Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)

2022-11-10 / 260. szám

6 RÉGIÓ 2022. november 10. | www.ujszo.com A regionális kerékpárutakat több irányban bővítenék Érsekújvár vonzáskörzetében SZÁZ ILDIKÓ A város korábbi ós jelenlegi vezetése több találkozót szervezett a régióbeli községek polgármestere­ivel, amelyeken szó volt a regionális kerékpárutak lehetséges kiépítéséről. ÉRSEKÚJVÁR „Kiutazásaik során a városi hivatal képviselői bejárták a kistérség déli, északi, majd keleti és nyugati terü­leteit is. A küldöttség tagjai, beleért­ve az egyes községek képviselőit is, kerékpárra ültek, hogy az Andód, Szímő, Kamocsa és Tótmegyer sza­kaszokon felmérjék a csatlakozási le­hetőségeket Érsekújvár irányába” - tájékoztatta Szekeres Tünde hivatal­­vezető a városi képviselőket az utolsó előtti önkormányzati ülésen. Sem Érsekújvárban, sem Andó­­don, Szímőn, Kamocsán, sem pedig Tótmegyeren nem változott a község vezetése, így várhatóan folytathat­ják a közös egyeztetéseket ebben az ügyben. A járási székhely küldöttei még a választás előtt találkoztak Ud­­vard vezetésével, ahol némi problé­ma adódott a rácsatlakozással, mivel a tervezett kerékpárút vasúti síneken keresztül vezetne Érsekújvár irányá­ba. Korábban a Mikroregión Novo­­zámocko, az Érsekújvári Mikrorégió Polgári Társulás foglalkozott ezzel a problémával, legalábbis úgy emlékez­tek azok a polgármesterek, akik több választási időszakot éltek meg a köz­ségek élén. A társulás székhelyét ér­tesüléseink szerint még Klein Ótokár polgármester első beiktatását megelő­zően Naszvadra, majd Bánkeszire he­lyezték át, de szeretnék újraéleszteni a működését. Összekötni a kerékpárutat Az érsekújváriak szorgalmaznák, hogy Bánkeszi és Naszvad irányába is vezessen a regionális kerékpárút, ami stratégiai szempontból rendkívül fon­tos lehetne. Az érsekújvári kerékpáro­sok népes közössége szerint nagyon kívánatos volna, ha a leendő regioná­lis kerékpárutat összekötnék a gútai nemzetközi kerékpárúttal, amelyet egyre többen használnak. Klein Oto­­kár, Érsekújvár polgármestere szerint sokan lelkesen sürgetnék a kerékpá­rút mielőbbi megépítését a lehető leghosszabb szakaszon, nemcsak az érsekújvári töltésen, hanem több tíz kilométeres körzetben, rácsatlakoz­va a Komáromból Pozsonyig vezető kerékpárútra. Két járható út van Szímőn már sikerült megerősíteni­ük a töltést. Lukács Imre, Kamocsa polgármestere elmondta, a szomszé­dos községben tapasztalt eljáráshoz hasonlóra van szükség a községüknél lévő töltés biztonságosabbá tétele ér­dekében. Csak ezt követően épülhet meg a kerékpárút. Kamocsáról a já­rási székhely irányába a Nyitra folyó mentén, a töltésen vezetne kerékpárút. élővé haly ÉMLtrukcie A regionális kerékpárutak kiépítésével biztonságosabbá válna a kerékpáro­sok közlekedése (A szerző illusztrációs felvétele) A másik kerékpárút a Vág-parti töltés vonalát követné. Bób János, Szímő polgármestere több járható utat lát, az Érsekújvárra vezető kerékpáru­tat az Érsekújvári Kistérségi Társu­lással karöltve oldanák. A Vágsellye irányába vezető szakasz az alsó-csal­lóközi kistérség érdeke. Szímő tagja az Alsó-Vág Menti Kerékpárút Köz­ségek Társulásának, amely Vágsely­­lye és Gúta között egy 35 kilométer hosszú kerékpárút megépítését szor­galmazza. Érsekújvári szakaszok A járási székhelyen első alkalom­mal a helyi, illetve a regionális kerék­párutak fontosságára 2015-ben hívták fel a figyelmet. Jelenleg a vasútállo­másnál már kerékpártároló is van, és a Nyárhíd utcán át vezet a kerékpárút egyik szakasza, amit idővel pályázati támogatásból bővítenének. Az eredeti tervek szerint egészen a temetőig épí­tenék ki a kerékpárutakat. Az utak és járdák felújítása során kiderült, az elő­írásoknak megfelelő szélességű jár­dák, valamint utak mentén nem jelöl­hetnek ki kerékpárutakat. A sűrű gép­kocsiforgalom miatt sokan részesítik előnyben a kerékpáros közlekedést. Az őszi hónapokban a lakosok és a városba látogatók elektromos rollere­ket is tesztelhetnek. A kísérleti projekt a városi hivatal tájékoztatása szerint nem terheli meg a város költségveté­sét, két hónap elteltével születik dön­tés arról, szerződést köt-e a város a rollerek üzemeltetőjével. É/J/JJM Magyar és szlovák névnapok, szlovákiai és magyarországi ünnep- és munkaszüneti napok, iskolai szünetek a Vasárnap olvasóinak remek receptjeivel gazdagítva Misariiaf) ÚJ SZÓ ciHbfiyan és hol juthat hozzá, aki nem elojizeionk, ragg szerelne meg vásárolni? Az egyedi asztali naptár korlátozott példányban Dél-Szlovákia 413 értékesítési pontján vásárolható meg: az alábbi települések postáin, nagyobb könyvesboltokban, újságosstandokon és élelmiszer­­üzletekben. A részletes lista a www.vasarnap.com/aktualis/naptar2023 oldalon található. • Pozsonvi, S/en< ■ Bazii Bazin, Cseklész, Dunasápújfalu, Fél, Hegysúr, Királyfa, Modor, Pozsony, Pozsonyivánka, Pozsonypüspöki, Rété, Szemet, Szene, Vők íntai és Vagsellyei . . Alsószeli, Deáki, Diószeg, Farkasd, Feketenyék, Felsőszeli, Galánta, Hidaskürt, Jóka, Királyrév, Kismácséd, Mocsonok, Nádszeg, Nagyfödémes, Nagymácséd, Negyed, Nemeskajal, Pered, Szelőce, Taksony, Tallós, Tornóc, Vága, Vághosszúfalu, Vágsellye, Vezekény, Vízkelet, Zsigárd Duna erdahelyí járás: Albár, Alistál, Baka, Balázsfa, Bögellő, Bős, Csákány, Csallóközcsütörtök, Csallóközkürt, Csenke, Csilizradvány, Dióspatony, Dunaszer­­dahely, Dunatőkés, Egyházkarcsa, Ekecs, Eperjes, Felbár, Felsőpatony, Felsővámos, Gelle, Hodos, lllésháza, Izsap, Jányok, Kislúcs, Lég, Nádasd, Nagyabony, Nagybodak, Nagymagyar, Nagymegyer, Nagypaka, Nagyszarva, Nagyudvarnok, Nyárasd, Padány, Patas, Sárosfa, Somorja, Tejfalu, Várkony, Vásárút • Komáromi járás: Aranyos, Bajcs, Bátorkeszi, Bogya, Búcs, Csicsó, Ekel, Gellér, Gúta, Hetény, Imely, Izsa, Keszegfalva, Kolozsnéma, Komárom, Örsújfalu, Lakszakállas, Marcelháza, Martos, Megyercs, Mocs, Nagykeszi, Naszvad, Nemesócsa, Ógyalla, Perbete, Radvány, Szentpéter, Szilas, Tany es N\u Andód, Bajta, Bánkeszi, Barsbaracska, Bart, Berencs, Béla, Bény, Csúz, Ebed, Érsekújvár, Für, Garamkövesd, Gerencsér, Gimes, Helemba, Ipolykiskeszi, Kamocsa, Kéménd, Kicsind, Kisgyarmat, Kisújfalu, Köbölkút, Kőhídgyarmat, Kolta, Komját, Kürt, Libád, Muzsla, Nagycétény, Nagykér, Nagysurány, Nána, Nyitra, Párkány, Pózba, Szalka, Szímő, Szőgyén, Tardoskedd, Tótmegyer, Udvard, Verebély, Zsitvabesenyő. Valamint ettől keletre megvásárolhatja további 113 értékesítési ponton! Amid a készlet tart!

Next

/
Oldalképek
Tartalom