Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-18 / 240. szám
www.ujszo.com I 2021. október 18. RÉGIÓ 3 Fico előre hozott választást sürget A smeres politikusok a kormányt, az államfőt és Daniel LipSic speciális ügyészt bírálták (A szerző felvétele) HEGEDŰS NORBERT Jelentős tömeg vett részt a Smer vasárnapi kormányellenes tüntetésén a rimaszombati amfiteátrumban, melyen előre hozott választást követelt az ellenzéki párt. RIMASZOMBAT A Smer kormányellenes tüntetése két órára volt meghirdetve, ekkorra már az amfiteátrum mintegy fele megtelt emberekkel. Folyamatosan özönlöttek az emberek, a tömeg a tüntetés végére az 1500-2000 főt is elérhette. Az érkezőket a bejárat előtt ellentüntetők kis létszámú csoportja várta, akik transzparenseiken a Smer kormányzását bírálták: „12 éven át loptatok tőlünk” - üzenték Fiainak. Az első felszólaló Jozef Simko független parlamenti képviselő, a város polgármestere volt, aki megjegyezte: szimbolikusnak tartja, hogy a szegénység elleni küzdelem világnapján pont Rimaszombatban tüntetnek, hiszen a járás évek óta magas munkanélküliséggel küzd. Simko üdvözölte Robert Ficót, a Smer elnökét, Andrej Dankót, az SNS vezetőjét és Tomás Taraba képviselőt, a Zivot nevű párt elnökét. Simko felsorolta a város és a szűkebb környék egykor jól működő üzemeit, gyárait, ezek többsége tönkrement, és napjainkban a járás lakosságának húsz százalékát szegénység fenyegeti. A polgármester hosszasan bírálta a kormányt, melyben szerinte senkit nem érdekelnek a leszakadó régiók, ezért lemondásra szólította fel a koalíciót és előre hozott választást követelt. Ezt követően Tomás Taraba és Andrej Danko, az SNS elnöke kért szót. Danko volt az egyetlen, akinek felszólalását negatív előjelű bekiabálás szakította meg: „Ne hazudj!” - kiáltotta neki valaki az első sorokból, mikor beszélni kezdett. Danko erre azzal replikázott, hogy nem hazudik, és ezért van most ellenzékben. Az SNS elnöke kikelt a kormány és Zuzana Caputová köztársasági elnök ellen, kijelentette, hogy a Smer és az SNS az új kormány magj át fogj a alkotni, mely a szemétdombra küldi Matovic kormányát. Több smeres politikus felszólalását követően Robert Ficót, a Smer elnökét vastaps fogadta, miközben a közönség azt skandálta, hogy „Éljen Fico!”. Az ünnepelt láthatóan maga sem számított ilyen fogadtatásra, meg is jegyezte, kisebb csoda, hogy másfél évvel a választás után ennyi ember jött el Rimaszombatba a Smer támogatására. Fico ajelenlegi kormányt a hazugságok, az alkalmatlanság és az áremelés kormányának nevezte. Kijelentette, Szlovákiának stabilitásra, a szociális és jogállam visszaállítására van szüksége. „El a kezekkel a bíróságoktól és a kórházaktól” - üzente az ország vezetésének, és egy tervet követelt tőlük, melyben leírják, hogyan akarnak harcolni az áremelések ellen. Zuzana Caputová köztársasági elnököt naivnak nevezte és felszólította, hogy kérjen bocsánatot a Smer által nyárcrfi benyújtott referendum leállításáért, és hogy ne küldje az Alkotmánybíróság elé az új referendum kérdéseit. Fico elismerte, hogy a Smer is követett el hibákat, de úgy véli, azokért már megbűnhődtek. A Smer elnökének felszólalását végig támogató bekiabálások és taps kísérte. Juraj Blanár felolvasta a Smer memorandumának szövegét. Ebben felszólítják a kormányt, hogy fejezze be az oltatlanok diszkriminálását, a koronavírus elleni oltás legyen önkéntes, és kezdjék meg a járvány következményeinek orvoslását. Egyben fejezzék be a politikai tisztogatásokat, állítsák le az egészségügyi, a bírósági és adóreformokat. Ezt követően pedig a kormány térjen vissza a szociális kérdésekhez és folytasson párbeszédet a szakszervezetekkel, a megyékkel, valamint a városok és falvak képviselőivel. A tüntetésen nem történt rendbontás. A szervezők - az előírásoknak eleget téve - egyszer felszólították a résztvevőket a maszkviselésre, de erre hatalmas füttykoncert volt a válasz. Elkészült a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ új kamaraterme Támogatásból alakították ki az Új termet (Kép: Egressy Béni Városi Művelődési Központ) VATAŐClN PÉTER Kiss Péntek József, a komáromi művelődési élet emblematikus, három éve elhunyt alakjának nevét viseli az új terem. ÍLÚL!i.fátl[.*JAI Egyfajtamultifünkciós művelődési és kulturális térnek is lehet nevezni a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ (VMK) új, 118 négyzetméteres kamaratermét, ahol egyebek mellett kamara- és jazzkoncertek, báb- és kamaraszínházi előadások, könyvbemutatók, táncházak kerülhetnek színpadra, illetve az intézmény művészeti csoportjai is rendszeres használói lesznek a tágas helyiségnek. Az egykori büféterem átalakítását a magyar kormány 15 millió forintos - több mint 40 ezer eurós — támogatásából finanszírozták. Az enteriőrt Dómján Nikolett komáromi belsőépítész tervei alapján készítették el, a terem névadója pedig az a Kiss Péntek József rendező, tanár, színházigazgató és művelődésszervező, aki 2018 őszén hunyt el tragikus hirtelenséggel. Lakatos Róbert, a VMK igazgatója úgy fogalmazott, az új színpad óriási előrelépést jelent számukra. Hozzátette, nem titkolt szándékuk, hogy a VMK otthont adjon a felvidéki bábszínjátszásnak, egyúttal itt is szeretnék folytatni azt a Komáromi Jókai Színházzal végzett közös munkát, amely az elmúlt egy évben alakult ki a két intézmény között. Keszegh Béla (független), Komárom polgármestere a magyar kormány támogatását megköszönve elmondta, szeretnének egy olyan helyet építeni, ahol „nemcsak a mi kultúránkat tudjuk megélni, hanem a város kétnyelvűségéből adódóan tudunk méltó módon és büszkén örülni a mások kultúrájának”. Hozzátette, örömére szolgál, hogy egymással is elkezdtek együttműködni a helyi intézmények. Czimbalmosné Molnár Éva, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága felvidéki ügyosztályának vezetője elmondta, Komárom „ma nemcsak védelmezi az örökségét, hanem a jövő nemzedéke számára örökséget teremt hagyományaiból, táncházaiból, a cserkészetből, a magyarul gondolkodásból, érzésből.” RÖVIDEN Kigyulladt a rózsahegyi kórház Rózsahegy. Vasárnap reggel, 7.30-kor kigyulladt a Rózsahegyi Központi Katonai Kórház sebészeti pavilonj ának tetőszerkezete. Az előzetes információk szerint a tüzet rövidzárlat okozta. Egy irodahelyiségben észlelt füst miatt riasztották a tűzoltókat. A tűzoltóknak korábban sikerült megfékezniük a tüzet, két órával később azonban a tetőszerkezet kapott lángra. A kórházban leállították a sürgősségi ellátást. Sem a páciensek, sem a kórház személyzete nem sérült meg a tűzben. Mintegy ötven pácienst áthelyeztek más osztályokra, illetve más kórházakba szállítottak át. Mintegy harminc hivatásos és önkéntes tűzoltó vett részt az oltásban, akik késő délután is rejtett tűzfészkeket kerestek a sérült tetőszerkezeten. (TASR, ú) Legyen Ön is olvasóból tudósító! Hol jelenik meg? A beérkezett olvasói tudósításokat az ujszo.com/tudosito lapon közzétesszük, a legfontosabb hírek, a legjobb képek pedig a nyomtatott Új Szóban is megjelennek. Milyen díjazás jár érte? K0HM 20 KM 20 WW A nyomtatott Új Szóban is közölt olvasó-tudósítói tartalmakért fontosságuk alapján 10-100 eurát fizetünk Abban az esetben tudjuk teljesíteni ígéretünket, ha a szerző megadja elérhetőségét. Ha olyan esemény, jelenség szemtanúja, résztvevője lesz, amelyről Ön is érdeklődve olvasna kedvenc napilapjában, fotózza le, örökítse meg és küldje be az Új Szó szerkesztőségébe! Hogyan lehet olvasóból tudósító? • ha rendkívüli esemény, különleges jelenség, vagy érdekes történet szemtanúja volt, • ha felháborította, vagy lelkesítette valami, • ha szeretne megóvni másokat a veszélytől, örökítse meg, küldje el szöveges, képes vagy videóüzenetét, vagy egyszerűen tippjét, javaslatát a tudositolBujszo.com e-mail-címre. SMS-t is küldhet a +421-917*071736-es telefonszámra.