Új Szó, 2020. november (73. évfolyam, 254-277. szám)
2020-11-19 / 268. szám
6 I RÉGIÓ 2020. november 19. | www.ujszo.com A lovakat nem lövik le, ugye? SOMOGYI KATALIN Több tucat olyan lovat mentettek meg, amelyeket kínoztak, vagy nagyon rossz körülmények között tartottak, sőt, olyat is, amelyet tigrisek eledelének szántak. í ú I W:1 Tíz kutya, a biztos háttérből figyelő három macska és 14 ló fogadja az ide látogatót. A dunaszerdahelyi járásbeli falu végén lévő ház és a hozzá tartozó 60 áras telek ad otthont mindannyiuknak. „Gyerekkorom óta szerettem a lovak közelében lenni. Nem is a lovaglás vonzott, sokkal inkább az, hogy a közelükben lehessek és törődhessek velük. Poprádon laktunk, tízéves voltam, amikor elkezdtem az úttörőcsapat melletti lovas klubba járni. A nyolcvanas években ez még nem úgy működött, mint ma, hogy az ember vesz magának egy lovat, beadja egy istálló gondozásába, és ha kedve van, kihajt hozzá az autóján, lovagol egy órát, majd megpaskolja és elhajt. Akkoriban a lovaglás a ló körüli teendőkkel kezdődött: a trágyázással, abrakolással, csutakolással, gondozással. Az, hogy ezek után lovagolhattunk is, hab volt a tortán. Engem kezdettől fogva az állatokkal való törődés fogott meg. A lovaglás annyira nem is érdekelt” — kezdi a beszélgetést Lenka Kmef óvá, a Remény a Lovak és Emberek Számára Polgári Társulás (Nádej pre kone a l’udí, o.z.) alapítója és a bántalmazott lovak számára alapított menhely fenntartója. Az első tapasztalat „Emlékszem, volt a klubban egy kanca, nagyon vad és támadó volt. Életében több verést kapott, mint abrakot, senkiben sem bízott. Bár főleg a férfiakra támadt, de senki sem mert bemenni hozzá a karámba. Tizenhárom-tizennégy éves lehettem akkortájt, elkezdtem vele kommunikálni, először távolról, majd egyre közelebb merészkedtem. Lassan megszokta, hogy tőlem almát és répát kap, nem verést, örömmel reagált, amikor meghallotta a hangomat. Néhány hét után bemerészkedtem hozzá, és a kezemből nyújtottam neki az almát, ami a biztonság kedvéért azért jó nagy volt. Óvatosan elvette és attól kezdve teljesen megbízott bennem. A mai napig mint a legjobb, legjámborabb lóra emlékszem rá. Az egyetlen voltam, akit megtűrt a nyeregben, de nem csak megtűrt, éreztem, hogy amikor kilovagoltunk, sokkal óvatosabb volt, vigyázott rám, érezte, hogy gyerek vagyok. Sajnos, ő is sok más társával együtt, kamionba zsúfolva valószínűleg valamelyik olaszországi vágóhídon végezte. Akkor még nem tudtam segíteni rajta” - emlékezik vissza Lenka. Minden állat menhelye „Nálunk csak mentett állatok vannak. Kutyáinkat az út mentén vagy a határban találtuk kidobva, macskáinkat úgyszintén, a lovakat pedig fokozatosan szedtük össze Szlovákiaszerte, még Kassa környékéről is hoztunk egyet. Az első lovamat a férjemtől kaptam ajándékba. Egy somorjai istálló gondozására bíztuk, ott láttam meg Coopert, elképzelhetetlenül rossz állapotban volt. A tulajdonosa, egy lókereskedő, inkább lókupec volt a szó legrosszabb értelmében, ráadásul lovas zsoké, nem átallt 2 ezer eurót elkérni a beteg, el-A tigriseledelnek szántTerry csikó és Lenka Kmeíová (A szerző felvétele) hez komoly szakmai tudás kell, nem elég csupán az együttérzés. De mégsem ez a lómentés bonyolult része. A jelenleg hatályos törvények alapján, ha Szlovákiában valaki haszonállatot szeretne tartani, mint amilyen a ló is, ezt csak regisztrált gazdaságban teheti. Leegyszerűsítve, még egy fűnyírásra használt birka tartásához is engedély kell, ugyanúgy, mint egy sertés, egy szarvasmarha vagy akár egy minikecske, egy póniló, illetve csirkék és egyéb szárnyasok tartásához. Utóbbinál szerencsére csak akkor, ha számuk meghaladja a 300 darabot. Ha a lovak mesélnének... Tigrisek eledelének szánták azt az akkoriban alig négy hónapos Terry kiscsikót, melyet a szibériai tigrisek oázisába hozott élve a gazdája. Amellett, hogy túl korán választották el az anyjától, borzalmasan elhanyagolt állapotban voltak a patái is, egy vele született rendellenesség folytán. Szerencsére a tigrisoázis tulajdonosa, Yveta Irsová nagy állatbarát és Tényt továbbította Lenkához, Macházára. Terry patái azóta rendbejöttek, szépen fejlődik, és önfeledten ficánkol ló barátaival. És itt van Dión, az a csődör is, amelyiket a terepjárójához láncolva vonszolt néhány kilométeren át a tulajdonosa. Teljesen meggyógyulni már sosem fog, de biztonságban van, megkapja azt az orvosi ellátást, amely életben tartja, a lehetőségekhez mérten gyógyítja, nem beszélve Lenka és segítői szeretetéről, amellyel elhalmozzák. Mi a bántalmazás? „Ha szélsőségesen nézzük, már maga a lovaglás a bántalmazás egy formáj a. Hiszen vasakat teszünk a ló pofájába, ide-oda rángatjuk, bár mindezt lóbaráthoz méltóan is meg lehet oldani. Ennél jóval rosszabb a lovak idomítása, akár cirkuszról, akár a híres Bécsi Spanyol Lovasiskola bemutatójáról van szó. Én láttam a bemutatót és láttam az idomítást is. Kínzás az is, ami mostanság nagyon trendi, hogy úri kedvtelésből valaki megvesz egy lovat, beadja egy istállóba és néhanéha lovagol rajta egy órát. De egyébként az a ló egész napokat áll egy bokszban, persze kap enni, inni, tisztán tartják, de semmiféle inger nem éri. Pedig a ló társas lény, így szocializálódott, igényli más lovak társaságát, igényli a futást, a mozgást, nem hiába fejlődtek a futáshoz tökéletessé a lábai a több Az elégedett lovak társasága: November és November II (Fotók lk archívuma) Az emberi közömbösség és haszonvágy áldozata Pia. 2016-ban ilyen állapotban került a menhelyre. Azóta is itt él elégedetten, fájdalom nélkül. hanyagolt állatért, mert nem volt kérdés, hogy ki kell szabadítanunk és meg kell mentenünk. Hét éve van nálunk, azóta is gyógyítjuk, ápoljuk. Fél szemét végleg elveszítette, betegségei gyakran kiújulnak, de nem adjuk fel. A második megmentett ló Suzi volt, őt szintén Somorján találtuk, kikötve, egész nap a tűző napon álldogálva, víz nélkül és csontsoványan. A tulajdonos persze jött a már sokszor hallott szöveggel, hogy a kanca nem akar enni, azért ilyen sovány, de annyira nem érdekelte az állat, hogy azonnal nekünk ajándékozta. Suzit egy család fogadta be, azóta már két csikónak adott életet, jól van, boldogan éli életét” - meséli az első megmentett lovak történetét Lenka. Nem egyszerű a lómentós Az ajándékba kapott első lóhoz fokozatosan egyre több társult. Volt, amelyiket sikerült állandó gondozásban elhelyezni a polgári társulás megbízható partnereinél, és vannak olyanok, amelyek a mai napig a tágas udvaron élnek. Összesen 17 lóról gondoskodik a polgári társulás, ebből 14 van a macházai telken. A ló nem kis testű állat, súlya 500-600 kiló között mozog, sokkal komplikáltabb manipulálni vele, akár elszállásolásról, orvosi ellátásról, vagy szállításról van szó. Egy bántalmazott, megkínzott lónak nemcsak a fizikumát kell gyógyítani, hanem elsősorban a pszichéjét, ami sokkal nehezebb, hiszen intelligens, érző állat, ugyanakkor nem lehet babusgatni, mint egy ölebet. Mégis következetesen a tudtára kell adni, hogy biztonságban van. Ehmillió éves evolúció során” - magyarázza Lenka Kmef óvá. Aki állatot bántalmaz.... „A 2014-ben alapított Remény a Lovak és Emberek Számára PT megalapítását egy év múlva követte az Országos Mentőhálózat a Bántalmazott Lovakért létrehozása. Az ok, sajnos, egyértelmű volt. Rengeteg a bántalmazás. Ezt már egyedül nem tudtuk vállalni, ezért terjesztettük ki országossá a tevékenységünket. Sajnos, még mindig nagyon kevesen vannak azok, akik menedéket nyújtanak a bántalmazott lovak számához képest, de egyre többen vannak, akik kiállnak az állatok jogaiért” - mondta Lenka. Szerinte ugyanis, aki állatot bántalmaz, az az embert sem kíméli. Az utolsó út A lovak utolsó útja a vágóhídra vezet. A kivétel elenyésző. Hihetetlen méreteket öltött a lovakkal folytatott kereskedelem, főleg Dél-Szlovákiában „bizonyos” lókupecek körében, északon, a lengyel határon és Kelet- Szlovákia egyes régióiban. „Kaptam tájékoztatást arról, hogy Ógyallán van egy lónagykereskedő, ahol lovak tucatjai fordulnak meg. Este megjelenik hat ló, reggelre nyomuk sincs. Dél-Szlovákiában elsősorban Komárom környékén, egy felettébb nyereséges bizniszről van szó. A szükséges engedélyek nélkül szállítanak hozzánk lovakat Magyarországról és Romániából, vagy tőlünk Magyarország érintésével Romániáig, hogy eljussanak vagy az új tulajdonoshoz, vagy ami sajnos gyakoribb, a végső célig: az olasz, a francia és a belga vágóhidakra. Erről az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyeletnek (Státna veterináma a potravinová správa), valamint a regionális kirendeltségeinek évek óta tudomása van, mégsem lépnek. Ha én annak rendje és módja szerint a regisztrált útlevéllel ellátott lovamat történetesen egy másik járásbeli állatorvoshoz akarom eljuttatni, engedélyt kell kémem a szállítására. A határokon át transzportált lovakra ez az előírás valószínűleg nem vonatkozik. Az adókiesésről nem is beszélve - mondja felháborodottan Lenka, majd folytatja. - Amíg ezekben az intézményekben nem hoznak radikális személyi változásokat, addig arra sincs remény, hogy változzon a rendszer az állatok jogait illetően, és addig ez az illegális biznisz és a lovak bántalmazása folytatódni fog. Nemcsak mi, állatvédők, hanem a közvélemény is nagy reményeket fűzött a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium vezetéséhez, de ismét csak csalódnunk kellett. Számomra döbbenetes élmény volt, amikor az Ombudsman az Állatok Jogaiért kezdeményezés tagjai és jómagam, találkoztunk a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium mezőgazdasági szekciójának egyik vezető munkatársával. A támogatását kértük az állatok jogainak a megóvása érdekében. A válasza az volt, hogy a romák éhezni fognak, ha elvisszük a kutyáikat. Ehhez igazán nincs mit hozzáfűzni” - mondja ki kendőzetlenül a véleményét az állatmentő. Lenka Kmet’ová gyerekkora óta meggyőződéses vegetáriánus, „nem kérek abból, aminek miattam kell meghalnia” alapon. Értelemszerűen nem lehet mindenki vegetáriánus, vagy vegán, de létezik a méltó élet és irgalmas halál státusza. Adjuk meg ezt a lehetőséget érző állatainknak.
