Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-13 / 36. szám
UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM olyan dolgokban, amiket nekik kell rendbe tenniük. Az első nagyon fájó leckét 16 évesen kaptad: elvesztetted az édesanyádat. Nem lehetett egyszerű feldolgozni. Persze, igazságtalannak éreztem, hogy ez velem történik. Talán ez az oka, hogy az igazságért azóta is ugróm, tűzbe is képes vagyok menni érte. Akkor mérges is voltam anyukámra, mert itt hagyott. Úgy éreztem, engem büntetett valamiért, én pedig bizonyítani akartam, : hogy tudok jó lenni... Mire tanított meg ez a veszteség? Elsősorban sok munkát hozott. Vezettem a háztartást, elvégeztem mindent, ami ahhoz kellett, hogy túléljük a hétköznapokat. Megtanultam gondoskodni, felelősséget vállalni, beosztani az időmet, egy kicsit rendszerben élni. Ha valakivel szembekerültem, aki ezekben még nem volt jártas, csak mosolyogtam, oké, nekem ez már megvan. Szerencsére egy fiatal ember rugalmas. A szervezete is, a gondolkodása is. És nem maradtam ki semmiből. Talán az segített át a nehézségeken, hogy akkor is megvolt a bátorságom, a szemtelenségem. Nem érdekelt, minek mi lesz a következménye, nem vártam senkitől igazolást, hogy ez jó-e vagy nem, csak csináltam. Sokszor gondolok azokra az időkre, hogy hol van bennem az az Ági, aki úgy ment neki dolgoknak, hogy ennek sikerülnie kell. Nincs más alternatíva. Azért a régi Ági nem veszett el. Ma is fáradhatatlannak tűnsz. Nemrég egy gyönyörű hangversenyt szerveztél Lennék valakié - Ady szimfonikusokkal címmel, és a másfél évtizede zajló Tűndérkert Fesztivált is te hívtad életre. Ha értékre találok, rá akarom irányítani a figyelmet, megmutatni az embereknek. Sokáig hárítottam magamtól, hogy küldetéstudatom lenne, de mostanra felismertem és elfogadtam, hiszen mi más lehetne ez? Hogy vannak ilyen kincsek, mint például Mórocz Virág, aki az Ady-koncerten éne-Interjú kel. Az intenzív élményeket nem tudom magamban tartani. A Tündérkert ötlete is felfokozott lelkiállapotban született. Hiszem, hogy a gyökerek, a hagyományok erőt, kapaszkodót, összetartozást nyújtanak. Ezért is akartam újraéleszteni a tűzugrást. Kijönnek az emberek, körbeálljuk a tüzet, és megfogalmazzuk magunkban, mitől szeretnénk elbúcsúzni, vagy mit szeretnénk bevonzani az életünkbe, bedobjuk a gyógynövényt a tűzbe, ami illatos füstté válik. Rituálé, ami akkor és ott működik. Függetlenül attól, hogy férfi vagy nő, fi-Fiaimmal, Cabóval és Andrással atal vagy öreg, jobb vagy rosszabb társadalmi hátterű, akkor ott mindenkinek egyet dobban a szíve, pár pillanatra megérinti a csend. És nekem ez jó. Ugyanakkor ott van a másik része: a fesztiválon a hazai művészeknek Talajon egyszerű jógázni szerettem volna fellépési lehetőséget biztosítani, őket is megmutatni, bebizonyítani, hogy nem csak az a jó, ami magyarországi. Miből meríted az erőt és az energiát? Mi hajt? Amikor úgymond üres óráim vannak, úgy érzem, hogy Úristen, semmit nem csinálok, akkor mire jó ez az egész? Fölsorolva nyilván soknak és széles körűnek tűnik, amit csinálok, de nekem ez így természetes. A belső utak adják az energiát. Milyen változást hozott az életedbe a jóga? Régen kifelé éltem. Most már ami kifelé megnyilvánul, annak van belső gyökere. Nem a külvilág visszajelzéseiből táplálkozom, hanem az táplál, ami bennem van, és az megy kifelé. Onnantól már nem érdekel, mi jön viszsza. Jön sok jó és sok rossz is. Sok olyan dolog, ami pofoz a mai napig is. Még mindig naivan hiszek mindenkiben, aztán durván szembesülök a valósággal. Nagyon megvisel az ilyesmi ma is? Főleg, ha úgymond barátoktól érkeznek a pofonok. Az elgondolkodtat. A meditációnak, a jógának köszönhetően megtanultam nem mindig reagálni, mert azért nagyon reaktív vagyok még Megsült a kenyér (Fotók: Somogyi Tibor és A. Á. Archívuma) mindig. Néha már képes vagyok „csak" a szemlélője lenni a dolgokank, amik velem, körülöttem történnek, és tudom, hogy mind rólam szól, nekem üzen. Lángba tudok borulni, de ugyanúgy vissza is tudok esni. A tűz, ami bennem van, nem konstans tűz, hanem olykor felcsapó, majd elalvó. Jó lenne úgy megtartani, hogy állandóan melegítsen. Érdekes, hogy nyitott, közösségi, tevékeny ember voltál mindig, most pedig egyre inkább befelé próbálsz figyelni. Aminek egyre több a külső megnyilvánulása! Ezen én is elgondolkodtam, és ebben nyilván konfliktus van. Nem vonultam vissza, csak másképp élem meg a dolgokat. Azelőtt fontos volt, ki hogyan vélekedik rólam, mindig legyek szép, kedves, okos, mindig topon legyek. Most már nem. A jógagyakorlatokkal egyébként az éleslátás is fejlődik. Úgy, mint a régi asszonyaink ahogy öregedtek, úgy bölcsültek, én azt érzem, ha figyelő tudsz lenni, nyitott vagy, előbb-utóbb sok mindent meglátsz, amit azelőtt nem. Akár magadban, akár a másik emberben, aki előtted ül. Azt is tudom, hogy a feladatok, amelyekkel dolgom van, megtalálnak. Sütögettem a kenyereimet, egyszer csak felkértek, tanítsak meg rá másokat. Nagyon szívesen osztom meg a tudást, ami a birtokomban van, és úgy érzem, kötelességem is. Egy ilyen felkérés egyébként is olyan, mintha azt mondaná valaki, hogy szenteld meg a házamat. Mi nemesebb lehet ennél? A gyerekeidben látod saját magad? Nyitott, közösségi emberek ők is? Habitusban meg tűzben főleg Gabó, a kisebbik hasonlít rám. András, a nagyobbik kicsit introvertáltabb, ugyanakkor zenekarban játszik. Amire büszke vagyok, hogy nagyon önállók, és mind a ketten főznek, pedig nem tanítottam őket soha. De hát ebben éltek. Miért vagy a leghálásabb az életedben? Az első helyen az anyaság szerepel. Olyan ajándék az nekem, hogy megadatott, amiért nem győzök hálálkodni. A könyvem kapcsán pedig megtapasztalhattam, milyen az, amikor nem csak a hibáimat, hanem az erényeimet a felsorakoztatják. A barátnőmnek köszönhetem ezt az élményt. Olyan jó lenne, ha ezt minden ember megtapasztalná, hogy valaki elmondaná a szemébe, ő miért nagyszerű ember, mi az, ami jó benne. Ez mindenkinek kijárna. És elmulasztjuk. Amikor valaki csak a koporsód fölött mondja ezeket, az már nem annyira igaz dolog. Mislay Edit NŐI SZEMMEL 2020. február 15 HHHHH HIRDETÉS ■ DP200060
