Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)
2022-02-03 / 27. szám
www.ujszo.comj 2022. február 3. KÖZÉLET 3 Lehetőségeik határán vannak a laborok A következő hetekben elképzelhető, hogy a mintákat már nem orrból, hanem torokból veszik majd az antigéntesztek segítségével. Ez nem véletlen, hiszen az omikron variáns gyakrabban okoz torokfájást, mint például köhögést vagy náthát. (TASR/AP-felvétel) NAGY ROLAND Pozsony. A magas fertőzöttszám és a növekvő pozitivitási arány ellenére a szlovákiai kórházakban továbbra is stabil a helyzet, igaz, az utóbbi napokban ismót egyre többen kerülnek Covid-osztályra. A laboratóriumok viszont már erősítésre szorulnak. Vladimír Lengvarsky (OLaNO) egészségügyi miniszter szerdán a kormányülés után elmondta, a' szlovák laboratóriumokban legfeljebb napi 42 ezer tesztet tudnak kiértékelni. Ehhez már közel járunk, hiszen legutóbb több mint 38 ezer mintát vizsgáltak ki. A tárcavezető megerősítette, hogy a probléma nem a tesztek számával vagy a mintavételi pontok hiányával van, hanem azzal, hogy a laboratóriumokban már nem győzik a munkát. Növelés Lengvarsky azonban megjegyezte, szükség esetén képesek lesznek 15 ezerrel növelni a napi kapacitást, ebben pedig segítségükre lehetnek például a LAMP-tesztek, amelyeket gyorsabban ki lehet értékelni. A miniszter elmondta, egy bizonyos ideig valóban a tesztelési kapacitás határán működnek majd a laboratóriumok, így csak a legszükségesebb esetben végeznek majd PCR-tesztet. „Nem fogunk megerősítő PCR-teszteket végezni azoknál a gyerekeknél, akiknek pozitív lett az antigéntesztje, és azoknál a személyeknél sem, akik külföldről térnek haza” - tájékoztatott a tárcavezető. Peter Lednicky, az Unilabs vezérigazgatója lapunknak elmondta, a cég laboratóriumaiban jelenleg napi 10 ezer mintát vizsgálnak, vagyis a tesztelési kapacitásuk 75 százalékán működnek. Szükség esetén képesek lesznek napi 13 ezer minta kiértékelésére. Továbbá hozzátette, nem feltétlenül csak a laboratóriumi kapacitások játszanak közre az elvégzett teszteredmények számában. „Az is tény, hogy a mintavételi pontokon - csakúgy, mint minden más munkahelyen - lehetnek rövid távú kiesések a megbetegedések vagy a karantén miatt” - nyilatkozta a vezérigazgató. Megjegyezte, egyre gyakrabban találkoznak azzal a jelenséggel, hogy a tesztre regisztrált személyek végül nem mennek el a megadott időben a mintavételre, ezzel pedig másoktól is elveszik a lehetőséget. Változások a tesztelésben Ami az antigénteszteket illeti, a közeljövőben lesz néhány változás. A munkahelyeken például megszűnik a kötelező heti tesztelés, ezt Richard Sulik (SaS) gazdasági miniszter jelentette be. Az intézkedést még tavaly vezette be a kormány. Azokat az alkalmazottakat kellett tesztelni, akik nem voltak beoltva és nem estek át a fertőzésen. A kormány javaslatot tett a Szlovák Közegészségügyi Hivatalnak (ÚVZSR), hogy péntekig szüntessék meg az erre vonatkozó rendeletet. Az iskolákban viszont nem áll le a tesztelés. A kormány szerdán jóváhagyta az újabb antigéntesztek megvásárlását, amelyeket a szülők igényelhetnek, ha ellenőrizni szeretnék a gyermekük egészségügyi állapotát. Összesen ötmillió antigéntesztről van szó. Martin Pavelka, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) munkatársa elmondta, az omikron variáns esetében hatásosabbnak tűnik, hogy a mintát nem az orrból, hanem a torokból veszik, így elképzelhető, hogy a következő hetekben már így fogják tesztelni a diákokat. Pavelka megjegyezte, annak ellenére is van értelme használni az antigénteszteket, hogy nem olyan pontosak, mint a PCR-tesztek. „Az antigéntesztek szenzitivitása 90 százalék körül mozog az aktív fertőzöttség időszakában, vagyis amikor tovább tudjuk adni a vírust. Igaz, hogy ebben az esetben a fertőzöttek 10 százalékát nem azonosítjuk, de járványügyi szempontból így is sokkal jobb 10 fertőző beteg közül 9-et kiszűrni, mint 10-ből egyet sem”-magyarázta a szakértő. A kórházak helyzete Lengvarsky továbbá elmondta, hogy a magas fertőzöttszám ellenére is stabilnak mondható a kórházak helyzete. Az előző hetekhez képest ugyan megfordult a trend, vagyis a Covid-osztályokon ismét növekszik a páciensek száma, de egyelőre nem akkora tempóban, hogy gondot okozzon a hazai fekvőbeteg-ellátásnak. Az előző szerdán még 1499 beteget kellett bent tartani, most pedig már 1698-at, ami 13 százalékos növekedésnek felel meg. Összehasonlításképp: a fertőzöttszám napi átlaga az előző héthez képest 83 százalékkal emelkedett (9176-ról 16 788-ra). A miniszter szerint a szlovák kórházak képesek arra, hogy egyszerre ötezer fertőzöttet lássanak el, miután a tárca létrehozta azokat a segédintézményeket, amelyeket kifejezetten az omikron hullám idején állítottak fel a kórházak elé. Megjegyezte, legfeljebb az okozhat problémát, hogy a magas fertőzöttszám miatt sok egészségügyi dolgozó kerülhet karanténba, de erről egyelőre nincs szó. Új vakcina Az egészségügyi miniszter azt is elárulta, hogy a közeljövőben már Szlovákiában is elérhető lesz a Novavax nevű új vakcina. A regisztrációt február 15-től teszik elérhetővé. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy az új oltóanyagot kiegészitő, vagyis harmadik dózisként adják-e, vagy sem. „Erről még a szakértői konzíliumnak kell egyeztetnie” - jelentette ki Lengvarsky. Az új építésügyi törvény a szakmai szervezeteket is megosztja ÖSSZEFOGLALÓ Elfogadhatatlan a kormány által a napokban jóváhagyott új építésügyi törvény tervezete a szlovákiai önkormányzatok számára, amelyek szerdán a pozsonyi kormányhivatal előtt fejezték ki az ezzel kapcsolatos elégedetlenségüket. A munkáltatói és építésügyi szakmai szervezetek szerint ugyanakkor égető szükség van az új jogszabályra. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) szerdán a pozsonyi kormányhivatal épülete elé szervezett tüntetést, amelyen a szervezet képviselői arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a Heger-kabinet szerintük nem megfelelően kommunikál az önkormányzatokkal, nem veszi figyelembe a jogos követeléseiket, egyes törvényjavaslatai pedig már az önkormányzatok puszta működését veszélyeztetik. Nem hallgatnak rájuk Az önkormányzatok körében a Stefan Holy (Sme rodina) kormányfőhelyettes által előterjesztett, és a kormány által már elfogadott új építésügyi törvény tervezete váltotta ki a legnagyobb felháborodást. Az új jogszabály, amely a tervek szerint jövő héten kerül a parlament elé, az önkormányzatok szerint alaposan megnyirbálja a jogköreiket, és a lakosság építésügyi eljárásokkal kapcsolatos lehetőségeit is beszűkíti. „A saját tapasztalataink alapján elmondhatjuk, hogy a kormány jogalkotási gyakorlata gyakran nincs összhangban az ezzel kapcsolatos szabályokkal, és a szociális párbeszéd is hagy kívánnivalót maga után” - figyelmeztet Branislav Tréger, a ZMOS elnöke. Szerinte a szerdai tüntetésük nem a politikusok ellen irányult, csak arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy lenne mit javítani a kormány és az önkormányzatok közötti kommunikáción. „Szeretnénk konkrét megoldási javaslatokkal hozzájárulni a törvényalkotási folyamathoz, ehhez azonban az kellene, hogy a kormány egyenrangú partnerként kezeljen bennünket” - tette hozzá Tréger. Nőne a korrupció? Michal Kalifták, a ZMOS szóvivője, már korábban figyelmeztetett arra, hogy az új építésügyi szabályok alaposan megkurtítanák az önkormányzatok jogköreit. „Az előterjesztettjavaslat nagyban privatizálná az állam és az önkormányzatok feladatait, előnyben részesítve a magáncégeket és építésügyi befektetőket. Teljesen szembemegy a kormány céljával, amely szerint az építésügy területén is szeretnének fellépni a korrupció ellen, mivel óriási lehetőségeket teremtene a korrupciónak” - tette hozzá Kalinák. A ZMOS képviselői szerint szeretnének egyezségre jutni a kormánynyal, ám ha ez nem hallgatja meg a panaszaikat, a következő lépésben a szakmai szervezetükbe tömörült önkormányzatokat is bevonják a tiltakozó akciójukba. Bármi jobb lenne Az önkormányzatokkal azonban nem mindenki ért egyet. A munkáltatók és az építésügyi szakmai szervezetek egy része szerint ugyan az új szabályozás egyes elemein lehet vitatkozni, a jelenlegi szabályozásnál azonban bármi jobb lenne. A Munkáltatók Országos Uniója (RÚZ) és a Szlovákiai Építőipari Vállalkozók Szövetsége (ZSPS) támogatja az új építésügyi törvény elfogadását. Az említett szakmai szervezetek szerint a kormány által elfogadott törvénytervezet orvosolja a jelenleg érvényes építésügyi szabályok legkirívóbb hiányosságait, amelyek a szakmának már évek óta rendkívüli gondokat okoznak. „Az elmúlt hat évben már harmadszorra futunk neki egy új építési törvény elfogadásának. A kormány által elfogadott javaslat azonban ezúttal valós megoldást kínál a szakmát az elmúlt években leginkább sújtó problémákra” - mondta el Miroslav Kiral’varga, az RÚZ elnöke, aki szerint a jelenleg érvényben levő építésügyi szabályozás több kárt okoz az országnak, mint amennyi hasznot hoz. Vonzóbb beruházások „A jelenlegi szabályozás például már évek óta nem nyújt megoldást a feketén építkezőkkel szembeni fellépésre. A legbizarrabb, hogy az engedély nélkül építkezőket nem hogy nem bünteti keményen, hanem még lehetővé is teszi számukra, hogy utólag legalizálják az építkezésüket” - figyelmeztet Pavol Kovácik, a ZSPS elnöke. Szerinte a kormány által elfogadott javaslat jelentős előrelépést jelent az épületek biztonsága és minősége, valamint az építésügyi eljárások digitalizálása szempontjából is. A munkáltatók és építésügyi szakmai szervezet képviselői ezért arra biztatják a parlamenti képviselőket, hogy támogassák a kormány által elfogadott törvénytervezetet. Kiral’varga szerint az új építésügyi törvény a jelenlegi gazdasági helyzetben rendkívül szükséges külföldi beruházások idecsalogatását is elősegítené, mivel ezeket is elriasztják a jelenleg érvényes, mára már archaikusnak számító szabályok. (mi, tasr) A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) szerdán a pozsonyi kormányhivatal épülete előtt fejezte ki nemtetszését az új építésügyi törvény tervezetével (TASR-felvétel)