Új Szó, 2022. május (75. évfolyam, 100-125. szám)

2022-05-18 / 114. szám

www.ujszo.coml 2022. május 18. RÉGIÓ I 5 Mi lesz vele, ha mi már nem leszünk? Slezák Erika, Havasi Ágnes, Kővári Edit, Sárkány Krisztina a szakmai napon (Slezák Erika képarchívuma) TORNYAI BIANKA Az autizmussal élő gyere­kek szülei számára szervez­tek szakmai napot a hátvágán, amelyen közös beszélgetésre, a problémáik megvitatására, tanácsadásra invitálták az ér­deklődőket. GALÁNTA A szakmai nap a Konrádko Polgá­ri Társulás és a Carissimi Nonprofit Alap közös szervezésében valósult meg. A résztvevők az autizmusról, önállóságról, kommunikációról hall­hattak hasznos előadásokat Havasi Ágnes, az ELTE BGGYK, az Au­­tizmus Alapítvány tanára és Kővári Edit, az Autisták Országos Szövet­sége -Magyarország elnöke előadá­sában. Hasznos újdonságok Slezák Erika, a Konrádko PT ala­pítója lapunknak elmondta, lassan két évtizede, a fia révén érintett, az­óta szembesül naponta az autista lét problémáival, megpróbáltatásaival. „Azt gondoltam, már senki nem tud újat mutatni, meglepni, mégis voltak pillanatok, amikor nagyon megha­tódtam, elérzékenyültem. Nagysze­rű előadások voltak, nagyon hasznos dolgokat, tanácsokat hallhattunk, és bemutattak egy mobiltelefonos alkal­mazást, amely rendkívül megköny­­nyítheti az autizmussal élők min­dennapjait, segíti a kommunikációt, hiszen sokan vannak közöttük, akik nem beszélnek. Az alkalmazás elér­hető, az érdeklődők ingyenes online workshopon sajátíthatják el a hasz­nálatát. Á szakmai napon felmerült, hogy az ELTE gyógypedagógusai egyhetes képzést is vállalnának, ha lenne rá igény. A szülők és az autis­­tákkal foglalkozó pedagógusok ré­széről is nagy az érdeklődés jó lenne a jövőben ilyet is szervezni” - mond­ta el Slezák Erika. Fontos találkozni A Konrádko Polgári Társulás nevét Slezák Erika fiáról, Komádról kapta, aki autista. Erika, és feltételezhető­en az összes olyan szülő, aki autista gyermeket nevel, elmondása alapján a fiú kicsi kora óta azon gondolkodik, mi lesz vele, ha ő már nem lesz. „Na­gyon hosszú kálváriát jártunk be, míg a diagnosztizálástól eljutottunk oda, hogy jó szakemberek segítenek min­ket, ezért úgy gondoltam, hogy a többi szülőnek is segítenem kell azzal, hogy szakmai előadásokat szervezek. Egy­részt fontos, hogy megismerkedjünk azokkal, akik hasonló problémákkal küzdenek, másrészt tanácsokat kap­nak, fontos információkhoz jutnak a szakmai napok résztvevői. A koro­navírus miatt két évig nem tudtunk szakmai napot szervezni, a mostanit is egy korábbi időpontban terveztük megvalósítani, de kénytelenek vol­tunk elhalasztani. A szülők már na­gyon várták, nagyon kellenek az ilyen találkozók, hiszen annak, aki ebben él, megnyugtató érzés, hogy más is van hasonló helyzetben és az ő prob­lémájára is van megoldás, valamint az is fontos, hogy kicsit kiléphessünk a mindennapos otthoni mókuskerék­ből. Nemcsak szülők, hanem autista gyerekekkel foglalkozó pedagógusok is részt vesznek mindig, számukra is hasznosak az itt elhangzottak” - rész­letezte a társulás elnöke. Kevés a segítség Slezák Erika azt is elmondta, saj­nos az állam részéről nem sok segít­séget kapnak a sorstársaik. „Az utób­bi években szerencsére a közösségi hálón szerveződnek érdekcsoportok, ahol a tagok választ kaphatnak a kér­déseikre, de előtte sokszor éreztük úgy, hogy elveszünk a törvényekben, szabályokban, nem volt olyan, aki megmondta volna, hogy mi jár egy fogyatékkal élő gyereknek, mit, hol és hogyan kellene intézni. Manap­ság már a diagnosztizálás is jobb, így jobb eséllyel lehet a fejlesztést is idő­ben és szakszerűen elkezdeni. Ami még komoly gondot okoz, hogy kevés az olyan intézmény, ahol szakszerű­en tudnak foglalkozni az autizmussal élőkkel. Vannak olyan esetek, amikor kimondottan előnyös, ha egy autista egy átlagos iskolában integrált okta­tásban vesz részt, azonban sokan kö­zülük speciális egyéni foglalkozást igényelnek, más fogyatékkal élő gye­rekek között, speciális iskolában sem érzik jól magukat” - tette hozzá Sle­zák Erika. Az iskola után A legnagyobb fejtörést minden szü­lőnek az okozza, ha az autista eléri a felnőttkort, befejezte az iskolát, de nem tud önálló életet élni. Számukra olyan intézmények kellenének, ahol a mindennapokat hasznosan tudnák eltölteni a saját igényeikhez és értel­mi szintjükhöz mérten. Ez nemcsak a fogyatékkal élőknek lenné fontos, hanem az őket ápoló szülőknek, csa­ládtagoknak is, hogy valamennyire tehermentesítve legyenek, hiszen a legtöbb autista élete végéig nem ké­pes önellátóvá válni. „Vannak már ilyen intézmények, de minden