Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-06 / 130. szám
SZALON ■ 2020. JÚNIUS 6. www.ujszo.com könnyebb magyarosan keseregni, mint például kijárni, hogy legyen itt is, ott is egy magyar iskola. A történelem ezt hozta, ez nem rajtunk múlott. Az, ami megoldható feladatként maradt nekünk, s ez emberileg igazolt feladat, hogy itt, ahol vagyunk, megtartsuk a kultúránkat, nyelvünket és identitásunkat. Nem volt minden tökéletes, amit e téren csináltunk, de zömmel megmaradtunk. Az, hogy jóval kevesebben vagyunk, persze nem előny, de a megmaradás olyan cél, amit nem kell és nem lehet feladni. Ha egy vajdasági magyar értelmiségi előtt álló lehetőségeket nézem, s összevetem az Ön életútjával, abból kiviláglik, hogy jogászként és politikusként is integráns része tudott lenni a szerb közéletnek Menynyire érdemes ilyen irányban törekedni? Kisebbségi közegekben sokszor szembesülünk azzal, hogy nagy a szellemi „belterjesség” veszélye. Én ezt kicsit ügyvédi megrögződésből is szoktam magyarázni. Ha az ember el akar érni valamit, akkor a döntéshozók felé kell irányítani az érveket. Egyszer láttam egy ügyvédet, aki védett egy asszonyt, akit azzal vádoltak, hogy megcsalta a férjét, s akkor az ügyvéd azt mondta neki, hogy erről szó sem lehet, maga a legerkölcsösebb asszony a városban. Az asszony erre azt mondta, hogy maga a legjobb ügyvéd. A válópert viszont elvesztették. Mert a bíróság előtt nem azt kellett volna mondani, hogy ő a legerkölcsösebb asszony, hanem állításokat és tanúkat kellett volna cáfolni, bizonyítani, és hihetővé tenni a bíróság számára, hogy alaptalan a félrelépés gyanúja. Tehát fontos az, hogy nem a kliens, hanem a döntéshozó felé irányuljanak az érvek Ezt tartottam a mi kisebbségi törekvéseink lényegének is. A kilencvenes években írtam egy szöveget olyan címmel, hogy ‘A kisebbségek minimális jogai’, melyben egy eléggé ambiciózus autonómiakoncepciót áhítottam össze. Sokan bíráltak a „minimális jogok” kifejezés miatt. Nos, ha én ingadanközvetítő vagyok, akkor a vevőnek nem azt mondom, hogy én a lehető legmagasabb árat akarom elérni, hanem hogy a kért összeg alacsony, minimális ár. Azoknak, akik kisebbségi jogokról döntenek, célravezetőbb azt mondani, hogy amit én akarok, az csak egy minimum. Ez az, amit én ügyvédi érvelésnek nevezek Ez az Ön egyfajta politikai krédója is . Érvényes lehet ez más Kárpát-medencei magyar közéletekre, vagy akár más, balkáni kisebbségekre? Én hiszek ebben. Mi olyan helyzetbe kerültünk, hogy nem mi hozzuk a döntéseket. Nem a kisebbség dönt. Ha egy kisebbségi pártban akarok tapsot kapni, akkor lehet, hogy jó, ha azt mondom, hogy én a maximumot kérem. De ha a szerb parlament elé viszem, akkor ez nem szerencsés. Nincs abban veszély, ha máshogy kommunikálunk a választóinkkal, s máshogy a döntéshozókkal? Ezért nem voltam igazán aktív a kisebbségi pártokban. Amikor elindult a többpártrendszer, akkor először az UJDI-hoz csadakoztam, men úgy láttam, hogy a jugoszláv disszidens értelmiséggel kellene szövetkezni. Viszont azt is láttam, hogy a kisebbségi pártoknak komoly szerepük volt a tudatébresztésben. Ugyanakkor az érdekérvényesítésben szükség van más hozzáállásra is. A nemzetközi tényezőknek sem tudok úgy érvelni, hogy a magyarok többet érdemelnek, mint a többi kisebbség. Ez elriaszt egy nemzetközi tényezőt. Ha azt mondom, hogy olyasmit kérek, ami természetes, mert ez az együttélést is segíti, mert ez a világon normális, akkor sokkal könnyebben kapok nemzetközi támogatást. Igazságügyi miniszterként sok külföldi megbeszélésem volt, egyszer egy nagyon magas beosztású amerikai külügyi képviselővel beszéltem. Mondtam neki, hogy Panic miniszterelnök kisebbségi jogokat akar adni az albánoknak és a vajdasági kisebbségeknek is, amellyel a béke és a normalitás megszilárdulását lehetne elősegíteni. Mondtam, hogy megszűntek az albán iskolák Koszovón, amiket vissza kell állítani. Erre ő megkérdezte, miért kellenek külön iskolák, hiszen ez diszkrimináció. Az ő hátteréből kiindulva tudta, hogy a feketéket kényszerítették külön iskolákba és ebben látott párhuzamot. És akkor én megkérdeztem tőle, hogy itt nálunk viszont, ha egységes iskola lenne, akkor milyen nyelven kéne oktatni? Ő azt mondta, „good question” (jó kérdés). Szóval azt akarom mondani, hogy meg kell ismerni azokat, akik felé az ember az érveit irányítja, s tudni kell azokat irányítani, amihez ismerni kell a gondolkodásukat. Nem elég csak önmagunk felé köszörülni az érveket. A vajdasági magyarok esetében nyilvánvalóan egy olyan társadalomról beszélünk, amely igencsak megsínylette az elmúlt 30 évet a háborús traumák és a politikai földmozgások miatt Korábban már nyilatkozott arról, hogy a jelenlegi vajdasági magyar politikai elit nem vonja be az értelmiséget, s túlzásba viszi a káderpolitikát Összességében hogyan látja az ottani magyar társadalom helyzetét, s mi következhet ebből? Választások előtt vagyunk Szerbiában, s most nem szeretnék fontoskodni, miközben nem vagyok benne a politikában. Amit viszont fenntartás nélkül el tudok mondani... Annak, hogy kevesebben lettünk, az kellene, hogy legyen az egyik hozadéka, hogy mindnyájan számítsunk. Az utóbbi időben sok országban egy átkos jelenség a polarizáció - ezt látom Magyarországon, Amerikában és másutt is. A polarizáció különösen veszélyes, ha kisebbségről van szó. Különösen veszélyes az értelmiség egy részének kikapcsolódása vagy kikapcsolása is, ha egy olyan létről van szó, amelynek a kultúra az alapja. Mi, ha autonómiáról beszélünk, akkor kulturális autonómiát értünk rajta. A kulturális autonómiában helyet kell kapnia mindenkinek, aki abba a kultúrába tartozik, különösen, ha egyre kevesebben vagyunk. Nagyon fontos lenne ezt felismerni a Vajdaságban, Erdélyben és a Felvidéken is. Ez nem könnyű, a kérdés sokszor maradt megoldadan, s nemcsak magyarok vagy szerbek között. Talán úgy is lehetne fogalmazni, hogy ez a házi feladat - demokráciából. Igen. S ez a kisebbségi fennmaradásban még fontosabb. Vatascin Péter Életút ember- és történelemközeiben Amikor vagy harminc éve először olvastam Hamvas Béla Öt géniusz című 1940-es eszszéjét - igazi gyógykönyv traumák és egyéb idegbajok ellen! — az Észak önálló kultúra nélküli, provinciális életrendjét nehezményező felföldi emberként rögtön felfigyeltem Dél hamvasi értelmezésére. Az athéni, római centrumokból kisugárzó Dél géniuszát a „derűs életeszmény” hatja át. Ahányszor jó szerencsém a Délvidékre vitt - Szabadkára, Tótfaluba, Zentára, Kanizsára, Topolyára, Kikindára és persze Újvidékre - mindig lenyűgözött ennek a déli magyar életeszménynek hol rejtőzködő, hol szembeszökő, de mindig megnyugtató jelenléte. Várady Tiborból, akit