Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)

2021-12-02 / 277. szám

UTAZÁS ■ 2021. DECEMBER 2. www.ujszo.com Szállodai lopások: mindent visznek, ami mozdítható A törülköző a legkelendőbb, de tévének, robotporszívónak is már lába kelt (Shutterstock) A szállásadókat a pandémia mellett az enyveskezű vendégek is megtépázták, nem csökkent a lopások és a rongálások szá­ma a Szallas.hu friss felmérése szerint. Bár fogyóeszközök listáját a törülközők vezetik, robotporszí­vót, tömítőgyűrűt és juharfát is tulajdoní­tott már el vendég. A legtöbb szálláson minden tizedik távozó vendég után hiányzik valami. A kutatás tanúsága szerint még mindig jellemző, hogy egy vendég eltulajdonít valamit: az elmúlt másfél évben a szállásadók kétharmadát érte ilyen veszteség. A „szarkák” körében a törülköző a legcsillogóbb kincs, három szállásadóból kettőnél nem teljes a darabszám a vendég távozá­sát követően. Bármennyire is meg­lepő, minden második szállásról az evőeszközöknek kék lába. Minden ötödik helyről csentek már el va­lamilyen elektromos berendezést. Az ágynemű, a tisztálkodási sze­rek, a távirányítók, hamutálak és a minibár tartalma is fogyóeszköznek bizonyulnak. Mint ahogy a toalett­papír is szuvenírnek számít. De az elmondások alapján az sem ritka, hogy az udvaron található termést szüretelik le és viszik haza, épp úgy, mint a kikészített teafiltereket, ká­vékapszulákat. Persze ezektől a már-már klasszikus esetektől eltérően, olykor bizony felszaladt a szállásadók szemöldö­ke is a látottaktól. Volt, ahol csak a képkeret maradt a falon, a benne egykoron virító festménynek pedig hűlt helye fogadta a tulajt. Valaki­nél a csillárt szerelték le, másoknál kicsavarták az energiatakarékos izzókat, lenyúlták a ceruzaeleme­ket, dekorációs tárgyakat emeltek el. De loptak már el a vendégek wifiroutert, set-top boxot, zuhany­­függönyt, kerti széket, továbbá sze­reltek le fogast és polcot is. Akadt olyan apartmanos is, akinél a csap­laki tévével lépett meg, egy másik vendég pedig egy robotporszívóval lett gazdagabb. Mégis talán az a szállásadó lepődhetett meg a leg­jobban, akinél kiásták a japán ju­harfát, vagy akinek a kertjében lévő w A „szarkák” körében a törülköző a legcsillogóbb kincs... homokozóból tűnt el a homok. Sajnos az is előfordul, hogy valaki a kulccsal együtt távozik és nem haj­landó visszaadni azt. A legtöbb szállásadónál körülbelül minden tizedik távozó vendég után hiányzik valami. Mégis a többség szerint ez nagyságrendileg ugyan­olyan arány, mint a pandémia előtt, csupán 14 százalékuk érzi úgy, hogy gyarapodott az enyveskezű vendégek száma az elmúlt másfél évben. A felmérés szerint ádagosan szobánként hozzávetőlegesen 5000 forint (14 euró) értékű kárral kal­kulálnak. A szállásadók zöme nem foglalkozik ezekkel a kisebb lopá­sokkal, beletervezi az áraiba. Ko­molyabb eszmei vagy anyagi érték esetén értesítik a vendéget, hogy adja vissza. Vannak, akik sikerrel járnak: a szállásadók 28 százaléka visszakapta már vendégétől az el­csent holmit, 16 százaléknak meg a szembesítést követő beismerés után megtérítették a kárt. Azonban az esetek 56 százalékában tagadás a reakció, (szí) telep tömítőgyűrűjét vitték el. Va-Egyszerűbb lesz kijutni a budapesti reptérre Sűrűbben jár péntektől a 100E reptéri gyorsjárat, a belváros és a Liszt Fe­renc légikikötő között közveden összekötte­tést biztosító járat a forgalmasabb napokon már 10 percenként indul - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közlemény sze­rint tovább emelkedett az elmúlt időszakban a budapesti repülőtér utasforgalma. Sokan választják a közösségi közlekedést, ennek kö­szönhetően a 100E reptéri gyors­járatot novemberben már naponta több mint 5000 utas veszi igénybe. A BKK ezért az ügyfelek kényelme érdekében péntektől tovább sűríti a menetrendet. A legforgalmasabb hétfői, pénteki és vasárnapi napokon 9 és 18 óra között 10 percenként indulnak a 100E autóbuszok. Kedden, szer­mmni Újból sűríti a 100E repülőtéri gyorsjárat közlekedését a BKK (Shutterstock) dán, csütörtökön és szombaton napközben 12 percenként járnak a buszok. A hét minden napján haj­nalban - elősegítve a kora reggeli repülőjáratok elérését - a repülőtér felé 20 percenként közlekedik a 100E, a késő este érkező járatokhoz igazodva pedig 23 órától 1 óráig 15 percenként indul a reptérről. A BKK közölte, ha esetenként a forgalom nagysága megkívánja, to­vábbi járműveket tudnak beállítani a vonalra. A koordinátorok a hosz­­szabb üzemidőhöz igazodva éjszaka is segítik az utasok felszállását - tet­ték hozzá. A 100E busz továbbra is egyedi díjszabás szerint közlekedik, az egy útra szóló jegy 900 forintba kerül. A reptéri gyorsjáratra érvé­nyes jegy kényelmesen és érintés­­mentesen, akár mobiltelefonról is megvásárolható a mobiljegy-alkal­mazásokból. (MTI) UTAZÁSI HÍREK •»Ingyenes belépők Duhajban Az Emirates három dubaji nevezetességre kínál ingyenes belépőt az utasainak. A légitársaság eddig a Dubai Expóra osztogatott ingyen jegyeket a repülőjegy mellé, most ezt bővíti ki - Dubaj leghíresebb látványosságaival. Az egyik, természetesen a Burdzs Kalifa, ahon­nan felejthetetlen panorámában gyönyörködhetnek a látogatók, akik megcsodálhatják a metropoliszt a szédítő magasságból, ahon­nan ellátni a lenyűgöző strandoktól a Dubai Marina tengeri kikötőig. A másik ingyenesség a Dubai Fountains Boardwalk Experience, a két futballpályányi területen kialakított, zenélő szökőkútrendszer önmagában is különleges élmény. Végül a harmadik a The Views Observatory: Az Emaar Sky View Hotelben található kilátó igazi csemege az adrenalinfüggők számára. A bravúros építészeti meg­oldásnak köszönhetően a hotel két épületét a tetőn összekötő Sky Bridge, „égi híd" padlóját részben speciális üvegből készítették, így a látogatók szó szerint a talpuk alatt érezhetik a várost. » Megnyíltak az olasz sípályák Közel két év lezárás után szombaton hivatalosan is megnyitották a síszezont Olaszországban. Az olaszoknál 2020 márciusa, a koronaví­­rus-járvány kezdete óta minden sípályát bezártak, a tavalyi szezont így teljesen kihagyták. A nyitásra már Horvátországból és Rómából is érkeztek sízők a dél-tiroli sípályákra, számol be az eseményről az euronews.com tudósítása. A Dolomitokban is megnyitottak a sípá­lyák, de a térség síterepeit kezelő szervezet szerint nem lehet kizárni az újabb leállást. Olaszországban az Ausztriával határos Dél-Tirol tartományban a legalacsonyabb az oltottsági arány, ami miatt a ha­tóságok több városban is szigorú korlátozásokat vezettek be, hogy biztosítani tudják a síelni vágyok gondtalan sportolását. » Eltűnnek a horvát autópályák fizetőkapui Horvátország egész területén bevezetik az elektronikus útdíjfizetést (ETC), és lebontják az autópályákon a fizetőkapukat. Ennek értel­mében a jövőben kamerarendszerrel rögzítik a pályákra felhajtó járműveket, és elektronikusan, egy applikáción keresztül kell majd fizetni az utak használatáért. Annak következtében, hogy nem kell majd a fizetőkapuknál megállni, nem alakulnak ki hosszú autósorok a várakozás miatt, a légszennyezettség is jelentősen csökkenhet ezeken a helyeken. Az Európai Unió is azt tervezi, hogy az egész kontinensen egységesíteni fogják az útdíjfizetést, (szí, Turizmus) A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Utazás, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom