Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-20 / 142. szám
www.ujszo.com SZALON 2020. JUNIUS 20. Ä7J delem ígéretét jelentette, ha az embert netán rajtakapnák, hogy a pártdoktrína sötétebb oldalának egyes elemeit próbálja kidomborítani. Védelem A Fico-féle Smer szintet lépett a politikai klánok genetikai összetartozása terén. A pártból végérvényesen család lett, a hagyományos maffia-értelemben: feltéden lojalitással, a felelősség elutasításával, védelemmel és karrierrel. Az olyan hivatalnok, aki - vagy akinek a felettese - a pártnak köszönhette pozícióját, álmában is fújta azoknak a névsorát, akikkel szolgálatkészen kell bánni, és akiket nem szabad piszkálni. Ezeket a névjegyzékeket olyan helyeken is tiszteletben tartották, ahol inkább vizsgálniuk kellett volna. Az olyan típusú pártokból, mint Ficóé, nem a korrupt vagy a hatalmukkal visszaélő személyek szorulnak ki, hanem inkább azok, akik bírálni merészelik a klán, választott családjuk fejét. És ha netán nagyon háborog a köz, távozik, akit rajtacsíptek a korrupción vagy a hatalommal való visszaélésen, nehogy a jelenléte ártson a pártnak. Aztán csendben találnak számára egy megfelelő posztot valamelyik külföldi nagykövetségen vagy sóhivatalban. A jogállamiság elveinek fokozatos aláásása miatt csak idő kérdése volt, hogy megszülessen egy Marian Kocner, aki biztosra veszi védettségét és azt, hogy a politikában kizárólag erkölcsileg romlott és erkölcsileg romlottabb szereplők mozognak. Miután Kocner úgy vélte, hogy az ország összes mocskát dokumentálta, meg akart szabadulni egy újságírótól, hogy a többieket megfélemlítse. Mint az elkényeztetett gyerekek Egy teljes politikai nemzedék áll hozzá úgy a szabadsághoz, mintha az csupán egyeden választási időszakra szólna. Nem gondolnak a kormányzásuk utáni időkre. Gyakran arra fordítják energiájuk legnagyobb részét, hogy hatalmon maradjanak. Azt hazudjak a választónak, hogy a demokrácia elviseli, ha ők csak a számukra legvonzóbb falatokat csipegetik ki a tálból: előjogokat kötelezettségek nélkül, szabadságot felelősség nélkül, szavakat következmények nélkül. Fel vannak háborodva, hogy a liberálisok vagy idegen erők ügynökei a demokráciát rosszul értelmezve arra figyelmeztetik őket, nem lehet büntedenül megnyirbálni a kisebbségek jogait a többség döntése alapján. Ugyanis az autokraták által ráaggatott jelzők nélküli nyugati demokráciának éppen az a lényege, hogy a többség zsarnoksága elől is megvédi az emberi jogokat, ha a többséget behálózzák a populisták. Populista kirakós Ma olyan politikusok is versenyeznek a kegyeinkért, akik egy megvalósíthatadan, torz, hamis világot ígérnek. Olyan világot, amelyben a választók maguk húzzák meg a határokat és választják ki első osztályú polgártársaikat, a többieket kirekesztve, hogy azok láthatadanok és némák maradjanak. Számos nemzeti tragédia kezdődött ott, hogy a választó elhitte: ilyen társadalom lehetséges. A forradalom után harminc évvel a visegrádiak egy része készséggel bólogat diktátoroknak, akik azt hirdetik, hogy az ember természetéből adódóan nem alkalmas a liberális demokráciában való életre, ezért a demokráciát meg kell változtatni. És hogy minden nemzet a választott kormányától függően a saját szükségleteihez igazíthatja a demokráciát, akár a szélsőségekig. Népellenséget klónoznak a konspirációs weboldalak kitartó munkájával életben tartott ismert sztereotípiákból. A rettegésben élő választópolgár ugyanis sokkal készségesebben osztja az emberi jogokat arra, ami „azokat” illeti meg és ami „nekünk” jár. Az emberi jogoknak azonban nincs fehér heteroszexuális keresztény közép-európai férfiakra és egy másik, a világ maradék részére vonatkozó változata. És harminc év elteltével ismét valahol a szabadság és a szabadsághiány mezsgyéjén találjuk magunkat, a jövő elrablói pedig arról győzködnek, hogy ők csupán a nemzet identitását védelmezik a - sikeresebb autokraták receptje alapján megalkotott - ellenséggel szemben. Remény De nem vagyunk tehetedenek. A tisztességes, becsületes emberek nem a társadalom perifériájára szorult, veszélyeztetett kisebbség. Lehet, hogy nem kiabálnak, de van hangjuk. Nevelik gyermekeiket, és nap mint nap kísérletet