissim^díj idei jelöltje volt a közelmúltban a komáromi Szinnyei József Könyvtár vendége; a Ki viszi át az irodalmat címmel meghirdetett beszélgetést Demcik Norbert, a könyvtár munkatársa vezette. A kétszeres Kossuth-díjas Juhász Ferenc költő lánya bevezetőként elmondta: nagy öröm számára, hogy egy teljesen megújult könyvtárban beszélgethet irodalomról és könyvekről, hiszen ezek az értékek amellett, hogy összekötik az embereket, mentsvárat és menedéket nyújtanak az életünkben. ,A fordulópontok — egy gyermek születése, szakmai sikerek, szeretteink halála - fontosak az ember életében, de ahogy Márai is mondta, ugyanolyan fontos, hogy az ünnepi pillanatokat a mindennapjaink részévé tudjuk tenni. Hogy ne csak egy szép napot írjunk be a látható vagy láthatatlan naplónkba, hanem a mindennapjainkat tudjuk úgy megélni, hogy abban mindig megtaláljuk az értéket és a szépet - válaszolta Juhász Anna az indító kérdésre, melyek voltak élete meghatározó sorsfordulói. - Édesapámról, akiről sokan azt mondták, hogy komoly ember volt, szándékosan tettünk a róla készült könyv borítójára egy mosolygós, 1956-ban készült képet. Én ezt a mosolygós, játékos arcát ismertem és szerettem. Mi úgy éltünk, hogy apukám, aki otthon írt, szerkesztett, mindig otthon volt. Néha csak azért ült fel a buszra - autónk nem is volt -, hogy egy kicsit emberek között legyen. Nem vásárolt semmit, szerény körülmények között éltünk. Egy szertartása azonban volt. Minden este fél pohár pezsgővel várta haza az anyukámat, aki orvosként dolgozott. Minden áldott nap megünnepelte, hogy van egy felesége, és van családja.” Majd a kérdésre visszatérve elmondta, hogy sok fontos állomás volt az életében, az egyik, amikor Rómában járt egyetemre, és ezek közé sorolja a Hadik Irodalmi Szalon (ma Juhász Anna Irodalmi Szalon) tizenkét évvel ezelőtti elindítását is. A továbbiakban a beszélgetést vezető .Demcik Norbert arra volt kíváncsi, mennyire nyomta hasonló teher Juhász Anna vállát, mint ami a nyugatos zsenik gyerekeire ff Egyre jobban kezdem látni, miképpen lehet egy éven át kommunikálni a nagyközönséggel egy-egy szerzőről. olyannyira jellemző volt. „Két nagy különbség van. Babits lánya - utalt a műsorvezető által felsorolt példákra - örökbefogadott volt, és kapcsolatát Török Szofival megmérgezte az örökös rivalizálás. Az örökbefogadás tényét eltitkolták a lányuk előtt, közben örökösen költözködtek, és folyamatosan jelen volt náluk a szőnyeg alá söpört feszültség, amit éh nagyon nem szeretek, mert senkinek sem jó. Karinthyéknál még több volt a nehézség, hiszen az író nehezen dolgozta fel első felesége halálát, akitől Gábor fia született, a későbbi költő, aki kora gyerekkorától idegbetegséggel küszködött. Két évvel később feleségül vette Bőhm Arankát, akivel a kezdetektől bonyolult volt a kapcsolatuk, ami kihatott Gáborra és közös gyermekükre, Cinire is. Kosztolányi Ádám az első világháború okozta nélkülözés legnehezebb időszakában született. Szülei már egy éve együtt éltek, de házasok nem voltak, ami miatt a szomszédok szinte kiutálták őket. A fiú, aki később apja nyomdokaiba lépett, idegileg szintén terhelt volt. Ezzel szemben én nem írok, nem vagyok alkotó ember, mint édesapám. Második házasságból születtem, és ami a leglényegesebb különbség, ez két megérkezett, kiegyensúlyozott és tudatos ember házassága volt. Édesapámnak nem voltak művész allűrjei, és hiányzott belőle az az ego, ami irigységet kelt, folyamatosan arra készteti az embereket, hogy kibeszéljenek másokat, rivalizáljanak.” Juhász Ferencnek, tudhattuk meg, fiatal korában rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie, hiszen első felesége öröklött depresszióban szenvedett, és hosszú évtizedekig járt be hozzá látogatóba a „sárga házba”. Közben az 1956-os forradalom előkészítésében való részvétele miatt évekre elhallgattatták. Lelkileg nagyon megviselte, hogy megfosztották a publikálás lehetőségétől, de megtörni nem tudták. 1965-ben József Attila sírja című Juhász Anna botrányverssel tért vissza a magyar irodalomba, de a különböző „szekértábörok” továbbra is támadták. Hat évvel felesége öngyilkossága után az akkor ötvenéves költőt megkérdezte az egyik ismerőse, mit vár az élettől, és ő azt válaszolta, egy harmincéves, szőke, függeden orvosnővel szeretne megismerkedni. Pár nappal később egy baráti vacsorán, Kass János képzőművésznél szemben ült vele Kilián Katalin, a harmincéves, szőke, függeden orvosnő, aki a nyugalmat, a megbízhatóságot, a szerelmet és a közös lét biztonságát hozta el az életébe. Ő volt az, aki a költő élete végéig megteremtette a biztos családi hátteret. „Nekünk ennek köszönhetően volt boldog gyermekkorunk” — szögez(Fotó: Szinnyei József Könyvtár) te le Juhász Anna, aki édesapjáról A mindenség szerelmese - Juhász Ferenc 90 címmel írt és szerkesztett könyvet. Szóba került a számos állami kitüntetéssel és irodalmi díjjal elismert költő helye az irodalmi kánonban, valamint a torlódó képektől sűrű kifejezésmódja is.,Annyira sokféle módon tudta megfogalmazni gondolatait, hogy ezek, mint egy kántáló énekben, egyre-másra épülnek egymásra, mint például A szarvassá változott fiúban, csak ennek korábban nem volt hagyománya a magyar irodalomban. Kányádi Sándor mondta, hogy ezt nem lehet folytatni, annyira egyedi, anynyira a saját élményvilágát és saját világát írja le. Csak az ő szeme olyat is látott, amit mi nem látunk meg, és ehhez társult még az is, hogy számára a legnagyobb erő a szavak ereje volt. A mai napig nincs is követője” - summázta az irodalmár. Juhász Anna kitért Szabó Magda mai napig tartó méltadan megítélésére, és az egyre erősödő széthúzásra a magyar irodalmi életben. Visszaemlékezett édesapja utolsó heteire, napjaira, amikor a második sztrókja után lebénult: „Én ott ültem mellette és felolvastam neki. Utoljára Réz Pál Bokáig pezsgőben című kötetét, vele ugyan nagyon szerették egymást, de később eltávolodtak egymástól. Akkor már édesapám beszélni nem tudott, egyre nehezebben találtuk meg a szemkontaktust is, apró kézszorításokkal kommunikáltunk. 2015. decenjber 2-án, éjszaka halt meg.” Azzal folytatta a visszaemlékezést, hogy pár nappal később csörgött a telefon, és Réz Pál irodalomtörténész volt a vonalban, aki elmondta, hogy öregkorára értette meg, kit mi vezérelt abban, hogy a másik értékét, helyét megpróbálja megkérdőjelezni, és nagyon sajnálja, hogy már nem tud bocsánatot kérni egykori pályatársától, akit mindig nagyra tartott. Ezt követően a moderátor arról faggatta Juhász Annát, hogy az ő irodalom-népszerűsítő projektjei változtattak-e édesapja megítélésén, illetve más szerzőkén. „Szabó Magda, Pilinszky János, idén pedig Nemes Nagy Ágnes centenáriuma köré szerveződtek a programjaink, és egyre jobban kezdem látni, miképpen lehet egy éven át kommunikálni a nagyközönséggel egy-egy szerzőről, de nekem a végállomás, hagyatékának gondozójaként is, édesapám életműve lesz, a vele való foglalkozás, az ő emlékének ápolása. Csak Juhász Ferenccel - és még sok hasonló szerzőnk van - nehezebb a dolgunk, mert az olvasóknak kevesebb a hozzájuk kötődő olvasmányélményük. Egy színész ismerősöm mondta, hogy ő soha nem lesz olyan népszerű, mint némelyik költőnk, mert hozzá meg kell érkezni.” Jankovic Nóra Vasárnap-előzetes: Mennyit adtál érte? Mennyit adtál éne? Ezzel a címmel jelent meg októberben Durica Katarina új regénye, amely olyan nőkről szól, akiknek nem lehetett saját gyerekük, vagy anyagi kényszerből másoknak segítettek abban, hogy nekik lehessen. Beszélgetésünkből kiderül, mely országok a béranyaság paradicsomai, de az is, hogy a könyv szerzője miért tölt egyre kevesebb idő^a közösségi oldalakon. Brüsszelben élsz, van három gyereked és egy könyvkiadód, nemrég jelent meg az ötödik regényed. Hogy bírod az iramot? Reggel elviszem a gyerekeimet iskolába, óvodába, utána napi nyolc órában az írással tudok foglalkozni, nincs más munkám. Sok írónak van, szerkesztést, tanítást vállalnak. Nekem ez a fő tevékenységem, két dologgal foglalkozom, az írással és a családommal. A könyv utószavában azt írod, egy játszótéri beszélgetésből jött az ödet. Tényleg csak egy véletlen dobta eléd a témát? Azért nem teljesen. Mindig érdekelt az anyaság mint társadalmi jelenség. Máshogy gondolunk ma az anyaságra, mint ahogy néhány generációval korábban a szüléink, nagyszüleink. A környezetemben a legtöbb szülő úgy neveli a gyerekét, hogy borzasztóan odafigyel rá. Mit eszik, milyen iskolába jár, milyen hatások érik, hogyan lehet fejleszteni. A barátnőm csallóközi nagymamája még úgy szült, hogy a földeken kapálás közben elfolyt a magzatvize, hazament, megszült, pár nappal később pedig visszament a kapával befejezni a sort. Ma van bennünk egy erős késztetés, hogy a lehető legnagyobb odafigyeléssel, a legjobban csináljuk. A saját gyerek utáni vágyunk nagyon erősen belénk kódolt ösztön. Egy felnőtt nő hosszú percekig képes gügyögni az utcán, a plázában vagy akárhol, ha közelről megnézheti egy másik, idegen nő kisbabáját. Sok időt töltök játszótereken, szülinapokon vagy egyéb gyerekes programokon. A gyerekek ilyenkor játszanak, a szülők beszélgetnek, s egy idő után egyre őszintébbek vagyunk egymással. Több ilyen ismerősöm lett, az egyik gyereke petesejtdonor segítségével született, ott az anyuka idősebb, másnál meg kiderült, hogy a gyerekét béranya szülte. Vagyis az ilyesmi egyáltalán nem számít ritkaságnak? Tabutémáról van szó, amelyről nehéz nálunk nyíltan beszélni, mert sok morális kérdést felvet. Az Európai Unió tagállamaiban ráadásul a béranyaság illegális. Ennek ellenére soha senkit nem ítéltek el az unióban ilyesmiért. De kit is ítéljenek el? Vagy mi lesz a gyerekkel? Arvaházba kerül? Ha valaki behoz egy újszülöttet az unióba, nyilatkozni kell róla, hogy nem béranya szülte, ami abból áll, hogy a nyomtatványon beikszeli, és kész, soha senki nem kérdez róla már semmit. Közben sokan járnak, pontosabban jártak ilyen ügyben Ukrajnába, ahol erre a keresletre ráépült szinte egy iparág: kapcsolattartók, tolmácsok, lebonyolítók, weboldalfejlesztők dolgoztak azon, hogy Ukrajna szegényebb régióiban béranyákat és petesejtdonorokat toborozzanak, akik megszülik az uniós tagállamokban élő gyerektelen párok gyerekeit. Ez ennyire egyszerű? Nem minden esetben. Sokszor már a terhesség alatt kiderült, hogy nem lesz egészséges a baba, vagy a szülés közben történt valami váratlan bonyodalom, és az ilyen gyerekeket sokszor ott hagyták a megrendelők. Utóbbiak közt ráadásul nemcsak európaiakat, hanem kínaiakat is találni. Sokak számára a fehér bőrű, kék szemű, szőke ukrán nők megtestesítik a szépségideáit. A megrendelő szülők nagyon pragmatikusan választanak, fontos számukra, hogy egészséges, sportos testalkatú, szép arcú legyen a petesejtdonor, meg legyen erős szálú haja, egészséges fogai, ne legyen szemüveges, és hasonlók. Veres István A folytatásban választ kapnak például arra is, hogy: Amerikai béranya-influenszerekkel is kommunikált, s hogy náluk milyen a téma társadalmi megítélése? Gyakran szerepeltet szlovákiai magyar helyszíneket a könyveiben, most például az egyik nő lakhelye Kovácspatak, miért esett erre a választása? A szlovákiai magyarok beszéde, nyelvhasználata szintén visszaköszön a szövegeiben, ezeket hogy fogadják az olvasók? Kapott meglepő reakciókat az új könyvre? Éz a második, amely a saját kiadójánál jelent meg - mi indokolta ezt a lépést? Mitől lesz ma valakiből író? A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap már keddtől, november 22-étől kapható számában.
