Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)

2022-02-19 / 41. szám

Gubis Éva tárcája a Szalonban 2022. február 19., szombat, 16. évfolyam, 7. szám séges is. A dósa formára hasonlít a palacsintára, az idli pedig a gőz­gombócra. De mindkét finomság erjesztett összetevőkből, lencséből és sokféle tápláló alapanyagból készül. Később a bengalurui egyetem men­záján mindennap ehettünk ezekből. Jólesett a reggeli. Mire befejeztük, mehettünk is a szállásunkra. Mind­össze egy-két utcából állt az egész település, így nem volt nehéz meg­találni. Egy nagyon egyszerű, de tisz­ta szobát kaptunk a Kamala Guest House-ban, egyszerű fürdőszobával. Becuccoltunk, és máris mentünk felfedezni a történelem egy fontos szeletét. Jó döntésnek bizonyult az ide­genvezető. Már az elején. Éjsza­ka ugyan kifejezetten hideg volt, de mostanra már tűzött a nap, és mindenki kezében megjelentek a vizespalackok. Az idegenvezető azonnal figyelmeztetett mindenkit a csoportunkból, hogy a palacko­kat és mindenféle élelmet tegyük a táskánkba, mert a majmok el fogják venni tőlünk. Alighogy kimondta, nem messze tőlünk az egyik turis­tától nagy kiabálások közepette elvették az ásványvizes palackot és elkezdtek vele játszani. Mivel nem tudták kinyitni, egyre mérgesebbek lettek, és egymás kezéből kapkod­ták ki a műanyag flakont. Érdekes volt nézni, hogy a területen élő kétféle majomfaj, a hulmán és a rézuszmajom mennyire elkülönül egymástól. A vörös pofájú, kisebb rézuszmajmok pofádanul randa­líroztak mindenfelé, a fekete arcú, nagyobb, karcsú, őszes hulmánok mintha egy magasabb kaszthoz tar­toztak volna, csak ültek a falakon, tetőkön, szóval olyan helyeken, ahonnan azért jól belátták a terü­letet. Ők nem sokat mozogtak. A hinduizmusban Hanumán majom­isten leszármazottjainak tartják és istenként tisztelik a hulmánokat. Beléptünk az első templomkomp­lexumba. Elképesztő ereje volt ezek­nek a tereknek Mivel évszázadokig senki sem törődött a templomokkal, palotákkal, szentélyekkel, ezért az idő és a szélsőséges időjárás megkop­tatta már a gyönyörű faragásokat, szobrokat, tornyokat. Az épületek­ben volt minden; hatalmas, láncra vert szent elefánt, virágokkal gazda­gon feldíszítve. Majmok és kutyák mindenütt. A hajdanvolt gyönyörű (A szerző felvételei) H ampiba az út vagy 7-8 órát tartott, és csoda, hogy a gerincem egyben maradt. Éjszaka elméletileg kényelmes busszal utaz­tunk (sleeper bus), csak éppen sok helyen hiányzott az út, vagy olyan gödrök tátongtak rajta, hogy lehe­tetlen volt kikerülni. Olyan is volt, hogy elfogyott az út, és a folyómeder­be tereltek bennünket, majd pár száz méterrel arrébb többszöri próbálko­zásra sikerült csak onnan kijönni. Végül is szerencsésen megérkeztünk, valamikor nagyon korán hajnalban. Még sötét volt. Hospetben rakott ki minket a busz. Mónika már felké­szített minket az árakra és egyezke­dési taktikákra. Szállást már sikerült foglalnunk online, szinte Hampi szívében, már csak el kellett oda jutnunk, amihez még nagyon korán volt. Hospetben nem akartunk ma­radni, mert egyszerűen nem éreztük magunkat biztonságban. Hosszas alkudozás után viszonylag elfogad­ható áron találtunk tuk-tukot, ami bevitt minket Hampiba. Minden zárva volt, és még mindig nem kelt fel a nap. Észrevettük, hogy néhány turista ugyanabba az irányba indult el. Mint kiderült, egy kis reklám­tábla hirdette azt a helyet, ahonnan a legszebb a napkelte. Gyorsan fel­kerekedtünk mi is, és a közeli hegy tetején csadakoztunk a mintegy ti­zenöt fős korán kelő turistához. Né­hány majom is csadakozott hozzánk, így egész népes kis csapat várta, hogy előbukkanjon a nap. Egészen szürre­ális kép tárult elénk, amikor a nap végre kikászálódott a hegyek mögül. Ha nem kanyargott volna ott egy kis folyó, azt mondtam volna, hogy itt bizony valaki vagy valami hatalmas pusztítást végzett. Hatalmas kőgo­lyók mindenfele. Mintha valaki az összes hegyből szabálytalan formájú golyókat hasított volna ki, és akkurá­tusán szétszórta őket a tájon. Az nem lehet, hogy az erózió ilyen szabályos csatateret eredményezzen. Semmi sem volt emberi léptékű. Olyan óriási kőgolyók voltak, hogy hiába láttam, nem hittem el. A szekeret a 16. században a Vidzsajanagara Birodalom királya, Krishnadevaraya építette, akit egy Odissában vívott csata során-lenyűgözött Konark, a Nap-templom szekere. A szekér a birodalom szépségét és művészi tökéletességét hivatott képviselni. A hampi szekérről érdekes hie­delem terjed. A helyiek úgy vélik, hogy a világ megáll, ha a szekér elmozdul a helyéről. Mára már szakrális jelentőssel bír, és még az UNESCO is a világörökség részeként ismerte el. Mindössze három ilyen szekér van Indiában. Hampi, hulmánok, maharadzsák és szultánok Elemi erejű volt a napfelkelte. Annál is inkább, mivel nem láttuk még a tájat napfényben. A hatal­mas istenek játszóterén cikázó nap­sugarak kívül-belül átmelegítettek minket. Mivel még Kalkuttában beszereztünk indiai SIM-kártyát, és térerő is volt, megnéztük, mit is írnak Hampiról, mit kell tudni róla, mielőtt belépünk falai közé. A következő történet arról szól, miért is itt alapították meg Vidzsajanagara Birodalom fővárosát 700 évvel ez­előtt, és miért építettek egy Róma méretű várost a semmi közepébe. A két testvér és hadvezér, Harihara és Búkká, beszámolt guru­juknak, Vidjáranjának egy szokadan eseményről, amit egy vadászaton látott. Egy nyúl, akit a vadászkutyá­juk üldözött, hirtelen felbátorodott és a kutya ellen fordult. A guru azt mondta nekik, hogy az a hely na­gyon különleges, és arra kérte őket, hogy ott alapítsák meg a birodalom fővárosát. Ezért épült ide és lett a csaknem 300 évig virágzó Karnataka Birodalom székhelye Hampi. 1500- ban már Peking után a világ máso­dik legnagyobb városa és India leg­gazdagabb városa volt. Még mindig nagyon kora reggel volt. Lejöttünk a hegyről, és elindul­tunk megkeresni a szállásunkat, vagy valamilyen reggelizőhelyet a kör­nyéken. A vendéglátósok éppen te­hénlepénnyel mosták fel a portájuk előtti részt, és szebbnél szebb színes mandalákat szórtak a száradó porba. Egészen furcsa keveréke volt ez a tibeti buddhizmusnak és a hinduiz­musnak. Találtunk végül egy éppen nyitó hátizsákos vendéglőt, egészen érdekes menüvel. Vegán, ájurvéda és angol reggeli is volt az édapon, pon­tosabban a falakra krétával felírva, na meg a jótékony megunhatadan chai. Akkor már meg tudtam különböz­tetni a ront a naantól, a parathát a chapatitól, de végül is dósát rendel­tünk, hiszen Dél-Indiában vagyunk, és itt az idlivel együtt ez a legnépsze­rűbb étel, ráadásul finom és egész-A hatalmas istenek játszóterén cikázó napsugarak kívül-belül átmelegítettek minket. A Mahanavami-templomhoz tartozó Pushkarani

Next

/
Oldalképek
Tartalom