Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)

2020-06-20 / 142. szám

18 SZALON ■ 2020. JUNIUS 20. www.ujszo.com Zoltán Gábor Mellékdal E zerkilencszáznegyven­­négy augusztusának végén egy költő fel­ségestől átmegy teázni egy íróhoz, aki ugyan­csak feleségével együtt fogadja őket. Választékos ízléssel berendezett szo­bákat képzeljünk el, kertes házat a Gellérthegy oldalában. A háborús körülmények között nem biztos, hogy valódi kávét vagy teát tálaltak, de mivel a vendéglátó, Illés Endre nemcsak ismert szerző, hanem egy fontos kiadó irodalmi vezetője, fel­tételezem, hogy nem plantateával vagy pótkávéval traktálják Szabó Lőrincéket. A költő és az író közel egyidős: Szabó Lőrinc negyvennégy, Illés Endre negyvenkét éves. Sok más mellett az is összeköti őket, hogy annak idején Mikes Lajos fedez­te fel a pályakezdő Illés Endrét, és Szabó Lőrinc felesége Mikes Lajos lánya. Pályakezdésük óta barátok. A látogatás nemcsak baráti gesztus, hanem valóságos irodalmi esemény: Szabó Lőrinc egy frissen elkészült munkát ad át Illés End­rének. Versfordításokat, Prancis Jammes huszonöt költeményének frissen elkészült magyarítását. Nem kevesebb, mint másfél éve rendel­te meg a munkát a Révai Rt., az­óta ígéri a kiadó a versbarátoknak a szép kis kötetet, melyből már jóideje csak ez a kupacnyi költe­mény hiányzik. Örömteli meglepe­tés tehát, hogy a költő jelentkezett: elkészült a munkával. Illés Endre, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy tényleg birtokába került a régen várt kincs, kinyitja a dossziét, és belelapoz. Meztelen ülsz majd... Fölnéz a lapokról, a költőre mo­solyog, és félhangosan olvassa, ízlel­getve a szavakat: ... mikor a melledet csókolom, / majd oda nevet rám a szemed s lassan / meghajtod a nyakadat édes. Bólogatnak, összenevetnek. Lívia és Klára a másik szobá­ban beszélget. Miről? Mondjuk a hadihelyzetről és a várható fejlemé­nyekről. A nyugati szövetségesek előrenyomulnak Franciaországban, Olaszországban elfoglalják Firen­zét, miközben a szovjetek román területre érnek - vajon mikor és hol lesznek megállítva? Vagy arról, hogy milyen nehézségekkel jár az élelmiszerek beszerzése. A nyaralás­ról. Mert azért nyaralni mégiscsak kell, ilyenkor is kell. Vagy filmek­ről és színházról, színészekről és színésznőkről. A divatról, hiszen divat most is van, mindig van. Iro­dalomról. Nagyon szép volt Lőrinc verse a Magyar Ünnepben, amiben a gonosz angolszász bombázást örö­kíti meg. Tényleg úgy volt minden, meséli Klára, ahogy a versben áll. Ő a gyerekekkel megbújt a pincében, de Lőrinc a teraszról nézelődött, és vele volt a cica is. A költő karon fogja az írót, és a bejárattól távolabb, az egyik köny­vespolc mellé húzza. Ótt kezdi mondani, suttogva, hogy har­madfél nap alatt készült el az ösz­­szes vers fordításával. Az úgy volt, hogy kapott háromheti szabadsá­got a katonaságtól és a laptól is, és megbeszélte Klárával, hogy egyedül lemegy a Balatonhoz, dolgozni. Hogy végre elvégezhesse már ezt a munkát, a Jammes-fordítást. De volt egy titkos terve is. Egy nő, akit hetek óta főzött, végre kezdett megpuhulni. Összebeszéltek, hogy a várostól távol, a Balatonnál lesz­nek együtt. A