Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)
2022-05-23 / 118. szám
8 I KULTÚRA 2022. május 23. | www.ujszo.com Történelmi filmek a cannes-i nyitányban A Csajkovszkij felesége című film képviselői a cannes-i mustrán: a feleséget alakító Aljona Mihajlova, Kirill Szerebrennyikov rendező, valamint a Csajkovszkijt megformáló Odin Biron (TASR/AP-felvételek) A Lövészek rendezője, Mathieu Vadepied, valamint a filmje szerepeit alakító színészek, Omar Sy, Alassane Diong és Jonas Bloquet ÖSSZEFOGLALÓ Cannes. Történelmi témájú filmekkel kezdődtek a 75. eannes-i fesztivál hivatalos programjai: a versenyprogramban Kirill Szerebrennyikov orosz filmrendező Csajkovszkij felesége című drámája a 19. század második felének orosz társadalmát mutatja be, az Egy bizonyos nézőpont szekció pedig Mathieu Vadepied francia filmrendező Lövészek című első világháborús drámájával nyílt meg. A versenyben már egy új skandináv filmes generáció is hódít. Kirill Szerebrennyikov nem a világhírű zeneszerzőt, hanem a feleségét helyezte az alkotása középpontjába. A történet szerint Csajkovszkij azért vette feleségül a nőt, hogy a házassággal leplezze homoszexualitását. Egy különös viszony „Ez nem életrajzi film, nem Csajkovszkij a főszereplő. Életének néhány epizódjáról szól, és egy nőről, aki megőrült érte” - mondta a rendező. Hozzátette: „A film a nő verzióját mutatja be az eseményekről, és ez azért érdekes, mert Antonyina Miljukova egy teljesen elfeledett személyiség”. Kirill Szerebrennyikov szerint a Csajkovszkijról készült szovjet életrajzi film (Igor Talankin 1969-ben forgatott drámája) „borzalmas hazugság” volt. Oroszországban „Csajkovszkij egy olyan emlékműnek számít, mintha nem szenvedett volna, mintha nem lett volna magánélete”, s az oroszok semmit nem tudnak arról, hogyan is élt. A Le Monde című napilap kritikája szerint a film „a valaha forgatott legerősebb allegória az orosz nép elidegenedéséről egy olyan hatalomtól, amely mindig maga alá akarta gyűrni”. A két és fél órás film a zeneszerző temetésével kezdődik. Amikor megérkezik a felesége, Csajkovszkij (Odin Biron) felkel a ravatalról, hogy elmondja neki, mennyire gyűlöli. Ettől kezdve a filmben egy különös viszony története bontakozik ki, időnként realista, máskor álomszerűjelenetekben. A 26 éves Aljona Mihajlova által alakított Antonyina azért iratkozik be a moszkvai konzervatóriumba, hogy közel kerülhessen a férfihez, akibe elRÖVIDEN Ma este: Szemtől szembe / Zoci voci Pozsony. Az Astorka Korzo Színház A2 Stúdiószínpadán (Nővé zupné divadlo) tegnap este tartották a Szemtől szembe / Zoci voci című kétnyelvű színpadi előadás első bemutatóját. A darab szerzői és közreműködői: Kilo Krisztina és Derzsi Réka. A második premiert ma ugyanott 19 órától láthatja a közönség. A Szemtől szembe / Zoci voci az identitás és az emancipációs fejlődés témájában merül meg vizuális megjelenítéssel és szöveges előadás formájában, de nem klasszikus lineáris történetet kibontva, hanem asszociációk, impressziók és hozzájuk rendelt képek révén, sokszor a végletekig lecsupaszítva, civil jelenlétté egyszerűsítve a színészi játékot, (tb) ső látásra beleszeretett. Megírja neki, hogy vagy a felesége lesz, vagy nem él tovább. Csajkovszkij először viszszautasítja, majd szerződést ajánl a lánynak: azzal a feltétellel veszi el, ha Antonyina beleegyezik egy szenvedélymentes házasságba, miután a férfi nem képes szerelemmel szeretni. Az elvakult és romantikus Antonyina elfogadja az ajánlatot. Sógorától tudja meg később, hogy Csajkovszkij szívesebben tölti az idejét fiatal férfiak társaságában, mint nőkkel. A zeneszerző rövid együttélés után hiába távolodik el a feleségétől, miután számára kínlódás a fizikai együttlét, Antonyina soha nem fogadja el, hogy férje csapdába csalta és nem •szereti. Elutasít minden válási ajánlatot, amelyet Csajkovszkij ügyvédek és a testvérei közvetítésével tesz a nőnek. A keserű hangvételű film nem kíméli egyik szereplőt sem, mindketten a saját szenvedélyüktől szenvednek, és kegyetlenek a másikkal egy képmutató és egyre kaotikusabb társadalomban. Csajkovszkij kolerában hal meg, felesége megőrül és elmegyógyintézetben végzi a 1917-es októberi orosz forradalom kitörésekor. Háború múltban, jelenben A 19 alkotást bemutató második legjelentősebb szekció, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatás nyitófilmje, a Tirailleurs (Lövészek), egy szenegáli apa és fia története az első világháborúban, akiket a gyarmattartó Franciaország 1917-ben arra kényszerít, Szőke Erika újra valós térben jelentkezik önálló kiállítással. Május 27-én 18 órakor nyitják meg az In vivo című kiállítását a Rimaszombati Városi Galáriában. Rimaszombat. Szőke Erika In vivo című kiállítása az elmúlt két évben, 2020-2021-ben, vagyis a világjárvány alatt készült munkáinak az újra valós térben történő bemutatója. A Nyitra melletti Nagykéren élő és alkotó kortárs vizuális művész a pandémia alatt ugyanis csak online vagy nyitott műterem formájában tudta bemutatni a munkáit. A jelen kiállítás középpontjában az aktuális In vivo és az Aire fibre projekt áll, ezeknek a rimaszombati bemutatkozás lesz a galériás premierjük. A kiállítás részét képezi a Revitalizáció című videó is, amely a vajkai In Situ művésztelepen készült. A kiállítás, hogy a franciák oldalán harcoljanak a németek ellen. Több százezer afrikaihoz hasonlóan a fiatal Thiemót (Alassane Diong) is elfogják és besorozzák a franciák, az Omar Sy által alakított apja pedig önként jelentkezik a hadseregbe azért, hogy vigyázzon a fiára. A fülbe pásztorok a frontvonalba kerülnek, hogy egy számukra teljesen ismeretlen és hideg országban francia egyenruhában harcoljanak. Omary Sy végig anyanyelvén, az Afrika nyugati részén beszélt fülbe nyelven játszik. Megrázta a cannes-i közönséget az ukrajnai Mariupolban az orosz erők melynek kurátora Gabriela Garlatyová, július 22-ig tekinthető meg. Szőke Erika a valóságra, az idő múlásában, vagyis az állandó változásban lévő természetre, a természeti és táj elemekre, valamint ezekben az emberre, az emberi létre sokoldalúan figyelő képzőművész. Személyes vonatkozású történeteinek képi vetületeiben az embert helyezi előtérbe, a nemzedékről nemzedékre átörökített humánumot, amit nem lehet kiölni, mert túléli az elmúlást, folytatódik valakiben. A képi vetületekhez olyan hordozókat és felületeket alkot meg önmagának - és ezeket csak a rá jellemző módon használja -, amelyek időmúlást és történésfolyamatokat képesek reprodukálni, illetve ezt az érzetet tudják kelteni. Egyik kedvenc anyaga a dagadó, kelt kenyértészta, nyers, élő terjedést produkáló változatában is, de sütve is. (tébé) által március végén megölt litván rendezőnek, Mantas Kvedaraviciusnak a helyszínen forgatott utolsó dokumentumfilmje, a Mariupolis 2, mely azt mutatja meg, hogyan élnek tovább a helyiek a bombázások ellenére. Mantas Kvedaravicius már készített egy filmet Mariupolban a kelet-ukrajnai háború idején, amelyet 2016-ban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be. Az ukrajnai orosz invázió kezdetén, február végén visszatért a tengerparti városba, és megkereste azokat, akikről 2014-ben és 2015-ben forgatott. A narráció és zene nélküli, 1 óra 45 perces alkotásban egymást váltják a hosszú snittek a háborús tájképekről a helyiek mindennapi életét bemutató felvételekkel. Kiderül, hogyan próbálják meg a helyiek túlélni a háborút, közülük többen egy templom alagsorában elbújva. A film megmutatja, ahogy az emberek kijárnak levegőzni, ebédet főznek vagy valóságos expedícióra indulnak a lebombázott negyedekbe élelemért vagy egy elektromos generátorért. Mindeközben a bombázások és a lövések hangja folyamatosan követi a szereplőket. Az Un Certain regard elnevezésű válogatásban látható Makszim Nakonesnyi első filmje (Butterfly Vision), amelynek főhőse egy, a háborúban elköteleződő tanárnő, akit elrabolnak, és fogolycserének köszönhetően térhet haza Ukrajnába. Kinek hol a helye? Ingmar Bergman és Lars von Trier után egy új skandináv filmes generáció hódít a cannes-i fesztiválon, közülük három rendező alkotása az Arany Pálmáért versenyez. Legismertebb az előző filmjével, A négyzettel 2017- ben fődíjat nyert Ruben Östlund svéd rendező, aki ismét kortárs társadalmi szatírával érkezett a Croisette-re. A Triangle of Sadness (A szomorúság háromszöge) című vígjáték helyszíne egy luxusjacht, amelyre meghívást kap az influenszer és manöken Yaya és barátja, a szintén manöken Carl. Együtt utaznak dúsgazdag emberekkel, köztük egy alkoholista orosz oligarchával és egy brit nyugdíjas házaspárral, akik taposóaknák és kézigránátok eladásából gazdagodtak meg. Egy hatalmas viharban a hajó felborul, és a katasztrófa túlélői egy görög szigeten kötnek ki, ahol az emberek közötti korábbi viszonyrendszerek az ellentétükbe fordulnak, s a tragikomédia ennek minden változatát kiaknázza: a szegények és gazdagok, a nők és férfiak, a fekete és fehér bőrűek közötti konfliktusokat. A gyengék pedig ugyanolyan kegyetlenekké és középszerűvé válnak a hatalom által, és ugyanúgy visszaélnek a megszerzett hatalmukkal, mint korábban az erősebbek. „Úgy vélem, hogy az emberek nagyon érzékenyek a hierarchiára, a társadalmi szerepek határoznak meg minket a születésünktől kezdve, és a kérdés mindennap felmerül, hogy kinek, hol a helye a társadalmi hierarchiában” - mondta a rendező Cannes-ban. A másik svéd versenyfilm, a 2017- es A kairói eset rendezője, Tarik Saleh legújabb filmje, a Boy from Heaven. Az egyiptomi apától és svéd anyától Stockholmban született 50 éves filmes ismét egy politikai-vallási krimit forgatott, amely leleplezi Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök rendszerének a vallással kapcsolatos visszaéléseit, és az iszlám többségi, szunnita világán belüli doktrínákba vezeti be a nézőt. A legfontosabb szunnita intézmény, a kairói Al-Azhar mecset imámjának kiválasztási folyamatán keresztül - amelybe a titkosszolgálatok az egyik diák beszervezésével beavatkoznak - belülről mutatja meg a film ezt a konfliktusokkal teli világot. A rendező nem forgathatott Egyiptomban, a film Törökországban készült. (MTI, k) Szőke Erika In vivo című kiállítása, élőben Szőke Erika: Mindhalálig tartó kapcsolatok, digitális fotó, 2021 (Szőke Erika archívuma)
