Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)
2022-02-05 / 29. szám
Kalkutta először 2016 november végén jártunk. Zsebünkben a kalkuttai repülőjeggyel, kezünkben hatalmas bőröndökkel, mindenféle biztosítás és oltás nélkül elindultunk Hongkongból Indiába. Kalkuttába. Dzsiod Basu nagytekintélyű kommunista pártvezér otthonába, aki 24 évig, egészen 2000-ig vezette Nyugat-Bengált. Abba a városba, ahol Kalkuttai Szent Teréz, azaz Teréz anya és Rabindranáth Tagore költő is Nobel-díjat kapott. A Gangesz partján fekvő 15 milliós városba, ahol még mindig működik kolerakórház. Ahol szent tehenek közlekednek az autópályán, és szabad bejárásuk van mindenhová. Ahol élő kecskét áldoznak fel mindennap Kali templomában, Kalighatban. Szóval úton voltunk a hiheteden Indiába. November utolsó napján késő éjszaka érkeztünk Kalkuttába. Előbb bankautomatát kerestünk, ahol készpénzt vettem fel. Már nem emlékszem, mennyit, de napokig nem volt gondunk a készpénzzel. Mindezt azért írtam le, mert ahogy beértünk a belvárosba, kiderült, hogy Indiában éppen pénzcsere zajlik, és korlátozva van minden automata használata. Azt hiszem, a két leggyakrabban használt címletet cserélték éppen, az ötszázast és az ezrest. Ez azt eredményezte, hogy gyakorlatilag megbénult az ország, órákat, sőt napokat kellett sorakozni az automatáknál, ha készpénzhez akartál jumi. A bankkártyás fizetés gyakorlatilag sehol sem működött, bár a propaganda szerint pont azért ment ilyen nehezen az egész, hogy rábírják az embereket a bankkártya használatára. Szerencsénkre az éjszakai érkezés és a reptéri ösztönös készpénzfelvétel révén ezt a mizériát megúsztuk. Viszont volt nálunk jó néhány régi bankjegy, amivel egyik hongkongi barátunk „szponzorálta” az utunkat. Nem is tudta, mekkora kalamajkát okozott. Sokáig nem tudtunk mit kezdeni a pénzzel. Joyrush telefonszáma és címe megvolt. Viszonylag közel lakott a belvároshoz viszont valahogy el kellett jumi oda. Elindultunk az éjszakába, valahova Kalkutta ütöttkopott történelmi központjába. A taxisunk csak hosszas telefonálgatás után találta meg a címet, valamikor hajnali 2 óra körül. Joyrush kijött értünk a közeli főbb útra, és segített behurcolkodni. Az az 50 méter volt az első sokk, amely bennünket ért. Nagyon furcsa szag terjengett mindenfelé. Az út mellett egy szemétdombon szinte nyüzsögtek a patkányok. Kóbor kutyák futkostak körülöttünk. A háztól mindössze 10-15 méterre az utcán, szabadon búslakodott egy-két tehén. Kosz és bűz mindenütt. Nem tudtam, hogy most a pokol legmélyebb bugyrába tartunk-e, vagy Kalkutta egyszerűen ilyen. Nos, Kalkutta ilyen! Bejutottunk végre a házba, ahol Joyrush lakott a szüleivel. Gyors mosdás, aztán lefeküdtünk egy komfortosnak egyáltalán nem nevezhető kanapéra és azonnal elaludtunk. Az ébredés nem volt könnyű. Azt hittem, az előző éjszakát csak álmodtam. Amikor kinyitottam a szemem és megláttam Joyrusht jellegzetes indiai kurtában, amint cigarettázik az udvaron, már sejtettem, hogy szó sincs álomról. Azt szokták mondani, hogy az első élmény meghatározó. Ki akartam hát mozdulni, és megnézni, hová rángatott a sors. A család reggelivel kínált. Látszott, hogy értelmiségi család; rengeteg könyv volt mindenfelé. És feltűnően sok kommunista, marxista, maoista irodalom. Ekkor még nem tudtam, hogy Nyugat-Bengál híres a kommunista múltjáról. Nem tudtam, hogy éppen csak véget ért a kommunista kormányzás. Teréz anyáról hallottam, de Dzsioti Basuról nem. Joyrush, Nanxi és én a reggeli befejeztével elindultunk, hogy találkozzunk a KIPAF (Kalkutta International Performance Art Festival) többi tagjával. Aopala, Urna és Rituparna a Jadavpur Egyetemen várt minket. Később megjelent Debraj és Lav, az orosz egyetemista is, aki a közeli híres Shantiniketan Egyetemen tanult képzőművészetet. Ott őtzik egyébként Tagore Nobel-díját. Az egyetem úgy tűnt fel, mintha éppen egy forradalom kellős közepébe csöppentünk volna. Minden tele volt forradalmi graffitival. Marx- és Che Guevaraarcképekkel, antikapitalista és anarchista szlogenekkel. Előbb egy tüntetésbe, később egy temetésbe futottunk bele az egyetem falain belül. Educate, Agitate, Organize (nevelés, agitáció, szervezés) - hirdette az egyik transzparens. Miután összegyűlt a csapat, elindultunk vissza a belvárosba. A társaságnak ott volt a főhadiszállása. Közel az egyik művészeti egyetem bejáratához, ahol kitűnő gyömbéres chait Teréz anya szobra a belvárosban (teát) árusítottak egyszer használatos agyagcsészékben. Egy hatalmas szemeteskonténer és a nyilvános vécé között ültünk órákon keresztül. A folyamatosan változó társaság egymás között bengáli nyelven valami nagyon balos beszélgetésbe mélyült. Joyrush, úgy vettem észre, központi figurája volt ennek a csapatnak. Még napközben megbeszéltük, hogy másnap elmegyünk Eszak- Kalkuttába, és belekóstolunk a város életébe. Mindössze öt napot töltöttünk itt. Az egyetemet már láttuk, ahol majd a fesztivál lesz januárban. Megbeszéltük azt is, hogy még a fesztivál előtt tartunk egy párnapos workshopot az egyetemistáknak és a KIPAF körüli fiataloknak. Szerettem volna megnézni a Gangeszt és más helyszíneket, ahol performanszot lehet csinálni, és néhány, turisták által közkedvelt vagy éppen nem ismert helyszínt, templomot, emlékhelyet. Mindenhová riksával jártunk, amiből volt motoros, biciklire szerelt és klaszszikus gyalogriksa is. Bár ez utóbbit már csaknem mindenhol betiltották, de a történelmi belvárosban még lehetett vele találkozni. Másnap reggel, aki ráért, jött velünk. És hát mindenki jött. Az itteni élettempó nem az a kapkodó fajta. A reggel az déli tizenkettő volt. A vacsora este tizenegy. Soha sehová sem rohantunk. A találkozó Joyrush házában volt. A szobájához nyílt az utcáról az udvaron keresz»Gangesz Testi-lelki megtisztulás a Gangeszben Bár a Gangesz erősen szennyezett, a hinduk mégis azt tartják róla, hogy a Föld legszentebb vize, amelynek akár egyetlen cseppje is megtisztíthatja a hívő zarándokok lelkét földi bűneiktől, és így haláluk után megszabadulnak az örökös újjászületés gyötrelmétől. Szemükben a Gangesz testesíti meg Gangét, a megtisztulás istennőjét. A folyó eredetileg a mennyben folyt, amíg Bhagíratha király le nem hozta a földre, hogy megtisztítsa ősei hamvait. Hogy zuhanásának ereje ne seperje el a Föld lakóit, az „istennőfolyó" először Siva isten fejére hullott, és végigcsorgott bozontos fürtjein. Minden évben tömérdek ember - köztük sok beteg és haldokló - zarándokol el a Gangeszig abban a reményben, hogy ha iszik a vizéből és megmártózik benne, megszabadul bűneitől. A folyó lelket tisztító hatásába vetett hit vizének hűsítő erejéből fakad. Számos hindu szokás alapul azon a meggyőződésen, hogy az erő azonos a hővel, és ha az erő gonosz, vízzel lehűtve hatását veszti. Hisznek abban is, hogy ha a partján hamvasztják el testüket, és hamvaikat a vizébe szólják, nem kell többé újjászületniük, lelkűk végre megszabadulhat.
