Új Szó, 2021. április (74. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-07 / 79. szám
www.ujszo.com | 2021. április7. NAGYÍTÁS 113 Kiegyezni a szaladó idővel Zászlós Gábor: „Szemben a nyájszellemmel, az értelmes vélemények dolgában legyen meg mindenkinek a szabad választás felelőssége. Ha pedig nem akarja vállalni a gondolat szabadságát, az az ő baja. Különb recept nincs" MIKLÓSI PÉTER Közel a negyvenhez, 1989- ben egyetlen éjszaka alatt kellett elhatároznia, képes lesz-e nyakig merülni a politikában. De azt is ő döntötte el, hogy 1992 nyarán kilép annak mókuskerekéből. Most, hogy az úgynevezett szép kor mezsgyéjére ért. Zászlós Gáborral erről is beszélgettünk. Nyilván az újságíró-szerencse meg a véletlen műve, de napra pontosan épp ma vagy hetvenéves, illendő, hogy az ember ilyenkor már újragondolja magát? Hogy mára ennyi lettem, én magam nem tettem érte szinte semmit. Szerintem az egyént nem a kora, hanem csak egész élete, az általa elvégzett munka minősítheti. Hogy a közössége tagjaként mit tett közemberként, becsületesen boldogult-e magánemberként. Családcentrikus volt-e, és milyen a viszonya a környezetéhez, a természethez. Ezek a lényeges dolgok, és nem az, hogy azt higgye önmagáról: minél öregebb, annál bölcsebb... Legyen inkább tapasztaltabb, hogy hozzáillőén tudatosítsa, mindenkinek megvannak a saját természetszerű korlátái. Ilyen belátással aztán a körülötte élők helyzetét is megkönnyíti. De ha már rákérdeztél, azt talán elmondhatom, hogy helyén van a lelkiismeretem. Arra mikor döbbentél rá, hogy a gerinces ember főként felelősségből áll? Mindenki életében meghatározók az egyéni élmények és a követhető minták. Gyerekkoromban Vásárát szegényebb részén laktunk, és Zsuzsa, akivel együtt voltunk egyetemisták, s negyvenhárom éve a feleségem meg mindenben a társam, máig sem akarja igazán elhinni, hogy például én még írtam leckét földpadlós szobában, petróleumlámpánál. Az édesanyám pedig vasárnap délutánonként a konyhaasztal mellett Passuth László könyveit olvasta. Máig őrzöm anyám egyik jó tanácsát, hogy este, már lefekvés után, gondoljam végig az elmúlt napomat, netán megbántottam-e valakit... Sejthető hát, honnan indultam, és némi késlekedéssel honnan jutottam el 1973-ban, egyetlen ünneplőmben jogászhallgatónak a prágai Károly Egyetemre. Mert éppen így igaz, hogy tizenhét évesen meg a modorbazini erdőségben lavórban mosakodó erdészeti gyalogmunkásként kaptam az első fizetéseimet. Felelősségtudatom forrása mindmáig a kötődés a szűkebb pátriámhoz. Ezért is vettem nagyon komolyan az egyetemi tanulmányaimat. Hogy bebizonyítsam, nem holmi uborkafára akarok kapaszkodni, hanem pusztán igazolni mind önmagam, mind az engem elengedő faluközösség előtt, hogy a továbbtanulás révén érdemes pallérozottabb emberré válni. Életpályádon végigfutva kiderül, hogy Prágából hazajövet, már tanult jogászként, Dunaszerdahelyen alapítottál családot, itt ért a rendszerváltás és a Független Magyar Kezdeményezés létrejötte. A fordulat lendülete eleinte a szlovák parlament alelnöki székébe, pár hónappal később miniszterelnök-helyettesi posztra emelt. Viszont hamar, már kilencvenkettő nyarán kifaroltál a csúcspolitikából. Reális politikusból hogyan sikerült visszaváltoznod civillé? Egészen egyszerűen. Már hetekkel az 1992-es parlamenti választás előtt levélben tudattam az FMK-val, hogy nem veszek tovább részt a gyakorlati politikai életben. Az előző bő két esztendő alatt pedig végig ahhoz tartottam magam, hogy a nagypolitika manírjai láttán ne járjak a fellegekben. Milyen érzés egyszerre csak kiszállni a „nagy fekete” autóból? Ezzel tényleg nem akadt semmi gondom. Sőt, ha poénra fognám a dolgot, azt mondhatnám: kilencvenkettő júniusában az FMK amúgy sem jutott be a parlamentbe. De egyébként is pragmatikus ember vagyok, így az egyik nap kiszálltam a szolgálati limuzinból, másnap beültem a Zsiguliba, és kiszaladtam a telkünkre kertészkedni. Ehhez csupán annyi kellett, hogy még kellő időben tudatosítsam: egyetlen politikai posztra szóló felkérés sem tart örökké. Egy tisztes ideig mégiscsak ott ültél - ahogy mondani szokás - az asztal túloldalán. A politika valóban természetes velejárója, hogy a politikus rendre elvárja, csakis az ő igaza legyen mérvadó? Az a kérdés, hogy az illető megrészegült-e az ölébe hullott politikai hatalomtól. Elfelejti-e, hogy a parlamenti munka és a kormányzás lényege nem az ideig-óráig tartó villogás, hanem a demokratikus párbeszéd, a hatalmi ágak egyensúlyban tartása. Sajnos, Közép- Európában kevés az olyan hiteles egyéniség, mint a rendszerváltást követően Václav Havel és Göncz Árpád volt. Inkább e mintaképek fordítottja jellemző manapság. Gondolom, ennek dacára sem szabad feladni a szabad vélemény és a kritika jogát. Szemben a divatos nyájszellemmel, az értelmes nézetek dolgában legyen meg mindenkinek a szabad szólás, a szabad választás felelőssége. Ha pedig nem akarja vállalni a gondolat szabadságát, az az ő baja. Különb recept nincs. Ahogyan a politikát és annak folyamatait szintén sokkal inkább játszmának kellene felfogni, a nyugodt érvek mérkőzésének. Van itt olyan? Látsz olyan tendenciákat? Szerintem egyre inkább az ellentmondások irányába, az állandó feleselgetés felé sodródunk. A megértés, a megérteni akarás elfogadásának hiánya dívik. Nehéz kiismerni, hogy ki az, aki nem a populizmus, hanem az észszerű, a szakmai és valóban becsületes politika híve. Gyakran az ócsárlás, a gorombaságok tömkelegé jön helyette anélkül, hogy az egyik fél megpróbálná elemezni, miért mond és tesz valamit a másik; annak miben van igaza, miben nincs. Mert minden markáns véleményben akad igazság, csak azt nem jó átütő módon általánosítani. Ennek józan belátása az, ami manapság akárhányszor hiányzik a politikai elitek magatartásából. Nem lehet, hogy mindez visszaköthető még a kilencvenes évek legelejének időközéhez? Amikor nálunk is a politika terepén álmodozó rendszerváltó értelmiség került hatalomra? Talán igen, talán nem. Hiszen máig hálás téma az akkor a háttérből hirtelen kilépő és vezetővé vált politikai-szellemi gárda elfogadható, illetve nem egy tekintetben elkedvetlenítő teljesítménye. Sőt, tévedése. Például abban, hogy az első szabad parlamenti választás utáni ciklust eleve csak két évre szabta meg. Ez a jóindulatú gesztus viszont kevés időnek bizonyult arra, hogy ami 1989 után új és gyökeresen más volt, mint az előző évtizedek, az eléggé érthető s meggyőző legyen az emberi sokaságnak. Nálunk ennek az újat gondolni képes, távlatosan látó szellemi gárdának különféle csoportjai mindezt nem tudták úgy prezentálni, hogy megfelelő kitartással közös erőt mutassanak. Kiderült a rendszerváltó értelmiségről, hogy valószínűleg nem alkalmas pártkatonának? Tulajdonképpen igen, sőt a politikai klisék ismételgetésére sem volt eléggé jó. Bár a történelemben ez általában így szokott lenni. Ugyanis a politikai masinériában bajos megőrizni a szellemi autonómiát, a minőség és a morál iránti elkötelezettséget. Mert szinte szükségszerű, hogy a politikust a hatalom jobban érdekelje, mint az igazság? Nem okvetlenül szükségszerű, de tény, hogy nem könnyű megtalálni a kettő egyensúlyát. Elvégre egy politikust, úgymond, hivatalából adódóan muszáj is hogy érdekelje a józan mértékű hatalom; ám vétek, ha leginkább csak ez érdekli! És ha valaki sokáig ül a hatalomban vagy annak közelében, az bizony könnyen deformálja is az illetőt. „Kinőve” az állandó igazodást kívánó napi politikából, te átléptél a gazdaság és a kereskedelmi élet területére. Az ott töltött esztendők alatt - és pusztán pár szóban elmondva - mi zavart a leginkább? Sajnos az üzleti életben is komoly deficit a tisztesség, a szavahihetőség, a megbízhatóság. Nemegyszer talán még a politikai életnél is komolyabb mértékben - ami persze sohasem keverendő össze a mintaszerűen megkötött, kifogástalan üzlet iránti szimattal. Sajnos, manapság ritkaság a valami hasonló tónusban született megegyezés, mint régente akár az adott szóra épülő megállapodás volt. Bár a napi (párt)politikától igen, a politizálástól mégsem tudtál elszakadni. Miért érzed fontosnak, hogy nyilvánosan is véleményt mondj politikai taktikákról és stratégiákról? Otthon kapok is érte feddést eleget... Én azonban a politikát közszolgálatiságként fogom föl, még ha annak taposómalmából időben kiléptem is. De valóban nem váltam meg tőle. Kiállók hát a véleményemmel, az észérvekkel szívesen vitatkozom. Mert elég körbepillantani, és látható, hogy az emberek zöme végül is politizál, ha a közügyekről beszél. Az utcán, az üzletben, a temetőben, mindenütt. Nem válik így közhelyessé a politika? Szerintem nem. Hiszen rengeteg közügy kerül szóba, olyasmi, ami fölött nemtörődöm módon elsiklik a kiüresedő nagypolitika. Maguk a politikusok pedig? Lózungokat hirdetnek, és közben egyetlen választási ciklus alatt képesek autót cserélni, feleséget cserélni, nagy házat építeni. Hát hol itt a tisztesség? De például a tényleges hazaszeretetet - a szó legeredetibb értelmében! - egyikük sem veszi a szájára. Az életben én sokat tapasztaltam, így immár „öreg” emberként is kinyitom a számat... Maradjunk az öreg helyett csak az öregedőnél. Ezalatt megéltél egy-két irányzatot, voltak hideg szelek, fényes szelek, de most mintha túl gyakran bolond szelek fújnának! Azokkal szemben pedig duplán nehéz „dudálni”. Ha nem érdekszövetséget, hanem a jó ügyek érdekében értékszövetséget akarsz szolgálni, akkor érdemes kiállni az igazság mellett, megkongatni a harangot. Látni való, hogy a csörtetők, a követelődzők fújják itt a passzátszelet, mígnem akár elveszíthetjük a demokráciát. A demokrata mérlegel és tud engedni is, a hangoskodó törtet, megszerzi a hatalmat hozzá, majd átvedlik autoriterré. Ezért kötelessége mindenkinek, aki szabad polgárként érdeklődik a közélet iránt, hogy hozzájáruljon a demokrácia megőrzéséhez. Tavalyelőtt sajtóvitát kezdeményezve a szlovákiai magyar pártok összefogásának javaslatával álltái elő. Nos, „megkésve bár, de törve nem”, Szövetség néven létrejött az új pártképződmény. Örülsz? Én annak örülnék, ha a szlovákiai politikában ez megbízható és nyugodt erő lenne. A vezetőségét, különösen annak fiatal tagjait tekintve pedig meglenne a kielégítő morális hitele. És hogy a Szövetségben azt is megértsék: egy párt nem működhet jól a minőség iránt elkötelezett és a szakmai integritását óvó, független értelmiségi háttér nélkül. Hetvenévesen vagy még annyira optimista, hogy elhidd önmagadnak: a múlt nem foglyul ejt, hanem arra bátorít, hogy előre kéne menni - hiszen az élet mindig holnap kezdődik! Igen, bár az ember azért ebben is tudatosítsa a saját korlátáit és határait. Hetvenévesen ezzel nem árt számot vetni. Már nem tervezek tizenöt-húsz évekre, mert az idő szalad, végesen halad. (Somogyi Tibor felvétele)
