Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)

2021-10-08 / 232. szám

2 KOZELET 2021. október 8.1 www.ujszo.com Idén már külföldön is többen nyaraltak MOLNÁR IVÁN Pozsony. Amit a szlovákiai turisták a járványhelyzet miatt tavaly elmulasztottak, azt idán nyáron igyekeztek bepótolni. Az utasbiztosítások számát ás típusát tekintve a családok egy része több külföldi utat is betervezett. Az már a Statisztikai Hivatal leg­utóbbi adataiból is kiderült, hogy a szlovákiai üdülőhelyek idei nyári szezonját is a hazai turisták men­tették meg. Jana Morhácová, a Sta­tisztikai Hivatal szóvivője szerint a júliusban regisztrált 585 ezer turis­tának a 83 százaléka volt hazai, és ez az adat már nemcsak a tavalyi, hanem a járvány előtti, vagyis a 2019-es szintet is meghaladta. A Wüstenrot biztosító most köz­zétett felmérése szerint azonban az idei nyári szezonban nem csupán a hazai utak esetében igyekeztünk bepótolni a tavaly elmaradt kirán­dulásainkat. „Míg a tavaly nyári szezonra alaposan rányomta bélye­gét a járvány, idén, aki csak tehette, igyekezett behozni a lemaradását. A június elejétől szeptember végéig RÖVIDEN Több pénz jut az otthoni gondozásra Pozsony. A Szlovák Ápolói Kamara a közgyűlésén rámuta­tott, a szociális szolgáltatások­ban kialakult helyzet rendkívül súlyos. Dana Grafiková, a szer­vezet elnöke hangsúlyozta, több ezer ápoló hiányzik Szlovákiá­ban, amiben nagy szerepet ját­szik a hivatást övező társadalmi megbecsülés hiánya. Az Állami Számvevőszék (NKÚ) elemzé­sében kiemelte, az ápolók átlag­ban alig keresnek többet a mini­málbérnél, így ha van is szak­képzett munkaerő, az alacsony jutalmazás és a rossz munkakö­rülmények miatt nem a szakmá­jukban helyezkednek el. Grafi­ková állítja, jelenleg 7 ezer ápoló hiányzik, miközben Szlovákiá­ból közel 25 ezren járnak Auszt­riába idősekről gondoskodni. A számvevőszék ajánlása alapján rendszerszintű megoldásra van szükség, a kiszámíthatatlan uni­ós pénz nem elég a rendszer fenntartásához. Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi mi­niszter tegnap bejelentette, az otthoni gondozásra a tervezett 55 millió helyett 60 millió eurót különítenek el. A tárca számítá­sai alapján az Európai Unió REACT-EU pénzcsomagjából származó összeg 4100 ápolónak segít, akik 6400 kliensről gon­doskodnak. (ba.TASR) Fico Orbán miatt hívna össze ülést Pozsony. Robert Fico (Smer) összehívná a parlamentet, hogy arról tárgyaljanak, miért hagyja a szlovák kormány, hogy Ma­gyarország Szlovákia területén vásároljon földeket. Fico szerint Orbán Viktor tapasztalt politi­kus, aki látja, hogy az országban anarchia uralkodik. (TASR, nar) A szlovákiai családok igyekeztek bepótolni a tavaly elmaradt kirándulásaikat, és már nemcsak a szomszédos orszá­gokba ugrottak át egy-egy napra, hanem jóval többen szánták rá magukat a tengerparti üdülésre is (TASR/AP-feivétei) egész évre megkötött online utas­­biztosítási szerződéseink száma több mint 65 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Mostanra így csaknem sikerült elérnünk a járvány előtti szintet. Egész évre általában azok kötnek utasbiztosí­tást, akik minimum két külföldi utat terveznek, vagyis nem csupán nyá­ron, hanem ősszel vagy télen is sze­retnének kiutazni” - mondta el la­punknak Zuzana Adamcová, a Wüstenrot elemzője. Az adataikból szerinte így arra lehet következtet­ni, hogy idén a külföldön üdülő szlovákiai turisták