Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)
2021-08-25 / 196. szám
www.ujszo.com | 2021. augusztus 25. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 9 A kaotikus j árványügyi intézkedések miatt a külföldi turisták még elkerülik Szlovákiát MOLNÁR IVÁN Pozsony. A szlovákiai turizmus rendkívül lassan tér magához a világjárvány okozta csapásokból. Júniusban ugyan már a felével több turista szállt meg a szlovákiai szállodákban, mint egy évvel korábban, azonban még fényévekre vagyunk a járvány előtti szinttől, és a külföldiek is nagy ívben elkerülnek minket. Júniusban nem egész 288 ezer turista szállt meg a szlovákiai vendéglátóhelyeken, 2,5-ször több az előző hónaphoz és a felével több az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb, kedden közzétett felméréséből. „Tavaly júniusra és az idei májusra még rányomták bélyegüket a járványügyi megszorítások, így nem csoda, hogy ezek feloldását követően, idén júniustól javult a helyzet, a járvány előtti szinthez képest azonban továbbra is látványos a lemaradás” - mondta el lapunknak Jana Morhácová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. Hatalmas visszaesés A járványt megelőző esztendő, 2019 júniusa az azt megelőző évekhez képest is rekordévnek számított. Míg 2017 júniusában 520 ezer, 2018 júniusában pedig 540 ezer turistát regisztráltak Szlovákiában, 2019 júniusára a számuk 610 ezerre ugrott, ami a járvány kitörését követően, tavaly júniusra 193 ezerre esett vissza. A szlovák kormány kaotikus járványügyi stratégiája miatt a külföldi A forró nyári napokon ugyan a nyitrai strand sem panaszkodhat a látogatók hiányára, a magyarok által legsűrűbben lakott Nyitra megye a látogatottság szempontjából azonban továbbra is lemarad a többi régiótól (TASR-feivétei) turisták továbbra is nagy ívben elkerülik az országot. Idén júniusban alig 47 ezer külföldi turista szállt meg a A szigorúbb ellenőrzések ellenére az online kasszával is sokan csalnak MOLNÁR IVÁN Az online pénztárgépek bevezetése és a szigorúbb ellenőrzések ellenére a vállalkozók egy része még mindig megpróbálja eltitkolni a bevételeit az adóhatóság elől - derült ki a központi adó- és vámhivatal legutóbbi ellenőrző akciója során. Pozsony. Az adóhatóság az elmúlt hónapban 917 vállalkozó kasszahasználatát ellenőrizte, közülük 112-nél talált hiányosságokat. „Az ellenőreink júliusban 348, próbavásárlással egybekötött helyszíni ellenőrzést tartottak, 569 esetben pedig online mérték fel a helyzetet. Ez utóbbi esetben is a helyszínen figyelték meg a vállalkozókat, miköz-A próbavásárlások több mint harmadánál a kereskedők nem tartották be a pénztárgép használatával kapcsolatosszabályokat (TASR-felvétel) ben a számítógépes rendszerünkön keresztül ellenőrizték, hogy a vásárlók által fizetett összeget regisztráljaszlovákiai szállodákban, nagyjából az ötödé a két évvel korábbinak. „Idén júniusban a külföldi turisták aránya nagyjából 16 százalék körül mozgott a két évvel korábbi 40 százalékkal szemben” - tette hozzá Morhácová. Nagy régiós különbségek A külföldi turisták elmaradása továbbra is Pozsonynak okozza a legnagyobb károkat. Ez utóbbi szállodáiban idén júniusban több mint 71 százalékkal kevesebb turista szállt meg a két évvel korábbihoz képest. A 240 ezer hazai turista közül júniusban a legtöbben Zsolna (56 ezer), Eperjes (51 ezer) és Besztercebánya megye (38 ezer) szállodáit keresték fel, vagyis ez a három megye együttesen a turisták 60 százalékát vonzotta magához. Nyitra megyére ezzel szemben nem egész 17 ezer turista volt kíváncsi, és a sereghajtók között van Kassa (22 ezer) és Nagyszombat megye (23,5 ezer) is. e a pénztárgépük” — mondta el lapunknak Martina Rybanská, a központi adó- és vámhivatal szóvivője. Az eredmény: a próbavásárlások 35%-ánál a kereskedők nem tartották be a pénztárgép használatával kapcsolatos szabályokat. A legtöbben egész egyszerűen nem regisztrálták a bevételeiket a kasszában, vagyis megpróbálták eltitkolni azokat az adóhivatal elől. Az ellenőrök emiatt csaknem 35 ezer eurós büntetést osztottak ki. „Hogy az ellenőrzéseknek megvan az eredménye, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ellenőrzött vállalkozók bevételei az ellenőrzést követő két hét alatt átlagosan 13%kal emelkedtek, az általuk kiadott nyugták száma pedig 24 százalékkal nőtt” - tette hozzá Rybanská, aki szerint az ellenőrzéseket e hónapban is folytatják. GAZDASÁGI HÍRMORZSA A vártnál is nagyobb állami pénzszórás Pozsony. A világjárvány vártnál is durvábbra sikeredett tavaszi hulláma miatt a szlovák államháztartás idei GDP-arányos hiánya a tervezett 7,4 helyett eléri a 8,8%-ot, a deficit 8,5 milliárd euróra nő - derül ki a pénzügyminisztérium friss előrejelzéséből. Adóból több folyik be a vártnál, a kiadások azonban ennél is gyorsabban nőnek. fTASR) Angol font 0,8557 Cseh korona 25,533 Horvát kuna 7,4938 Japán jen 128,74 Kanadai dollár 1,4822 AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA Lengyel zloty Magyar forint Román lej Svájci frank USA-dollár Árfolyam 4,5792 349,69 4,9280 1,0711 1,1740 Privatbank« 1,20-1,14 26,16-24,89 Poatabank 1,21-1,14 26,55-24,51 364,20-336,18 Szí. Takarékpénztár 1,21-1,13 26,20-24,79 365,85-334,35 Tatra banka 1,22-1,13 26,41-24,62 367,46-332,46 CSOB 1,20-1,14 26,17-24,87 ÁKalénoa Hitelbank 1,21-1,14 26,32-24,69 365,04-333,60 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: banki honlapok) Uj Szó Sl TREND ————— FÓRUM ——-2021. SZEPTEMBER 14. TISZTI PAVILON, KOMÁROM Délnyugat-Szlovákia jövője Második alkalommal rendezi meg a sikeres regionális konferenciát a News and Media Holding kiadó erős sajtótermékeinek, az Új Szónak és a Trendnek az együttműködésével. A közszféra, az üzleti elit, valamint a kisvállalkozók, a szakemberek és a szélesebb nyilvánosság képviselői egy fórumon vitatják meg a Délnyugat-Szlovákia termékeny régióját érintő témákat. Bővebb tájékoztatás: Olexová Anna • +421 905 900 612 • anna.olexova@newsandmedia.sk trendkonferencie.sk