Új Szó, 2020. augusztus (73. évfolyam, 178-202. szám)

2020-08-13 / 188. szám

A kert folytonos mozgásban 1 r rr r t rr levő elő egység, amihez az ember belső harmóniájának megteremtéséért fordulhat, ahol akár naponta találkozhat a természet ál­landó és folyto­nos körforgásá­val, az évszakok változásával és nem utolsósor­ban az élet sok­színűségével. A kert, a terasz és az erkély a különféle anya­gok - kő, fa, föld, víz, növényzet - ele­meiből álló komplex rend­szer. Összehangolásuk a tulajdonos és persze a ter­vező feladata. A KERT Ha megépítésére több ezer eurót szánunk, bízzuk szakemberre a tervezést, mert időt és pénzt takarít­hatunk meg vele. A kerti elemek térbeni elhelyezése is indokolja a tervezést. Sok esetben a legkreatívabb megoldások a tévézéskor születnek meg. Ajánlott a tevezés akkor is, ha tanács­Legyen meseszép a nyári kert és a terasz Az egynyári virágok és az évelő dísznövények a nyár főszereplői. Az egynyáriak legnagyobb értéke a színek gazdagsága. Mivel a tér ki­alakításában nem vesznek olyan aktívan részt, mint a fák és a cserjék, a ter­mesztők arra törekszenek, hogy minél színesebb és dúsabban virágzó egyede­­ket nemesítsenek ki. A nyári kert legszebb és legvonzóbb része a tó. Egyedi mikroklímát te­remt, ami még nagyobb szabadságot biztosít a növényválasztásnál. A tó vagy a medence környé­kére olyan növényeket te­lepítsünk, amelyek egész habitusukkal azt az érzetet keltik, hogy ott nagy vízfe­lület található. Sokféle éve-Fordítsunk külön figyelmet a terasz mére­tének, hangulatának és persze a berende­zések kialakításának. Általában elég, ha a benti bútorok és kiegé­szítők bizonyos átmenetet jelentenek a kültéri elemekkel, de szerencsés esetben az egyedi stílus folytatódik a szabadban is. Árnyékoljunk, hogy minél jobban ki tudjuk használni a lehetőségeket! Válogathatunk a fix előtetők és a napernyők között. Nap­jainkban divatosak a vászon árnyékolók, ezeket a nyár elmúltával szereljük le, hogy a téli hónapokban is jusson fény a nappaliba. talanok vagyunk, de nem zárkózunk el a nem szokvá­nyos megoldásoktól. Fontos, hogy a kertépí­tészek a növények széles kínálatából, valamint az adott klímára nem feltétle­nül jellemző, igényesebb fajokból is válogassanak. A jó szakember azonban az adott tájba, az őshonos fló­rába illeszkedve válogat, s nem viszi túlzásba a tájide­gen egyedek használatát. A padlólapok (burkolatok) a teraszba, majd az ápolt és gondozott, vagy éppen bu­Elsődleges szempont, hogy megakadjon a szem egy-egy pompás virágsző­nyegen. Az egynyári növé­nyekkel ellentétben az évelő fajok virágzási ideje sokkal rövidebb, így az év nagy részében csupán a levelek láthatók. Évelőkből úgy ala­kítsunk ki csoportokat, hogy azok közel legyenek a hang­súlyos , mesterséges, illetve természetes elemekhez. Szí­nük nem feltűnő, általában pasztell árnyalatú. ján megnőtt gyepbe futnak, majd pedig előbújnak az illatos cserjék, a bámulatos virágágyások. A növényzet meghatározásakor fontos, hogy figyelembe vegyük a telek méretét és elhe­lyezkedését. Ha nagyobb füves rész van a kertben, bátran „elszórhatunk" né­hány magas törzsű fát, ami ligetszerű érzést kölcsönöz kertünknek. Nagyon szép, uralkodó „szoliter" fa lehet például egy öreg almafa is, amely alapos metszés után tavasszal csodákra képes. Ha gyümölcsfákat tele­pítünk a gyepbe, számol­ni kell a lehulló termések okozta kellemetlenséggel, főleg a kisebb termésű fajoknál, mint például a meggy és a cseresznye ese­tében. Nagyon jó választás lehet a törzses fává neme­sített füge (Ficus carica - figovník obycajny), mely késő őszig nem szemetel. Gyakran még azelőtt hul­­lajtja le a lombját, mielőtt a termés beérne. lóvéi jelezhetjük, hogy a tó van a kertünkben például sárgaliliommal (Hemero­­callis - laliovka, szibériai nőszirommal (Iris sibirica- kosatec sibírsky), fáklya­liliommal (Knihofia uvaria- knihofia), szappanfűvel (Saponaria - mydlica), az árnyékos helyeken pedig bőrlevéllel (Bergenia - ber­genia tucnolistá), árnylili­ommal (Hosta - funkia). ATERASZ A kertes háznak legyen terasza, a lakásnak pedig erkélye... Természetesen lehet élni ezek nélkül is, de nem igazán érdemes. A terasz összekapcsolja a ház életterétt a külső világ­gal. A gondos tervezésnek köszönhetően elérhető, hogy a két tér találkozása természetes, ne pedig za­varó legyen. A terasz lehet bármilyen nagy is, de ha a két tér nincs összhangban, a küszöb élesen elválasztja a'külső és belső világot. Kösa Karoly KERTÉPÍTŐ MÉRNÖK A szerző felvételei 1KERT és UDVAR Zöldségeskert • Gyümölcsös • Állatfarm • Állategészség * Virágok • Szobanövények • Díszkert 2020. AUGUSZTUS, 7. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM wmmmmmmmmm TiPP

Next

/
Oldalképek
Tartalom