Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)
2022-05-19 / 115. szám
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.coml 2022. május 19. I 7 Búcsú a SZABÓ LACI F ellélegezhetnek a nyaralni, utazni vágyók: hétfőtől már nem kell maszkot viselni az uniós repülőtereken, légi járatokon. Igaz, Olaszország és Németország még ragaszkodik a szabályhoz, ám Európa többi országába ismét szabadon utazhatunk - nemcsak a maszkot lehet elfelejteni, hanem az oltási igazolásokat is otthon hagyhatjuk, azt már nem kérik a belépéskor. Európa szabad, a világ többi országa is folyamatosan lazít, de sok helyen kell még az oltási igazolás, a regisztráció, és vannak államok, amelyek továbbra is csak negatív PCR-teszttel engedik be az oda vágyó turistákat. Ugyanakkor már korántsem olyan szigorú a helyzet, mint néhány hónappal ezelőtt, amikor némely ország még extrém feltételekhez kötötte a beutazást. Volt, amelyik napi (!) tesztet írt elő, volt, amelyik 5-10 napos szállodai karantént, de olyan is akadt, ahova csak maszktól 3000 amerikai dolláros letét fejében engedték be a látogatókat. Minden feltétel költségét természetesen a turistának kellett állnia, így nem meglepő, hogy azok még mutatóba se mentek... Nem volt könnyű helyzetben az sem, aki mostanában járt valamely európai országban. Továbbra is ahány ország, annyi szabály van érvényben. Sok turista félve kérdezi a helyieket: akkor most éppen mi az aktuális előírás, kell-e maszk a tömegközlekedésen, a boltban vagy máshol, vagy már eltörölték? Ennek most vége lesz, jelenleg már csak néhány helyen kötelező a maszk, és ott is legfeljebb június közepéig, utána valóban maszkmentes és korlátozásmentes lesz Európa.. A járvány előtt elképzelni sem tudtuk, hogy valaha lezárják a határokat, bezárnak szinte mindent, nem tudunk szabadon utazni. A 2020-as járvány kitörése azonban megtanított bennünket arra, hogy semmi sem elképzelhetetlen: amit tegnap még szabad volt, ma már nem tehetjük meg, még maszkban sem. Ha valami jót szeretnénk ebben látni, akkor talán az, hogy ez a bő két év (kisebb-nagyobb megszakításokkal) megtanított bennünket arra, hogy értékeljük az utazás szabadságát, hiszen most már tudjuk: az nem magától értetődő, és szinte bármikor egyik napról lezárhatják a határokat, vagy akár az utcára is csak igazolással mehetünk. Ma már tudjuk, ez nem lehetetlen... Sokan pont ezért használják ki az idei nyarat utazásra, hiszen ki tudja, mi lesz ősszel, jön-e egy újabb hullám, meddig lesz szabad utazni. Illetve a kétévi kényszerpihenő után mindenki számára jólesik egy kellemes utazás, tengerparti nyaralás. Éppen ezért a nyári utazási szezon a legtöbb helyen felpörög, sok helyen akár a járvány előtti szintet is megközelítheti, vagy túl is szárnyalhatja. Megtelnek a tengerpartok, szállodák, éttermek, ismét átélhetjük a népfürdő és a szabad nyaralás élményét. És bízunk abban, hogy ősszel, télen és a jövőben így is marad, hogy nem az utazási korlátozásokról fognak szólni a karácsony előtti hírek. Bármit hozzon is a jövő, egy biztos: miénk a nyár, újra bebarangolhatjuk Európát és a világot, ismét csobbanhatunk a tengerben. Úgy, mint régen, elég pár holmi és az útlevél, és már indulhatunk is. Maszk, teszt, oltás nélkül... Bár Mariupol fontos az oroszok számára, a város mára alig több, mint sok négyzetkilométernyi rom és temető, és Moszkvának nincs pénze az újjáépítésére (Shutterstock-felvétel) Pirruszi győzelem Mariupolnál Noha az oroszok hivatalosan győztek Mariupolnál, az egész világ láthatta, mennyire kegyetlen a „különleges katonai akciót" végrehajtó orosz hadsereg, Ukrajna pedig hősökként ünnepli életben maradt katonáit, akik talán nem juthatnak haza. A mariupoliak nyolcvan napon át álltak ellen a túlerőben lévő orosz hadseregnek. Volodimir Zelenszkij elnök szerint hosszú időbe telhet, amíg a mariupoliak hazatérhetnek: ki akarják őket cserélni ukrán fogságban lévő oroszokra, amit lassíthat, sőt meg is akadályozhat, hogy Oroszországban terrorszervezetté nyilvánítják az Azovot, és meg akarják szavazni, hogy a zászlóalj tagjait ne lehessen fogolycserék révén hazaengedni. Mariupol ostroma komoly jelentőségű, hiszen a várost védő mintegy négyezer ukrán katona hónapokig lekötött legalább 15-20 ezer támadót, akik így nem vehettek részt az ukrán erők ellen más térségekben vívott harcokban. Az pedig egyértelmű, hogy hiányoztak ezek az orosz egységek. Most ugyan átvezényelhetőek, ám már képtelenek gyökeres fordulatot hozni a frontokon. Mariupol azért is fontos, mert a háború első napjaiban úgy tűnt, az oroszok mindent visznek: gyorsan eljutottak Herszonig, a Krím térségében ugyancsak jelentős területeket foglaltak el, és már az oífenzíva első napjaiban megjelentek Kijev közelében. Ilyen helyzetben lélektani szempontból volt fontos, hogy akadt egy hely, ahol megakadt az előretörés. És ez nem véletlenül következett be Mariupolnál: régóta lehetett tudni, hogy az Azovi-tenger partján lévő városban évek óta komoly erődítési munkálatok folytak, és a várost részben az az Azov zászlóalj védi, amely már 2014-ben is megmutatta, komoly katonai erőt képvisel. Az Azov összetétele ugyanakkor komoly kérdéseket is felvetett - a zászlóaljban sok, valóban szélsőségesen nacionalista, neonáci gondolkodású katona is harcolt, így tulajdonképpen az Azov volt a Kreml fő céltáblája: jórészt a zászlóaljra mutogatva állították az oroszok azt, hogy Ukrajnában az országot foglyul ejtő nácik ellen harcolnak. Ez persze nem igaz: az Azovban sem volt mindenki náci, s a zászlóalj a negyedmilliós teljes ukrán haderő töredékét tette ki. Arról nem is beszélve, hogy az egész életében oroszul beszélő, zsidó származású elnököt, Volodimir Zelenszkijt csak a végletesen elfogultak vagy a Kreml propagandáját szajkózok képesek nácizmussal és oroszgyűlölettel vádolni. Bár fontos Oroszország számára, hogy megteremtette a stabil szárazföldi összeköttetést a kelet-ukrajnai szakadárok kezére került területek és az Oroszország által bekebelezett Krím között, Moszkva nem nyert sokat: Mariupol mára alig több, mint sok négyzetkilométernyi rom és temető. (hvg.hu) Jelképes státuszsztorik FELEDY BOTOND S tátuszszimbólum. Sokat használt szó, amely jelentése olyasmi, hogy egy tárgy puszta birtoklása egyfajta társadalmi státuszt mutat. Nem biztos, hogy a birtokos valóban abba a „másik” társadalmi csoportba tartozik, de nem is ez a cél, hanem éppen a saját csoportjára tett benyomás. Ez a pszichológiai folyamat most már a státuszsztorizással is elérhető: nézzük, mi is történt. A terepjárós időszak talán még a mai napig tart, az SUV nemcsak a rossz utak miatt népszerű, hanem a hozzá asszociált társadalmi státusz miatt is. A korai SÚV-birtokosokat gazdag vállalkozóként láttuk és/vagy képzeltük el, innen az asszociáció. Az Adidas melegítő a kilencvenes években, vagy akár egy üveg igazi Coca-Cola a hetvenes években a „nyugat” és egy gazdagabb polgárság illúzióját adta pár pillanatra. Az „ájfónos”, a „hugobosszos”, a „vitorláskikötős” és egyéb jelzőket is ismerhetjük, attól függ, ki milyen körben merítkezett meg. A státuszszimbólumot a közösségi média részben felemelte, hiszen a fotókon kötelező elem lett sok influenszemél. Másfelől, és ez az érdekes fordulat, a státuszszimbólumot fellazította a státuszsztori. Nem elég birtokolni valamit, el is kell tudni mesélni. Duhajba menni egy dolog, fotózni a repülőtéren nem ugyanaz, mint egy-két ütős kis sztorit posztolni az útról. Ráadásul egyes státuszsztorikat nem is szabad lefotózni, hiszen kompromittálóak lennének: ez az ezeréves „hogy berúgtunk a haverokkal” kezdetű toposzoktól a garázdaság különböző estein át a zaklatásig terjedő skála. Biztos mindenki fel tudja idézni a saját társaságában azokat a személyeket, akik a legnagyobb sztorizók, akiknek a társadalmi tőjéke részben ezen alapul. Mivel a világ alaposan elkanyarodott a storytelling irányába, és egyre több mindent történetben mesélünk el, ez egészen új keretet ad a státuszsztoriknak is, alighanem feldúsítja ezt a közeget. Mindeközben már egy sampont se azért veszünk meg, mert olcsó és jó, hanem mert a hozzá asszociált történet szimpatikus. A nagy üzletember nem azért sikeres, mert üzleti terve jó. volt, hanem mert a sztori, ahogy jött az üzleti ötlet, eladható. Ez egy komoly emberi fordulat, a kevésbé racionális és inkább érzelmi fordulat a kommunikációnkban. Felidézi a haveri „sztorizás” intimitását, és azt meghaladva, ebből lesz „marketing storytelling” vagy éppen státuszsztorizás. Az viszont kétségtelen, hogy ez a fordulat is az extrovertált típusoknak kedvez, akik a szóbeliség készségeivel inkább rendelkeznek. Amikor elő kell adni az üzleti ötletet (pitch), már akkor sem pusztán a számok mennek, hanem kell a misszió, a küldetés. Ettől lesz hiteles a motiváció. Régen is számított ez, természetesen, viszont a történetszerű keretezés igényli magától, hogy legyen eleje és célja, ha úgy tetszik, beteljesíthető vége a történetnek. Ez az a rész, ami a társadalmi kommunikációban különösen izgalmassá teszi a történetszerü keretezést. Egy sztoriban vannak jók, megsegítettek és rosszak (talán versenytársak). Hagyományosan letisztult struktúra. Egész izgalmas, ha a környezetünkben zajló kommunikációt megfigyeljük e mentén, hogy milyen történetek jönnek szembe, és megállják-e a helyüket. Vagy ha rajzfilmben néznénk, már elkapcsoltunk-e volna. FIGYELŐ Szlovákia nem függ az orosz kőolajtól Nem igaz, hogy Szlovákia (és Magyarország) függ az orosz kőolajtól- véli Martin Kugla politológus. A Sme napilapnak írt kommentárjában kifejti: Richard Sulik gazdasági miniszter hetek óta azt hangoztatja, hogy az ország nem tud leválni az orosz kőolajról, mert a Slovnaft nem képes más olajat feldolgozni, csakis az oroszt, és egy más technológiára való átállás hosszadalmas és drága lenne. Kugla szerint a Slovnaft nem függ az orosz kőolajtól, és Sulik nem mond igazat. Az az orosz kőolaj, amit behozunk - „Urals” vagy „REBCO” (Russian Export Blend Crude Oil)- blend, azaz a szibériai könnyű olaj és az Oroszország európai részéből származó nehéz kőolaj „közepes” keveréke. Hasonló sűrűségű és kéntartalmú kőolajat máshonnan is szerezhetünk, vagy vehetünk nehéz olajat, és összekeverhetjük könnyű európai, afrikai vagy amerikai olajjal, s így mi is készíthetünk olyan blendet, amilyen a REBCO. Természetesen a dolog nem ennyire egyszerű, át kell állni új technológiákra is, ami másoknak nem okoz problémát. Már maga a Slovnaft is elismerte, hogy képes más kőolajat is feldolgozni, nemcsak az oroszt, de az átálláshoz nem hetekre vagy hónapokra van szüksége, hanem 3 évre (és több százmilliós befektetésre). A Slovnaft (és a Mól) állításáról a megszólított szlovákiai szakemberek közül senki sem akart véleményt nyilvánítani (mindenkinek van valami köze a céghez). A megkérdezett cseh szakértők azonban mind megkérdőjelezték a Slovnaft érvelését, s nem értik, a vállalatnak miért kell hosszabb idő az átállásra? Nincs szükség 3 éves átmeneti időszakra, elég, ha Sulik és a kormány végre elkezdi tenni a dolgát. Vagyis miről van szó? A Slovnaft (és a Mól) hasznáról, és Oroszország érdekeiről. A Slovnaft jelenleg piaci áron értékesíti az üzemanyagot, miközben az orosz olajat diszkontáron szerzi be, és így óriási haszonra tesz szert. Sulik a hozzáállásával nem a szlovákiaiak érdekeit képviseli, hanem a Mólét, és egyúttal Orbán és Putyin „hasznos idiótájává” vált. (SME)