száma is jócskán megugrott. A hosszabb időre kötött szerződések iránti növekvő keres­let miatt mára ezek az összes utas­­biztosítás 25 százalékát teszik ki, míg tavaly ugyanez 17 százalék volt. „E tekintetben sikerült túl­szárnyalni a járvány előtti idősza­kot is, amikor a hosszabb időre kö­tött szerződések aránya 21 százalék körül mozgott” - tette hozzá Adamcová. Látványosan változott azonban a rövidebb időre kötött szerződések struktúrája is. Míg tavaly a legtöb­ben egy-egy napra kötöttek utas­­biztosítást, idén a legtöbben már az egy hétre vagy az ennél is hosszabb időre kötött biztosítás mellett dön­töttek. „Ez is azt bizonyítja, hogy a szlovákiai családok igyekeztek be­pótolni a tavaly elmaradt kirándu­lásaikat, és már nemcsak a szom­szédos országokba ugrottak át egy­­egy napra, hanem jóval többen szánták rá magukat a tengerparti üdülésre is” - mondta el Adamco­vá. Szerinte a járvány miatt idén ugyan nem számíthatunk rekor­dokra a külföldi turizmust illetően, a számok azonban azt mutatják, hogy lassan visszatérünk a járvány előtti átlaghoz. Egyre több a bordó járás, de még egyik sem lép át a fekete fázisba NAGYROLAND A jövő heti járványtárkápen nem lesznek komolyabb változások: néhány narancssárga járás pirosra váltott, a bordó járások száma pedig hárommal nőtt. Fekete járás továbbra sincs a térképen. A délnyugati régiék többsége tartja a narancssárga besorolást, főként északon és keleten romlik a járványhelyzet. Pozsony. A kormány csütörtökön jóváhagyta a járványtérkép újabb változatát, így október 11-től már 20 járás lesz narancssárga fázisban, 43 pirosban és 16 bordóban. Annak el­lenére, hogy a fertőzöttek száma és a PCR-tesztek pozitivitási aránya is nő, egyetlen járás sem került át a fe­kete fázisba. Matej Misík, az Egész­ségügyi Elemzések Intézetének (IZA) igazgatója elmondta, hogy az előző héthez képest most 24 száza­lékkal több beteget azonosítottak, a fertőzöttek hétnapos átlaga már meghaladta az 1600-at. A kórház­ban kezelt személyek száma is nö­vekszik, már több mint 700 beteget kell bent tartani, ami az előző héthez képest 53 százalékos növekedést je­lent. Ahogy arról lapunk is beszá­molt, a délnyugati régiókban a kór­házak telítettségével nincs különö­sebb probléma, viszont északon, fő­ként a Zsolna megyében található intézmények már nehezebb hely­zetben vannak, de nem feltétlenül a kórházi ágyak száma miatt, inkább azért, mert nincs elég egészségügyi dolgozó, aki kezelje a súlyos esete­ket. Ilyen gondokkal kell szembe­nézni a Zsolnai Egyetemi Kórház­ban és a Csacai Kórházban is. A diákok között terjed Misík továbbá rámutatott, hogy a járvány főként a diákok körében, vagyis a 10 és 20 év közti korosz­tályban terjed. Tőlük aztán elkapják a szülők is - erre utal, hogy a máso­dik legnagyobb növekedés a 40 és 50 év közti korosztályban figyelhető meg. Ennek ellenére Branislav Gröh­­ling (SaS) oktatási miniszter állítja, hogy az iskolák bezárása továbbra sem fenyeget, függetlenül attól, hogy az adott járás milyen besoro­lású. Mint mondta, a diákok 95,8 százaléka a helyszíni oktatásban vesz részt, és mindössze 4,2 száza­lék van rákényszerülve a távokta­tásra (közülük 3,3 százalék tud be­kapcsolódni az online tanításba, a többiek különféle munkalapokat kapnak kézhez). Gröhling megje­gyezte, a múlt héten összesen 260 ezer antigéntesztet végeztek az is­kolákban, amelyek segítségével 550 fertőzött tanárt és mintegy 2000 fer­tőzött diákot sikerült azonosítani. Ez 0,38 százalékos pozitivitási arányt jelent. Miért nincs fekete járás? Újságírói kérdésre Misík el­mondta, hogy több olyan járás is van, amelynek a hétnapos incidencia alapján már fekete besorolásúnak kellene lennie. Példaként az Ólublói járást említette, ahol a napi esetszám is magas, és a helyi kórház Covid­­osztályán a közeljövőben felmerül­hetnek kapacitásbeli problémák. A helyi regionális közegészségügyi hivatal azonban kérvényezte, hogy a járás továbbra is legyen bordó be­sorolású. A kérvényüket egyebek mellett azzal indokolták, hogy az 50 feletti betegek száma az előző hét­hez képest nem nőtt jelentősen, és éppen ebben a korosztályban magas az esély a súlyos lefolyásra és így a kórházba kerülésre is. Az egészség­­ügyi minisztérium jóváhagyta ezt a kérést. Hogy ez jó döntés volt-e, Misík nem akarta kommentálni, annyit viszont elárult, hogy több bordó járás is volt, ahol a regionális közegészségügyi hivatal ilyen kér­vénnyel fordult a tárcához. Miért nincs zöld járás? Ennek a fordítottját figyelhetjük Pozsony esetében. Itt az 50 év felet­tiek átoltottsága már meghaladta a 75 százalékot, ami azt jelenti, hogy az incidenciából adódó besoroláshoz képest akár kettőt is javíthatna. Misík elmondta, hogy a főváros az incidencia szempontjából a piros fá­zisba kerülne, így a jövő héttől akár zöld is lehetne, viszont a helyi jár­ványügyi szakértők kérvényezték az eggyel szigorúbb besorolást. A köz­egészségügyi hivatal munkatársai arra hivatkozta tették ezt, hogy a fő­városba rengeteg ember utazik be a szomszédos járásokból, ahol az át­­oltottság nem olyan magas, mint Pozsonyban. Emellett azt is figye­lembe vették, hogy a fővárosban na­gyon intenzív társasági élet zajlik, mivel rengeteg egyetemista él a kör­nyéken (erről bővebben a keddi Új Szóban olvashattak). Dunaszerdaheiy közelít A Dunaszerdahelyi járás a követ­kező, amelynek hasonló ütőkártya lehet a kezében. Itt az 50 év felettiek átoltottsága már meghaladta a 73 százalékot, vagyis már csak néhány száz idősnek kellene beadatnia a vakcinát. Más kérdés, hogy a regionális közegészségügyi hivatal szakértői kihasználnák-e a besorolás javítá­sát, hiszen egyelőre Pozsonyban sem élnek ezzel a lehetőséggel. Annyi bizonyos, hogy a 75 százalék eléré­se akár hetekig is eltarthat, hiszen Szlovákiában az utóbbi hetekben le­lassult a vakcinaprogram. A járások besorolása jövő héttől • Narancssárga járások: Selmecbányái, Pozsonyi (I—V ), Dunaszerdahelyi, Galántai, Galgóci, Komáromi, Malackai, Érsekújvári, Simonyi, Bazini, Privigyei, Vágsellyei, Szenei, Nagyfa polcsányi, Nagyszombati, Stubnyafürdői. • Piros járások: Báni, Besztercebányai, Breznóbányai, Nagybiccsei,Alsókubini,Gölnicbányai, lllavai, Késmárki, Korponai, Lévai, Lőcsei, Liptószentmiklósi, Losonci, Turócszentmártoni, Mezőlaborci, Nagymihályi, Miavai, Nyitrai, Vágújhelyi, Pöstyéni, Poltári, Poprádi, Vágbesztercei, Eperjesi, Puhói, Nagyrőcei, Rimaszombati, Rozsnyói, Kisszebeni, Szenicei, Szinnai, Szobránci, lglói,Tőketerebesi,Trencséni, Turdossini, Nagykürtösi, Varannói,Zsarnócai, Garamszentkereszti, Zsolnai, Aranyosmaróti, Zólyomi. • Bordó járások: Bártfai, Csacai, Gyetvai, Homonnai, Kassai (I—IV.), Kassa-vidéki, Kiszucaújhelyi, Námesztói, Rózsahegyi, Szakolcai, Ólublói, Sztropkói, Felsővízközi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom