Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)
2022-06-10 / 134. szám
2 KÖZÉLET 2022. június 10. | www.ujszo.com „A közös érdek még összetartja a koalíciót" BUGÁRANNA Pozsony Újra hullámvölgyben a koalíció - Igor Matoviö (OllaNO) pénzügyminiszter inflációellenes csomagja először az SaS ellenállásába ütközött, majd a héten Zuzana Öaputová államfő is megvétózta. A két legnagyobb kormánypárt vezetője közötti kapcsolatot továbbra is személyes ellentétek jellemzik, de Grigorij Meseznikov politológus szerint egyelőre nem fenyeget előrehozott választás. Gyimesi György (OEaNO) parlamenti képviselő múlt héten „lusta dilettánsnak” nevezte Richard Sulik (SaS) gazdasági minisztert. Gyimesi azzal vádolta Sulíkot, hogy félrevezette Eduard Heger (OEaNO) kormányfőt, aki ezért szerinte Szlovákia számára kedvezőtlen feltételeket fogadott el az uniós olaj embargóval kapcsolatban. Sulik elhatárolódott Gyimesi állításaitól, a kormányfő pedig szintén megerősítette, kiáll a brüsszeli megállapodás mellett. Az ellenzék jelezte, bizalmatlansági indítványt nyújt be Sulik ellen, a Smer képviselői tegnap adták le a parlamentben a rendkívüli ülést szorgalmazó javaslatot. Gyimesi az Aktuality.sk portálnak azt nyilatkozta, valószínűleg támogatni fogja a gazdasági miniszter leváltását célzó indítványt. Ez a lépés azonban a koalíciós szerződés megszegését jelentené. „Tekintettel az elmúlt hetek tetteire, nem lepne meg, de többször is elmondtam, elég intelligens ahhoz, hogy tudja, ez a koalíciós szerződés alapvető megsértése” — nyilatkozta a szerdai kormányülés után Jaroslav Nad’ (OEaNO) védelmi miniszter Gyimesi lépésével kapcsolatban. Hozzátette, a képviselőnek vissza kellene térnie a „standard” működéshez. „Ideje lenne, hogy ő is tudatosítsa, hogy a helyettesem a parlamentben” - mondta Nad’ arra utalva, hogy Gyimesi póttagként szerzett mandátumot, s ha úgy dönt, hogy a minisztériumból visszatér a parlamentbe, Gyimesi kiesik a törvényhozásból. Megjegyezte, ha folytatja az eddigi tevékenységét, azzal arra készteti, hogy megtegye ezt a lépést. Volt már rosszabb A koalíció jelenlegi állapotáról Grigorij Meseznikov politológust kérdeztük, aki szerint a Sulik és Matoviő közötti konfliktus nem feltétlenül jelenti a vég kezdetét. „Voltak már súlyosabb helyzetek is. Azt gondolom, a kormánykoalíció számára sokkal nagyobb veszélyt jelent az, hogy várhatóan a fasiszta ellenzéki képviselők segítségével fogadják el a visszautalt törvényjavaslatot” - mondta azzal, hogy az elnöki vétó megtörését fasiszta képviselők közreműködésével sokkal nagyobb problémának tartja, mint azt, hogy valaki nem jár a koalíciós tanács üléseire. A politológus rámutatott, Nad’ szerdán megfenyegette Gyimesit, hogy kiszorítja a parlamentből, ami azért is érdekes, mert a hadügyminiszternek a kormányon kívül a párton belül is fontos szerepe van, s eddig erős szálak fűzték a pártelnökhöz, aki viszont a magyar nemzetiségű politikussal is jó kapcsolatokat ápol. „Gyimesi megszavazhatja a miniszter leváltását, de másnap kieshet a parlamentből” - figyelmezGrigorij Meseínikov politológus tetett Meseznikov arra utalva, hogy Nad’nak jóval nagyobb tekintélye van, mint a póttagként bekerült képviselőnek. A kormányé a főszerep A szakértő szerint a feszültség ellenére is valószínűbb, hogy kitart a kormány, mint az, hogy idő előtt szétesik. Az SaS vezetője a helyzet csillapításával indokolta a párt távolmaradását a koalíciós tanácsról. Meseznikov szerint mindez a koalíción belüli rossz kapcsolatokat tükrözi, de a legfontosabb az, hogy a kormány működni tudjon. Emlékeztetett, a koalíciós tanács egy politikai szerv, és ideális esetben az összes kormánypárt képviselőjének részvételével zajlanak a tárgyalások. „Azt gondolom, ha kicsit lenyugszik a helyzet, megújul a normális kommunikáció is” - tette hozzá. (TASR-felvétel) Heger szerepe Sokan Eduard Heger (OEaNO) kormányfőtől várják a koalíciós ellentétek elsimítását, de egyelőre úgy fest, nem tudja kordában tartani pártfőnökét, aki a felszólítása után újabb támadást indított az SaS miniszterei ellen. A kormányfő elsősorban a maffia visszatérésére figyelmeztette, s nyugalomra intette koalíciós partnereit. Matoviö azonban saját prioritásokkal rendelkezik, mint például az inflációellenes törvénycsomagként tálalt családtámogatási törvény jóváhagyása vagy a tanárbérek megemelése, amit adóemelésből finanszírozna. Meseznikov szerint Hegemek miniszterelnökként több lehetősége van, a kevésbé realisztikus alternatívák között említette, hogy javasolhatná Igor Matovic leváltását. „Tudjuk azonban, hogy ennek a gyakorlati megvalósítására nagyon kicsi az esély” - mondta. A szakember szerint Heger hangsúlyosabban hathatna a koalíciós partnereire, de mindenekelőtt a saját pártján belül kellene jelentősebben fellépnie. „Igyekezhet nyugtatni a helyzetet, és a saját mozgalmán belül kicsit jelentősebben hozzájárulhat, hogy a mozgalom vezetője korlátozza a Sulikkal szembeni agresszivitását” - jegyezte meg. Érdekek Matovic a szerdai kormányülés után kijelentette, Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter beírta magát a történelembe, mivel pártja megvétózta a tanárok fizetésemelésére irányulójavaslatot. A pénzügyminiszter élesen bírálta Gröhlinget, mondván, példátlan, hogy az oktatási miniszter a pedagógusbérek emelése ellen szavaz. Meseznikov úgy véli, az egyes eljárások vétózása a koalíció mindennapi működésének részét képezi és nem először fordul elő, hogy valamit elleneznek a kormánypártok. Hozzátette, normális, ha az egyes pártok különböző véleményen vannak. „Nem veszi figyelembe a valóságot. A saját elképzelését érvényesíti, anélkül, hogy odafigyelne arra, miként csapódik le az adott minisztériumban” - elemezte Matoviö lépését. Úgy véli, a folyamat során saját meggyőződését követi, anélkül, hogy figyelembe venné a valóságot. „A kormánykoalíció már valahogy megtanult élni ezekkel a problémákkal” - tette hozzá, majd kiemelte, az egyes kormánytagok belátták, nem ideálisak a kapcsolataik, előfordul, hogy kölcsönösen támadják egymást, de a kormány átvészeli mindezt. Zárásként megjegyezte, még mutatkozik közös érdek, így feltehetően nem fog szétesni a koalíció. A legtöbben saját megtakarításból fizetik az idei nyaralást MOLNÁR IVÁN A szlovákiai családok többsége tisztában van azzal, hogy az elkövetkező időszakban tovább nőnek majd az árak, így hamarosan minden cent megtakarításra szükségük lesz. Azt is tudják azonban, hogy ha elmennek nyaralni, és legalább az elmúlt évek színvonalán szeretnék eltölteni a szabadságukat, mélyebbre kell majd nyúlniuk a pénztárcájukba. Pozsony. A Home Credit felmérése szerint a nyári kirándulást tervező szlovákiai családok csaknem fele (47%) 800 euróig terjedő összeget szán a nyaralás során a család összes tagjára. Körülbelül a negyedük (26%) 801 és 1200 euró közötti összeggel számol, és mindössze 4 százalékuk szándékozik 3 ezer eurónál többet fizetni a nyári szabadságáért. A felmérésből az is kiderült, hogy az emberek fele már figyelembe vette az infláció hatását, így nagyobb összeget szán a nyári szabadságra, mint egy évvel ezelőtt. „Jóval többet, mint tavaly, a válaszadók 18 százaléka tervez elkölteni, míg a 32 százalékuk egy kicsivel többet. Ezzel szemben a megkérdezettek 14 százaléka vallotta be, hogy idén kisebb összeggel is beéri, mint 2021-ben, a családok 36 százaléka pedig nagyjából ugyanannyit költ majd, mint tavaly” - mondta el lapunknak Jaroslav Ondruäek, a Home Credit piaci elemzője. Óvatosan a hitellel A jó hír, hogy a nyaralás finanszírozására idén a családok töredéke tervez újabb fogyasztási hitelt felvenni, amiben valószínűleg közrejátszott az is, hogy az elkövetkező időszakban a hitelkamatok további növekedése várható, ami a családok nagy részét elriasztja a felelőtlen eladósodástól. A most közzétett felmérés szerint a családok leggyakrabban a saját megtakarításaikból (72%) és a fizetésükből (23%) állják a nyaralással járó költségeket. A megkérdezettek alig 4 százaléka tervez kölcsönt felvenni. „Ezzel kapcsolatban a legalapvetőbb szabály az, hogy a hitelből finanszírozott áru vagy szolgáltatás élettartamának hosszabbnak kellene lennie a hitel futamidejénél. Nem igazán észszerű mondjuk 3 ezer eurót kölcsönkérni egy luxusnyaralásra, hiszen pár nap múlva már újra otthon leszünk, és utána hónapokig vagy évekig törleszthetünk. Több értelme van hitelt felvenni például akkor, ha az első lakásunkat szeretnénk berendezni, ahol a berendezést hoszszú évekig fogjuk használni” - tanácsolja Miroslav Zborovsky, a Home Credit ügyfeleinek az ombudsmanja. Vonzó célpontok A Home Credit felmérésében arra is rákérdeztek, hogy a nyaralni indulók idén milyen szálláshelyeket részesítenek előnyben. Eszerint a legtöbb család - a megkérdezettek nagyjából fele - panziókban és szállodákban foglalt szobát. Az ötödük nyaralókban vagy apartmanokban száll meg, és nagyjából ugyanennyien töltik majd a szabadságukat víkendházakban is, míg a tizedük a kempingezés mellett döntött. A biztosítók adataiból már az is látszik, melyek idén a legkedveltebb külföldi üdülőhelyek a szlovákiai turisták számára. „A célországok közül ebben a szezonban Törökország, Egyiptom, Görögország, Ciprus, Olaszország, de az autóval könnyen megközelíthető Horvátország iránt is nagy az érdeklődés. Nőtt azonban a kereslet az egzotikusabb úti célok, például az Egyesült Arab Emírségek, Mauritius és Thaiföld iránt is” - állítja Michal Spanár, az Union biztosító vezérigazgatója. Szerinte, az általuk kötött utasbiztosítások alapján elmondható, hogy míg fiatalabb korban az egyéni nyaralásokat és kalandtúrákat részesítjük előnyben, negyvenéves korunk körül ez megváltozik, és az érdeklődés az utazási irodák által szervezett utak felé fordul. Roman Berkes, a Szlovák Utazási Irodák Szövetségének (SACKA) az elnöke ez utóbbiaknak azt ajánlja, hogy mielőtt megrendelnék az utat, ellenőrizzék a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (SOI) vagy a SACKA honlapján, hogy az adott utazási iroda be van-e biztosítva csőd ellen. A kockázatok Tény, hogy a járványhelyzet Szlovákiában és a világ legtöbb országában az elmúlt hetekben érezhetően javult, a külföldi utazások előtt azonban továbbra is érdemes figyelemmel követni a világjárvány alakulásával kapcsolatos információkat, mivel nem minden ország áll olyan jól, mint Szlovákia. Peter Sabaka epidemiológus szerint ugyanakkor nincs ok a túlzott aggodalomra. „Ami a Covid-19- et illeti, ha valaki még nem győzte le a betegséget, és nincs beoltva, javasoljuk, hogy oltássá be magát. Egyébként nincs szükség különleges óvintézkedésekre. A majomhimlő esetében nem szabad elfelejteni, hogy a vírus a fertőzött személlyel való szoros érintkezés útján terjed. Hacsak valaki nem kerül szoros kapcsolatba több emberrel olyan régióban, ahol a majomhimlő gyakoribb, például Londonban vagy Madridban, a fertőzés kockázata minimális” - magyarázza Sabaka. Utazás előtt azonban mindig érdemes ellenőrizni a szlovák külügyminisztérium honlapján található ajánlásokat. ,A- biztonság kedvéért köthetünk speciális járványbiztosítást is, amely fedezi a költségeket, ha karanténba kerülünk, és kénytelenek vagyunk akaratunkon kívül meghosszabbítani a külföldi nyaralásunkat” - teszi hozzá Spanár. Idén a szlovákiai családok alig valamivel több mint negyede engedheti meg magának a külföldi nyaralást (TASR/AP-felvéte!)