Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)
2020-08-28 / 201. szám
o N S 2020. augusztus 28., péntek, 20. évfolyam, 29. szám A soha el nem készült fogások múzeuma Még ha igyekezni is kell, hogy így lássuk, a pohár jegyen mindig legalább félig teli - ez az az életfilozófia, ami arra ösztönzi az embert, hogy az utóbbi hónapok kényszerű (illetve részben önként vállalt) korlátái között is meglelje a jót. És a legjobb dolog, amit a koronavírus magával hozott, nálunk a konyhában történt. Meg a hűtőben, meg a kamrában. Lehet, hogy feltűnt a hírek között, lehet, hogy nem, de idén augusztus 22-ére esett a túlfogyasztás világnapja. Ez az a szimbolikus dátum, amikor a folyó évben a Föld népessége elhasználja a bolygó éves erőforrásait. Elég riasztó tény, hogy a „felélés” az év nyolcadik hónapjára esik, viszont apró öröm, hogy a koronavírus-járvány miatt a tavalyihoz (július végéhez) képest bő három héttel későbbre csúszott ez az időpont. Egyszerűbben szólva: idén egy kicsivel kevesebbet termeltünk, kevesebbet fogyasztottunk, kevesebbet halmoztunk fel (feleslegesen). Persze, amikor a túlfogyasztásról, a források elhasználásáról beszélünk, nem csak az élelemről van szó, de mégis - ez az a terület, ahol napi szinten a leginkább figyelni, jobb esetben szabályozni tudjuk a saját szokásainkat, és képesek vagyunk érzékelni, mekkora a különbség a tényleges szükségletünk, az igényeink kielégítése és a különböző termékekből összevásárolt mennyiség között. Visszatérve a saját félig teli poharunkhoz. Az otthonragadásnak meglett az a járulékos hozadéka, hogy az idézett háromhetes csúszás kapcsán mi is vállon veregethettük magunkat - az utóbbi hónapokban a mi kis háztartásunk is hozzájárult egy egész picivel a fenntartha- - tóbb világhoz. Muszáj volt, így két-három napra előre terveztük az étkezéseket, két-három naponta vásároltunk be, tudatosabban figyeltünk a kiegyensúlyozott étrendre, általában konkrét tervvel vágtunk neki a boltnak, így kevesebb lett az ödetszerűen a kosárba dobott termék (ami majd jó lesz valamikor, mert van egy-két remek ötletem) - és láss csodát, hirtelen jóval kevesebb lett a kukában landoló friss élelmiszer, a polcokon hónapokig (vagy ha nagyon őszinte akarok lenni: olykor évekig) a sorsára váró tartós alapanyag. Ebben az új keletű önfegyelemben nyilván szerepet játszott az is, hogy érzékelhetően kúsznak felfelé az élelmiszerárak, de fontosabb az a mozzanat, hogy volt időnk és terünk kialakítani, bejáratni egy újfajta, egészségesebb rutint. A közelében sem járunk a zéró hulladék konyhának, az elvszerűen ökotudatos fogyasztásnak, de kipróbáltunk, megtanultunk valamit, ami nem eldobandó alaptapasztalat, bármit hozzanak is a következő hónapok. Hogy tiszta lappal vágjunk neki a jövőnek, a napokban megtettem még egy fontos lépést: fájó szívvel, de felszámoltam a soha el nem készült fogások házi múzeumát. Elég egzotikus gyűjtemény volt. Megváltam például attól a remek mentaszósztól, amelyet bő egy évtizede azzal a gondolattal vettem meg, hogy ha egyszer jóféle bárányhúshoz jutunk, tökéletes kísérője lesz. Nem lett. Távozott továbbá az életünkből egy teljes, immár antik értéket képviselő szushicsomag (norilapok, wasabi, szójaszósz, gyömbér, szushirizs, rizsecet), amit egy többször betervezett, de soha meg nem valósult baráti élményfőzés kapcsán gyűjtöttünk össze és tettünk félre egy csinos dobozban. Követte a búcsú útján számos lejárt szavatosságú konzerv, befőtt, bolti öntet és mártás, némi maradék speciális liszt, néhány tábla csokoládé. (Ez utóbbi ponton legalább tiszta a lelkiismeretünk: nem vettük, kaptuk. Annyira viszont nem szeretjük.) Csak a margóra: egyelőre megúszta a tisztogatást az italszekció - néhány üveg alkoholmentes pezsgő és többféle fura csajos likőr (az utóbbi szilveszterek közkívánatra összehordott bárkészletének fintorogva félretolt maradéka). Mondjuk, hogy szimbolikus értelmet tulajdonítok neki: éljen (tovább) a fogyasztói józanság, közben pedig az a bizonyos képzeletbeli pohár se legyen félig üres. Lakatos Krisztina Mennyi megy veszendőbe? Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének adatai szerint a világon megtermelt élelmiszerek 14 százaléka már azelőtt eltűnik, hogy a boltokba kerülne. Az okok sokfélék: lehet ez a túltermelés, az értékesítés nehézségei, a kereslet ingadozása, az alacsony felvásárlási ár, raktározási vagy szállítási nehézségek, nem megfelelő csomagolás stb. De lehet az indok például az is, hogy az er béri fogyasztásra egyébként tökéletesen alkalmas élelmiszer nem felel meg a felvásárlók által támasztott minőségi - pontosabban: esztétikai — követelményeknek: például nil görbe az uborka... Az Európai Bizottság adatai alapján az EU-ban 88 millió tonnányi élelmiszer-hulladék keletkezik minden évben (ez körülbelül 143 milliárd eurónak felel meg). Az EU ezért lépéseket tett az élelmiszer-pazarlás csökkentése érdekében: 2020- tól minden tagállamnak el kell kezdenie mérni az élelmiszerhulladék mennyiségét a teljes élelmiszerláncban. A cél, hogy 2030-ig a felére csökkenjen az élelmiszer-hulladék. Magyarország már megkezdte ezt a mérést, ez alapján évi 1,8 millió tonna élelmiszer végzi a szemétben a teljes élelmiszerláncban, ami fejenként 68 kilónyi élelmiszernek felel meg. Szlovákiában egyelőre becslések állnak rendelkezésre, ezek alapján az utóbbi években egy főre 100-160 kg kidobott élelmiszer jutott. Komoly veszteség keletkezik a kereskedelemben és a vendéglátásban is, de a legnagyobb pazarlók a háztartások: az EU-ban a háztartások felelősek az élelmiszer-hulladék 53 százalékáért. Ennek a fele teljesen elkerülhető lehetne: ha nem vennénk megszokásból 10 kiflit, noha tudjuk, hogy valószínűleg nem fogy el; ha nem dobnánk ki a kicsit fonnyadt gyümölcsöt Ja és zöldséget, hanem felhasználnánk; ha annyit főznénk, amenynyit jó étvággyal elfogyaszt a család, és nem a fazék méretét tekintenénk irányadónak... Míg a fejlődő országokban a megfelelő infrastruktúra (például hűtés) hiánya befolyásolja az élelmiszer-hulladék keletkezését, a fejlett országokban a veszteség nagyobbrészt a fogyasztói szokások számlájára írható. Szakértők szerint a legnagyobb probléma, hogy túl sokat vásárolunk, túl sokat főzünk és túl sokat szedünk a tányérra. A kidobott élelmiszerek nagyjából 40 százaléka főtt, illetve félkész étel, közel 20 százalékot tesz ki a pékáru, majdnem 17 százalékban gyümölcs és zöldség, továbbá 9 százalékban tejtermék végzi a kukákban. Az élelmiszer-pazarlástól elválaszthatadan az az etikai probléma, hogy nő a világon az éhezők száma, miközben a veszendőbe menő élelmiszer ma képes lenne mindenkit megfelelően ellátni.
