Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)
2021-08-12 / 185. szám
www.ujszo.com | 2021. augusztus 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Lecsófesztivál A társadalom mai lecsójánál nem tudni, ki kavar bele a közösbe KORPÁS ÁRPÁD Rottyan a lecsó a nyári délutánon. Kavaroggőzölög a kerti esszencia. Belerévedek, és a társadalomhoz hasonlítom. Egyikről sem tudni, mikor és hol püffed a hevüléstől, hallgat-e a mély, vagy éppen forr. A sajátunkat magunknak kevergetjük, de a társadalom mai lecsójánál nem tudni, ki és mikor kavar bele a közösbe. Múlik a vakáció, és a véleménycunamiban szinte teljesen elsikkad a vakcináció. Rokonom mesélte, mennyire bizarr volt a minap egy hullámfürdő hangszórójából hallania: „Kedves látogatóink, jön a következő hullám!” A nyári szünidő vége a szlovák történelmi tudatnak is érdekes hullámfürdője. Augusztus 29-én az antifasiszta mozgalomról, az 1944-es szlovák nemzeti felkelésről emlékezik meg az ország, és ilyenkor ellentüntetőkként, posztosatokként és kommenthuszárokként rendre jelentkeznek az 1939 és 1945 közti, Jozef Tiso-féle nácibarát szlovák állam (hivatalos nevén szintén Szlovák Köztársaság) hívei is. Az átlagpolgár a híradásokból észreveheti, hogyan püffed az identitáslecsó, sejtheti is, hogy valami forrhat az alantasabb nemzeti mélyben, de a nagy többségnek ez csak egy múló pillanat. Mivel augusztus 29-e az alkotmány napjával, szeptember elsejével együtt a tanév előtti szabadságolás utolsó naptári „szigetcsoportja”, a szlovákok közül is sokan kirándulnak egyet. Ilyenkor ők lazán „mi, a szlovák nemzet” egy távoli desztináció svédasztalánál, egy kerti kisvendéglő teraszán vagy például valamelyik hegyvidéki túraösvény pihenőhelyén. Ott éri őket a felkelés, és sokaknál ez már évek óta alaptörvény. Természetes ez így, miként az is, hogy - igaz, az alkotmány preambulumában csak odatoldott nemzetiségként - velük együtt nyüzsizünk ezeken a helyeken. Amikor ott jártam, több szlovenszkói magyar üldögélt Jánosík terhelyi (Terchová) szobra tövében, mint amennyi szlovák. Tán fura is lehetett a betyárnak ez az alkalmi druzsina, de rezzenéstelen arccal révedt a ködös távolba, mint most én a lecsóba. Kóstolgatom, és sorra jönnek elő a nyár emlékképei. Eszembe jut a besztercebányai Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumának felkészült tárlatvezetője, aki kiegyensúlyozottan beszélt a második világháború alatti Szlovákia és az 1945 utáni Csehszlovákia kényes kérdéseiről, a holokausztról, a németek és a magyarok kitelepítéséről is, miközben egy szlovákiai magyar turistacsoport érdeklődéssel hallgatta. Felidézem Nagybiccsét (Bytéa), ahol a felúj ításra váró zsinagóga közelében, egymástól néhány méternyire látható a második világháborúban elesettek emléktáblája és - a Május 1-je utcában-Jozef Tiso szülőháza. Az épület főhomlokzatán Tiso-emléktábla, amelyet 1991-ben helyezett el a Szlovák Nemzeti Egység nevű mozgalom. A táblát üvegezett vitrin védi, alatta koszorú és néhány mécses. A szülőház kapuján közlemény: az épületben berendezett emlékmúzeum felújítás miatt nem látogatható. Matrica figyelmeztet: kamerával figyelt objektum. Vajon a helyiek és az ország polgárai mennyire látják, hogy egy háborús bűnöst és annak országát (Dominik Tatarka szlovák író magyarra fordított szavaival: a plébános köztársaságát) élteti az emléktábla? A Május 1 -je utca tulajdonképpen a kedves kisváros főterébe, a Szlovák Köztársaság terébe torkollik. Vajon melyik Szlovák Köztársaságnak nyílik itt tere? És a Zsolnához közeli Várna (Varín) községben? Az egyik helyi képviselő szégyelli, hogy a többi közt a szlovákiai zsidók haláltáborokba hurcolásáért is felelősségre vont, 1947-ben háborús bűnösként kivégzett államelnökről-lelkipásztorról elnevezett Jozef Tiso utcában kell laknia, ezért névváltoztatást javasolt. Egyetlen