tesznek az emberhez méltó életre. Mindenki a lehetőségei szerint. Megtanítják a gyerekeiket arra, hogy nézzenek körül, mielőtt az úttestre lépnek, hogy illedelmesen köszönjenek az ismerősöknek, és köszönjék meg, ha valaki tesz értük valamit. Arra tanítják őket, hogy ne hazudjanak, meg arra, hogy tanuljanak, mert akkor vihetik valamire. És kevéssé valószínű, hogy Marian Kocnert és a hozzá hasonlókat állítják eléjük példaként. Ezek az emberek nap mint nap eljárnak munkába, néha aggódnak, nehogy elveszítsék, mert tudják, hogy ez az egyeden módja családjuk eltartásának. Gyógyítanak, tanítanak, takarítanak, gyümölcsöt-zöldséget termesztenek, állatokat tartanak, ételt adnak ki, vezetnek, utasokat szállítanak vagy utaznak. Nap mint nap. Nem lopnak, nem vesztegetnek, és talán ki is kémék maguknak, hogy a korrupció természetes ösztön, egyfajta nemzeti sajátosság lenne. Ebben az országban nincsenek még abszolút kisebbségben azok, akik tudják, hogy a műveltség nem szégyen. Akik olvasnak, és gyermekeiket is olvasásra szoktatják. Akik azt várják a politikusoktól, hogy a jobbik énjükhöz szóljon, ne pedig legalantasabb ösztöneiket próbálja felszínre hozni. A szolidáris ember nincs kihalófélben. Tisztességes országot nem csupán azok akarnak, akiket a tisztességtelen kisebbség romkocsmákban ücsörgőknek vizionál. És sokan vannak, akik tudják, hogy ismét — hogy mindvégig - a szabadságunk a tét. Beata Balogová, a SME főszerkesztője A European Press Prize 2020 díjnyertes írása kommentár kategóriában SOROZATDARALO Ilyen egy modern, 21. századi szerelem H ogyan leszünk szerelmesek egy korszakban, amikor minden és mindenki könynyen eldobhatónak tűnik, és egyfolytában bombáznak bennünket az új ingerek? Erről szól a Love. Kivételesen nem egy új sorozatra hívjuk fel a figyelmet a Sorozatdarálóban, aminek egy oka van: a Netflix három évadot megélt Love-ját méltadanul kevesen ismerik, és e sorok szerzője is csak puszta szerencsével talált rá még a karanténos hetekben. A széria viszonylagos ismeredensége annak köszönhető mifelénk, hogy még azelőtt fűtött, mielőtt a Netflix elérhetővé vált volna a régióban. A Love mögött az a Judd Apatow áll, aki a modern amerikai vígjáték atyaúristene az 1999-ben készült Különcök és stréberek című széria óta, a Csajok című sorozatával pedig 21. századivá tette a Szex és New Yorkot. Emberünk egyeden alkalommal dolgozott együtt a Netflixszel, és a Love-ot látva nem értem, miért nem árasztották el őt azonnal további megrendelésekkel. Ez ugyanis egy olyan sorozat, amilyent Woody Allen készítene, ha fiatal lenne, teli kreatív energiákkal, és New York helyett Los Angelest választotta volna otthonául. A férfi főszerepet játszó Paul Rust is igazi Allen Időn, még viccelődnek is a sorozatban azzal, hogy az arca alapján mindenki zsidónak nézi, miközben nem az, és az is összekötő elem, hogy Allenhez hasonlóan érte is feltűnően szép nők rajonganak. Az alkoholista és kapcsolatfüggő Mickey (Gillian Jacobs) és a szorongásait és dühkitöréseit állazasággal leplezni próbáló Gus (Paul Rust) véledenül fűt össze egy élelmiszerboltban, aztán úgy alakul, hogy elkezdenek együtt lógni. Mindkettejük élete kissé zavaros, sokszor maguk sem tudják, mit akarnak, de elkezdik megkedvelni egymást, és elkezdődik a kapcsolatuk keszekusza, bonyodalmakkal és buktatókkal teli élete, ami három évadon át csordogál. Apatow stílusában az a jó, hogy sosem a történetre, inkább a karakterekre fókuszál, a történések is mind belőlük következnek. Hagyja élni, lélegezni őket, és olykor akár céltalanul bodadozni is. A Love-ban nincs egy nagy sztori, amit követnünk kéne, egyszerűen látjuk a rádióban producerként dolgozó Mickey és a filmforgatásokon a gyereksztárok oktatását végző Gus mindennapjait (utóbbi által a széria egyfajta fricskája is lesz Hollywoodnak), megismerjük a munkájukat, a barátaikat, a kollégáikat és izgulhatunk azért, hogy a nehézségek ellenére sikerül-e összecsiszolódniuk. Mindez teli van életszerű, de nagyon vicces helyzetekkel, és a sorozat attól sem riad vissza, hogy hősei időnként valami nagyon antipatikus dolgot műveljenek: itt senki sem csak fekete vagy fehér, a Love mindenkit a hibáival együtt mutat be, és képes így is szerethetővé tenni. Az alkotók szerencsére tudták, hogy a harmadik évad lesz az utolsó, így a sorozat egy jól átgondolt, szépen lezárt és nagyon megható befejezést kapott. A Love úgy tud romantikus lenni, hogy közben végig mellőzi a giccset és az érzelgősséget, és a végén csak azt sajnálod, hogy nem nézheted tovább Mickey és Gus történetét. Tóth Csaba Mi lesz veled, kisiskola? A Comenius Pedagógiai Intézet vezetőjével A felvidéki magyar kisiskolák fenntartásának, működésének és pedagógiai fejlesztésének vizsgálata című projekt szerzőjével, Fodor Attilával a szlovákiai magyar kisiskolák kérdéséről beszélget a Vasárnap. Sokszor abból az alapállásból indulunk ki, hogy a kisiskolák kérdése probléma, holott a szlovákiai magyar alapiskolai hálózat 42,6%-át a kisiskolák teszik ki. Mivel magyarázza a téma problémaként való kezelését? Alapvetően nem a kisiskola a fő probléma, hanem az iskolahálózat egésze. Szlovákiában az 1989-es rendszerváltást követően a születések s ezáltal értelemszerűen az iskolások száma több mint két évtizedig folyamatosan csökkent: a mélypont a 2014-es év, amikor az alapfokú oktatásban 41%-kal kevesebb tanuló volt, mint a rendszerváltás évében. Az ilyen mértékű létszámcsökkenést nem követte az iskolák számának arányos csökkentése, így országosan olyan helyzet alakult ki, amelyet röviden úgy jellemezhetünk, hogy sok iskola - kevés tanuló. Ugyanakkor az iskolahálózat működésével kapcsolatban jogos társadalmi és szakmai elvárás, hogy elérhető, fenntartható, minőségi oktatási és nevelési szolgáltatásokat nyújtson minden tanköteles gyermek számára. A fő probléma ennek a három követelménynek, mutatónak az együttes elérése s ezzel összefüggésben az iskolahálózat optimalizálása. Természetes, hogy egy ilyen létszámcsökkenés (egyéb tényezőkkel, pl. asszimiláció, szociális-gazdasági leépülés, földrajzi fekvés, településszerkezet, szórványosodás) hatványozottan érinti a kisebbségben élő közösségünket: az idei tanévben működő 244 magyar alapiskolából 104 a kisiskola. Hogy definiálja a közoktatási törvény a kisiskolákat? A 245/2008 Tt. sz. közoktatási törvény nem ismeri a kisiskola fogalmát: teljes szervezettségű (1-9. évfolyamos) és nem teljes szervezettségű alapiskolákat különböztet meg. E második csoportba jellemzően a csupán alsó tagozattal működő, 1—4. évfolyamos alapiskolák tartoznak, s ezeket nevezzük egyszerűbben kisiskoláknak. Ugyanakkor a köznyelvben egy másik összefüggésben is használjuk a kisiskola kifejezést: függetlenül a típusától (óvoda, alap-, középiskola) olyan közoktatási intézmény, ahol alacsony a tanulók létszáma. Mi a legégetőbb dolog, amely közvedenül érinti a kisiskola-hálózatot? A kérdőíves felmérésünk is azt erősítette meg, hogy a kisiskoláknak a konkrét - pedagógiai, szervezési, finanszírozási és egyéb - problémáik kezelése mellett elsődlegesen a megmaradásukat, szükségességüket, fontosságukat elismerő világos, egyértelmű oktatáspolitikai döntésre és hosszú távú fejlesztési stratégiára van szükségük. Sorsuk, jövőjük kérdésében gyakran változnak a kormányzati álláspontok, hol a megtartásuk, hol pedig a leépítésük kerül fókuszba. A Branislav Gröhling vezette oktatási minisztérium jelenleg épp az iskolahálózat racionalizálását tervezgeti, és a tárca vezetői több kritikus megjegyzést tettek a kisiskolák pedagógiai teljesítménye kapcsán. Amire tehát ezek az iskolák (fenntartóik, vezetőik, pedagógusaik) vágynak, az a helyüket és küldetésüket elismerő társadalmi és szakmai szemléletváltás, világos oktatáspolitikai stratégia, kiszámíthatóság, biztonság, tervezhetőség. A folytatásban olyan kérdésekre is választ találnak például, hogy Milyen hátrányt jelent a normatív finanszírozás a kisiskolákra nézve? Mi az, ami ellenkezőleg, élénkíthetné az ügyet, ami mentőcsomag lehetne számukra? Mi lehet az oka annak, hogy a kisiskolák kérdése még a szakmát is megosztja? Mi táplálhatja azt a nézetet, hogy egy kisiskola roszszabbul teljesít? Ugyanakkor melyek azok az érvek, amelyek alátámasztják ennek ellenkezőjét? Mi a szülő szerepe a kisiskolaügy kérdésében? Rácséi Noémi A teljes interjút elolvashatják a Vasárnap keddtől, június 23-ától kapható számában.
