Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)
2020-03-10 / 58. szám
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com2020. március 10. I 7 Pénz, poszt, könyöklés Saját preferenciák: Első lettél, vagy kettőből utolsó előtti? Eleink évszázadokon át úgy tartották, pénz, paripa és fegyver kell a hadviseléshez. Mai, politikai pályán tüsténkedő utódaik közül ketten a múlt héten a maguk szája ízére silányították ezt a bölcsességet. Ory Péter és Menyhárt József valóságos számháborúba kezdett, alighanem az MKP tisztújító közgyűlésére gondolva, önmaguk pozíciójának erősítése érdekében. Esetleg a választási eredményért járó állami támogatás elosztása lebegett előttük, bár ennek módját az MKÖ három tagpártja előre szerződésben rögzítette. Netán pártjuk politikai izmait mutogatják még partnereiknek is. Ráadásul az MKP leköszönt elnöke lényeges változásokat javasol a párt irányításában és szerkezetében, amire természetesen joga van, csak ilyesmivel nem a közvéleményt kellene fárasztani, hanem először a tagsággal megvitatni. Bármi is vezérelte őket, nem voltak körültekintőek. Ha valóban az egységes magyar politizálás kivajúdása a cél, akkor belső szakmai körökben érdemes aprólékosan megvitatni, hogy az MKÖ listáján induló három párt miként szerepelt, egyenként hány százalékkal járultak hozzá a végeredményhez. Mérvadóak a preferenciaszavazatok lehetnek, de azt képtelenség eldönteni, hányán voltak, akik az összefogást díjazva szavaztak a közös listára. így egyértelmű következtetést nem egyszerű leszűrni, főleg mert több jelölt az MKP-ban kezdte közéleti tevékenységét, aztán az Összefogásban kötött ki. A számháborúsdi pedig feszültséget kelt a szövetségesek között, és csökkenti a támogatók táborát. Az ügy kapcsán érdemes felidézni az ismert adomát, melyben ketten versenyeznek futásban. A győztes világgá kürtölte, hogy nyert. Vetélytársa viszont az mondta, ő lett a második, ellenfele pedig csak az utolsó előtti. így lehet manipulálni az egyértelmű eredményt, de erre végképp semmi szükségünk. Nyilvánvaló, hogy az MKP-nak van jelenleg is a legnagyobb szavazóbázisa, kiépített és működőképes hálózata. Ez pedig az égetően szükséges önösszeszedésünk szempontjából nagy felelősséget is jelent. Nem könyökléssel, kísérleti lufik eregetésével, s nem is a választási bizonyítvány félremagyarázásával, csörtetéssel kellene a pártelnöki és más posztokra pályázni, hanem az eddigi munka felmutatásával, amelyből kiderül, kik az áhított összefogást elősegítő személyek. Követendő az MKÖ magatartása. Értelmetlennek tartja a számzsonglőrködést, nyitott a célirányos párbeszédre. Ami életbevágóan fontos a remélt ötpárti magyar formáció elnökének és vezetésének kiválasztásában. Olvashattunk olyan véleményeket, hogy két év van a teljes magyar egység modelljének kimunkálására, mert akkor lesz a megyei és az önkormányzati választás. Kapkodásra, fejetlenségre semmi szükség, de az idő mégis sürget, már csak azért is, mert a jelenlegi képlékeny belpolitikai helyzet akár előrehozott választásba is torkollhat: egyelőre ennek nem nagy az esélye, de mégsem lehet kizárni. Négy vezér, három párt, nulla képviselő és az összes fogás (Cartoonizer) Számháború HEGEDŰS NORBERT Míg szlovák térfélen a választás győztes pártjai a minisztériumokért kezdtek számháborúzni, a magyar pártok ennél nagyságrendekkel kevesebbért estek egymásnak. Egy hétteí a választás után tisztázódni látszik, hogy négy pártból álló koalíció alakíthat kormányt Szlovákiában. Igor Matovic, a választást megnyerő OEaNO vezetője kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy alkotmányozó többséget akar a parlamentben (bár azt nem tisztázta, hogy minek), és úgy tűnik, ezt hamarosan tető alá is hozhatja. A Richard Sulik vezette SaS és Boris Kollár Sme rodinája kezdettől fogva partnernek tűnt ebben, egyedül a Za l’udí, konkrétan annak vezetője, Andrej Kiska húzta a száját. Kiskának főleg Boris Kollárral, egészen pontosan Kollár állítólagos, maffiózókhoz köthető viszonyával van gondja, és morális standardokat emlegetve célozgatott rá, hogy ő jobban örülne egy Kollár nélküli kormánynak. Ez elméletileg akár lehetséges is lenne, mivel egy Ol’aNO-SaS-Za l’udí kombinációnak is meglenne a szűk parlamenti többsége, de a választási matek nem enged: Matovic gyorsan tisztázta, hogy az alig ötszázalékos Kiskával szemben ő a jobban teljesítő Kollárt részesíti előnyben. Lássuk be: Matovic és Kollár ideológiailag is közelebb áll egymáshoz, Kiska pedig egy kicsit túlbecsülte a lehetőségeit, amikor követelőzni kezdett. Valószínűleg nem tudott még napirendre térni a gyenge eredmény felett, és hát köztársasági elnökként ahhoz szokott, hogy senki nem szól neki vissza. Ennek ellenére a koalíciós tárgyalások megkezdődtek és elindult a könyöklés. A magyar oldalon egy másik számháború kezdődött a Magyar Közösségi Összefogás soraiban. A polémia akörül zajlik, hogy melyik szubjektum mennyi karikát hozott a közös listára, és mivel ezt többféleképpen is ki lehet számolni, mindenki a neki legelőnyösebb módszerből indul ki. Itt nem minisztériumokért megy a játék, hanem azért a 2,4 millió euróért, amit a választási eredmény után az MKÖ az államtól kap. Ezt a pénzt nyilván szét kell osztani (és lehetőleg igazságosan), ám a sajtón keresztüli üzengetéstől a saját érdekükben megkímélhették volna a szlovákiai magyar közösséget. Ha valakiknek esetleg még voltak illúziói az összefogósdi kapcsán, akkor azokét is sikerült lerombolni. Mert miről is szól ez a vita? Focis analógiával élve: a magyar képviselet ki lett vágva a pálya szélére, és most azon megy a vita, hogy kinek lesz jobb helye a kispadon. Márpedig ott teljesen mindegy, ki hol ül, a játékba úgysem szólhat bele. A katasztrofális eredmény következtében lemondott a Híd, az MKP és az Összefogás vezetése is. Utóbbit ugyanazzal a lendülettel újra is választották, pontosan mutatva, hogyan is működik a politikai felelősségvállalás a szlovákiai magyar mikrokömyezetben, de ne legyenek illúzióink, valószínűleg a többiek is követik ezt a példát. A Magyar Fórum az egyetlen, ahol nem élnek ilyen látszatmegoldásokkal: Simon Zsolt fel sem vetette a lemondását, persze kérdés, ki is helyettesítené. Úgy tűnik, néhányan már a látszatra sem adnak. Azt már régóta tudjuk, hogy a szlovmagy politikai életben nem működik az, ami mindenhol normális: ha egy politikai projekt csúfos kudarcot vall, előbbutóbb eltűnik. A Híd most kiesett a parlamentből, meglátjuk, hogy boldogul. Az MKP ezzel szemben már tíz éve parlamenten kívüli pártként működik, és úgy tűnik, egyeseknek ez megfelel. Azzal, hogy az MKP vezetése most nekiment az Összefogásnak, lényegében azt üzente, nemcsak elégedett a helyével, hanem küzdeni is hajlandó érte. Az előbbi analógiával élve: a mi kis futballistáink célja már nem az, hogy bejussanak a kezdőcsapatba, pályára lépjenek és teljesítsenek. Nem, nem. Néhányan csak egy kényelmes helyet akarnak a cserepadon, ahonnan még mindig fel lehet venni a fizetést. így aztán nem csoda, hogy a magyar nézők egyharmada ki sem ment a meccsre, másik harmada pedig szlovákoknak kezdett szurkolni. Kulturális veszteségeink 74. JUHÁSZ KATALIN Van ez a szokásom, hogy minden jelentősebb férfi névnapon felköszöntöm a Facebookon Józsefné, Jánosné, Lászlóné nevű ismerőseimet. Azokat a feleségeket, akik normálisnak tartják, hogy férjük nevén szerepelnek. Szerencsére egyre kevesebb van belőlük. A magyar nyelv sok mindenre alkalmas, például leköveti a szociológiai jelenségeket, az alá- és fölérendeltséget. Ez is ilyen. Elég, ha meghallgatnak egy betelefonálós műsort, biztos, hogy legalább egy ilyen „keresztnévvel” találkoznak. Mindmáig a legforradalmibb bemutatkozást A szeleburdi család című, 1981-ben bemutatott zseniális ifjúsági filmben hallottam, ahol egy öreg hölgy a következőképpen vette fel a telefont: „Halló, itt özvegy doktor Lantosné, Gémes Teréz doktor lakása!” Ezzel nagyjából mindent el is mondott magáról, mosolyt csalva a néző arcára. Bizony, a régi magyar ifjúsági filmekben voltak ilyen kikacsintások a felnőttek felé, amiket anno még nem értettem, mostanában viszont pont ezek miatt nézem újra őket. Női egyenjogúságról akkoriban még senki sem beszélt mifelénk, de számos nyoma van annak, hogy a filmkészítők üzenni akartak ez ügyben. És a cenzorok, akik a politikai üzeneteket keresték az alkotásokban, ezeket szemrebbenés nélkül átengedték. Szóval, hölgyeim, használják nyugodtan saját keresztnevüket nyilvános bemutatkozáskor, sőt, az sem kötelező, hogy felvegyék a féljük vezetéknevét. Viszonylag új megoldás, hogy a házaspár mindkét tagja mindkettőjük vezetéknevét használja, vagy a gyerekeknek lesz két vezetéknevük. Ennyit erről. A nőnap idén vasárnapra esett, és munkába menet kilenc férfiút láttam virággal a kezében. Hármat a buszon, a többit a buszból. Csak ketten szorongattak olcsó, „lidlis” csokrot - ezeket megismerem a műanyag fóliára ragasztott, levakarhatatlan, narancsszínű árcéduláról. A többiek rózsaszálat, vagy nagyobb bukétát vittek büszkén. Minden esetben elképzeltem a jelenetet, ahogy átadják szívük hölgyének a halott növényeket, amelyek vázában kibírják még pár napig, aztán mennek szépen a kukába, mert ez az élet rendje. Jövőre majd megint lehet nekünk virágot venni. Aki most elfelejtette, az Valentinnapon nyilván adott valamit az asszonynak, és anyák napján is lehet még pótolni, ha van valamilyen anya a közvetlen rokonságban. A legszebb főcím a következő volt: Drága hölgyek, köszönjük, hogy vagytok nekünk! Ezt a Lokál című lap weboldalán találtam, gratulálok a szerzőnek, valamint a szerkesztőnek, aki rábólintott. Nyilván ő is férfi, nem tűnt fel neki a dolog abszurditása. Szóval vagyunk nekik, rendben, akkor ez a helyzet. Egy friss felmérés szerint a világ népességének 90 százaléka - nők és férfiak egyaránt - valamilyen előítéletet táplál a nőkkel szemben. Az ENSZ 75 országban végzett kutatást, az előítélek között volt, hogy a férfiak jobb politikusok és üzletemberek, fontosabb nekik, egyetemre járjanak, és megkülönböztetett figyelem jár nekik a munkaerőpiacon. Pakisztánban, Katarban és Nigériában volt a legnagyobb az előítéletesség, a leghaladóbb pedig Andorra, Svédország és Hollandia. Az eredményekből kiderült az is, hogy az emberek 2 8 százaléka világszerte úgy gondolja, teljesen rendben van, ha egy férfi veri a feleségét. Hát itt tartunk, még mindig.