képviselőtársa sem állt melléje, és több helybéli az ilyenkor szokásos érvek (kényszerű okmánycserék stb.) felsorolásán túl elismerőleg szólt Tisóról. Akadtak, akik felszólították a képviselőt, ha nem tetszik neki az utcanév, költözzön el. Ha az ország egyik legfőbb közjogi méltósága, a parlament elnöke erkölcstelen módon azt fejtegeti, hogy az oltatlanokat úgy bélyegzik meg, ahogyan egykor a zsidókat a ruhájukra varrt sárga csillaggal, ha választott tisztségviselők vonják kétségbe vagy relativizálják a holokausztot és a második világháború utáni kitelepítéseket, ha a sérelmet szenvedők bocsánatkérés címzettjei helyett diplomáciai csatározások túszai, akkor nem csodálkozhatunk a helyi zsebdiktátorok megjelenésén sem. Csinálják a fesztivált, és együtt megyünk a lecsóba. A korrupció sara fröccsent DobroslavTrnka volt főügyészre. Kényszerű ruhacsere? (Lubomír Kotrha) A berlini fal építése 60 éve kezdődött 1961. augusztus 13-án hajnalban a keletnémet hadsereg 6s rendőrség lezárta Kelet- és Nyugat-Berlin határát, majd megkezdte a hidegháború és a kommunista diktatúra jelképévé vált berlini fal építését. A hidegháború kezdete után, 1949- ben a szovjet zónában megalakult a Német Demokratikus Köztársaság (NDK), a nyugati zónákból pedig létrejött a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK). Az NDK 1952-ben lezárta határait az NSZK irányába, de Berlin két része között lehetett közlekedni, s 1949 és 1961 között 2,5 millió ember távozott végleg nyugatra. Ezért 1961. augusztus 13-án hajnalban a hadsereg és a rendőrség egységei szögesdróttal, drótakadályokkal zárták le Kelet- és Nyugat- Berlin határát, a határon áthaladó metró- és vasútszakaszokat lezárták. A 155 km hosszú, egész Nyugat- Berlint körülvevő, 3,5 m magas fal a várost 44 km hosszan szelte át, vonalán 302 figyelőtorony és 20 földalatti bunker volt. Keletnémet területen 100 méterrel beljebb egy szögesdrót rendszer is húzódott, s még ennek megközelítése is szigorúan tilos volt. A fal 1989. novemberi lerombolásáig kb. 5000 embernek sikerült nyugatra menekülnie, és körülbelül ugyanennyit fogtak el. (MTI) Szlovák-magya békétlenség SZILVÁSSY JÓZSEF Közel egy évtizeddel ezelőtt találkozott először személyesen egymással Robert Fico és Orbán Viktor. A szlovák és a magyar kormányfő megegyezett abban, hogy a továbbiakban nem üzengetnek egymásnak a sajtón keresztül, felelőtlen kijelentéseikkel nem mérgezik a légkört. Elsősorban a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés elmélyítésére helyezik a hangsúlyt. Ennek a kölcsönös bizalmat erősítő prioritásnak az oldalvizén fokozatosan igyekeznek rendezni a két partner közötti, úgynevezett kényes kérdéseket -jelentették ki. Nálunk azóta kormányváltás volt, de a közös terv első része viszonylag sikeres. Ugyanakkor még mindig zavaros, alig mozdul az a bizonyos oldalvíz. Pedig követendő példából nincs hiány. Charles de Gaulle és Konrad Adenauer nemzeti traumáikon felülemelkedve, már 1963-ban aláírta a francia-német megbékélés történelmijelentőségű dokumentumát. Jóval később, 2013-ban Petr Necas akkori cseh kormányfő Münchenben, a szudétanémetek bajtársi szövetségének kongresszusán kért bocsánatot tőlük a második világháborút követő brutális kiűzésükről a szülőföldjükről. Elítélte a Benes-dekrétumok alapján alkalmazott kollektív bűnösség elvét. Václav Klaus, majd Milos Zeman rosszallása, a közvélemény nem kis részének felháborodása ellenére. Bátor tettével jelentős érdemeket szerzett a két ország közötti politikai viszony javulásában. Ezután ugyancsak fontos gesztusként a szudétanémetek törölték szervezetük alapszabályának azt a pontját, amely célként tűzte ki csehországi ingatlanjaik, más vagyonaik visszaszerzését. Nagy elismerést vívtak ki kontinensünkön a németek és a lengyelek szintén nem egyszerű, mégis eredményes megbékélési törekvései. Egyik előremutató tettük elsősorban a fiatal nemzedékek számára készült nacionalista elfogultságtól, gyűlölködésektől mentes közös történelemkönyv megjelentetése és iskolai alkalmazása volt. Szlovákia és Magyarország máig nem mutathat fel ilyen részsikereket. Neves történészeik több mint egy évtizedes erőfeszítéseinek köszönhetően csaknem teljesen elkészült az iskolai segédanyagnak szánt közös történelemkönyv, amelynek megjelentetését állítólag egyik kormány se támogatta. Hátráltatta a kétoldalú kiegyezést az a tény is, hogy a pozsonyi parlament 1990-ben bocsánatot kért meghurcoltatásukért a hazai zsidó polgároktól, egy évvel később pedig ugyanezért a kárpáti németeket követték meg. Hasonló cselekedetre a szlovák politikusok máig nem hajlandók. Frantisek Miklosko a minap tanulságos cikkben foglalta össze a Denník N hasábjain, vajon miért fulladtak kudarcba a házelnökök és más közéleti személyiségek a két nemzet megbékélését célzó törekvései. Főleg nem tudtak szót érteni abban, hogy milyen vélt és valós sérelmekért kövessék meg a partnememzetet. Ezért egyelőre marad a mosolydiplomácia, s annak a bizonygatása, miszerint sosem voltak ilyen jók a két ország politikai kapcsolatai. Amit bizonyos mértékig a felszín alatt lappangó indulatok magyaráznak, amelyek amolyan tűzhányóként a felszín alatt sisteregnek, olykor váratlanul törnek fel. Legutóbb Kövér László somorjai beszéde után, holott a magyar házelnök mindössze a szlovákiai magyarok óhajának és sóhajának, vagyis az erőszakos kitelepítésükért és deportálásukért legalább erkölcsi jóvátételt követelő elvárásuknak. Beszéde mégis kiverte a biztosítékot a pozsonyi külügyminisztériumban, de még Boris Kollárnál is. Ok és mások is úgy hiszik, hogy magyarellenes megnyilvánulásokkal nálunk még mindig sok j ó politikai pontot lehet szerezni. Magatartásukkal részben választ adnak arra a kérdésre is, vajon Prágában, Varsóban, Berlinben és Párizsban sem jelentéktelen nacionalista ellenszél dacára miért halad biztatóan a kölcsönös megbékélési folyamat. Nálunk meg miért akadozik. Azért is, mert térségünkben nincsenek államférfiak, akik a jövőbe is tekintenek. Csupán hivatalban dáridózó megélhetési politikusok. Őket - kevés kivételtől eltekintve - még a közeljövő sem nagyon érdekli. Legfeljebb a hatalmuk, pozícióik megőrzése. FIGYELŐ Turk Tanács Pesten: béke és bőkezűség Tavaly szeptember óta körülbelül 900 millió forintjába került a magyar államnak a Türk Tanács budapesti képviselete, akik ingyen kaptak meg több irodát, és akiknek minden költségét a magyar állam állja. A Türk Tanács ingyen használhatja a magyar állam által 1,4 milliárd forintból megvásárolt Ybl-villát, egy budai, Medve utcai irodát, de a hazai képviselet minden fenntartási költségét, dolgozóinak bérét is az állam állja. A MagyarNarancs hetilap közérdekű adatigénylése után válaszolt a külügyminisztérium, miszerint: 2019 szeptembere óta 891 millió forintba került a Tanács két budai képviseletének fenntartása, beleszámítva a hazai és nemzetközi munkatársak bér- és járulékköltségeit, az üzemeltetési díjat és a protokollköltségeket. Ezen belül a belföldi személyzet bér- és járulékköltsége ezidáig 73 millió forint volt. Még az irodavezető is 950 ezer forintot keres havonta. A Türk Tanács nevű szervezetet 2009. október 3-án alapították, és török nyelvű, alapvetően iszlám vallású-kultúrájú közel-keleti és közép-ázsiai országok kormányközi szövetségét jelenti. A szervezetnek tagja Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Törökország és Üzbegisztán. Magyarország 2018 szeptemberében csatlakozott megfigyelőként, egy évvel később pedig létrehozták a Türk Tanács budapesti képviseleteit. Orbán Viktor kormányfő a keleti nyitással, a magyar-türk állítólagos nyelvrokonsággal és a kipcsak magyarokkal magyarázza mindezt. (444, Mancs)
