Új Szó, 2020. április (73. évfolyam, 77-100. szám)
2020-04-07 / 82. szám
A mestermi SZINFOLK ■ 2020. ÁPRILIS 7 Népzenész, hegedűkészítő Beszélgetés Pál Istvánnal Pál István „Szalonna” (40) a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője. A Liszt Ferenc-díjas mester szenvedélye a hegedűjavítás-készítés, műhelyében számos értékes hangszer sorakozik. M ilyen volt az első hegedűje, illetve az első igazi hegedűje? Amikor a Kárpátalján zeneiskolába kezdtem járni, a tanintézmény hegedűjét használhattam. Nem volt nagy élmény: a moszkvai „ládagyártói” került ki, s alkalmatlan volt arra, hogy egy fiatal muzsikussal megszerettesse a hangszerét. Édesapám, a tiszapéterfalvai zeneiskola vezetője sárospataki kollégájával, Csehi Ferenccel nagyon jó barátságot ápolt, így egy testvériskolai kapcsolatnak köszönhetően tízéves korom körül Patakra utazhattam. Ott találkoztam a Bíró családdal, amely hangszeremet látva a kezembe nyomott egy cseh manufaktúra-hegedűt. Azon nyomban beleszerettem, s különösen tetszett, hogy a húrtartó felfüggesztéséhez egy A-síp volt rögzítve. Eljött a búcsúzás pillanata. A család látta, hogy mennyire a szívemhez nőtt a hegedű, nekem ajándékozta. A gesztus zenei fejlődésem mérföldkövét jelentette, így mind a mai napig őrzöm a becses adományt. Maradjunk még a Kárpátalján. Édesapja, Pál Lajos a kijevi operaház karnagyaként is dolgozott. A második legrangosabb szovjet operatársulat zenészeinek hangszerállománya megfelelt a magas színvonalnak? Annak idején a Szovjetunió nagy zenekaraiban a művészek állami hangszereken játszottak. Ezeket a háború alatt-után hozták az országba, eredetüket nem érdemes firtatni, de fantasztikus zeneszerszámok kerülhettek a muzsikusok kezébe. A zenészek olasz kézművescsodákkal gyarapodtak, sőt a vonók francia műhelyekből kerültek ki. Apám kijevi évei alatt még kisgyermek voltam, de jó pár év után, amikor a barátaival találkozhattam, megakadt a szemem egy-két kiváló zeneszerszámon. A nagy hegedűsgeneráció képviselői is kiváló olasz hangszereken koncerteztek; David Ojsztrah például Stradivarin játszott. Orosz hegedűkészítő iskoláról nem tudok, ez nem jelenti azt, hogy ne készültek volna míves darabok 1917 előtt. A Népi Együttesben van egy brácsa, Igor Ljubcsenko készítette, ő a moszkvai Alexander Krilovnál tanult, aki viszont a cremonai Morassinál sajátította el tudományát. Mikor kezdett érdeklődni a hangszerek iránt? Az első becses hegedűmmel tettem meg az első lépést. Más is motivált: Kárpátalján nem volt olyan mester, aki a kisebb javításokat elvégezhette, a hangszereket „rendbe rakta” volna. Mindig vizsgáltam, mitől kényelmesebb egy instrumentum, s ez már előkészítette a „reparálást”. Nem gondoltam ekkor még hangszerkészítésre, de a szakirodalomba már belelapoztam: milyen magassága legyen egy húrnak, milyen legyen a láb, a fogólap. Édesapám, érdeklődésemet látva, elvitt kárpátaljai mesterekhez, így még ismerhettem a munkácsi Klenceit, Szabó Sanyi bácsit Beregszászban. Ők a „magyar iskolát” követték, és olyan emberektől lesték el a titkokat, akik például - Kárpátalja visszacsatolása után, 1939-ben - Budapestre jöhettek tanulni. Jól felszerelt műhelyük és irgalmatlanul sok hangszerük volt, órákig elnéztem a hangszerkészítés egy-egy fázisát, mondjuk a lakkozást. A Debreceni Református Kollégiumban már szembesültem a pályaválasztással, s eltökélt szándékom volt, hogy hangszerkészítő legyek. Tanáraim „miért” kérdésére azt a választ adtam, hogy Szabó Sanyi bácsi már nincs köztünk, Klencei pedig „kihalófélben” van. A válaszon a professzorok elnevették magukat. A muzsikusi hivatás végül felülkerekedett, de az első vágyálom mind a mai napig megmaradt. Régi zenészektől gyűjtött zenét. Ok és a kárpátaljai bandák milyen zeneeszközökön játszottak? Igen változatos, az eredetük tájegységfüggő. Minél jobban bemegyünk a hegyek közé, annál természetesebb, hogy a ruszin muzsikusok a saját maguk által készített szerszámon játszottak. Nem voltak ezek kimunkált hangszerek, lakkjuk sem készült évszázados receptúra alapján, de megszólaltak, és életre keltek a kezükben. Minél jobban ereszkedünk a völgybe, annál színesebb az állomány: a cigányzenészek kezein már megfordultak cseh, magyar és német készítmények. Persze azért terjedtek legendák, hogy például a tiszaújlaki, vagy a munkácsi prímás milyen nemes hangszereken játszott, de ezek valóságalapja megkérdőjelezhető. A csehszlovák érában bejöttek a cseh manufaktúrák, kis gyárak készítményei, amelyek igen kiválóan másolták a klasszikus mesterek, Stradivari, Guarneri, Amati, Steiner munkáit. E kópiák százas, ezres nagyságrendben kerültek piacra, s hamar népszerűvé váltak. Az alapanyag a hegyekben adott volt, számos cremonai hegedűkészítő is a Kárpátokból szerezte be a faanyag egy részét Fenyőben a boszniai fenyőt di-A prímás a Fölszállott a páva versenyen (2016) (Fotók: Pál István archívuma) ■ ...... .ki;.. .:,x*