me­gyében legalább kettőre lenne szük­ség, hiszen ők speciális, egyéni ellá­tást igényelnek, minél kisebb létszá­mú csoportban érzik magukat jól. A fiam magasan funkcionáló autista, tehát vannak sokkal súlyosabb prob­lémákkal küzdő sorstársaink, még­is probléma őt az iskola befejezése után valahol elhelyezni. Elszomorító, amikor a nála nem sokkal idősebb fi­út látom, ahogy fejhallgatóval a fülén járja a várost, mert elballagott az is­kolából, megfelelő munkát nem tud­nak neki adni, de a más fogyatékkal élők között nem érzi jól magát, nincs mivel lekötni őt” - fejtette ki lapunk­nak a szakmai nap egyik résztvevő­je. Hozzátette, jó időbe telt, mire a környezetük megértette, hogy a fia esetében nem arról van szó, hogy el­kényeztetik vagy rossz, hanem olyan komoly diagnózisa van, amely speci­ális kezelést, ellátást igényel. Borászati-szőlészeti akadémiát indítanának SZŐLÖSKE (VINIŐKY] Az akadémia abban a már évtize­dek óta létező és működő borásza­ti-szőlészeti szakközépiskolában mű­ködne, amely a Tokaji borvidékhez tartozó, tőketerebesi járásbeli Szőlős­kén található. A fokozatosan megvalósuló projek­tet európai uniós támogatásból fog­ják finanszírozni, amelynek keretében RÖVIDEN Útlezárás a lévai városnapokon Léva. Május 20-tól 22-ig a vá­rosnapok idején teljes útlezárásra számítsanak a lll/1514-es úton közlekedők, a Hviezdoslav, a Cseh­szlovák hadsereg, a Kittenberger Kálmán utcák irányába. Ugyan-AJÁNLÓ Május 19. (csütörtök) Érsekújvár -18.00: Álíz csoda­országban, táncelőadás a főtéri kultúrházban. Közreműködnek az Érsekújvárt Művészeti Alapiskola növendékei, a Lurex és az Ámirath tánccsoportok. Május 20-21. (péntek és szombat) Léva - Lévai városnapok máskép­pen. Sörfesztivál a főtéren. Péntek - 16.00: közreműködnek a művé­szeti alapiskola növendékei, 17.00: az iskolát borakadémiává alakítják át. Ahhoz hogy a folyamat elindulhas­son, a jelenleg is létező és működő oktatási intézményt igazgató Kassa Megyei Önkormányzat (KSK) el­ső lépésként jóváhagyta a szőlőskei szakközépiskola vezetésének az át­helyezését. A szőlőskei szakközépis­kola ugyanis jelen pillanatban a kas­sai Mezőgazdasági és Vidéki Szol­ez vonatkozik az Augusztus 29. utcai kereszteződés, a Laktanya és a Szlovák Nemzeti Felkelés utcák felé haladó gépkocsivezetőkre is. A kerülőt a Kpt. Nálepka, a Vörös Hadsereg, a Malom és a Kert utcá­kon keresztül vezet. Mintegy 1,7 kilométeres szakaszból áll, a város vezetése köszöni a gépkocsiveze­tők türelmét és megértését, (száz) Romano Jilo együttes koncertje, Dream to play-koncert, D Blues Band-koncert, filmvetítés a Junior központbán, diszkó. Szombat - 10.00: bohócok a porondon, Vatra és Vatra senior hagyományőrző együttesek műsora, filmvetítés a Junior központban, 20.30: Peter Bic Project-koncert. Május 20. (péntek) Érsekújvár - 19.00: A legendák visszatérnek, Báthory Erzsébet musical a főtéri kultúrházban. gáltató Szakközépiskola része, de a tervek szerint 2023. szeptember 1-től a Perbenyiki Szakközépiskola vezeté­se alatt fog működni. ,,A felzárkóztatási program része­ként ezt az iskolát borakadémiává fogjuk átalakítani, ami különösen a borászok, a borágazat és a tokaji ré­gió számára jelenthet fejlődési lendü­letet. Mivel a Kassai járásban három bortermő helyünk van, ez számunkra nagyon fontos. A fejlesztésről már a borászati céh­hel, a Világbankkal és az Európai Bi­zottság (EB) képviselőivel is konzul­táltunk” - mondta Tmka, aki szerint az oktatásban végrehajtott szerkezet­­átalakítási intézkedésnek a regionális munkaerőpiac igényeinek jobb kielé­gítését kell eredményeznie, s ugyan­akkor ki kell használnia a vonzó toka­ji régió elhelyezkedésének egyedisé­gét. ,3 cél elérése jelentős aktivitást és elkötelezettséget igényel az alapí­tótól, az iskola vezetőségétől és alkal­mazottaitól, a Szlovákiai Szőlészek és Borászok Szövetségétől, a helyi vál­lalkozóktól és a helyi önkormányzat­tól” - tájékoztatta a sajtó képviselőit a megyei hivatal. (nr) ízvilág melléklet az Új Szóban! Elkezdődött a baráti találkozók ideje, ami"N eíT egyenlő a grillpartikkal. Illatozik a faszén, > a bepácolt, sistergő hús, a zöldség és a gyű- ^ ~ mölcs. Ja, a halakról és a sajtokról se feledkez- I "Izünk meg. Tehát, vegyük elő a grillfelszerelést, telefonáljuk körbe barátainkat, készítsünk $ listát, indulás a bevásárló körútra, és I élvezzük a hosszabbra nyúlt hétvégi estéket, amikor finom falatok mellett ffj ® végre jót beszélgethetünk. Grillezésre fel!«^ÄjVi ( / MÁJUS 20-AN, PENTEKEN j tj keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál vJ )

Next

/
Oldalképek
Tartalom