a kisebbségi jogok, életérzések megtestesítőjeként ismertem meg budapesti „határon túli magyar hivatalok” és kisebbségi tárgyú konferenciák világában, ez a csalhatadanul déli derű árad. Nagybecskereken - a Románia és Szerbia között száz éve kettéosztott Bánát (Bánság) torontáli megyeszékhelyén - született 1939-ben. Még a múlt év végén egyeztünk meg abban, hogy 2013-2019 között megjelent három dokumentumregényét idén májusban bemutatjuk a komáromi egyetemi és városi érdeklődőknek. A vírusos idők ezt a tervet is felülírták. Annál nagyobb öröm, hogy itt most a Szalon olvasóinak szélesebb köréhez juthat el ennek a szakmai, irodalmi és politikai életműnek, eredményekben, tapasztalatokban, megfigyelésekben, emlékekben gazdag életútnak a híre. A jogászdinasztia A hódoltsági pusztulás után a magyarok mellett németek, szerbek, románok, szlovákok által újratelepített megye és város a rövid 20. századot ötféle állami fennhatóság alatt élte át és túl. A túlélés egyik titka minden bizonnyal az volt, hogy folyamatosan változott a város neve, jóllehet a bennszülöttek egyformán Becskereknek nevezték. Szerb neve - Veliki Beckerek - előbb Petrovgradra, majd 1945-től Zrenjaninra változott. Ma a hivatalos kétnyelvűségnek köszönhetően magyar nevét is újra használják. Várady Tibor nagyapja, az osztrák-magyar kiegyezés évében született Várady Imre 1893-ban nyitott ügyvédi irodát a Bega-parti városban. 1905-ben országgyűlési képviselővé választották Munkássága, tekintélye az 1918-as változások után a jugoszláviai magyar kisebbség önszerveződésében is vezető szerepet biztosított számára: 1922- ben alapító társelnöke, 1927-ben országos elnöke lett a Magyar Pártnak 1939-ben és 1941-ben pedig egyedüli magyar szenátora volt a vajdasági magyarságnak Ügyvédi munkáját fia, Várady József, illetve unokája, Várady Tibor folytatta. Az irodához tartozó istállóépület ügyvédi irattárrá alakult. Húszezernél több perirat, akta maradt fenn, páratlan értékű forrásaként a 20. századi bánsági-vajdasági hétköznapok történetének Várady József (1912-1988), a kritikus 1945-ös évben vette át az irodát. Ő is fontos szerepet játszott a helyi közéletben és a nemzetközi ügyvédi szervezetekben. Az irodalmi forradalomtól az autonómiáig A harmadik nemzedéket képviselő Várady Tibor tavaly ünnepelte 80. születésnapját. Belgrádban és a cambridge-i Harvard Egyetemen folytatott tanulmányai után az 1960-as évek közepén joggyakornokként szintén a becskereki irodában kezdte pályafutását. Ezt követően az Újvidéki Egyetem Jogi Karán oktatott, ahol a kisebbségi körülmények közt egyedüliként sikerült megszerveznie, beindítania és elfogadtatnia a magyar nyelvű jogászképzést. A Budapest-központú irodalmi magyar glóbusz térképét 1965-ös indulásától kezdve felülíró újvidéki Symposion című folyóirat felelős szerkesztőjeként részese, kezdeményezője volt a pártállami korszak első magyar irodalmi forradalmának. Jogtudósként húsznál több könyvet írt. Éveken át amerikai, nyugat-európai és kínai egyetemeken tanított. Felmenőitől örökölt közéleti vénáját éppoly magától értetődően működtette, mint kutatói, írói, tanári és politikai ambícióit. A Tito halála után gyorsan kibontakozott jugoszláv válság első forró periódusában nagy figyelmet keltett a Várady Tibor által kidolgozott javaslatcsomag. A Tézisek a jugoszláviai kisebbségek minimális jogállásáról címmel 1991 szeptemberében szerbül, magyarul, angolul megjelent megfontolások talán a mi csapdahelyzeteinkben is tanulságosak lehetnének a mostam délszlovákiai/ felvidéki - déli? északi? - restarthoz. 