Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-27 / 148. szám
www.ujszo.com SZALON 2020. JUNIUS 27. Jj Fapados Adria-élmény Szarajevóval eltelve Neumba alapvetően egy nem túlcifrázott Adria-élmény reményében mentünk, és nem okozott csalódást: tenger, napfény, alapvető szolgáltatások, elfogadható árak — négy napra mi kell más? Bosznia-Hercegovinának a nagy osztozkodásban kb. 20 kilométernyi, Dalmáciába beékelődő partszakasz jutott, ennek egy része praktikusan hasznosíthatadan, marad a szűk fele, bő harmada, ahol minden négyzetméternyi terület érték. A városnak különösebb múltja nincs, aTito-érában kezdték el a nyaralóhely kiépítését, és ez a folyamat mára kimaxolt beépítéssé vált: apartmanház apartmanházat ér, egy-egy ponton pedig azért kell jó félórás gyalogos kitérőt tenni, a természet csodájával szemben.) Visszafelé viszont vállaltuk a Balkán egyik leghírhedtebb útszakaszát, az M17.3-ast, amely nem lép át országhatárt, és Bunától Stolacon át ér le a tengerpartig. A kétsávosnak szépítve sem nevezhető, málladozó, helyenként szerpentines, holdbéli tájon át vezető út csak nagyon erős idegzetű hobbisofőröknek ajánlott - bár némiképp kárpótol a szenvedésekért, hogy Stolac közelében ott van Radimlja bogumil nekropolisza, Buna mellett pedig a blagaji tekke, vagyis derviskolostor. Errefelé kalandozva mindkettő kihagyhatadan állomás. ban vallási-felekezeti törésvonalak mentén oszlott meg a régió szláv lakossága; a mai bosnyákok ősei ugyanazt a nyelvet beszélték, mint ortodox és katolikus szomszédaik, de muzulmánok voltak. Az uralkodó nézet szerint a török hódítás után a korábban gyakran eretnekként üldözött bogumil népesség tért át tömegesen a hódítók hitére és integrálódott az oszmán társadalomba.) Ennek a korszaknak, ennek a törekvésnek az egyik reprezentatív építészeti emléke a Vijecnica, az egykori Városháza, később Nemzeti Könyvtár, amely a mai Szarajevónak is egyik fontos szimbóluma: az ostrom idején teljesen kiégett, 2014-re építették újjá, s innen közvetítették az egész világnak az első világháború századik évfordulójához kapcsolódó megemlékezések nyitóhangversenyét. Az ismét teljes pompájában látható eklektikus, jellemzően mór stílusjegyeket hordozó épület Kállay Béni megrendelésére készült, Kairóban inspirációt gyűjtő cseh építészek tervei alapján, és azt az ideát volt hivatott kifejezni, hogy Szarajevó a maga színes kultúrájával kapu Kelet és Nyugat között. Kövessünk most egy egészen konkrét történelmi útvonalad Képzeljük magunkat Ilidzsába, a közeli kis fürdővárosba, bő száz évvel ezelőtt. (Ma már a főváros közigazgatási határain belül fekszik, villamossal is kijuthatunk ide - közben pedig képet alkothatunk a szerb többségű Nyugat-Szarajevó panelrengetegéről. Ilidzsában egyébként még mindig látható a történelmi díszpark néhány Monarchia-korabeli furdőszállóval. Akit csak módjával érdekel a múlt, aquaparkot is talál a szomszédban.) 1914. június 28-án délelőtt Ferenc Ferdinánd trónörökös és kísérete innen érkezett meg Szarajevóba. Gépkocsiba szálltak, s a konvoj a Miljacka partján a Városháza (vagyis a Vijecnica) felé vette az irányt. Oda Ferenc Ferdinánd már feszült hangulatban érkezett meg, tekintve, hogy útközben bombát dobtak a kocsisorra. Míg a trónörökös és neje letudta a találkozót a polgármesterrel és a városi tanács tagjaival, a stáb gyorsan módosította a további programot. Ez azonban zavart okozott a viszszafelé tartó úton, az elbizonytalanodott sofőrök a Latin híd lábánál leállították a kocsikat, nem tudva, merre tovább. Itt és ekkor jött el Gavrilo Princip pillanata. A sarki épületben a városi múzeum azon részlege működik, amely a Monarchia időszakát és a merényletet mutatja be, a falán emléktábla tanúskodik a „nagy háború” kirobbanásához vezető tettről. Ha megnéztük, s még maradt erő a lábunkban, akár gyalog is eljuthatunk a kosevói temetőbe: itt kaptak kápolnát, díszsírhelyet a merénylet elkövetői, akiket a jugoszláv időkben nemzeti hősként tiszteltek errefelé. Tito atombunkerében kortárs képzőművészek folytatnak párbeszédet a hely történelmi szellemével A Kravica-vízesés - egy darabka földi paradicsom Tito elvtárs levelét megírta Utolsó szálláshelyünkön, a Jablanicai-víztározó partján lenyűgöző természeti környezetben és egyben a Tito-legendárium szívében járunk. Bosznia-Hercegovina legnagyobb tava a Neretva felduzzasztásával jött létre 1953-ban, egy meredek hegyek által körülvett, nagyjából 30 km hosszú, mély völgyben. Egykor népszerű turisztikai célpont volt, a partján kis üdülőtelepek épültek, az utóbbi években viszont az érdeklődés jócskán megcsappant: a vízszint