feltűnést elkerülendő a költő utazik le előbb, és az asszony három nappal később megy utána. A költő megérkezett a tó mellé, és előre örült, hogy milyen jó lesz neki. Csak mikor már ott volt, ak­kor döbbent rá, mennyire hosszú három nap. Mi lesz vele addig a nő nélkül? Mikor annyira kíván­ja már. Szerencsére eszébe jutott, hogy nála vannak a francia versek. Elhatározta, hogy nekikezd a for­dításnak. Ügy jobban telik az idő. Arról nem is beszélve, hogy minél többet megcsinál, amíg egyedül van, annál kevesebbet kell majd a munkával foglalkozni később, ami­kor már a nő is vele lesz. És neki­látott. Közben a partra is lement, a vízben is megmerítkezett, de azt sem tudta, hol van, egyfolytában a francia és magyar sorokat mon­dogatta magában. Éjjel fél kettőig dolgozott, aztán reggel nyolckor kelt. A harmadik napon, mikor már alig volt valami hátra a versek­ből, és kezdte visszaszámolni a nő várható érkezéséig hátralévő órákat, egyszer csak táviratot hoztak neki. A honvédség. Felfüggesztették a szabadságát, azonnal indulnia kell, és jelentkeznie a szolgálati helyén. Káromkodott, de nem tehetett mást, összekapkodta a holmiját, és táviratozott a nőnek, hogy ne kel­jen útra, ő maga viszont sietett a vonathoz. Később kiderült, hogy a nőt már nem érte el a távirata, ak­kor már vonaton ült. Amilyen kínos volt ez a történet, olyan jót derülnek most együtt, a költő és az író. Már nyomdában volt a Szép ver­sek 1944, más témában kutattam, amikor rábukkantam erre a kis adalékra. A könyvben sokat fog­lalkozom azzal, milyen sok költő időzött negyvennégyben a Balaton­nál, és hány szép és érdekes verset írtak ott. A fejezet címét éppen Szabó Lőrinc verséből vettem: Er­délyt Utóm és a BaUtont. Abban a költeményben, amelyben Budapest bombázását írja le, illetve, hogy mi­lyen gondolatok futottak át közben az agyán, olvashatók ezek a szavak. Augusztusban jelent meg, akkor íródhatott, amikor az asszonnyal közös napokat tervezgette. Szabó Lőrinc éveken át katonás­kodott. Egy úgynevezett lőszerke­zelő oszlophoz volt beosztva. Nem­egyszer állt éjjeli őrségben, vett részt menetgyakorlatokon. Voltak, akik „örömkatonának” tartották, de be­lül háborgott: Miért? S meddig még? Mi dobott ide? [...] Hány szabadul, az ügyese!... De idővel egy befolyásos isme­rőse elérte, hogy katona-újságírói beosztásba kerüljön, amely „min­den időbeli terhessége mellett is lógásnak számított az addigiakhoz képest. Nem tagadom, irigyeltem azokat az író-barátaimat, akiket nem fogtak be” - mesélte évekkel később a fiának, versei keletkezés­­történetét felidézve. Alighanem Illés Endre is a szerencsés mentesí­tettek közé tartozott. A liicsökzene című ciklus egyik szonettje, valamint a Vers és valóság, a fiának tollba mondott memo­ár ahhoz fűzött magyarázata arra enged következtemi, hogy az el­maradt találka és lázas versfordítás helyszíne Trhany volt: Tihany igaz szeretőknek való. „...a második világháború utol­só esztendejében aztán egy (most jut eszembe) komolyabb szerelem is fontossá tette számomra Tihanyt; bár az illetővel éppen ott sose talál­koztam.” KONYVSORSOK A Tsúszó Sándor-projekt 1987 decemberében egy köz­ismert szlovákiai magyar iroda­lomtörténész kétségbeesetten te­lefonálgatott kollégáinak, iroda­lomtörténészeknek, íróknak, köl­tőknek, hogy ki ez a Tsúszó Sándor, mit tudnak róla, mert ő már több tanulmányt és kötetet szentelt a két világháború közötti szlovenszkói magyar irodalomnak, de a Tsúszó névvel még nem találkozott, és nemsokára megjelenik a legújabb könyve a témában, valamit írnia kell erről az ismeretlen alakról. Az anekdotát Tóth Károly mesélte a Somorjai disputa című konferen­cia egyik vitájában, mint nagyszerű példáját annak, milyen átütő erővel tud belépni a fikció az ún. valóság­ba, hogy átalakítsa. Az időpont nem véleden: ekkor jelentek meg az Irodalmi Szem­le Holnap című mellékletében az első Tsúszó Sándor-versek és -prózák, illetve az első tanulmá­nyok Tsúszó Sándor köteteiről, életművéről. Hizsnyai Zoltán, a Tsúszó-projekt legjelentősebb alakja úgy emlékszik vissza a kez­detekre, hogy valamikor 1986 végén vagy 1987 elején a Madách Kiadó Mihálykapu utcai székházá­ban Grendel Lajos, Bállá Kálmán, Karsay Katalin, Szőke Edit, Tóth Károly és Hizsnyai Zoltán próbált nevet találni a Fiatal írók Körének díjára. Miután sem Mikszáth, sem Kassák, sem Jókai, de még Má­rai sem felelt meg mindenkinek, Hizsnyai javasolta, hogy nevezzék el a díjat Tsúszó Sándorról. A Csú­szó Sándor nevet jóval korábban még valószínűleg Hajdú István al­kotta meg, de identitása ezen a be­szélgetésen alakult ki. „Ha nem ta­lálunk olyan valós irodalmi alakot, amely sok irányzatú, rendkívül heterogén irodalmi mozgalmunk tagjainak minden létező és lehetsé­ges igényét képes lenne kielégíteni, akkor, nincs mese, fel kell fedezni egyet. Mégpedig olyat, aki képes erre a lehetetlen műveletre is. Égy kollektív entitást. Ezt akkor, ott a fontiekhez hasonlóan kifejtet­tem, javasoltam Tsúszó Sándort, és indítványoztam, hogy fogjunk is bele rögvest az élettörténet és az életmű feltárásába. Ennek első nyoma az Irodalmi Szemle 1987- es évfolyama utolsó lapszámának Holnap mellékletében találha­tó” - emlékezik vissza Hizsnyai Zoltán. A Tsúszó-díjat (Tsúszó­­pénzt, Tsúszó-segélyt) végül az alapítók adták össze, s mindössze kétszer osztották ki, a két díjazott Tálamon Alfonz és Hizsnyai Zol­tán lett. A díjnál sokkal nagyobb karriert futott be azonban maga a költő, a minden valószínűség szerint 1907- ben Ederden született Tsúszó Sán­dor. A magyar irodalmat a poszt­modern misztifikáció stratégiája nyomán az 1990-es évektől kezdő­dően ellepték az írói álnevek (Sár­bogárdi Jolán, Jack Cole, Lázáry René Sándor, Sámuel Borkopf, Rosmer János, Spiegelmann Lau­ra, Petrence Sándor, Fekete Anna, Kozmár Klára stb.), Weöres Sán­dor Psychéje, Esterházy Péter Csokonai Lilije mellett Tsúszó Sándor ezeknek az irodalmi álne­veknek az egyik fontos őse. Ráadá­sul egészen különleges is, hiszen kollektív álnévről van szó, Tsúszó Sándor neve alatt olyan költők és prózaírók tették közzé műveiket, mint Tálamon Alfonz, Farnbauer Gábor, Krausz Tivadar, Bettes István, Karsay Katalin, A. Szabó László, Hajdú István, Hizsnyai Zoltán, Szászi Zoltán, Z. Németh István, Juhász Katalin, Balia D. Károly, Szombathy Bálint, Mé­száros Ottó, Ravasz József, Csehy Zoltán, Parti Nagy Lajos, Norbert György, Mucha Attila, R. Nagy Krisztián, Csillag Lajos, Sipos Janka, Hizsnyai András és sokan mások. Ezt a különlegességet csak tovább fokozza, hogy a szépirodal­mi életművel párhuzamosan, már kezdetektől részévé vált a miszti­fikációnak az életmű értelmezése is, tehát a Tsúszó-szövegekről szó­ló tanulmányok, esszék, kritikák (Zalabai Zsigmondtól Juhász R. Józsefig) - ilyesmire (azt hiszem) nem is tudunk példát mondani más irodalmi álnevek esetében. Nem véletlen, hogy Tsúszó az 1990-es években elég látványos karriert futott be. „Legyél helyet­tem én...” címmel a Magyar Te­levízió 1995 szilveszterén Tsúszó­­emlékműsort adott le, amelyben Hizsnyai Zoltán és a konferanszié szerepét betöltő Vállai Péter mel­lett többek között Petőcz András, Parti Nagy Lajos, Szkárosi Endre, Szilágyi Ákos költők és Kaszás Attila, Gálffy László, Hegedűs D. Géza, Rudolf Péter, Lukács Sán­dor színészek olvastak fel Tsúszó­­verseket. A Magyar Rádió 1995. június 11-i Vastag Margó című irodalmi műsora pedig „Voltam, aki leszek... ”Emlékezés Tsúszó Sán­dorra címmel jelentkezett Németh Gábor szerkesztésében. De íródott Tsúszó Sándorról szakdolgozat (Czuczor Nóra) és életrajzi regény (Szombathy Bálint), vált tan­­könyvfejezetté (Fűzfa Balázs: iro­­dalom_12). Balia D. Károly egész Tsúszó-szöveguniverzumot mű­ködtet (tsuszológia), Zselinszky Miroslav pedig rátalált egy eredeti Tsúszó-fotóra is 1933-ból, melyen a szlovenszkói költő a híres Cecil M. Jeopardyval (Babits Mihály, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső közösen kreált bengáli köl­tőjével) látható. Tsúszó Sándor neve alatt külön­féle színvonalú és műfajiságú szö­vegek jelentek meg, köztük valódi klasszikus remekművek, amelyek néhány sorát érdemes idézni: „Ki muzsikál olyan meghatóan, / hogy a ponty is könnyezik a tóban.. „Ganéjhordáskor vajúdott világra jó anyám, / Azóta is kedvvel csüg­­gök a friss trágya szagán / Hiába versz, s hiába szorul torkomhoz ra­vasz, / Nem titkolom, kimondom bátran, az vagyok: paraszt!”; illetve az életmű egyik csúcsa: „Vetkőzz valómig, s öltöztess magadba. / Mi voltam én?! Voltam, aki leszek! / Legyél helyettem én, mert így - szavamra! - / Magadat is könnyebben megleled.” Tsúszó életműve és a róla szó­ló írások eddig három kötetben jelent meg: Hodossy Gyula szer­kesztésében a Legyél helyettem én. Tsúszó Sándor Emlékkönyv (1992), Hizsnyai Zoltán szerkesztésében a Legyél helyettem én! Tsúszó Sándor­­breviárium I. (2011), illetve szintén Hizsnyai Zoltán szerkesztésében a Legyél helyettem én! Tsúszó Sán­­dor-breviárium II. (2019). Talán megdöbbentő, de egyáltalán nem nélkülözi a logikát az a tény, hogy Tsúszó nemcsak hogy halhatatlan, hanem - minden időről időre fel­merülő halálhír ellenére - fizika­ilag is él. Ennek tanúbizonysága az a két vers, amelyet a jelenleg Wakanaiban, Pápua Új-Guineában élő 112 éves költő küldött tavaly az Irodalmi Szemle szerkesztőségébe, s amely a lap 2020/1-es számában jelent meg. Németh Zoltán A képen nagy bizonyossággal Tsúszó Sándor és Cecil M. Jeopardy ben­gáli költő és filozófus látható (Fotó: tsuszo.blog.hu) A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom