Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)

2021-10-06 / 230. szám

GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK www.ujszo.com 2021. október 6. I 9 Szlovákiában is támadnak a robotok: mit tehetünk a munkánk megtartása érdekében? SZÉPLAKI DÉNES Pozsony. Az új technológiai folyamatok térhódítása, de leginkább az automatizálás jelentős hatással lesz az autó­ipari cégekre és azok ellátási láncaira, amelyek a szlovákiai foglalkoztatás jelentős részét adják. Emberek tízezrei veszíthetik el az állásukat. „A jövőben az automatizálás, amely az autóiparban már javában zajlik, a munkahelyek 30-40%-ának megszűnését okozhatja, miközben a szlovákiai autógyárak mintegy 177 ezer embert foglalkoztatnak” - derül ki a pozsonyi Trexima statisztikai­kutató cég legfrissebb elemzéséből. A társaság szerint a szlovákiai mun­kavállalóknak olyan tevékenysé­gekre kellene szakosodniuk, ame­lyekben az emberi egyediség és készségek pótolhatatlanok. Már itt vannak „Szlovákia már most is az első 20 olyan ország között van, amelyek­ben a robotok a legnagyobb arány­ban vannak jelen az ipari termelés­ben” - mondta Stefan Bma, a Tre­xima elemzője a németországi Frankfurtban székelő Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR — Inter­national Federation of Robotics) adataira hivatkozva. Az európai át­laghoz képest az ipari robotok sűrűsége a szlovákiai gyárakban kö­zel 50%-kal magasabb. „2019-ben Szlovákiában az ipari termelésben a 10 ezer dolgozórajutó robotok szá­ma 169 volt, ami a tizenhetedik leg­magasabb arány a világon” - tette hozzá Bma. A rangsor élén Szinga­púr áll, ahol 10 ezer alkalmazottra 918 robot jut. Az Egyesült Álla­mokban ez 288, Németországban 346, Finnországban pedig 149. vezett helyzetekre való reagálás ké­pessége vagy a releváns informáci­ók keresésének képessége lesz a leg­keresettebb készség a munkaerőpi­acon. A vállalatok valószínűleg jó kommunikációs és prezentációs készségeket, logikus gondolkodást, valamint tanulási képességet és haj­landóságot is megkövetelnek. A di­gitális készségek közül különösen a digitális írástudás, az algoritmikus gondolkodás, a kiberbiztonsági is­meretek, az adatelemzés és statisz­tika, illetve a szoftverhasználat és -fejlesztés ismerete lesz szükséges. Keresett állások Konkrétan a szlovák munkaerő­piaci környezetben a legkeresettebb szakmák a szoftverarchitektúra­­fejlesztők, az adatelemzők, a tervező- és alkalmazásfejlesztők, il­letve a rendszer- és alkalmazásprog­ramozók lesznek. A vállalatok már most is keresnek szakértőket a ki­­berbiztonság, a virtuális valóság és a mesterséges intelligencia területén. A nagyszombati autógyár gyártósora. Az ipari robotok elterjedtsége a szlovákiai gyárakban már most is közel 50%-kal magasabb az európai átlagnál. (TASR-feivétei) A robotizáció és a digitalizáció fo­lyamatát a koronavírus-járvány is felgyorsította. Hiányzik a rugalmasság A Trexima az elvégzett tanulmá­nyai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a szlovákiai alkalmazot­tak nem túl rugalmasak a munkaerő­­piac és a foglalkoztatás terén. „Ezt a tényt az OECD kimutatása is meg­erősíti, amely szerint Szlovákia a ro­botizáció által leginkább fenyegetett országok közé tartozik, és a munka­­vállalók felnőttkori és későbbi tanu­lási hajlandóságára vonatkozó sta­tisztikákban sem foglalja el a legjobb helyeket ” - jegyezte meg a Trexima elemzője. A kutatócég szerint ezért jogosak az egyes munkavállalók ag­godalmai a munkahelyük jövőjével kapcsolatban. Nemcsak a gyárakban manuális munkát végző, alacso­nyabb fizetésű munkásokat váltj ák fel a robotok, de olyan, jobban fizetett munkavállalók is veszélyben vannak, akik nagyrészt rutinszerű és ismétlő­dő, monoton munkát végeznek, pél­dául az adminisztrációban, vagy egyes korszerűtlen gyártósorok ke­zelésében. Másrészt, a társaság kiemelte, bár az innovációs folyamatok kezdet­ben a munkahelyek számának csök­kenését és a munkanélküliség növe­kedését eredményezik, hosszú távon az új technológiák több munkahe­lyet teremtenek, mint amennyi megszűnik. „Ezeket azonban csak olyan munkavállalókkal lehet majd betölteni, akik hajlandók alkalmaz­kodni az új trendekhez és új készsé­geket tanulni, hogy megbirkózzanak a technológiai újításokkal” - hang­súlyozta az elemző. Növekvő igények A McKinsey & Company ameri­kai tanácsadó cég szerint az elkö­vetkező években a munkaerőpiacon a kritikus gondolkodás, a nem ter­A nagy vesztesek A fentiekkel szemben, a feldolgo­zóipar mellett a banki, pénzügyi és biztosítási szolgáltatások, a mező­­gazdaság, az élelmiszer-feldolgozás, az építőipar, az adminisztráció, a humán erőforrás és az ügyfélszolgá­lat azok az iparágak, amelyekben munkahelyek szűnhetnek meg. Mindebből az következik, hogy a közeljövőben nem kerülhetjük el a munkaerőpiac strukturális átértéke­lését, az oktatási rendszer piacori­entált megreformálását, a szakkép­zés (beleértve a felnőtteket is) haté­konyabb működését, hogy rugalma­san tudjunk reagálni az elvárt köve­telményekre. A szerző a pozsonyi Trexima munkaerőpiac-kutató és tanácsadó társaság alkalmazottja Történelmi mélypont közelében a jelzáloghitelek kamatozása GAZDASÁGI HÍRMORZSA JÁN BERACKA A jelzáloghitelek kamatozása továbbra is a történelmi mély­ponthoz közeli szinteken mozog. Augusztusban átla­gosan 0,9%-os kamatot kínáltak a bankok, a hitel­­igénylők így még mindig rendkívül kedvező feltételek mellett juthatnak kölcsönhöz. Pozsony. A jó hír, hogy a szlová­kiai hitelpiacon a feltételek egyelőre nem változnak, a kamatszintet ugyanis az Európai Központi Bank szabályozza az összes eurózónás or­szág számára. így például Csehor­szággal szemben nálunk egyelőre nem nőnek a kamatok, vagyis a hi­teligénylők továbbra is rekordolcsón juthatnak hozzá a kölcsönhöz. És nem csupán az újonnan felvettekhez, hiszen a kamatszint az összes lakás­hitel esetében csökkent. Ha az új hi­telekhez hozzávesszük a korábban felvetteket is, az átlagos kamatszint még így is csak 1,36% körül mozog. Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy a lakáshitelek iránt to­vábbra is hatalmas az érdeklődés. A szlovákiai bankok csak augusztusban 1,27 milliárd eurónyi jelzáloghiteit folyósítottak. Egymilliárd eurónál kisebb összeget legutóbb januárban nyújtottak, és már júniusban történel­mi rekordot döntöttek, amikor 1,35 milliárd eurónyi új jelzáloghiteit fo­lyósítottak. Kíméletlen verseny A kamatszint csökkenése már csak azért sem számít meglepetésnek, mert a szlovákiai hitelintézetek között egyre kiélezettebb a konkurencia­­harc. A 365 .bank például a saját ne­vét is bevetette az ügyfelek meggyő­zésére. Októbertől ugyanis már 0,365 százalékos kamatozású lakáshitelt is kínál, miközben a kamatszint meg­határozásánál figyelembe veszi a ki­szemelt ingatlan energetikai haté­konyságát is. A 365.bank idén nyá­ron helyet cserélt a Postabankkal. Az eddigi anyabankból lett a leánybank, és fordítva. A 365.bankhoz ment át a jelzálog-hitelezés is, a cél, hogy nö­veljék a piaci részesedésüket. Au­gusztus végén a Postabank piaci ré­szesedése egyébként nem egész 2 százalék volt. A jelzáloghitelek pia­cán 0,4 százalék alatti kamatot kínál azonban a Fio banka és az UniCredit bank is, míg a Prima banka 0,5 szá­zalékos kamattal próbálja megnyerni az ügyfeleit. Ügyfélcsalogató trükk A bankok a közöttük dúló konku­renciaharc miatt egyre kisebb össze­get keresnek a hitelezésen, ez a szeg­mens így már kevésbé számít attrak­tívnak. Ä tiszta kamatbevételei az év első nyolc hónapjában 1,08 milliárd euró körül mozogtak, ami csaknem 100 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál. A jelzáloghitelek így inkább olyan ügyfélcsalogató pénzügyi terméknek számítanak, amelyeknek köszönhetően a bankok olyan új ügyfeleket toborozhatnak, akik később igénybe veszik a pénz­intézetek egyéb szolgáltatásait is. A szerző a Trend gazdasági heti­lap munkatársa Egekben a benzinár Magyarországon Budapest. A magyarországi ku­­takon mától a benzinért átlagosan 473, a gázolajért 484 forintot kell fizetni, vagyis egyre közelebb a sokáig lélektaninak tartott 500 fo­rintos határ. A Pulzus kutató rep­rezentatív felmérésében, amelyet a Napi.hu megbízásából készítettek, 66% már most úgy nyilatkozott, hogy megérzi a bankszámláján, ha tankol, és igyekszik érdemben csökkenteni az autóhasználatát. A felmérés szerint a magyaroknak határozott véleményük van arról, hogy mi az az összeg, amelyet még lemondások nélkül ki tudnak fi­zetni. Az autósok több mint ötödé 600 forintnál gondolja át autózási szokásait, 8% 800 forintnál, 3% pedig 1000 forintnál. 12%-uknak mindegy, mennyibe kerül az üzemanyag, ki fogja fizetni, (hvg.hu) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Angol font 0,8517 KJ Lengyel zloty 4,5998 Cseh korona 25,308 KJ Magyar forint 356,90 Horvátkuna 7,5050 KJ Román lej 4,9477 Japán jen 128,99 KJ Svájci frank 1,0752 Kanadai dollár 1,4612 Q USA-dollár 1,1602 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: banki honlapok)

Next

/
Oldalképek
Tartalom