Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)

2022-02-05 / 29. szám

Kalkutta először 2016 november végén jártunk. Zsebünkben a kalkuttai repülő­­jeggyel, kezünkben hatalmas bő­röndökkel, mindenféle biztosítás és oltás nélkül elindultunk Hong­kongból Indiába. Kalkuttába. Dzsiod Basu nagytekintélyű kom­munista pártvezér otthonába, aki 24 évig, egészen 2000-ig vezette Nyugat-Bengált. Abba a városba, ahol Kalkuttai Szent Teréz, azaz Teréz anya és Rabindranáth Tago­re költő is Nobel-díjat kapott. A Gangesz partján fekvő 15 milliós városba, ahol még mindig műkö­dik kolerakórház. Ahol szent tehe­nek közlekednek az autópályán, és szabad bejárásuk van mindenho­vá. Ahol élő kecskét áldoznak fel mindennap Kali templomában, Kalighatban. Szóval úton voltunk a hiheteden Indiába. November utolsó napján késő éjszaka érkeztünk Kalkuttába. Előbb bankautomatát kerestünk, ahol készpénzt vettem fel. Már nem emlékszem, mennyit, de napokig nem volt gondunk a készpénzzel. Mindezt azért írtam le, mert ahogy beértünk a belvárosba, kiderült, hogy Indiában éppen pénzcsere zajlik, és korlátozva van minden automata használata. Azt hiszem, a két leggyakrabban használt címletet cserélték éppen, az ötszázast és az ezrest. Ez azt eredményezte, hogy gyakorlatilag megbénult az ország, órákat, sőt napokat kellett sorakoz­ni az automatáknál, ha készpénzhez akartál jumi. A bankkártyás fizetés gyakorlatilag sehol sem működött, bár a propaganda szerint pont azért ment ilyen nehezen az egész, hogy rábírják az embereket a bankkártya használatára. Szerencsénkre az éj­szakai érkezés és a reptéri ösztönös készpénzfelvétel révén ezt a mizériát megúsztuk. Viszont volt nálunk jó néhány régi bankjegy, amivel egyik hongkongi barátunk „szponzorálta” az utunkat. Nem is tudta, mekkora kalamajkát okozott. Sokáig nem tudtunk mit kezdeni a pénzzel. Joyrush telefonszáma és címe megvolt. Viszonylag közel lakott a belvároshoz viszont valahogy el kellett jumi oda. Elindultunk az éjszakába, valahova Kalkutta ütött­­kopott történelmi központjába. A taxisunk csak hosszas telefonálgatás után találta meg a címet, valamikor hajnali 2 óra körül. Joyrush kijött értünk a közeli főbb útra, és segített behurcolkodni. Az az 50 méter volt az első sokk, amely bennünket ért. Nagyon furcsa szag terjengett min­denfelé. Az út mellett egy szemét­dombon szinte nyüzsögtek a pat­kányok. Kóbor kutyák futkostak körülöttünk. A háztól mindössze 10-15 méterre az utcán, szabadon búslakodott egy-két tehén. Kosz és bűz mindenütt. Nem tudtam, hogy most a pokol legmélyebb bugyrába tartunk-e, vagy Kalkutta egyszerűen ilyen. Nos, Kalkutta ilyen! Bejutottunk végre a házba, ahol Joyrush lakott a szüleivel. Gyors mosdás, aztán lefeküdtünk egy komfortosnak egyáltalán nem nevezhető kanapéra és azonnal el­aludtunk. Az ébredés nem volt könnyű. Azt hittem, az előző éjszakát csak álmodtam. Amikor kinyitottam a szemem és megláttam Joyrusht jellegzetes indiai kurtában, amint cigarettázik az udvaron, már sej­tettem, hogy szó sincs álomról. Azt szokták mondani, hogy az első élmény meghatározó. Ki akar­tam hát mozdulni, és megnézni, hová rángatott a sors. A család reggelivel kínált. Látszott, hogy értelmiségi család; rengeteg könyv volt mindenfelé. És feltűnően sok kommunista, marxista, maoista irodalom. Ekkor még nem tudtam, hogy Nyugat-Bengál híres a kom­munista múltjáról. Nem tudtam, hogy éppen csak véget ért a kom­munista kormányzás. Teréz anyáról hallottam, de Dzsioti Basuról nem. Joyrush, Nanxi és én a reggeli be­fejeztével elindultunk, hogy talál­kozzunk a KIPAF (Kalkutta Inter­national Performance Art Festival) többi tagjával. Aopala, Urna és Rituparna a Jadavpur Egyetemen várt minket. Később megjelent Debraj és Lav, az orosz egyetemista is, aki a közeli híres Shantiniketan Egyetemen tanult képzőművésze­tet. Ott őtzik egyébként Tagore Nobel-díját. Az egyetem úgy tűnt fel, mint­ha éppen egy forradalom kellős közepébe csöppentünk volna. Minden tele volt forradalmi graf­­fitival. Marx- és Che Guevara­­arcképekkel, antikapitalista és anarchista szlogenekkel. Előbb egy tüntetésbe, később egy temetésbe futottunk bele az egyetem falain belül. Educate, Agitate, Organize (nevelés, agitáció, szervezés) - hir­dette az egyik transzparens. Miután összegyűlt a csapat, elindultunk vissza a belvárosba. A társaságnak ott volt a főhadiszállása. Közel az egyik művészeti egyetem bejáratá­hoz, ahol kitűnő gyömbéres chait Teréz anya szobra a belvárosban (teát) árusítottak egyszer használa­tos agyagcsészékben. Egy hatalmas szemeteskonténer és a nyilvános vécé között ültünk órákon keresz­tül. A folyamatosan változó társa­ság egymás között bengáli nyelven valami nagyon balos beszélgetésbe mélyült. Joyrush, úgy vettem észre, központi figurája volt ennek a csa­patnak. Még napközben megbeszéltük, hogy másnap elmegyünk Eszak- Kalkuttába, és belekóstolunk a város életébe. Mindössze öt napot töltöttünk itt. Az egyetemet már láttuk, ahol majd a fesztivál lesz ja­nuárban. Megbeszéltük azt is, hogy még a fesztivál előtt tartunk egy párnapos workshopot az egyete­mistáknak és a KIPAF körüli fiata­loknak. Szerettem volna megnézni a Gangeszt és más helyszíneket, ahol performanszot lehet csinálni, és néhány, turisták által közkedvelt vagy éppen nem ismert helyszínt, templomot, emlékhelyet. Minden­hová riksával jártunk, amiből volt motoros, biciklire szerelt és klasz­­szikus gyalogriksa is. Bár ez utóbbit már csaknem mindenhol betiltot­ták, de a történelmi belvárosban még lehetett vele találkozni. Másnap reggel, aki ráért, jött velünk. És hát mindenki jött. Az itteni élettempó nem az a kapko­dó fajta. A reggel az déli tizenkettő volt. A vacsora este tizenegy. Soha sehová sem rohantunk. A találkozó Joyrush házában volt. A szobájához nyílt az utcáról az udvaron keresz­»Gangesz Testi-lelki megtisztulás a Gangeszben Bár a Gangesz erősen szennyezett, a hinduk mégis azt tartják róla, hogy a Föld legszentebb vize, amelynek akár egyetlen cseppje is megtisztíthatja a hívő zarándokok lelkét földi bűneik­től, és így haláluk után megszabadulnak az örökös újjászületés gyötrelmétől. Szemükben a Gangesz testesíti meg Gangét, a megtisztulás istennőjét. A folyó eredetileg a mennyben folyt, amíg Bhagíratha király le nem hozta a földre, hogy megtisztítsa ősei hamvait. Hogy zuhaná­sának ereje ne seperje el a Föld lakóit, az „istennőfolyó" először Siva isten fejére hullott, és végigcsorgott bozontos fürtjein. Minden évben tömérdek ember - köztük sok beteg és haldokló - zarándokol el a Gangeszig abban a reményben, hogy ha iszik a vizéből és megmár­tózik benne, megszabadul bűneitől. A folyó lelket tisztító hatásába vetett hit vizének hűsítő erejéből fakad. Számos hindu szokás alapul azon a meggyőződésen, hogy az erő azonos a hővel, és ha az erő gonosz, vízzel lehűtve hatását veszti. Hisznek abban is, hogy ha a partján hamvasztják el testüket, és hamvaikat a vizébe szólják, nem kell többé újjászületniük, lelkűk végre megszabadulhat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom