Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)
2020-11-19 / 268. szám
www.ujszo.com | 2020. november 19. RÉGIÓ Továbbra is kétségek között a fürdők I 5 Idén már közel négy hónapnyi kényszerszünetet könyveltek el a fürdők a járványügyi intézkedések miatt (A szerző felvétele) KISS BARTALOS ÉVA Kihagyták a fürdőket és akvaparkokat az idegenforgalom túléléséről szóló egyeztetésből, pedig akér a közösségi antigéntesztelésbe is beszállnénak, ha így újra megnyithatnék kapuikat. Az uszodákban enyhültek a korlétozésok, de ez nem jelenti azt, hogy megérné kinyitni. DUNASZERDAHELY A szeptemberben bejelentett fokozatos szigorítások után a hónap közepén elkezdett enyhíteni a korlátozásokon a központi válságstáb. Megnyithattak a templomok, a mozik, a színházak és az uszodák is. Azt azonban továbbra sem tudni, hogy mi vár a fürdőkre télen. Közeleg a tél Egy hete Igor Matovic miniszterelnök munkamegbeszélésen tárgyalt az idegenforgalmi ágazat képviselőivel arról, hogyan éljék túl a telet. A 29 fürdőt tömörítő Szlovákiai Akvaparkok, Fürdők és Uszodák Szövetségét (SAAKP) viszont nem hívták meg az egyeztetésre, pedig évente 6 millió látogatót fogadnak a fürdőkben. A szövetség közleményében emlékeztettet arra, hogy idén már közel négy hónapig felfüggesztették a működésűket, és még most sem tudni, hogy mikor nyithatnak ki újra. Azért is különösen nagy szükségük lenne az információra, hogy megfelelően felkészülhessenek az újraindulásra. „Nem tudjuk egyik napról a másikra megnyitni a fürdőket, legalább 8-10 napig tart az erre való felkészülés” - közölte Somogyi Gábor, az SAAKP elnöke, a dunaszerdahelyi Thermalpark igazgatója. Van tervük Somogyi Gábor hozzátette, tudatosítják a járványügyi helyzet súlyosságát, ezért saját maguk dolgoztak ki egy tervet arra, hogy milyen feltételek mellett lehetne újra elindítani a fürdőket. „Az az elsődleges, hogy közös megoldásokat találjunk a szakértői konzíliummal, amelyek rendszerszintüek, hatékonyak, segítik megóvni a vendégek egészségét, megfelelő kondícióban tartják a sok megpróbáltatáson átesett idegenforgalmat, és amelyeknek köszönhetően hatékonyan üzemeltethetjük a fürdőket és uszodákat, ezzel megtartva a munkahelyeket is” - fogalmazott az elnök. Kéréseiket á látogatók által aláírt, a miniszterelnöknek címzett több ezer képeslappal is nyomatékosítanák. Ha a közösségi antigéntesztelés bizonyul a hatékony megoldásnak, akkor szövetség kész bekapcsolódni az ingyenes mintavételbe is, együttműködve az állami szervekkel, az önkormányzatokkal és a területi idegenforgalmi szervezetekkel. Covid-jelzőlámpa Peter Kolencík, az SAAKP alelnöke közölte, hogy tárgyalnak a közlekedési minisztériummal egy jelzőlámpás rendszer kialakításáról az idegenforgalmi egységeknek, amely alapján az egyes régiók járványhelyzetétől függően biztonságosan újraindulhatna a szektor. Az alelnök emlékeztetett ara, hogy a fürdőkre szigorú közegészségügyi előírások vonatkoznak, amelyeket már az első hullám idején is fokoztak. Növelték a klór arányát a vízben, így még hatékonyabban fertőtleníthetnek. „A szakmai konzíliumnak figyelembe kellene venni ezt a tényt, amikor azzal érvelnek, hogy a fürdőkben és akvaparkokban azért magas a fertőzésveszély, mert a vendégek maszk nélkül járnak” - tette hozzá Kolencík. Róluk nélkülük A szövetség tagjainak az is elfo-A fürdők szövetségének van terve arra, hogyan lehetne kinyitni a téli szezonra, de az illetékesek egyelőre nem hallgatták meg őket. gadható lenne, ha a színházakhoz és mozikhoz hasonlóan a fürdők is 50 százalékos kihasználtsággal működhetnének a téli szezonban. A megfelelő feltételek megszabásához azonban közös egyeztetésre lenne szükség, de a szövetség tagjai továbbra is azt érzik, hogy róluk döntenek nélkülük, ezért nyílt levélben fordultak Igor Matovic miniszterelnökhöz, Ján Mikas tiszti főorvoshoz és a szakmai konzíliumhoz, hogy az SAAKP vezetése is kapjon meghívót arra a tárgyalásra, amelyen a fürdők megnyitásának feltételeiről döntenek. Nem érdemes kinyitni A hét elejétől ugyan engedélyezték az uszodák megnyitását, de egyszerre legfeljebb hatan lehetnek bent. A Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolához uszoda is tartozik, Szabó László, az iskola igazgatója szerint ilyen feltételek mellett nincs értelme megnyitni. „Ez azt jelenti, hogy az úszóklubok élsportolói megtarthatják az edzéseket ott, ahol a város megengedheti magának az uszoda működtetését. Ilyen számok mellett egy uszoda üzemeltetése csőd. Mi iskolai uszodaként működünk, mellette vállalkozási tevékenységben a nyilvánosság számára is nyitva vagyunk. Külön kellene fűteni az uszodát, de még pénzt sem kaptunk a megyétől a működésre” - vázolta a helyzetet Szabó László. Az év elején felújították az uszodát, de mivel berobbant járvány, a megyei önkormányzat nem különített el keretet az uszoda működésére. „Meggyőződésem, ha szeptemberben nyithattunk volna, akkor megkaptuk volna a pénzt. A jövő évi költségvetésben gondolom, megjelenik a forrás” - nyilatkozta Szabó László.