többször is kritikussá vált, a fizetővendégek elpályáztak innen, az északi oldalon, ahol tranzitforgalom sincs, kóbor kutyák bámulnak reménykedve a kédábú idegenre. Mára megfakult Josip Broz Tito emlékezete is, pedig a szocialista Jugoszlávia egykori urának legendáját részben az itt zajló események alapozták meg. 1943 elején a közeli Jablanica városában zárták körül német, olasz, magyar erők, valamint csetnik és usztasa csapatok Tito partizánbrigádjait, többszörös gyűrűt vonva a település köré. A jugoszláv ellenállóknak végül a Neretvába robbantott hídon keresztül sikerült elmenekülniük a hegyekbe, a valószínű totális megsemmisítést minimum erkölcsi győzelembe fordítva. S bár maga a marsall nem vett részt a neretvai csatában, a hivatalos história narrációjában az ő bölcsessége, az általa elküldött parancsok tették lehetővé a diadalt. Tito levelét áhítattal veszik kézbe a partizánok az 1969-ben bemutatott klasszikus moziban, amely költséget nem kímélve, nemzetközi koprodukcióban, sztárgárdát felvonultatva áhított emléket a győzelemnek. A neretvai csatában a hazai színeket képviselő Ljubisa Samardzic (alias Surda) mellett Curd Jürgens, Yul Brinner, Orson Welles is feltűnik, nem beszélve Franco Néróról, aki egy meghasonlott olasz tisztet alakít - évtizedekkel azelőtt, hogy a Honfoglalásban Árpád fejedelem bőrébe bújt volna. Ezzel a filmmel alapozunk, aztán irány a konkrét helyszín, ahol 1978-ban, a csata 35. évfordulóján, még Tito marsall jelenlétében olyan múzeumot adtak át, amely a korabeli prezentációs lehetőségek maximumát nyújtotta. Ma már kissé retróélmény, de a tárlatot és az emlékhelyet példásan karbantartják. És megvan még a Neretvába robbantott híd is, igaz, nem az eredeti, hanem a filmes változat... A Tito-korszak egy másik lehetséges (át)értelmezéséig sem kell messzire mennünk: Konjic városa közelében, a Prenj hegységben a bejelentkezett látogatók előtt is nyitva áll a marsall híres atombunkere. Mivel a nukleáris csapás elmaradt, a doUármilliárdokba került létesítményt sosem használták, alapvetően eredeti állapotában maradt fenn. A mai napig katonai igazgatású építmény egy nagyon szimpatikus projektnek ad otthont: hazai és külföldi kortárs képzőművészeket engedtek be a falai közé, akik helyspecifikus alkotásokkal, a közeg által inspirált művekkel folytatnak párbeszédet a hely történelem szellemével. Hogy csak egy példát említsünk: az ikonikus szlovén zenekar és avantgárd művészeti csoport, a Laibach tagjai Hidernek, a festőnek állítottak emléket, egy elfogadhatóbb alternatív történeti valóság lehetőségét villantva fel. A falon egy festmény látható, csendélet horogkeresztes csészével, míg Hider „bebalzsamozott teteme” egy részben üvegfedelű koporsóban fekszik kiterítve, ha látni szeretnénk az arcát, szinte „csókos közelségbe” kell hajolnunk hozzá. Konjic egyébként nem csak a bunker miatt nevezetes hely: ez a neretvai vízi turizmus központja. Különböző nehézségű, hosszúságú raftingtúrák között válogathatunk, végigevezve a folyó kristálytiszta szakaszán, ahol még ma is nyugodtan beleihatunk a vízbe. Nem sok ilyen helyet találunk már Európában. Ez még egy, zöld érv Bosznia- Hercegovina mellett. Lakatos Krisztina Dioráma a Neretvai Csata Emlékmúzeumában, Jablanicában - Tito hős partizánjaival mert a jobb hotelek elzárják a tengerpartot, megszakítva ezzel a lenti sétány vonalát. Neum elsősorban a belföldi vendégek körében népszerű, de az idegenforgalomnak akadnak egyéb összetevői is. Hotelünk menedzsere távozásunkkor kifejezetten formálisan, gravírozott díszüveges repirakijával mondott köszönetét, amiért őket választottuk - utóbb arra jutottunk, a négy éjszakával új helyi csúcsot állíthattunk fel. Ott ugyanis minden nap ugyanazt tapasztaltuk: késő este beállnak a távol-keled turistákat szállító buszok, leterelés, esti etetés, altatás, reggeli etetés, felterelés, gyors elhúzás Dubrovnik (vagy fordított irányban: Split) felé... Bosznia-Hercegovina még a tengernél is olcsóbb, mint Horvátország bárhol, és ebben azért van lehetőség. Egyébként Neumban a legnagyobb kalandot az oda vezető út jelenti. A magunk részéről hiszünk abban, hogy az utazásból nem érdemes kispórolni az úton levés örömét, kiszorítani minden spontaneitást, esedegességet. Ezzel együtt odafelé győzött a józan ész: Metkovicnál ádéptük a horvát határt, és az Adria mellett haladó, kitűnő minőségű nemzetközi autóúton jutottunk vissza Bosznia-Hercegovina területére. (Menet közben Demokratikus szavazás döntött arról, hogy Medzsugorjét vagy a közeli Kravica-vízesést nézzük-e meg. Azt kell mondanom, egy lehetséges Mária-jelenés alulmaradt