1992 júliusa és decembere között Milan Panic jugoszláv miniszterelnök szakértői kormányának igazságügy-minisztereként próbálta mérsékelni az egymásnak feszülő szerb, horvát, szlovén, albán, macedón, bosnyák nacionalizmusokat. Jóval produktívabb és hasznosabb közéleti-politikai munkát végzett a 2002. és 2009. évi szerbiai kisebbségi törvények előkészítésekor, megvitatásakor. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alapítóinak egyikeként fontos szerepet játszott a szerbiai kisebbségpolitika önkormányzati intézményrendszerének a létrehozásában, s különösen a ma„ gyár kulturális autonómia központi intézményének, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsnak a 2002. évi létrejöttében. Dokumentumregények hétköznapokról és világtörténelemről Várady Tibor - az elmúlt húsz évben immár jórészt Budapest és Újvidék közt ingázva - a becskereki Várady-archívum iratait, s az azokban rögzített három-négy nyelvű bánáti, délvidéki mikrotörténelem emberközeli történeteit a dokumentumregény sajátos műfajában dolgozza fel. Az újvidéki Fórum Kiadónál elegánsan visszafogott borítóban megjelent eddigi három kötet közül a Zoknik a csilláron. Történetek az iratárból és a Libatoll és történelem című regények kialakították a műfej tárgyi, stiláris, hangulati kereteit. Egyszerre avatják be az olvasót a becskereki mikrokozmoszba, a két világháború Bánátot is felforgató utóhatásaiba, illetve Várady Tibor ember- és történelemközeli világlátásába. A periratokban rögzített alaptörténetek tárgyai, szereplői úgy maradnak érintedenek és változadanok, hogy közben a folyamatos szerzői reflexiók révén - a három generáció által befogott száz év időjátékában - mégis új értelmet kapnak A legújabb, tavaly megjelent Mi történt Ecskán? című kötet Attila, hun király egyik feleségének nevét, mítoszát őrző torontáli község * grófi birtokának, kastélyának peres irataira alapozva folytatja az elmúlt száz év szépirodalmi újraértelmezését. Tyúkperek, etnikai hátterű villongások, osztályhatárokat áthágó inzultusok és az écskai kastélyt birtokló Harnoncourt grófi család világbotránnyá dagadt történetei jelentik az ugrópadot. A rendre a bíróság előtt véget érő magán- és közügyek közt egy pillanatra megint felsejlik a világtörténelem. Attila és Écska násza után 1914-ben is Ecskán vehetett volna más irányt a história forgandó szerencsekereke. A kastély gyakori vendégeként Ferenc Ferdinánd trónörökös az éppen esedékes vadkacsavadászat miatt akár le is késhette volna a Gavrilo Princippel való szarajevói végzetes találkozóját. A száz éve szerb főhatóság alatt * élő Torontál peremvilágának hétköznapi pertörténetei nemcsak szórakoztatók. Életszemléletének, világfelfogásának prizmáján keresztül a szerző képes érzékeltetni a történelem ütemét. Várady Tibor három könyve a hamvasi magyar géniuszok egyfajta közép-európai szintézisét kínálja. Már csak ezért is . érdemes kézbe venni őket. Talán sikerül bennünket - a történeti perspektíváinkban elbizonytalanodott, a harminc éve tartó átmenetiségtől megcsömörlött - olvasókat is déli magyarokká varázsolnia. Szarka László
