Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-05 / 29. szám
www.ujszo.com I 2020. február 5. RÉGIÓ I 5 Még keresik a bodrogszerdahelyi rablókat NÉMETI RÓBERT A tőketerebesi járásbeli Bodrogszerdahslyen 2019. november 18-án, a hajnali órákban felrobbantottak és kiraboltak egy pénzautomatát, mely a helyi önkormányzat épületében volt elhelyezve. A rendőrség állítja, intenzíven dolgoznak az ügy felderítésén, de a tetteseket egyelőre nem találják. BODROGSZERDAHELY A Szlovák Takarékpénztár (SLSP) pénzautomatáját hajnali négy óra után pár perccel robbantották fel ismeretlen elkövetők. Az önkormányzat épületéből kiszakadt pénzautomatát a rablók kiürítették, és elmenekültek a helyszínről. A robbanás annyira erős volt, hogy az ATM egyes részei és a benne elhelyezett bankók a több tíz méterrel távolabbi körforgalomnál landoltak. Mivel nem lehet kizárni, hogy a rablók Magyarország felé menekültek, a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint továbbra is aktívan, a magyarországi rendőrökkel együttműködve dolgoznak az ügy felderítésén. Egymásra mutogatnak „A Kassai Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi részlegének nyomozója a rablással összefüggésben garázdaság és rongálás ügyében indított eljárást. A tettesek tíz év börtönbüntetést is kaphatnak. A pénz elrablásával több mint 78 ezer eurós vataSCin Péter Varieté X címmel első tantermi-színházi előadását mutatja be a héten a Vekker MűhelyésaGurigongo Symposium Komáromban, amelyben az idegenellenesság tárna körót járják körül. VA'lühVA'llii „Arra döbbentünk rá, hogy az idegenellenesség egyre élesebben van jelen a mai társadalmunkban. Főleg a középiskolás korosztály veszélyeztetett, akiknek még formálódik a személyiségük. Belőlük később szavazók is lesznek, és ezért láttuk lényegesnek, hogy őket célozzuk meg a témával” - fejtegette az Új Szónak a Varieté X című előadás koncepcióját Romada Rakottyay Katalin, a darab egyik szereplője. Mellette még Dékány Nikolett, Laboda Róbert és Tóth Gábor szerepel abban az előadásban, amelyet a héten a komáromi Mariánum Egyházi Iskolaközpontban mutatnak be a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával. Az előadás rendezője Miklós László. Helyi és globális probléma A darabot alkotó jelenetek háttere egyszerre helyi és globális. „Mivel Varieté a cím, ez azt j elenti, hogy sok apró jelenetet és történetet kárt okoztak az érintett vállalatnak”- tudatta lapunkkal Jana Mésarová rendőrségi szóvivő. Azt, hogy milyen stádiumban van a nyomozás a magyarországi oldalon, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőrkapitányság sajtóosztályától szerettük volna megtudni. Kérdéseinkre azonban csak annyit válaszoltak, hogy bővebb tájékoztatásért forduljunk a szlovák hatóságokhoz. Hallgat a takarékpénztár Szerettük volna megtudni, hogy a bodrogszerdahelyi pénzautomatából mennyi pénzt loptak el. Információink szerint ugyanis mintegy 70 ezer euró volt az ATM-ben. Tudni szerettük volna azt is, működésbe lépette az automatákban levő festékpatron. Marta Cesnaková, a Szlovák Takarékpénztár szóvivője azonban egyetlen kérdésünkre sem válaszolt. „Jelenleg is tart az intenzív nyomozás, ezért nem áll módunkban bővebb tájékoztatást adni. Pénzintézetünk együttműködik a hatóságokkal”- közölte Cesnaková. Megerősítette, hogy a takarékpénztár a történtek ellenére nem szünteti meg a készpénzfelvétel lehetőségét a községben. Ezért a közelmúltban újabb pénzautomatát helyeztek el Bodrogszerdahelyen. Menő az ATM Kirablása Az utóbbi hónapokban egyre több pénzautomatát fosztottak ki a keleteurópai országokban. Néhány nappal ezelőtt a kárpátaljai munkácsi járásbeli Beregrákoson fosztottak ki ismeretlenek egy ATM-et. A karpatinfo.net portál információ szerint, fűztünk egybe” - mondja Romada Rakottyay Katalin, aki kifejti, itt aktuális témákról van szó, amelyek elsősorban a menekültválságot, a romákhoz és az afroamerikaiakhoz való viszonyulást jelentik, valamint a szlovák-magyar ellentéteket is. Az egyik jelenetben például a diákok kiközösítik a társukat, mert roma, de az előadásban a ruandai népirtás vagy Radnóti Miklós sorsa is megjelenik. Ez az ív nagyon fontos az alkotók számára: „Azt akaijuk megmutatni, hogy honnan indulhat melyet később a Munkácsi Kerületi Rendőrség szóvivője is megerősített, 2020. január 27-ére virradóra fosztották ki az automatát. A tolvajok megrongálták az egyik üzlet külső falán levő berendezést, ahonnan közel 20 000 hrivnyát, azaz 730 eurónak megfelelő összeget loptak el. A rendőrség eljárást indított az ügyben, a nyomozás még tart. A Bodrogköztől mintegy 140 kilométerre fekvő Debrecenben december elején egy Németországban bankautomatákat fosztogató bűnözőcsoportot száa rasszizmus és a xenofóbia, és mibe torkollhat, ha nem foglalkozunk eleget a témával, s nem vagyunk eléggé nyitottak.” Az előadás szakmai konzulensei között megtalálható Szabó Tímea szociológus is, aki a téma társadalomtudományi hátterét segített elmélyíteni. Az általa szemlézett kutatásokból, amelyek az elmúlt 10 évből valók, világosan kitűnik, hogy egyre meghatározóbb szerepet tölt be a xenofóbia a társadalmi életben. moltak fel magyar és német rendőrök. A németországi rendőrök adatai szerint a Frankfurt am Main-i Főügyészség 2018-ban európai nyomozási határozatot bocsátott ki egy magyar állampolgárságú férfi és társai ellen. A rendőrség információi szerint a bűntársak pénzautomatákat robbantottak fel Németországban, majd ellopták belőlük a készpénzt. A debrenceni dehir.hu hírportál közlése szerint a nyomozók megállapították, hogy a Németországban elkövetett bűncselekményből szerzett vavaló Megszólítani a gyerekeket A 2013 óta létező Vekker Műhely eddigi produkciói főleg a színházi nevelés koncepcióján alapultak, amelynek keretében a diákok interaktív módon vehettek részt az előadásokban. A darabot most ez nem fogja megszakítani, de utána lesz lehetőség kérdésekre és hozzászólásokra. Ugyanakkor, ahogyan eddig is, karnyújtásnyira lesznek a közönségtől, testközelben játszanak nekik. Az előadásokat közérdekű témákból szokták létrehozni, amelyek a diákokat is érdeklik. „Az ő nyelvükön kell ezeket a kérdéseket megfogalmazni, az ő nyelvükön kell ezekről beszélni, és akkor partnerek és nyitottak lesznek arra, hogy ők is beszéljenek. Az iskolában se tér, se idő nincs erre, kétséges, hogy családon belül felmerülnek-e ezek a dolgok” - mondja Romada Rakottyay Katalin. Hozzáteszi, az osztályterem a diákok egyik saját közege, ezért itt talán őszintébbek tudnak lenni, mint mondjuk egy formálisabb helyszínen. Hol lesz még? A mariánumi bemutatót követően a dél-szlovákiai régió más magyar tannyelvű középfokú oktatási intézményeibe is el szeretnének jutni a darabbal. Márciusra pedig egy komáromi előadást terveznek a szélesebb nézőközönség számára is. gyónt a társak Magyarországon mosták tisztára, ezért vagyonvisszaszerzési eljárást kezdeményeztek. Az eddigi információk szerint a társaság nyolc automata sikeres kifosztásával hozható összefüggésbe, de a külföldi nyomozók további eseteket is vizsgálnak. A jelenlegi adatok szerint mintegy 300 ezer euró került lopás útján a birtokukba. A magyar nyomozók jelzésére decemberben Németországban a három magyar férfit és egy hozzájuk tartozó német állampolgárságút is elfogtak. RÖVIDEN Fákat döntött ki a szól a Csallóközben Dunaszerdahely. A Dunaszerdahelyi járásban is károkat okozott az országon átvonuló szélvihar. Lelkes István, a járási tűzoltóság parancsnoka elmondta, hogy délután háromig körülbelül hússzor riasztották a tűzoltókat. „Legtöbbször kidőlt fák miatt kellett kivonulni a tűzoltóknak, de tetőszerkezetekben is kárt tett a szél. Bősnél pedig egy üres kisteherautót majdnem felfordított a szél, itt az önkéntes tűzoltók segítettek” -nyilatkozta Lelkes István. A hivatásos tűzoltókon kívül az önkéntes egységek is kivették a részüket a kárelhárításból, (béva) Ellentüntetők várták Kotlebáókat Rimaszombat. Fokozott rendőri felügyelet mellett tartotta kampányrendezvényét a Marian Kotleba vezette szélsőséges ESNS a rimaszombati kultúrházban. Az épületet a rendőrök kordonnal kerítették el. Az ellentüntetők jelentős számban, mintegy 300-an a kultúrház és a Kaufland bevásárlóközpont közötti területen gyülekeztek. Több felszólaló a szlovákok, magyarok és a romák összefogását és a fasizmussal szembeni fellépést sürgette. Többen arra ösztönözték a megjelenteket, hogy vegyenek részt a legközelebbi parlamenti választáson, (ie) Hogyan lesz az idegentől félelemből gyűlölet? A próbákon már olajozottan működik az előadás (Fotó: Töltésy Rudolf)