Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-13 / 36. szám
HIRDETÉS • DP200038 Otthon UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM Nemsokára éledezik a természet, és ahogyan közeledik a tavasz, talán bennünk is jelentkezik a vágy a megújulásra, s talán nemcsak önmagunk, de környezetünk megújítására is. A trendeket a dizájnipar szakemberei prognosztizálják, de azokat sem kell mindig túl komolyan venni, hiszen néha ellent is mondanak egymásnak. Ötletet viszont adhatnak, ha változtatni szeretnénk lakásunk hangulatán, abban ugyanis megegyeznek, hogy virágkorukat élik a karakteresebb árnyalatok. SZÍNEK ' Bár az év színének a klasszikus kéket választották, a természetesség és a fenntarthatóság már évek óta trend a lakberendezésben, és megjelenik a szí2020-AS TRENDEK a lakberendezésben mindig nagyon divatosak, de a legtöbb praktikusan kialakított lakásban nem fognak megjelenni. A természetes anyagok és színek viszont minden enteriőrnek jól állnak, így nem csoda, ha évek óta népszerűek. A függöny, szőnyeg, ágytakaró és díszpárnák anyagai már nem egyhangú stílusúak, hanem változatos anyagúak, amelyek szépen rímelnek egymásra. A bársonyok még mindig nem veszítenek fényükből, de emellett megjelennek a gyapjú, len, selyem, és plüss anyagok is. A színekkel sem kell visszafogottan bánnunk, válasszunk vagány, különleges anyagokat. FENNTARTHATÓSÁG ÉS ÚJRAHASZNOSÍTÁS Már az előző években is megfigyelhető volt a környezetvédelem fontossága, a fenntarthatóság ma már nemcsak trend, hanem szerencsére olyan életmód, amit egyre többen tesznek magukévá. A 2020-as év egyik legizgalmasabb előrelépése, hogy a tervezők és az ipar egyre nagyobb figyelmet fordít az újrahasznosításra. Egyre több vállalat kísérletezik maradék anyagok felhasználásával. A kukorica, tengerifű, bambusz eddig is népszerű volt a lakberendezésben, de most talán még nagyobb szerepet kapnak majd. Megjelent az egyre népszerűbb vonulat, a DIY (do it yourself - csináld magad), vloggerek igényes videókon mutatják be, hogyan születhet újjá egy bútor vagy bármilyen tárgy mint dekorációs elem. Saját kreativitásunk és kézügyességünk fejlesztése nemcsak a környezetünkre lesz pozitív hatással, hanem jobban is szeretjük majd azokat a tárgyakat, amelyek kezünk munkáját dicsérik. Drab Melinda www.tetoalatt.blogspot.com (Kép: Polifarbe.hu, teakhome.hu) Námestie detí 1610/2,924 01 Galanta, tel.: 031780 2937, fax: 031 780 2561,www.nabytokaafik.sk nekben, a struktúrákban, az anyaghasználatban. Az erdő fái által inspirált természetes zöldek, az erdő színei, barnák, bézsek, pasztellzöld árnyalatok is beköltözhetnek a lakásba, legyen szó akár falszínről vagy lakástextilekről. A földszínek mellett szerep jut a nőies pasztell-, púderárnyalatoknak is. Különösen illenek ezek a naturális színek olyan enteriőrökbe, amelyekben fa alapanyagú bútorok dominálnak. Bátran válasszunk sötét színárnyalatokat, akár feketét is, mert jól kombinálható a világosabb színekkel, a natúr fával tökéletes kontrasztot alkot - így nem válik nyomasztóvá. TEXTILEK Ha bársonyról van szó, biztos, hogy a kobaltkék és méregzöld kanapék még NŐI SZEMMEL 2020. F ebruár HHHMBHHMMHMHMMMHHHMMHMMHHI