Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)

2021-09-03 / 203. szám

RÉGIÓ Mexikóban is kiállítják az egykori fitneszversenyző képeit NÉMETI RÓBERT Bámulatos festményeket készít a nagykaposi szárma­zású, de évek óta Árva mellett élő Siménkové Virgínia. A fiatal családanya csupán rövid ideje foglalkozik komolyabban a festészettel, de már most nagy sikereket ért el. A közösségi portálokon egyre nagyobb követői tábornak örvend, néhány alkotását pedig hamarosan egy mexikói galériában is kiállítják. NAGYKAPOS/DULHA Pályafutásom során szerencsére rengeteg olyan emberrel találkoz­tam, aki mindent megtesz annak ér­dekében, hogy elérje élete legna­gyobb álmait. Virgíniával nagyjából három évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, engem kért fel élete legszebb napjának a megörökítésére. Az eskü­vő napján Dulhán (Dlhá nad Oravou) találkoztunk, bejártuk a környéket, hogy szép fotókat készítsünk, a me­nyegző előtt egy pár fotó erejéig az akkor épülő családi házukban is meg­álltunk, elmondta, hogy az egyik szo­bát mindenképp műteremnek szeret­né majd használni. Virgínia az évek során ügyes, tehetséges festővé vált, a hétköznapokban a rend őreként is­merik a helyiek, de nem áll tőle távol a testépítés sem, melyben évekkel ez­előtt több alkalommal sikert aratott. Családi vonás „2018-ban kezdtem el akrillal fes­teni vászonra. Mindig imádtam né­zegetni a festményeket, gondoltam, veszek egy vásznat és egy festőkész­letet és kipróbálom, mire vagyok ké­pes. Az első festményemet egy mind­össze 20x30 centiméteres vászonra festettem, a kép egy naplementét áb­rázolt. Nem volt benne tapasztala­tom, sehol sem tanultam a technikát, de a lehetőségekhez képest szerintem nagyon jól bántam az ecsettel. Majd­nem olyan jól dolgoztam vele, mint ahogyan azt az alapiskolában tanítot­ták nekünk az órákon. Mivel nagy­mamám is nagyon sokat festett, lehet, hogy a génjeimben is maradt belőle valami. Gyerekkoromban egyébként nagyon sokat rajzoltam, főként me­sefigurákat, majd az alapsulis éveim­ben az iskolában rajzolt rajzaimat el­kezdtem hazahordani. Nagyapámnak kimondottam tetszettek a rajzaim, ezért az egyik vadász ismerősének is megmutatta. O úgy vélte, tehetséges vagyok, ezért nagyapámtól kaptam egy állványt, nagymamámtól pedig egy táblát. Ezekre színes papírokat ragasztottam, a papírra pedig színes szénceruzákkal rajzoltam, főként vadállatokat. Mivel egyre jobban be­leszerettem a rajzolásba, más techni­kákban is kipróbáltam magam. Na­gyon sokat rajzoltam, s időközben el­kezdtem portrékat készíteni. Az első kiállításom 14 évesen volt szülővá­rosomban, Nagykaposon. Összesen 12, szénceruzával készült portrét ál­lítottam ki. Állítólag nagy sikere volt, de a kiállítást követően valahogy fel­hagytam az egésszel. Persze volt egy­két megkeresés, hogy rajzoljak le va­lakit, de a ceruzához többé szinte nem nyúltam. Az ecset és a színek keve­rése lett a szenvedélyem. Egyelőre csak hobbiként tekintek az egészre, de részben már munkaként is elkönyve­lem, hiszen egyre több felkérést kapok” - mondta a festőnő. Egyedi stílus Virgínia képeit látva egyértelmű, hogy képeiben egy modem, sajátos és lendületes stílus tükröződik. Elmon­dása szerint nem szeret másolni, de ha egy adott kép alapján dolgozik, akkor mindig új elemeket, extra vonásokat, változatos színeket visz a vászonra. „Nálam elsősorban a színek kombi­nációja dominál. Nagyon sokáig ke­restem azt, ami jól áll nekem és ami­ben jól érzem magam. Festettem már absztrakt tájképeket és pusztán csak színekből kevert absztraktakat, de azt hiszem, hogy leginkább a színekben gazdag portrék készítése a hozzám il­lő feladat. Ezt a fajta stílust sok más festő használja, de az benne a szép, hogy mindenkinek megvan a saját stílusa” - mondta Virgínia, aki az el­múlt három évben készült képeinek egy részét elajándékozta vagy eladta. Mivel Virgínia elsősorban az inter­neten, az Instagramon létrehozott profilján mutatja meg a nagyvilágnak az alkotásait, a jól szervezett és ki­mondottan színes tartalmának kö­szönhetően egyre nagyobb követői táborral büszkélkedik. „Az emberek leggyakrabban az internetes profilja­imon keresztül szembesülnek a mun­kámmal. Azt hiszem, hogy az Ins­­tagram vagy a Facebook nélkül csak nagyon nehezen tudnám bemutatni ilyen széles közönségnek a festmé­nyeimet, és az is nagyon motivál, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kapok az emberektől. Számomra egyébként már az is nagy siker, hogy mások szép szavakkal illetik a mun­kámat, az pedig már csak a hab a tor­tán, hogy felkéréseket is kapok. Nemrégiben egy mexikói galéria tu­lajdonosa is kapcsolatba lépett ve­lem, két festményemet szeretnék fi­zikailag is kiállítani, további ötöt pe­dig az idén megjelenő katalógusukba is besorolnak. Jövő februárban pedig egy bécsi galériában mutatom be a munkáimat az érdeklődőknek, összesen 10 akril festmény kerül majd fel a falra. Bízom benne, hogy a ren­geteg munka rövid időn belül meg­hozza a gyümölcsét, melynek kö­szönhetően egyre több helyen, köz­tük idehaza is bemutathatom a munkáimat” - tette hozzá a fiatal csa­ládanya. Nagykaposról Árvára Mivel a festőnő a rendőriskolában talált rá élete szerelmére, házasság­­kötésük után pedig férje szülőhelyén, egy árvái faluban telepedtek le, több száz kilométer választja el őt szeretett szülővárosától, Nagykapostól. „Az itteni élet nem sokban különbözik a hazaitól, inkább az emberek mások. Megvannak a saját szokásaik és ab­ból bizony nagyon nehezen enged­nek. Ezzei nálunk is volt némi gond, csak nagyon nehezen tudták elfogad­ni, hogy magyar nemzetiségű és re­formátus vagyok. Viszont az otthon­ról hozott tulajdonságaimból én sem engedek, büszke vagyok rájuk, így hát elfogadtak. Ettől még nem rossz em­berek, csak mások. A falu, ahol élünk, nagyon csendes. Nagykapos nem egy nagyváros, de mégis időbe tellett, mi­re megszoktam az itteni, nyugodt környezetet. A faluban szinte min­denki katolikus, nincs olyan nap, hogy ne mennének templomba” - mondta Virgínia. Végezetül azt is el­mondta, hogy bár most idejének túl­nyomó részét az anyaság tölti ki, nem zárkózik el attól a gondolattól sem, hogy rendőrségi munkahelyére visszatérve, később csak festeni fog. „Szeretem a munkámat, de számom­ra a festészet az, ami teljesen kikap­csol és megnyugtat. Én döntöm el, mit és hogyan festek, nincs aki helyet­tem húzza meg a vonalat” - zárta Simánková Virgínia. Pozsonyba készül Koncz Zsuzsa, az intelligens lázadó JUHÁSZ KATALIN Szeptember 13-án egy igazi legenda láp fel a Szlovák Rádió nagy koncerttermében. Koncz Zsuzsáról elmondhat­juk, hogy a hatvanas óvekben is lázadó volt, és ma is az, a maga finom, intelligens módján. Pozsony. Egyetlen rendszernek sem hódolt be, sosem énekelt párt­rendezvényeken, nem kereste a ha­talom kegyeit. Az ő kegyeit viszont a három legmenőbb magyar zenekar kereste a hatvanas évek elején, ami­kor a Ki Mit Tud?-nak köszönhető­en gimnazistaként egyik napról a másikra országosan ismert lett. Az Omegával, az Illéssel, majd a Metróval is dolgozott együtt, a leg­jobb dalszerzők írtak neki számokat, a szövegeket pedig legtöbbször Bró­­dy Jánosra bízta, akit tizenhat éve­sen ismert meg, és azóta is állandó alkotótársa. Aranylemezek, díjak, magyaror­szági és külföldi fesztiválszereplé­sek követték egymást - persze szi­gorúan csak a szocialista táboron be­lül. Pedig kiváló francianyelv­­tudásának köszönhetően a hetvenes években talán karriert csinálhatott volna Nyugat-Európában, hiszen nemcsak koncertezett Franciaor­szágban, de egy időben még műsort is vezetett az ottani tévében. Szülei annak idején ragaszkodtak hozzá, hogy lányuknak „rendes hi­vatása” is legyen az éneklés mellett. Ezért elkezdte a jogi egyetemet, de pár év tanulás után rájött, hogy a szo­cialista Magyarországon a jog nem az igazságról szól, hanem a rendszer szolgálatában áll. Amikor otthagyta az egyetemet, már három lemeze megjelent, és a filmvásznon is feltűnt, az 1967-es Ezek a fiatalok főszerepében.. Volt olyan albuma (Jelbeszéd), amelyet betiltottak - ezt a mai fiata­lok talán nem is értik, ezért idézek a Bródy-szövegből. Biztos rájönnek, mi nem tetszhetett az elvtársaknak: „Jelbeszéd az életünk, de túl sok em­ber van, ki többre nem, csak jelsza­vakra gondol”. Amikor felfüggesz­tették a lemez terjesztését, már több tízezer példány elfogyott belőle. A rendszerváltás után az elsők kö­zött volt, aki megtöltötte a Budapest Sportcsarnokot. A szíhpadon töltött évtizedek alatt megőrizte sajátos stí­lusát, előadásmódjára a bensőséges Ma éjfélig páros koncertjegyet nyerhet az Új Szó játékában a pozsonyi koncertre az, aki az ujszo.com/koncz oldalon válaszol az ott feltett kérdésre. hang, a harmónia, erős kisugárzás jellemző. Több dala klasszikusnak számít, és sok megzenésített verset is énekelt. 2018-ban mintegy 450 fotót, in­terjúkat, történeteket és teljes disz­­kográfiát tartalmazó kötet jelent meg róla. Ebben 76 kislemezt, 40 nagy­lemezt, számos válogatásanyagot sorolnak fel, és több lemeze jött ki Németországban, Lengyelország­ban, Franciaországban és Oroszor­szágban is. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2008-ban Kossuth­­díjjal tüntették ki „a népszerű zene progresszív formáit a magyar és nemzetközi kultúra legjobb hagyo­mányaival sikerrel ötvöző, mara­dandó értékeket létrehozó fáradha­tatlan munkásságáért”. (Fotó: Music Production s.r.o.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom