Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)
2021-09-21 / 217. szám
Anziksz az 55. Országos Népművészeti H ajjaj... szűköl csak magában, befelé sóhajtva a mezei riporter a fesztivál nézőterén, amikor egyik prominens politikusunkat látja felballagni a nagyszínpadra a nyitónapon. Kezdődik... Amikor aztán a dörgedelmes szónoklat alatt a legrosszabb sejtései igazolódnak be, akkor már legszívesebben azonnal otthagyná az egészet, mert hirtelen megkeseredik szájában a nyál, szűknek érzi a tágas Schubert parkot, ftdlasztónak az ünnepet. Alázat, mondja a politikus dölyfösen. Tolerancia, mondja a politikus, kulturális felsőbbrendűséget sugallva. Elnyomás, háborog a politikus egy olyan művészeti rendezvény színpadán, amely nem is jöhetett volna létre, ha valóban elnyomás lenne. Kereszténység, kiáltja a politikus, de úgy, hogy ez a szó ostorcsattogásnak hallatszik. Néptánc és népművészet még sehol, de már zuhognak a Budapestről jól ismert, koppintott politikai toposzok, a mezei riporter pedig egyszeriben hallucinálni kezd, mintha pártgyűlésen ülne, mintha térítenék, mintha pándikás kanállal adagolnák belé a kéreden megváltást. Hogy aztán a szónoklatban elrejtett áttételes buzizás, és a nagyon is egyértelmű brüsszelidiktátumozás hallatán döbbenten üljön, és hitetlenkedve kérdezze saját magától, jó helyen jár-e, jól hallotta-e, amit hallott. Sajnos, mint az a mellette ülők szintén csodálkozóan rosszalló arckifejezéséből kiderül, nagyon is jól. De a rémálomnak gyorsan vége szakad. Nemcsak azért, men szónokunk szerencsére befejezi a mondókáját, hanem azért is, mert a nyitónap vezető produkciója minden elemében rácáfol az elhangzottakra, miképp a fesztivál összes előadása is. Elő archívum Mert az már a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Szatmár és Bochida háromszor című műsorából egy szempillantás alatt kiderült, hogy közösségi élményt, az összetartozás érzését, ha úgy tetszik, az illyési „hazát a magasban” nem a lózungokkal okítok teremtenek. Hanem a színvonalas, tisztességesen megcsinált, érett előadások. Még azoknak is, akik a nézőtéren egy szót sem tudnak magyarul, mert a varázslat őket is megérinti. Zsuráfszky Zoltán és együttese Martin György gyűjtéseiből merített, produkciójukban az autentikus néptáncot láthattuk, eredetiben, aprólékosan, de szájbarágásmentesen. Nagyecsed és Tyúkod táncai mellett a szatmári pásztorok és a cigányság tánckultúrájának is tapsol-
