Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)
2022-06-30 / 151. szám
www.ujszo.coml 2022. június 30. KULTÚRA 9 Elvis-varázslat az ezredes szemével Baz Luhrmann történetének fókuszában Elvis és menedzsere áll: a film nem az énekes pontos életrajzát szövi meg TALLÓSI BÉLA Baz Luhrmann életrajzi filmje, az Elvis kifogástalan bizonyossága annak, hogy a humán emóciákat, a válás emberi viszonyokat feldolgozó ás azokat társadalmi-szociális háttérben bonyolítá klasszikus, elbeszélő mozi sikeresen túlélte a pandámia okozta agániát. Teljességgel érthető, hogy az újraindulást is jelképező idei, 75. cannes-i fesztivál adott ás szolgált vörös szőnyeges, előkelő nyitányt Luhrmann pazar rendezésének. Eleve azért is érthető, hogy világhódító útja előtt az Elvist Cannes-ban állították startvonalra az alkotók parádés jelenlétét sem nélkülözve, mert Baz Luhrmann amerikás — ilyen-olyan, leginkább amerikai, esetenként ausztrál álmokat és legendákat nagystílűén, a módját megadó pompával és nagyzolással, szemfényvesztőén felhevítő - megafilmjei már kétszer nyitották meg a fesztivált: 2001-ben a Moulin Rouge, 2013-ban pedig A nagy Gatsby. Am a csinnadrattás körítéstől függetlenítve sem véletlen, hogy az Elvis cannes-i díszbemutatóján a film két főszereplőjét, Austin Butiért és Tom Hankset állva ünnepelte a közönség. Mert - még mielőtt bármit közölnénk a filmről, kiváltképpen a címszerepet megformáló ifjú színészről - a modellként is ismert Butler valamiféle csodafelfedezettnek járó, kivételes Oscart érdemelne az alakításáért tíz évre hátra és tíz évre előre. A többé-kevésbé rendszeres mozibajáró ugyanis - az elnézhető nagyot mondás gesztusával élve - húsz évben egyszer, ha lát nagyvászonról olyan autentikus, énekesi és táncos hozzáadott értékkel megemelt színészi teljesítményt, j amilyet ebben a filmben Austin But; ler a rock'n'roll királya, Elvis Presley „feltámasztásával” nyújt jelenetről jelenetre a különféle zenei pó; diumokra fellépve süvöltő tömegek - vagy tévékamerák előtt. A fanatikus Elvis-fanok persze i a legszívesebben kilóra és centi: re pontosan az igazit látnák, de ilyen valószerűtlenségre vagy csodára még az utánozhatatlan, varázslattal felérő látványvilágo■ kát és zenei produkciókat teremtő mozimágus, Baz Luhrmann se képes. Pedig ő valóban az a fajta, ritka igazi mozis elbeszélő, akinek történeteiből kiragadott epizódokat falvédőkre hímezhettek volna dédanyáink egykoron. Luhrmann nagyívű történeteket bont ki mozgóképes eszközökkel, briliáns képi megjelenítéssel, anélkül, hogy érezhető lenne, valahol volt csapó, ami a standon elindította a felvételt, mozgásba hozta a színészeket és a statisztériát: nála, mint egy jól álcázott varázsütéssel, koherens közlő látvánnyá áll össze 159 perc (ennyi az Elvis játékideje). S ebben az összefüggő, egységes narrációban emberi és történelmi (itt most Amerikában fehérek és feketék harcáról íródott történelmi) igazságokat fejt ki, anélkül, hogy úgy éreznénk, kivonatos mozgóképes történelem pereg előttünk, hogy eminens nebulók módjára megértsük belőle, milyen tévelygő utakon jártak elődeink. Tegyük hozzá rögtön, az Elvis-film történelmi citációival pont jól beletalál a mába. Azzal a fals érveléssel, amivel a filmben a feketék szegregációja mellett kiállók Elvist (szegregációellenesség miatt is) támadták. Fennen hangoztatva, hogy az ifjúság morális és mindennemű fejlődésére ártalmas az általa tolmácsolt új zenei stílus, melynek alapjait a rhythm and blues, a színes bőrűek zenei hagyományai adják. És ezen a ponton időzünk el jócskán az ötvenes évek Amerikájában, időben és térben innen rugaszkodik el ez az Elvis-sztori. Aztán innen egy kurta időbeli vándorlással még mélyebbre merülünk: Elvis gyermekéveibe, amikor a country és a rhythm and blues hatása formálta, és amikor a feketék templomában - mivelhogy fekete többségű közösségben töltötte gyerekkorát - transzállapotokat élt meg a gospelkórus teljesítményeitől. Baz Luhrmann történetének vezérvonalában Elvis (Austin Butler), ám elsődlegesen, Elvis fölé emelkedve, menedzsere, Tom Parker, az ezredes (Tom Hanks) áll. A film nem Elvis tűpontos életrajzát szövi meg lépésről lépésre, valamennyi lényeges mozzanatra kitérve és az énekes életszakaszainak, minden sikerének kellő időt szentelve (vannak, akik ezt felróják), hanem a gyümölcsöző kapcsolatokat ápoló és nagy befolyással bíró, manipulativ menedzser, Tom Parker szemével láttatja a király életének két évtizedét, mindenekelőtt az énekes és menedzsere egymáshoz fűződő bonyolult kapcsolatát tárja fel. E kapcsolatnak a kidomborítása a 90-es évekből a film reális, jelenidő-síkjából indul, amikor RÖVIDEN Defektes tónusok a Deftones húrjain Austin Butler a tomboló koncerteken ámulatba ejtő Elvis-hatást produkál (Forrás: Continentalfilm) elenyésző villanásra megjelenik az idős, leromlott Parker, hogy belekezdjen a mesélésbe. Mindvégig az ő narrációja által bontakoznak ki a vásznon pergő Elvis-sztori fordulatai, sorra felidézve a mozzanatokat, ahogy annak idején menedzserként az énekest felkarolta és karrierjét egyengette. Visszaemlékezései által, az emlékek megszépítő és sok mindent eltüntető homályából és szűrőjén keresztül kapjuk meg Elvis Presley-t, azt az embert, akit, ahogy Tom Parker állítja a filmben, ő adott a világnak (vannak, akik elmarasztaló ajakbiggyesztéssel fogadják azt is, hogy ő a narrátor). Tom Parker mintegy védőbeszédként mondja el saját Elvis-sztoriját, miközben tisztázni igyekszik magát azok alól a vádak alól, hogy rafinált módon kiszipolyozta a királyt. Erről mindvégig az az igazság létezik, amit az ezredes (el)mond: hogy a cirkuszosok világából érkezett, s az ott szerzett tapasztalattal Elvis karrierjének építésére a varázslat, a mágia hatásmechanizmusait, a szemfényvesztés mögöttesét igyekezett gyümölcsöző eredménnyel érvényesíteni. A verdiktet a látottak alapján mindenki mondja ki maga-maga. Ehhez a vége főcím előtt olvasható szövegben közölt, cáfolatokként értelmezhető tények adnak támaszt. Baz Luhrmann a Tom Parker által bevetett mágiát, varázserőt, szemfényvesztést, a parkeri Elvis-attrakció megvalósulását igyekszik megfogni. Leginkább azokban a helyzetekben, amikor előtérbe nyomja a színpadra, tévékamerák elé tett zenei produkciókat Elvis jellegzetes csípőmozgásával. Miközben nyílt érdeklődéssel azt pásztázza, miként hat a közönségre, elsősorban a női rajongótáborra. Austin Butiért pedig - akiben hihetetlen azonosulással ölt testet és születik újjá Elvis - ámulattal, teljes elismeréssel lehet csak nézni. KASZÁS DÁVID 2019 őszén érkezett az örömhír: évtizedes szünet után ismét a térségbe látogat a sacramentói metálötös! A peesás koncert óta erre várt fél Kürt (Strekov), tucatnyi jegyet rendeltünk. Aztán jött a Covid első, majd második hulláma, az alapító gitáros agyrémei (laposföld-elmélet), a bőgős kiebrudalása, a megváltott biléták eltűnése... A bedugult magyar főváros, a kánikula, az előzenekar hiánya és a fő zenekar késése sem szegte kedvünket, negyed 9-kor detonált a Budapest Park: defektes tónusok pendültek a Deftones húrjain. Igaz, felemás felállásban nyomtak egyfajta best of bulit, a harmatos hangzás sem volt az igazi - mintha elhalt volna a szabadtéri színpadon —, mindez azonban mit sem számított: ők itt voltak, s mi ott voltunk. Senkit sem érdekelt, hogy nem a félőrült Mr. Carpenter pengeti szertelen szerzeményeit, hogy sosem láthatjuk már az ősbasszert, Chi Chenget (RIP), az énekes, Chino Moreno egymaga is felszántotta a színpadot. Pattogott, táncikált, majd lemászott a dühöngőhöz; ordított, krákogott, rappelt, nyávogott... vagy minek nevezzem azt az elszállós, éteri, talán csak rá jellemző, károgó kántálást?! Gitárral a kezében vinnyogta el az abszolút kedvenceket (Digital Bath, Changes...), vagy épp a pódium közepén ugrabugrálva biztatta a közönséget, trillázza vele e halhatatlan sorokat: I don't care where, just far... a-a-awaaaaay! A minimalista, Hangulatkép a koncertről ám hatásos háttérvetítés előtt Frang Delgado kütyüjei árnyalták a muzikális összképet, míg Abe Cunningham püfölte a dobokat. A másfél órányi tébolyda után úgy szédelegtünk ki, mintha valóban győztünk volna: végre láttuk-hallottuk őket! Jár a pont a Park munkatársainak is, akik az eltűnt jegyek nyomában partnernek bizonyultak. Soha rosszabb pénteki kora estét! (A szerző felvétele) Irodalmi díj Száz Pálnak Paloznak. Holnap egyszerre adják át az elmúlt három év Sziveri-díjait. Az idei díjazott a vágsellyei születésű Száz Pál költő, egyetemi oktató. „Száz Pál eddigi legemlékezetesebb irodalmi műve a Fűje sarjad mezőknek című, nyelvteremtő erejű »legendárium«. Ez az allegorikus fuveskönyv részint modem legendameséket, anekdotákat, elmésségeket tartalmazó gyűjtemény, részint a kisebbségi sorsot és az egyetemes emberi esendőséget bemutató traumaelbeszélés, részint a történelmi kataklizmákat egyéni szemszögből, transzkulturális horizontból láttató szubjektív krónika, de a régi és a modem magyar nyelv és műfaji tradíciók speciális elegye is” - áll a kuratórium indoklásában. A vírushelyzet miatt az utóbbi két évben nem rendezhették meg a díjátadót, ezért most a tavalyi és tavalyelőtti díjazottakat, Korpa Tamás budapesti költőt és Kovács Lea zágrábi műfordítót is köszöntik. A díjazottak munkásságát Ladányi István, Géczi János és Csehy Zoltán méltatja. A Szíven János-díjat az 1990-ben elhunyt vajdasági költő, az Új Symposion folyóirat egykori főszerkesztője emlékére alapította 1991-ben a Sziveri János Társaság. (juk) Sean Penn ismét Kijevben van Kijev. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismét fogadta Sean Penn amerikai színészt, aki másodszor érkezett Kijevbe, mióta az oroszok által Ukrajna ellen indított háború elkezdődött. Az ukrán elnök arra kérte Pennt, hogy dokumentumfilmjében mutassa be, hogy mi történt az ukrán városokkal, amelyeket a háború elért. Sean Penn február végén már tett egy rövid látogatást Kijevben, és Zelenszkijjel is találkozott. Akkor elmondta, hogy dokumentumfilmet szeretne forgatni a háborúról. Az Oscar-díjas színész az elmúlt években számos humanitárius akcióban vett részt. Citizen Penn című dokumentumfilmjében arról számolt be, hogyan hozta létre a 2010-es haiti földrengés után a Community Organized Relief Effort (CORE) nonprofit segélyszervezetet. A CORE a koronavírus elleni küzdelemből is kivette a részét: a tesztelésben és az oltásban segédkezett szerte az Egyesült Államokban! (MTI)
