Új Szó, 2022. január (75. évfolyam, 1-24. szám)
2022-01-08 / 5. szám
16 SZALON 2022. JANUAR 8. www.ujszo.com A vírus, ami kis híján kipusztította az emberiséget Kinek jut eszébe egy immár két éve tartó pandémiás helyzetben egy emberiséget kipusztító vírust középpontjába állító sorozatot bemutatni? A Tizenegyes állomás szerencsére nagyon más, mint amire ez alapján számítanál. van esélyük túlélni, akik még időben izolálják magukat egy olyan helyen, ahová a kórnak nincs esélye bejutni. 2022-ben teljesen érthető, ha valakinek a téma hallatán eszébe nem juma esélyt adni neki, csakhogy a Tizenegyes állomás hiába szól fajunk megtizedelődéséről és egy reménytelenül apokaliptikus helyzet bemutatásáról, alapvetően mélyen humanista darab, melynek alkotóit a pusztításpornónál sokkal jobban érdekli mindaz, hogyan építjük fel magunkat egy ilyen világra szóló sokkhatás után, mi tesz minket emberré, és mi tesz bennünket elég erőssé ahhoz, hogy még egy ilyen tragédia után is újrakezdjünk mindent. Patrick Somerville showrunner (Maniac) nem azzal akar ránk hatni, hogy sokkoló képekben mutatja az emberiség kihalását (ilyenből alig akad pár, bár tény, hogy azok kétségkívül hatásosak), inkább valami egészen más hajtja. A sorozat a regényt ismerőknek is rengeteg meglepetést fog okozni, mert ugyan a színházi nyitójelenetnél még szó szerint követi a könyvben leírtakat, utána radikálisan elkanyarodik tőle. A Tizenegyes állomás kifejezetten bátran meséli a történetét, ami számos szálon játszódik, és nemcsak (majdnem) minden szálnak más a főszereplője, hanem végig egészen különböző időpontok és helyszínek közt ugrándozunk. Tesszük ezt olyan vadul, hogy például a harmadik résznél teljesen kilépünk az addig látott sztoriból, és valami teljesen újba ugrunk bele, a sorozat mégsem esik szét. Járjunk bár a járvány kitörése előtti időszakban, a járvány kitörésekor, esedeg pár hónappal vagy akár húsz évvel (!) utána, az egységes SOROZATDARALO alkotói szándék végig érezhető, és a spiritualitás hangsúlyos jelenléte is összetartja a szériát. Különösen izgalmas, hogy húsz évvel a vírus pusztítása után egy lovas kocsikkal turnézó és Shakespeare-darabokat játszó vándorszínházi társulat kerül a cselekmény középpontjába, és az alkotók le sem tagadhatnák, hogy gyakorlatilag szerelmes levelet írtak a művészethez, és ahhoz, hogy még a legelvetemültebb időkben is ebből vagyunk képesek erőt és hitet meríteni. Hiába pusztul ki a világ java, reményt ad, hogy a sorozat víziója szerint nem megyünk át Mad Max univerzumba, inkább visszanyúlunk a régi értékekhez. Persze ez nyilván csak egy kedves illúzió, de a Tizenegyes állomás ezt olyan szépen adagolja nekünk, hogy kedvünk támad elhinni. Bonuszként pedig szenzációsan néz ki, egyszerűen öröm elmerülni a képeiben. Tóth Csaba VISSZAJELZÉS alkotók védelmében mindenképp el kell mondanom, hogy a Tizenegyes állomás egy 2014-ben íródott Emily St. John Mandelregény adaptációja, amit már a koronavírus kitörése előtt elkezdtek forgami. Sok más produkció mellett a vírus ezt is hosszú időre szüneteltette, azon pedig nincs mit csodálkozni, hogy ilyen körülmények között az HBO Maxnál nem rohantak a bemutatásával. A tízrészes miniszéria kapásból azzal indít, hogy egy színházi előadás után kitör egy pusztító influenzajárvány, ami villámgyorsan végigsöpör az emberiségen, és kizárólag azoknak Bejgli Korán keltem és buszra szálltam, hogy vigyek neki a bejgliből, amit anyám legendás receptje alapján készítettem. Ügy rémlett, a mákosat szereti jobban - reggelire, tejeskávéval -, de azért pakoltam egy adagot a diósból is. Az ünnepek alatt a sütemény gyorsan fogyott, Gergő nyaggatott, hogy süssek még egy adagot, ami kitan szilveszterig. Nem volt kedvem másodszor is nekiállni, de mivel Grétihez készültem látogatóba, rászántam a szerda estét. Boldog lesz, ha a töltőn káposzta és a sós stangli mellen, egy adag bejglivel is meglepem. Az onom elől vitték el a liftet, gyalog mentem fel a harmadik emeletre. A lépcsőház tiszta volt, mióta egy takarító cég tanotta rendben, a lakók közt végre megszűnt az évek óta húzódó vita. Hetente egyszer felmostak, megtisztították az ajtót, letörölték a korlátokat. A repedezett, néhol penészfoltos falakra viszont már ráfétt volna a festés. A kopogásra nem reagált, a második csengetésre végre neszezés hallatszott odabentről. Türelmetlen hangon szólt ki, későbbre várt, úgy volt, hogy a tízes busszal jövök. Örömmel vette tudomásul, hogy több idő jut nekünk, manapság kevesen látogatták. A lánya évekkel ezelőtt külföldre költözött, a nővére tavaly halt meg, más rokona nem élt a városban. A szomszédokat alig ismerte, sok volt az új lakó, csak Bözsivel, a szemközti lakás tulajdonosával barátkozott, a régiek közül már csak ő maradt a társasházban. Az asszony cukrász volt, tíz évvel fiatalabb Grétinél. Sosem jött üres kézzel, csodás süteményeket hozott. Jól kijöttek egymással: kártyáztak, kötögettek, együtt nézték a tévében a sorozatokat. A lakásban párás és kellemedenül meleg a levegő. A táskát a konyhába viszem, kipakolom az ételt, és diszkréten kinyitom az ablakot. Ügy teszek, mintha nem látnám Gréti arcán a grimaszt. Valahogy megállja, hogy ne tegyen megjegyzést. Szereti a meleget, mert mindig fázik, az otthonka felett most is köntöst visel, lábán vastag zokni és bundás papucs. Hiányoznak róla az asszonyos zsírpárnák, vékonyka, apró testét több réteg ruhába bugyolálva tudja csak melegen tartani. A töltött káposztát a hűtőbe rakom, a stangli a konyhapulton marad. A bejgli láttán felragyog az arca, azonnal kiszabadítja a fóliából, és vág belőle két szeletet. Korán jöttem, még nem reggelizett mondja, épp a konyhába indult, hogy főzzön egy tejeskávét, mikor megszólalt a csengő. Csak a pizsamát vetette le, mosakodni sem volt még ideje szabadkozik, zavartan igazgatja erősen őszülő, alvástól kócos haját. Lassan, élvezettel majszolja a bejglit, alaposan megrág minden falatot, tartogatja a szájában, hogy hosszan kitartson az édes íz. Az üzletben is vettem egy rudat, de az meg sem közelid a tiédet, mondja, ráadásul hanyagul pucolták meg a diót, a harmadik falatnál megcsikordult a fogam alatt a héja. Manapság, amilyen drága a fogorvos, jobban kellene figyelni az ilyesmire. Mire elkészítem a tejeskávéját, a kistányér üresen hever előtte. Vágjál nekem még egy szeletet légy szíves, kéri, és főzzél magadnak egy kávét, aztán ülj le ide mellém! A felső polcon, abban a hóemberes dobozban találsz egy kis linzert, Bözsi sütötte, kóstold csak meg, nagyon finom. Sajnos a fahéjas csillag már elfogyott. A gőzölgő bögréket az asztalra teszem, leülök Grétivel szemben. Óvatosan kortyol az italba, kedvére való lehet, mert egy szuszra kiissza a felét. Szándékosan kevesebb cukrot tettem a mákos töltelékbe, de még így is émelyítően édes maradt. Bözsi velem töltötte a szentestét, újságolja, idén a fia és a menye a nászasszony mellett döntött. A fát még délelőtt feldíszítettem, Bözsi fél hatra jött, hozta a vacsorát: rántott fiiét ettünk majonézes krumplival. A pontyot nem mertük bevállalni, mindkettőnknek rossz már a szeme. Míg elmosogatok, a régi idők karácsonyait emlegeti, a gyerekkorára is kitér. A lányáról kérdezem, de róla nem szívesen beszél. Nemrég kezdett az új munkahelyén, így idén nem tudott hazautazni az ünnepekre. Nem ment férjhez, gyereket sem akar, valami angol pasassal él együtt, akit nem hajlandó bemutatni, mondja kelletlen hangon. Biztos vele sem tervez hosszú távra. Feláll, a kezembe adja a bögrét, majd sértődött indulattal becsukja az ablakot. A nappaliban a fekete-fehér kandúr összegömbölyödve alszik a fotelben. A dohányzóasztalon karácsonyi terítő, az adventi koszorún már csaknem csonkig égtek a gyertyák. Ideje volna kidobni, mielőtt tüzet okoz. Az ablakpárkányon kókadt mikulásvirág hervadozik, nem bírja a meleget, alig maradt már rajta levél. Hozok egy pohár vizet, kiszedem a cserépből a száraz leveleket. Az ablak poros, ráfért volna a pucolás. Hatodikéig szabadságon vagyok, egyik délután eljövök és rendbe rakom, mondom. Gréti szerint időpocsékolás, ráér tavaszig, de ha nincs jobb dolgom, nem bánja, legalább elmeséli a szilvesztert, amit szintén Bözsivel tölt. Már a pezsgő is megvan, hiába mondta neki, hogy a sok gyógyszer miatt nem ihat álkoholt, a szomszédasszony szerint néhány korty nem árt, feldobja kicsit a hangulatot. Remek lesz mellé a stangli és Bözsi sajtos csigája. A macskára mindenesetre figyeljek, nagyon kíváncsi, és imád az ablakban bámészkodni. Már csak az hiányzik, hogy megszökjön, és itt maradjon teljesen egyedül! Elzárom a radiátort, billenőre nyitom az ablakot. Csak néhány percre, hogy átjárja a szobát a friss levegő, mentegetőzöm. Legyint, mintha nem érdekelné, de tüntetőleg a fürdőszobába vonul, hogy rendbe szedje magát. Levetem a pulóvert, a vékony blúzban végre komfortosan érezem magam. Míg készülődik, felporszívózok és leszaladok a kisboltba, elintézem a bevásárlást. Gréti már összeírta a listát, a cetli a hűtőre függesztve vár: tej, kenyér, kávé, parizer, sajt, vécépapír. Hozok teát, aszalt datolyát, narancsot és banánt is, tudom, hogy szereti, csak sajnálja rá a pénzt, nehezen jön ki a nevetséges nyugdíjból. A kikészített tízes persze kevés, teszek hozzá a sajátomból, Grétinek az füllentem, minden, amit vettem, akciós. Csak kéthetente jövök, de ilyenkor órákig vele maradok. Berakok egy mosást, kivasalok, közben beszélgetünk. Leül a fotelbe, a macskát az ölébe veszi. Hagyom, hogy kifogyjon a szóból, csak utána mesélek a saját dolgaimról. Mielőtt hazaindulnék kiteregetek, és főzök neki egy teát. Sietősen bújok a csizmába, nyakam köré tekerem a sálat, gyors mozdulatokkal húzom magamra a kabátot. Elszaladt az idő, mindjárt kezdődik a kedvenc sorozata. A szomszédban már nyílik az ajtó, Bözsi bukkan fel a lépcsőházban, kezében egy tál túrós pogácsával. M. Kovács Melinda Az A szomszédokat alig ismerte, sok volt az új lakó, csak Bözsivel, a szemközti lakás tulajdonosával barátkozott.
