Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)

2021-11-03 / 253. szám

101 NAGYÍTÁS 2021. november 3. I www.ujszo.com Jön a pillepalack második élete Sólymos László: „Már csak hatvan nap, és Szlovákia fölzárkózik az EU azon országai közé, ahol visszaváltási móduszban forgalmazzák a pillepalackokban vagy fémdobozokban kapható üdítőitalokat" MIKLÓSI PÉTER Január elsejétől a hazai kereskedelemben - az üveg­palackok régen megszokott formái szerint - az egyhasz­­nélatos PET-palackok és az üdítők fémdobozai is betétdíjasak lesznek. így nálunk is megszűnhet ennek a tömegével előforduló hulladéknak hanyag összevisszasága, egyben ki­alakulhat a környezetkímélő újra­hasznosításának a gyakorlata. Az er­re vonatkozó, két hónap múlva ér­vénybe lépő törvény eredeti változata az SZK Környezetvédelmi Miniszté­riumában még az előző kormányzati időszakban készült. Azokban az években Sólymos László volt a szak­tárca minisztere, e témában tehát őt kerestük. Sólymos úr, még 2018 őszén ta­lálkoztam azzal a sajtóhírrel, hogy az akkor ön által vezetett környe­zetvédelmi minisztérium felhagy a kisebb-nagyobb műanyag palac­kokban kapható ásványvizek vá­sárlásával. Ön eszerint a miniszteri dolgozószobájában is kancsóból, csapvízzel kínálta a hivatalos ven­dégeit? Igen. És épületünk tárgyalóterme­iben is bevezettük ezt a szokást. Nem nézték szőrösszívű fös­vénynek? Vagy, ahogy mondani szokás, skótnak? Mert az ironiku­­sabb diskurzus azért különbséget tesz a svédasztal és skótasztal között... Kávé, gyümölcslé, aprósütemény, tea természetesen továbbra is járt a vendégnek. A minisztérium műkö­dési rendjébe azonban beiktattuk, hogy a pillepalackok helyett, a föld­szintről a legfelső emeletig, kancsók­ban csapvízzel élünk. Sőt, a kor­mányüléseken is elértem, hogy ve­zetékes vizet fogyasszunk. Vagy ha ásványvizet kaptunk, azt üvegpalac­kokban hozták. Ezt azért volt érdemes feszeget­nem, mert azt szintén 2018 őszén közölte a szaktárca, hogy közép­európai viszonylatokban elsőkként a műanyag palackok és az üdítők fémdobozainak betétdíjassá téte­lén finiseinek. Voltak ennek az el­határozásnak hátramozdítói, eset­leg nyílt ellenzői? Hogyne. Eleinte sokan akadékos­kodtak. Sőt, a kezdeti időkben a mi­nisztériumban sem volt meg a szük­séges összhang. Pedig a külföldi ta­pasztalatok mind azt mutatták, hogy ahol ez már jól működik, ott ennek nemcsak környezetvédelmi, hanem többirányú haszna is van. Arról a magától értetődő dologról nem is szólva, hogy Szlovákiának a műanyagok célirányos gyűjtésének és újrahasznosítási formáinak szer­ződéses kötelezettségei vannak az Európai Unióval szemben. Nem is láttam hát más megoldást, mint mi­előbb nekivágni ennek az egyre szo­­rítóbb feladatnak. Kik voltak a patópáloskodók? Ezúttal nem is a politikai körök, hanem a kötözködő forgalmazók, gyártók és szállítmányozók gáncsos­kodtak. Kapásból azt igyekezték mindenki előtt bizonyítani, hogy ez fölöslegesen drága mulatság íesz. Viszont a reálisan lebontott adatok nem a kétkedőket igazolták. Ebben a vitában is csak az látszott, hogy na­gyon sokan akarnának ugyan egész­ségesebb és tisztább környezetben élni, de az ehhez szükséges tenniva­lók elől húzódozva ez ne kerüljön se fillérjükbe, se fáradozásukba! Meg­lepett viszont, hogy az országban je­len lévő nemzetközi üzletláncok ki­fogások keresése nélkül rögtön tá­mogatták az új rendszer bevezetésé­nek szándékát. Nyilván azért, mert Európa 10- 11 országában ez már így termé­szetes. Lehetséges. De 2019 őszére a ko­rábban minden kákán csomót kere­sők is inkább már a széles körű lo­gisztikát igénylő visszaváltási me­chanizmus megszervezésének ho­gyanját keresték. Azóta sok víz lefolyt a nem éppen ivóvíz minőségű Dunán, és a két­­három évvel ezelőtti nekigyürkő­­zés csak 2022 januárjában válik valósággá. Csalódott emiatt? Nem vagyok csalódott, pusztán realista. Amikor ugyanis 2020 már­ciusában az új miniszter belépett a hivatalába, a legelső döntése az volt, hogy elhalasztotta az úgynevezett pillepalack törvény hatályba lépé­sét. Őszintén szólva, nemigen értet­tem ezt az elhatározását. Viszont annál inkább meglepett, hogy ké­sőbb visszakozott, és több hónapos késedelemmel újraindult az eredeti tervezet megvalósítása. Sőt, a be­tétdíjas visszaváltási rendszert majd szolgáltatóként üzemeltető egyesü­letek és szövetségek konzorciuma is ugyanaz maradt, amely már az első alkalommal kiírt versenypályázat részrehajlatlan nyertese lett. Leg­följebb az bánt, hogy ha nincs ez az akamokságból adódó fölösleges késedelem, nálunk is jóval előbb beindulhatott volna az egész vissza­váltási rendszer. De hát még az ön által megsza­bott dátum is 2022 januárja volt! Ez igaz. De azt a határidőt még az ilyenkor íratlan szabályként köte­lező időtartalékkal gondoltuk. Má­ra azonban félreérthetetlenül kide­rült: ha nem Jegelik” hónapokon át a tervezetet, akkor a jó tempóban zajló előkészületekkel legalább fél esztendővel lerövidülhetett volna az eredetileg 2022-re kitűzött ter­minus. Hihető adat, hogy Szlovákiában évente minimum egymilliárd pille­palack, műanyag flakon és fémdo­bozos üdítőital kerül forgalomba? Valóban óriási az a mennyiség, ami nálunk piacra kerül. A háztartá­si, tehát az otthoni szelektálással Szlovákia jó esetben a műanyaghul­ladék hatvan százalékát tudja/tudta begyűjteni. Viszont ahol már bevált és teljességgel működik a visszavál­tás betétdíjas rendje, ott a pillepalac­kok több mint kilencven százaléka az újrahasznosítás körforgásába jut. Kényelemből vagy laza hanyagság­ból ignorálni ezt a különbséget egy­szerűen bűn. Ha Európa tőlünk nyugatabbra és északabbra fekvő országaiban működik ez a szisztéma, miért ne szokhatná meg Szlovákia lakossága is?! Nálunk mi lehet a betétdíjas rendszer olajozott felfutásának feltétele? Egyrészt nagyon sok minden mú­lik majd azon, hogy a két-két szak­mai egyesületből és kereskedelmi szövetségből álló konzorcium a rajt első napjától bosszantó fennakadá­sok nélkül tudja-e szolgáltatóként biztosítani a hibátlan üzemeltetést. És az szintén meghatározóan fontos, hogy a „bejáratás” átmeneti idősza­kában eléggé spontán módon lesznek­e képesek elfogadtatni, közel vinni az emberekhez ennek az össznépi új­donságnak a célját és a szerepét. Nehogy ebből is akkora kavaro­dás kerekedjen, mint például a ví­rusjárvánnyal összefüggő elégte­len lakossági beoltottság slamasz­­tikája? Mondjuk. A konzorciumnak ugyanis feltételeket kell teljesítenie: 2025-ig az országban piacra kerülő pillepalackok és az üdítőitalok fém­dobozainak hetven százalékát, nem sokkal később már annak kilencven százalékát kell begyűjtenie, illetve az újrahasznosításra értékesítenie. Egyelőre úgy gondolom, igazi buk­tatók talán két okból léphetnének föl: ha a kezdeti zökkenők rugalmas el­hárítása helyett a felfutás időszaka végig döcögő lesz, vagy ha elegendő felvevőpont hiányában a visszavált­ás formája nem lesz a polgár részére megfelelően egyszerű és kényelmes. Épp most, a visszaváltás bevezeté­sével egy időben kell arra figyel­meztetni, hogy egy nemtörődöm pil­lanatban félrehajított pillepalack több száz évig bomlik le a termé­szetben, és közben hihetetlen mér­tékben szennyez, ami megoldhatat­lan gond a természetnek. Hogy tisz­tább és egészségesebb környezetben élhessünk, annak ára nemcsak pénz­ben mérhető, hanem főként emberi fegyelem és odafigyelés dolga. Tudván tudva, hogy a természet és a környezet iránti lelkiismeret­len könnyelműségünk szinte szoci­ális kód, ön feltételezi, hogy az or­szág lakossága zokszó meg dödö­­gés nélkül rááll a betétdíjas rend­szerre? Eleinte bizonyosan akadnak nem is kevesen majd az olyanok, akik bosszantó zaklatásnak, fölösleges időpazarlásnak fogják tartani ezt a „macerát”, ahelyett, hogy a világ leg­természetesebb dolgaként elfogad­nák. Mert manapság túl komótosak, sőt hányavetik és felelőtlenek va­gyunk. É)e ha Európa tőlünk nyuga­tabbra és északabbra fekvő országa­iban működik ez a szisztéma, miért ne szokhatná meg Szlovákia lakossága is?! Persze, a jövőt nézve, ahhoz, hogy a társadalom környezetkímé­lőbbé, tudatosabbá váljon, annak alapjait már az iskolák elemi osztá­lyaiban, sőt, az óvodákban kell meg­vetni. Sajnos, az én nemzedékem, te­hát a mai középgeneráció is még úgy nőtt föl, hogy az oktatásban kevés vagy annyi komoly szó sem esett a természetóvásról, az életkömyezet védelméről. Az aktuális törvény lényegében egyezik annak az ön hivatali ide­jében írt eredetijével. így szakirá­nyú a kérdés: vajon a 15 cent elég­gé motiváló „pénz”-e a visszavál­tási kedvhez? Mert napjainkban szinte egy sima vajaskifli is többe kerül... Annak idején ezt az összeget gaz­dasági elemzők számításai alapján állapítottuk meg. A szlovákiai meg­élhetési viszonyokat, az átlagbére­ket, az élet egyéb költségeit nézve ez a 15 cent korrektnek tűnt. Például Horvátországban kevesebb, Német­országban több ez a „zálogdíj”. Bár biztos vagyok abban, hogy ezért a 15 centért is sokan lesznek, akik az ut­cákon, a szabad természetben össze­szedik az elhajigált pillepalackokat vagy fémdobozokat, és a kóddal je­lölteket elviszik a legközelebbi visszaváltó helyre. Ez az új helyzet nem fogja az ás­ványvizek és üdítőitalok üveges ki­szerelésének reneszánszát hozni? Kisebb mértékben előfordulhat, de nagyobb volumenekben aligha. Hi­szen az üvegpalack is betétdíjas, vi­szont nagyobb a súlya, jóval nehe­zebb visszacipelni. Az úgynevezett sárga gyűjtő­tartályok hamarosan fölöslegessé válnak? Egyáltalán nem. Elvégre rengeteg egyéb műanyagot használunk, amit szintén szelektíven kell gyűjteni. Szlovákiában minden rendszer­­szintű újítás új hivatalok felállítá­sával jár. Ez a számottevő változás is ezt fogja generálni? Ehhez most nem hivatal, hanem akarat és szervezőképesség kell! A siker alapvető feltétele, hogy a visszaváltási rendszer és majd az új­rahasznosítás láncolata a lehető leg­optimálisabb és legprecízebb legyen. Én először Norvégiában láttam, hogy ez mennyire olajozottan és gazdasá­gosan működhet. Ellenkező esetben a nyílt utcán, a szabad természetben szanaszét dobált pillepalackok a jö­vőben is csúfot űzhetnek a környe­zetvédelemből. Természetkímélés és ez irányú felelősségérzet tekintetében ma jobban áll az ország, mint 20-25 év­vel ezelőtt? Történt előrelépés, de messze va­gyunk azoktól az országoktól, ahol ez számunkra példaértékű szinten működik. Mi itt egyelőre még a nem­zeti parkjainkat sem vagyunk képe­sek azok fontosságán védeni. Nálunk a parlament például azon vitázik, hogy a nemzeti parkok erdőségeit azok felügyelőségei kezeljék-e, meg hogy azok fennhatósága alá tar­­tozzanak-e... (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom