Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-18 / 240. szám
2 I KÖZÉLET 2021. október 18. I www.ujszo.com RÖVIDEN Pellegrini tartja a távolságot Ficótól Pozsony. Peter Pellergini (Hlas) saját bevallása szerint nehezen tudná elképzelni, hogy egy olyan kormány része legyen, amelynek az élén Robert Fico áll. A Smer elnöke nemrégiben felajánlotta a Hlas vezetőjének, hogy a következő választás előtt alakítsanak egy szélesebb koalíciót, de ezt Pellegrini elutasította. Fico emellett a korábbi koalíciós partnerével, az SNS-szel is el tudná képzelni az együttműködést. Andrej Danko, a párt elnöke nyitottabbnak tűnik Pellegrininél, azt mondta, szorosan összedolgoznak a Smerrel, így semmit sem zár ki. (nar, Denntk N, aktuality.sk) Az jár jól, aki korábban talál új energiaszolgáltatót Pozsony. Miután a legnagyobb szlovákiai alternatív energiaszolgáltató, a Slovakia Energy bejelentette, távozik a szlovák piacról, a gazdasági tárca, az Árszabályozási Hivatal (URSO), a Szlovák Gázművek (SPP), a Nyugat-, a Közép- és a Kelet-szlovákiai Áramszolgáltató (ZSE, SSE, VSE) biztosították a szolgáltató nélkül maradt háztartásokat a problémamentes átállásról, és az ügyfelek átvételével többnyire nincs is gond. A nekik számlázott árakkal azonban már annál inkább. Az energiaszolgáltatóknak ugyanis az ilyen átmeneti esetekre speciális díjszabásuk van, amely jóval nagyobb, mint az állandó ügyfeleknek számlázott összeg. Az előzetes becslések szerint az átmeneti ügyfelek 3-3,5-szer nagyobb összeget kénytelenek befizetni, mint a régebbiek, amit az energiaszolgáltatók azzal magyaráznak, hogy az új ügyfelek miatt kénytelenek voltak több áramot vásárolni, miközben ennek az ára jelenleg történelmi csúcsokat döntöget. Nem árt tudni azt sem, hogy amíg nem találunk új állandó szolgáltatót, az átmeneti szolgáltatás során a piaci árakat fizettetik velünk, amelyek jóval magasabbak. Ezért megéri minél hamarabb állandó szolgáltatót találni. Ez utóbbival egyébként legkésőbb három hónapon belül kell megkötni a szerződést. Különbség van azonban az áram- és a gázszolgáltatás között. Ha az áramszolgáltatás esetében három hónap alatt sem találunk új szolgáltatót, akkor az átmeneti szolgáltató automatikusan az új szolgáltatónkká válik, és nem kell lecserélni a villanyórát sem. A gázszolgáltatás esetében azonban kötelező az új szerződés aláírása. Ha ezt három hónapon belül nem tesszük meg, és azt követően is az átmeneti szolgáltatótól jutunk gázhoz, büntetésre és lekapcsolásra számíthatunk. A váltással kapcsolatos infonnációkat és elérhetőséget az Árszabályozási Hivatal honlapján (www.urso.gov.sk ) tették közzé, a legfontosabb tudnivalók azonban a Slovakia Energy honlapján (www.slovakiaenergy.sk ) is megtalálhatók. (mi.TASR) A párt megvan, jöhet a program CZÍMER GÁBOR Pozsony. A Szövetség politikusainak véleménynyilvánítási szabadsága addig tart, amíg meg nem sértik a párt alapértékeit, a közös politikai szubjektum tételes programján dolgozó testület pedig november közepén állhat fel, derült ki a hétvégén egy konferencián. A Szövetségben egyesült három párt vezető képviselői, Berényi József (MKP-platform), Mózes Szabolcs (Összefogás platform), Rigó Konrád (Híd platform) a Fórum Kisebbségkutató Intézet által Für községben szervezett konferencián beszélt arról, miként hozták létre a közös pártot, milyen feladatok vannak még hátra, de arról is, hogyan érzékelik mindezt a választók. Berényi szerint a választók részéről érezhető volt a közös párt iránti igény. „Más volt a helyzet az MKP- n belül, ahol inkább kétségek voltak” - tette hozzá. Kiemelte, a Szövetség sikerességét végső soron a megszerzett mandátumok fogják mutatni. Rendes időben legközelebb a megyei és a helyi önkormányzati választások következnek, amelyeket 2022 őszén egyszerre tartanak majd. Berényi szerint ezekre kell most koncentrálniuk. „Utak, kórházak, beruházások helyzete a déli régióban, esetleg a bírósági reform” - sorolta azokat a témákat, amelyeket most a Szövetség előtérbe helyez-Balról: Rí hét. A kifejezetten a magyar közösséget érintő ügyek tematizálásáról szólva azt mondta, ezekben a kérdésekben a pártnak nehéz úgy kommunikálnia, hogy az annak nyomán kialakuló közbeszédet is ellenőrzése alatt tartsa. Berényi arról is beszélt, tartanak tőle, hogy a Szövetségen belüli platformok, amelyek formájában az MKP, a Híd és az Összefogás a közös pártban tovább létezik, hosszú távon akadályozhatják a működést. Hozzátette, a következő parlamenti választásig azonban nem ez a legfontosabb kérdés. „A párt alapszabályának módosítása a következő parlamenti választás után aktuális lehet” - mondta a platformrendszerre utalva. lOmogyi Tibor felvétele) Mózes szerint a választók egyfajta kivárással viszonyulnak a három szereplő egyesüléséből jött létrejött párthoz. „Irreális lett volna azt várni, hogy olyan hurrá effektus alakuljon ki, mint 1998-ban” - utalt vissza a 23 évvel ezelőtti pártegyesítésre. Kiemelte, a Szövetség léte csak a szükséges jogi minimum ahhoz, hogy a három párt együttműködésének jogi kerete meglegyen. A Szövetség programjáról szólva azt mondta, egy etno-regionális pártról van szó. „Es ezenfelül van mondanivalója az országos kérdésekben is” - tette hozzá. A politikai szubjektum távlati programját szerinte egy hosszabb társadalmi vitában érdemes létrehozni, amelybe szerinte a külső szakértőket, társadalmi és szakmai szervezeteket is be kell vonni. Mózesnek november közepéig kell felállítania a párton belül azt a struktúrát, amely majd tételesen kidolgozza a Szövetség programját. Rigó szerint még előtte áll annak a feladatnak, hogy a pártban egyesült szereplők részletekbe menően kitalálják, milyen lesz az új politikai szubjektum. Szerinte ennek ellenére vannak olyan pontok, amelyekben már most teljesen egyetértenek az érintettek. „Vannak olyan nagyon erős alapok, amire ezt az épületet meg lehet próbálni felhúzni” - jelentette ki azzal, hogy mind a három formáció azt próbálja kitalálni, hogyan lesz ez a rendszer működőképes. Rigó szerint azokban a témákban, szociálpolitikai, régiófejlesztési, gazdaságélénkítő programok kérdésében, amelyek a választók mindennapi életét érintik, a Szövetségben működő három platform együtt tud érteni. Hozzátette, hasonló közös nevező a párt euroatlanti irányultsága is. Ugyanakkor arról is beszélt, vannak olyan témák, amelyekben nincs egyetértés. „A Szövetségben dolgozó pártpolitikusok véleménynyilvánítása nem korlátozott mindaddig, amíg az nem megy szembe azokkal az értékekkel, amelyekben megállapodtunk” - mondta Rigó. A Szövetségtől függetlenül működő, a pártegyesítésbe be nem vont Magyar Fórum elnöke, Simon Zsolt a konferencián megismételte, minden választáson indítják majd a jelöltjeiket. ó Konrád, Mózes Szabolcs, Berényi József (S Az oltatlanok többsége nem hiszi, hogy elkapja a koronavírust NAGY ROLAND Szlovákia lakosságának többsége nem gondolja, hogy a harmadik hullám idején megfertőződik - derült ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) új felméréséből. A tudósok viszont azt állítják, hogy két-három hónapon belül mindenki találkozik majd a vírussal. Pozsony. Az SAV nemrégiben közzétette a „Hogy vagy, Szlovákia?” felméréssorozat újabb adatait, amelyet az MNFORCE közvélemény-kutató ügynökséggel és a Seesame kommunikációs céggel együttműködve készítettek október 5. és 10. között. Az időpontot azért is fontos hangsúlyozni, mert a korábbi felmérésekből kiderült, hogy az aktuális járványhelyzet, a közhangulat és a politikai klíma is befolyással lehet az emberek véleményére. Például nyáron, a járvány visszaszorulásakor az emberek fenyegetettségérzete is alacsonyabb, és ezzel együtt az oltási kedv is visszaszorul, viszont a megkérdezettek egy jelentős csoportja azt vallja, hogy ha a járványhelyzet valóban rosszra fordul és a kórházak ismét megtelnek, akkor beadatják maguknak a vakcinát. A legújabb felmérés egy olyan időszakban készült, amikor a regionális járványtérképen már egyetlen zöld járás sem volt, viszont felbukkantak bordó besorolású régiók, vagyis a járvány teijedése felgyorsult. Optimizmus A kutatók most egy új szempontra voltak kíváncsiak, mégpedig arra, hogy az emberek hány százaléka gondolja, hogy megfertőződhet a harmadik hullám alatt. A válaszadók 55,2 százaléka, vagyis több mint fele nem hiszi, hogy a következő hónapokban elkaphatja a koronavírust. Ezzel szemben mindössze 8,2 százalék gondolja úgy, hogy megfertőződik (a többiek, vagyis a válaszadók egyharmada nem tudott válaszolni a kérdésre). Az oltatlanok között különösen magas azoknak az aránya, akik nem hiszik, hogy megfertőződnek: ebben a csoportban a válaszadók 62,7 százaléka így gondolkodik. A beoltottak között is viszonylag sokan érzik magukat biztonságban, 53,1 százalék nem hiszi, hogy elkapja a vírust. Hamis biztonságérzet Az, hogy a harmadik hullám kellős közepén az emberek ekkora aránya biztos abban, hogy nem fertőződik meg, arra utal, hogy az utóbbi hónapokban kialakult bennük egyfajta hamis biztonságérzet. Ennek két oka lehet. Az oltatlanok esetében gyakori az a magatartás, hogy alábecsülik a vírus terjedésének esélyét. Sokan azért nem oltatják be magukat, mert nem hiszik, hogy elkapják a betegséget, vagy ha meg is fertőződnek, úgy vélik, könnyedén átvészelik a betegséget. Az oltottak esetében pedig az lehet az indok, hogy sokan azt gondolják, a vakcina beadatása után már nem lehet elkapni a betegséget. A tudósok viszont hangsúlyozzák: a vakcina csökkenti a megfertőződés esélyét, de ez nem azt jelenti, hogy az oltottak nem betegedhetnek meg. Az oltás valódi haszna az, hogy szinte teljesen visszaszorítja a súlyos lefolyás esélyét, aminek eredményeként a betegek nem kerülnek kórházba, az egészségügyi rendszer nem omlik össze, és jóval kevesebb lesz a haláleset. „Á felfedezés, miszerint az oltatlanok többsége nem hiszi, hogy megfertőződhet, összhangban van azzal a következtetéssel, hogy alábecsülik a vírus terjedését. Nagy százalékban voltak azok az idős válaszadók is, akik úgy gondolják, nem kapják el a betegséget. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy a legidősebb korosztályban továbbra is alacsony az átoltottság” - jelentette ki Miloslav Bahna, az SAV Szociológiai Intézetének kutatója. A sebezhetetlensóg illúzió Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a 70 és 79 év közötti korosztályban már kifejezzen magas az átoltottság (70 százalék fölötti), viszont a 80 évnél idősebbeknél ez az arány nem éri el a 60 százalékot. Pedig éppen ez a korosztály számít a legveszélyeztetettebbnek. A teljes lakosság átoltottsága egyébként 44 százalék körül mozog. Barbara Lásticová, az SAV másik kutatója rámutatott, hogy a lakosság átfertőződéssel kapcsolatos meggyőződése már kevésbé függ össze a valós járványhelyzettel, sokkal inkább az egyéni meggyőződés alapján döntenek. „Figyelemre méltó, hogy a harmadik hullám megérkezése ellenére az oltatlanok 60 százalékánál jelen van a sebezhetetlenség illúziója, amely a vakcina elutasításában is megnyilvánul. Másrészt az oltottak, valamint az oltás beadatását tervezők több mint 50 százaléka is azt gondolja, hogy a készítmény teljesen megvédi őket a megfertőződéstől” - mondta a szakértő. Mindenki találkozik vele A hazai j árványügy i szakértők már kevésbé optimisták. Pavol Cekan biokémikus a közösségi oldalán nemrégiben azt irta, az év végéig szinte biztosan mindenki találkozik a koronavírus delta-variánsával. Richard Kollár matematikus, a Tudomány Segít (Veda pomáha) elemzőcsoport egyik tagja az aktuality.sknak adott friss interjújában szintén hasonló aggodalmat fogalmazott meg. A tudós szerint két hónapon belül mindenki kapcsolatba kerülhet a vírussal. „A vírusrészecskék mindenkihez eljutnak, belélegezzük őket. Azok, akiknél erős volt az immunválasz az oltás beadatásakor vagy a fertőzés átvészelésekor, azok ezt észre sem fogják venni” - tette hozzá Kollár.