Új Szó, 2021. február (74. évfolyam, 25-48. szám)
2021-02-22 / 43. szám
8 i KULTÚRA 2021. február 22. | www.ujszo.com Családi napló a földi pokolból Egy filmrendezővé érett fiatal anya elkészítette a kétezres évek egyik legmegrázóbb háborús drámáját (Fotó: asfk.sk) JUHÁSZ KATALIN Remélem, emlékeznek még arra a fotóra a mentőkocsiban ülő, vérző fejű aleppói kisfiúról, amely 2016-ban bejárta a világsajtót, és többet elmondott a szíriai polgárháborúról, mint a híradók tudósításai. A Kislányomnak, Samának olyan, mintha azt a szívszorító képet néznénk másfél órán át. A filmet, amelynek múlt pénteken volt a hazai online mozipremiere, egy fiatal anya készítette. Az ő szemszögéből láthatjuk az öt éven át tartó ostromot, melynek során a világ egyik legkorábbi települése szinte teljesen elpusztult. Házi videónak indult, a 2011-es diáktüntetésekkel kezdődik, a szabadságvágy által fűtött optimista fiatalokkal, aztán egyre gyakrabban tűnik fel benne egy orvos, akibe a dokumentáló egyetemista lány beleszeret. Amikor egybekelnek, már dúl az ostrom, a kislányuk pedig akkor jön a világra, amikor már eldöntötték: maradnak. Waad azért, hogy megörökítse az eseményeket, Hamza pedig azért, hogy ellássa a sebesülteket. Az első két perc olyan, mint bármelyik családi videó. Közeliben csodálhatjuk a kisbabát, akinek az anyukája énekel, aztán robbanások hallatszanak, és egy pillanat alatt vége az idillnek, mindenki rutinosan fut a pincébe. A kis Sama előttünk cseperedik, a várost pedig bombázza az oroszokkal megtámogatott szír hatalom. Waad Al-Khateab nemcsak a család életét mutatja, hanem egy kisebb közösségét is, amely megpróbál alkalmazkodni az egyre nehezebb körülményekhez, mert az élet nem állhat meg. Örömünnep van, amikor sikerül egy szem friss gyümölcsöt szerezni. A környék gyerekei egy kiégett buszban játszanak. Sama apukája társaival proviA rommá bombázott városban zórikus kórházat működtet, ahol alig vannak orvosi műszerek, de mindenki lelkes és elkötelezett. Aztán egyre több a sebesült, egyre felkavaróbbak a képsorok. A kétségbeesett hozzátartozók halottakat is bevisznek, és végig kell néznünk a fájdalmukat, amikor közük velük, hogy itt már nincs segítség. A kamera percekig mutat két kisfiút, akik testvérük élettelen testét simogatják. Nem sokkal korábban még hármasban játszottak az utcán, aztán kezdődött a bombázás. Hol vannak a szüléitek, kérdezi Waad. Nem tudjuk, valószínűleg meghaltak, mondja az egyik pityergő fiú. A kórház padlója ragad a vértől. A kamera egy vastag vércsíkot követ a folyosón, a holttest ott fekszik a snitt végén. Egy anya sokkos állapotban az ölében cipeli halott gyermekét, nem hagyja, hogy segítsenek neki, hogy hozzányúljanak. Iszonyú mindezt végignézni. Amikor egy halott nőből kioperálják a szintén halottnak tűnő babát, és az orvosok percekig masszírozzák, rázzák, élesztgetik, a legedzettebb néző is azt mondja: elég, ezt már nem lehet elviselni. És akkor csoda történik, a baba felsír. Waad és családja 2016 decemberében Angliában kapott menedékjogot, mert a nő éveken át készített tudósításokat Aleppo ostromáról a Channel 4 News számára. Ötszáz órányi felvétellel hagyta el a rommá bombázott várost, a többi 35 ezer emberrel együtt, akiknek Asszad katonái ezt nagy kegyesen lehetővé tették. A film összeállításában egy tapasztalt brit dokumentumfilmes, Edward Watts segített neki. A Kislányomnak, Samának (For Sama) 2019-ben készült el, és alaposan felpiszkálta a nyugati társadalom lelkiismeretét. Óscarra jelölték, eddig 45 díjat kapott különböző fesztiválokon, köztük az Európai Filmdíjat és a BAFTA-díjat. Nálunk a Szlovákiai Filmklubok Asszociációja (ASFK) forgalmazza. Talán azért hat ennyire a nézőre, mert nem filmnek készült. Nem volt előzetes koncepció, nem azért utazott egy stáb a helyszínre, hogy rávilágítson egy problémára. Azaz a rendező nem használja az ismert dokumentumfilmes paneleket. Egyszerűen csak megörökíti a mindennapokat. Ezekből a mindennapokból áll össze egy megrázó történet, amelynek mi már sajnos tudjuk a végét, amikor a felvételeket készítő diáklány még biztos benne, hogy majd ők, fiatalok fogják megdönteni Asszad elnök rendszerét a zászlóikkal és transzparenseikkel. És ami nagyon fontos: ezt a filmet nézve senki sem mondhatja, hogy manipulált valóságot lát, hogy talán nem is úgy történt, ami történt. Nem tökéletesen a snittek, látszik, hogy amatőr csinálta őket, de pont ezért döbbenetesek. Néha megremeg a nő kezében a kamera, és ilyenkor mi is érezzük a tehetetlenséget, a rettenetét, amit ő érezhetett. Illetve megértjük, hogy ezt a nőt a dokumentálás önként vállalt feladata segítette a túlélésben. És szépen látszik, hogy az év k alatt szépen beletanul a filmes szakmába. Waad Al-Khateab azzal kezdi a narrációt, hogy bocsánatot kér kislányától, amiért erre a gonosz világra hozta és ekkora veszélynek teszi ki. Ezt persze már nekünk, nézőknek is mondja, a forgatókönyv később született, a szabadságharc elvesztését követően, és azt követően, hogy minden áldozat feleslegesnek bizonyult. A család - immár két kislánnyal -jól érzi magát Londonban, de folyamatosan arra várnak, hogy hazamehessenek végre. A díjözön ellenére nem ez a film fogja megváltoztatni a világot. A milliók életéről döntő politikusoknak nem szorul össze a gyomruk egy dokumentumfilmtől. Eleve olyanok nézik csak meg, akik nyitottak, érdeklődőek az országuktól távol történő események iránt is. Abban viszont sokaknak segíthet, hogy más perspektívából lássák például a menekültproblémát vagy az emberi jogokat. A Kislányomnak, Samának egyszerre személyes és nagyon is általános kérdéseket feszegető alkotás. A kétezres évek egyik legmegrázóbb háborús drámája. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatói 101 nap után nem látják további értelmét a sztrájknak, szerintük nincs esély a megegyezésre az intézmény új vezetésével. Kárpáti Péter író, egyetemi docens viszont kijelentette, hogy az ellenállás nem ér véget, azon dolgoznak, hogy sokkal hatásosabb eszközökkel folytassák. Az SZFE kálváriája még tavaly nyáron kezdődött, amikor a parlament megszavazta, hogy szeptembertől egy alapítvány legyen az intézményfenntartója. A hallgatói önkormányzat nem fogadta el a Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumot, mivel korábban szerették volna, ha az egyetem által delegált jelölt is bekerül a grémiumba, ami nem történt meg. Az új alapdokumentumok felszámolták az intézmény autonómiáját, a kuratórium pályáztatás nélkül nevezte ki az SZFE élére a két rektorhelyettest. Ekkor vették blokád alá a hallgatók az épületet, és ekkor kezdődött a dolgozók sztrájkja. (Fotó: szfe hók) r Ma 85 éves Bodor Adám író Budapest. Ma ünnepli 85. születésnapját Bodor Ádém Kossuth-díjas íré, a nemzet művésze, a titokzatos miliőteremtés és a szűkszavú dialógusok mestere. Kolozsvárott született 1936-ban, közgazdász, bankigazgató apját 1950-ben a Márton Áron püspök elleni koncepciós perben öt évre ítélték, őt magát pedig 1952-ben a helyi Református Kollégium növendékeként államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése vádjával elítélték. Két évet töltött a szamosújvári politikai börtönben, szabadulása után gyári munkásként dolgozott, majd a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója lett. A diploma megszerzése után a kolozsvári egyházkerületi levéltárban, majd egy fordító-másoló irodában dolgozott. Első novellája 1965-ben jelent meg, négy évvel később első novelláskötetét is kiadták A tanú címmel. Azóta szabadfoglalkozású író, 1982-ben települt át Magyarországra. Az elismertségre 1991-ig várnia kellett, ekkor nyerte meg a Holmi című folyóirat novellapályázatát az 1992-ben megjelent Sinistra (Fotó: nemzetmuvesze.hu) körzet című kötetének egyik történetével. Ez a sajátos műfajú, valahol a Kárpátok mélyén, meghatározhatatlan korban játszódó regény szerű novellaciklus a totalitárius rendszer egyszerre abszurd és hátborzongató világát, a benne élők teljes kiszolgáltatottságát ábrázolja. A kritikusok máig ezt tartják fő müvének, külföldön is nagy sikert aratott vele. 1992-ben jelent meg a Vissza a fülesbagolyhoz című elbeszéléskötete, majd 1999-ben újabb regénnyel jelentkezett: Az érsek látogatásának fő ihletforrása a Kelet-Európábán végbemenő felemás rendszerváltozás volt. 2001-ben látott napvilágot A börtön szaga című interjúkötet, amelyben a szintén kolozsvári Bállá Zsófia kérdezte az írót életéről. 2010-ben Az utolsó szénégetők címmel tárcáit adta közre, egy évvel később jelent meg a Verhovina madarai című, rövid elbeszélésmozaikokból panorámaszerűen felépülő regénye. 2016-ban, nyolcvanadik születésnapja alkalmából látott napvilágot a Magvetőnél A barátkozás lehetőségei című kötet, amely Ferenczi Gábor azonos című tévéfilmjének DVD-változatát és a film alapjául szolgáló négy novellát tartalmazza. Legutóbb 2019-ben jelent meg újabb munkája, a Sehol című novelláskötet, rövid, filmszerű történetekkel, meghökkentő, váratlan fordulatokban bővelkedő abszurd balladákkal. Tárgyilagos, szenvtelen, távolságtartó kömyezetleírás, néhány életmozzanatra korlátozódó cselekvéssor, rejtély és nagyon finom humor jellemzik Bodor Ádám műveit, amelyekből az évek során több filmfeldolgozás is készült. (MTI, juk)
