Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-21 / 243. szám
www.ujszo.com UTAZAS ■ 2021. OKTOBER 21. Í71 November 8-tól újra utazhatunk az Egyesült Államokba! November elejétől, pontosabban nyolcadikétól már szabad az út az Egyesült Államok felé, az unió oltott polgárai szabadon utazhatnak az országba. A légitársaságok akciókkal reagáltak a hírre. A Fehér Ház is megerősítette, hogy novemberben feloldja a korlátozásokat az EU állampolgárai előtt (hasonlóan az Egyesült Királyság polgáraihoz), az ország pontosan 8-án, hétfőn nyit, e naptól kezdve utazhatnak az turisták az országba. Fontos azonban, hogy csak a teljesen oltottak számára nyit az USA, ám érkezés előtt 72 órával még egy PCR-tesztet is el kell végezni. Ez esetben is érvényes, hogy teljesen oltottnak az számít, aki már megkapta a vakcina második dózisát (az egyadagos esetében ez egy), és azóta eltelt már legalább két hét. Az USA a helyi hivatal és a WHO által jóváhagyott oltásokat fogadja el - köztük van a Pfizer, az AstraZeneca, a Johnson, a Moderna, de a kínai Sinopharm is —, aki az orosz vakcinát kapta, az egyelőre ne utazhat az országba. Még az előző elnök, Donald Trump zárta le az országot, 2020 márciusában a turisták előtt, azaz bő másfél évig az unióból szinte lehetetlen volt a nem hivatalos utazás az Amerikai (Shutterstock) AKCIÓS REPÜLŐJEGYEK**** AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBA Miami Madrid Finnair nincs New York Barcelona TAP Lisszabon New York Madrid Air Europa nincs Philadelphia Berlin British Airways London New York Budapest Finnair Helsinki New York Bécs TAP Lisszabon Miami Bécs TAP Lisszabon Chicago Budapest Swiss Zürich Washington Budapest Lufthansa München Boston__________ Bécs KLM Amszterdam San Francisco Bécs . SAS Koppenhága Las Vegas_______ Bécs British Airways London Seattle Budapest Lufthansa München Los Angeles Bécs Air France Párizs Honolulu Budapest Lufthansa Frankfurt, Los Angeles Árak oda-vissza útra érvényesek, a fedélzeti ellátást igen, de az egyéb extra szolgáltatásokat nem tartalmazzák. Utazási időszak: 2021. november 8. - 2022. március 30. • Forrás: a légitársaságok weboldalái, foglalóoldalak. Egyesült Államokba. Nemcsak a engedélyezte az utazásokat az USA turisták nem utazhattak, de a bará- állampolgárai számára, azaz ők már ti, rokoni látogatások is tiltva vol- a nyáron is beléphettek az unió ortak. Bár ez utóbbira részben megöl- szágaiba, a kölcsönösség elve most dást kínált az EU, hiszen júniustól novembertől érvényesül. A hírt nagyon várták a légitársaságok, amelyek korábban nagy erőkkel lobbiztak, hogy még a főszezon előtt, legkésőbb novemberben elindulhassanak a járatok a tengerentúlra. Az amerikai útvonalak ugyanis jellemzően telt házasak, és sok fiivarozó számára az egyik legnyereségesebbek is. A nyitásra akciós jegyárakkal reagáltak a légitársaságok, és várhatóan a következő hetekben elárasztják a piacot olcsó jegyekkel. Ha a mostani akciókat nézzük, látható, hogy bécsi vagy budapesti indulással már 400 euró alatti áron repülhetünk az USA-ba, ám aki ennél is olcsóbb jegyet szeretne, annak Madridból vagy Barcelonából kell indulnia (egy-két napos helyi városnézéssel kiegészülhet így az utazás), a legolcsóbb jegy Miamiba és New Yorkba onnan 219 euró. Az EU-ból és az Egyesült Királyságból érkező utazók 2019-ben több mint 46 milliárd dollárral járultak hozzá az USA gazdaságához. Szabó Laci Félmillió turistára számít a téli szezonban Srí Lanka Álomszép tengerpart Srí Lankán (Shutterstock) ka-i nemzetközi repülőtér januári A 2021 novembere és 2022 áprilisa közötti időszakban legalább 450 ezer külföldi turistaérkezésre számítanak Srí Lankán, ahol október elsején elkezdték feloldani a korlátozásokat. Egy hathetes általános lezárást követően október elsejétől megkezdődött a korlátozások feloldása a szállodákban, éttermekben és üzletekben - írja a TTG Asia. A lap idézi a Srí Lanka-i Beutaztatok Szövetsége korábbi elnökét, Nilmin Nanayakkarát, aki szerint november és jövő év áprilisa között 450 és 500 ezer közötti külföldi turistaérkezés várható a szigetországban, miután Nyugat-Éurópából és az Egyesült Királyságból nő az utazók érdeklődése. Oroszországból és Ukrajnából is sok vendégre számítanak, az idei évben a Srí Lanmegnyitása után ez volt az ország két legfőbb küldőpiaca. A jelenlegi szabályok értelmében a teljes mértékben vakcináit turisták PCR-tesztelés és kötelező karantén nélkül utazhatnak be a szigetre, amennyiben érkezéskor felmutatnak egy érvényes negatív Covidteszt-eredményt. A Srí Lanka-i Légitársasági Képviseletek Tanácsának elnöke, Dimuthu Tennakoon is optimista, elmondása szerint a téli foglalások különösen Kelet- és Közép-Európából élénkültek meg. Szeptemberben csupán 15 ezer külföldi turistaérkezést regisztráltak, többségüket Oroszországéi és Ukrajnából, miközben 2019-ben még százezer vendég érkezett ugyanebben a hónapban. A turisták száma várhatóan azonban gyorsan fog nőni, mivel több légitársaság, köztük az Air France is jelezte a járatainak újraindulását. A svájci Edelweiss növelni fogja járatai számát, a Sri Lankan Airlines visszatér Németországba, és bővíti oroszországi járatai számát is. Közben jól halad az oltási program a szigeten, a lakosság 60%-át már beoltották a koronavírus elleni vakcinával. (Turizmus) UTAZÁSI HÍREK » Még több Emirates járats Budapestre Az Emirates október 31-től heti ötre növeli Budapest- Dubaj között közlekedő járatai számát, illetve módosítja menetrendjét az átszálló és a Dubajba érkező utasok kényelme érdekében. Az új járat szombatonként repül, kiegészítve a már meglévő hétfői, szerdai, pénteki és vasárnapi járatokat. Mint közleményükben kifejtik, mind az öt járatuk esetében visszaáll a napközbeni közlekedésre: az EK112-es számú járat Budapestről 15 óra 10 perckor indul és helyi idő szerint 23 óra 20 perckor landol Dubajban. Visszafelé az EKlll-es számú járat helyi idő szerint 10 óra 35 perckor száll fel és 13 óra 35 perckor érkezik Budapestre. A Budapest-Dubaj útvonalon a széles törzsű Boeing 777-300ER típusú gép teljesít szolgálatot. » Újra forgalomba áll néhány A380-as Egyelőre csak a londoni útvonalán, de ismét üzembe állítja a Singapore Airlines a járvány miatt parkolópályára tett óriásgépeinek egy részét. Több légitársaság, amely a járvány előtt rendelkezett A380-assal, vagy végleg kivonta a hatalmas kapacitású gépet, vagy továbbra is repülőtereken tárolja. Egyebek között a Malaysia Airlines, az Air France és a Lufthansa végleg elköszönt a típustól, azonban a Qatar Airways, a Qantas és a British Airways azt jelezte, hogy újra használni fogja, az Emirates pedig több hónapja ismét közlekedteti a típust. Most a szingapúri légitársaság azt közölte, hogy ismét felszáll néhány példány, amelyeket a londoni útvonalon fognak használni november 16-tól. A légitársaság azok után jelentette be a lépést, hogy Szingapúr engedélyezte a beoltott briteknek a városállamba való belépést. »ITA Airways, az új olasz légitársaság Megkezdte működését, és új nevet is kapott Olaszország vadonatúj állami légitársasága: az ITA neve ezentúl ITA Airways. Az ITA Airways első járata október 15-én, pénteken hajnalban szállt fel Milánó Linate repülőteréről Bari felé. A légitársaság elődjének számító Alitalia 74 éves története pedig néhány órával korábban, csütörtök este ért véget az utolsó landolással Rómában. A légitársaság az első évben 52 géppel és 2800 alkalmazottal tervezi a működést, ezenkívül az Airbustól kíván lízingelni 31 újgenerációs gépet a hosszú, közepes és rövid távú járatokra. A gépek színe égszínkék lesz, de az olasz trikolór színei is megjelennek majd rajtuk. A flottát 2025-re 105 gépre emelhetik, a dolgozók számát 5700-ra. Az új légitársaság az üzleti és szabadidős ügyfelekre koncentrál, és elődjéhez hasonlóan a SkyTeam szövetséghez készül csatlakozni, (szí, Airportal.hu) A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Utazás, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3