Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-29 / 23. szám
www.ujszo.com | 2020. január 29. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Kezet ráz Kotlebával? Miért változott meg az elnök asszony álláspontja? SZILVÁSSY JÓZSEF E lsősorban a politikai elemzők hökkentek meg Zuzana Caputová válaszán, amely egy vitaműsorban hangzott el. Az államfő a műsorvezető kérdésére kifejtette: ha netán Marian Kotleba pártja győzne a választáson, akkor meghívná őt hivatalos megbeszélésre a Grassalkovich-palotába. És ha kellő többsége lenne olyan kormánykoalíciónak, amelynek az ESNS is tagja, akkor bizony kinevezné azt a kabinetet. Tiszteletben tartaná a népakaratot. Azért gyorsan hozzátette, ez a forgatókönyv aligha válik valóra, hiszen ha hinni lehet a többi pártnak, akkor egyik sem szövetkezik a szélsőjobbal. Ha hinni lehet mindannyiuknak - sóhajtanak fel sokan. Szlovák kommentátorok azért bírálják Caputovát, mert tavaly februárban, az elnökválasztási kampányban még azt mondta, akár csak Andrej Kiska, ő sem lenne hajlandó szóba állni Kotlebával. Miért változott az elnök asszony álláspontja? A kommentárok emlékeztetik arra is, jelentős szerepe lesz abban, hogy milyen kormány alakul, milyen irányban halad vagy sodródik az ország. Sokan sárosak Kotlebáék előretörésében. Robert Fico szerint a többi ellenzéki párt szégyene, hogy a hírhedt tömörülés megelőzi őket a felmérésekben. Ez féligazság. Valóban - meggyőzőbb lehetne a kampányuk, fontos, de nem elég, ha Andrej Kiska vagy Michal Truban ellentüntetéseket szervez, de programjukat egyelőre nem tudták hívószavakra váltani. Ugyanakkor a Smer és a kormánykoalíció is belenézhet a tükörbe, hiszen Kotlebáékat nemcsak a rasszista nézeteiknek tapsolok támogatják, hanem azok is, akik a leszakadt régiókban bedőlnek a jelszavaiknak. Elhiszik, hogy csak ők tudnak rendet teremteni, felszámolni a korrupciót. Jellemző példa egy kassai ismerősöm esete, aki a szélsőséges párt híveit próbálta emlékeztetni, milyen volt Kotleba megyei elnökként. „Több mint ötven rokonát, komáját alkalmazta talpnyalónak, saját házát nevezte ki pártirodának, ezért nem a saját pénzéből fizetett lakbért, 1488 eurós támogatásokat adott át, ami a fasiszták hírhedt számsora. A régiófejlesztéssel nem törődve visszautasította az uniós támogatásokat, ő hosszabbította meg versenytárgyalás nélkül azt a szerződést, ameíy miatt jelenleg akadozik az autóbusz-közlekedés a megyében. Megbukott, hát hogyan tudna országosan helytállni?” - érvelt. Érdemi válasz helyett csak azt szajkózták neki, hogy a jelenleg hatalmon levők sokkal nagyobb és dörzsöltebb gazfickók. Önvizsgálatot tarthatnának azok a rimaszombatiak, akik legutóbb is Jozef Simkóra szavaztak, holott jól tudták, hogy a polgármester Kotlebával bratyizik. Már az ő választási listáján virít. Petíció indult az újabban visszafogottabb, az újnáci nézeteitől nem szabaduló párt betiltásáért, ha már a főügyész gyenge érvelése után a bíróság nem oszlatta fel. Még nem tudni, mekkora lesz e polgári kezdeményezés támogatottsága, az viszont egyértelmű, hogy a jövő alakítása nemcsak az államfő felelőssége, hanem minden választóé. Szavazatainkkal valójában mi szabhatunk gátat az újabb barna veszedelemnek, miként a bármi áron hatalomra törő vagy ahhoz foggal-körömmel ragaszkodó politikusok cinkos összeborulásának. Rövidesen eldől, mennyien tudatosítjuk mindezt. Elfogytak a szájmaszkok Ázsiában HÁTTÉR Pedig nem ie nyújtanak teljes védelmet a koronavírus ellen, igazából csak a gázálarc segítene. Ám a betegek számára erősen ajánlott a viselése. Ázsiában egyébként igen elteijedtek a leggyakrabban olcsó papírmaszkok a légszennyezés miatt, de most hatalmasat nőtt az eladásuk. Kína egyes térségeiben büntetés terhe mellett kötelező a szájmaszk viselése, így Hongkongtól Sanghajon át Pekingig kifogytak a gyógyszertári készletek. Kambodzsában és J apánban a nagy kereslet láttán megugrottak az árak, és egyes internetes áruházak is áremeléshez folyamodtak. De vajon valóban védelmet nyújtanak a maszkok? Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a száj és az orr eltakarását javasolja a betegeknek, hogy köhögéskor, tüsszögéskor korlátozzák a kórokozó terjedését. Hiroi Szatosi, az oszakai Közegészségügyi Intézet munkatársa szerint a maszkok nem nyújtanak 100 százalékos védelmet. Miután nem tapadnak teljesen az arcra, nem akadályozzák meg a szüretien levegő áramlását. „Ha a maszk és arc között hézag van, belélegezhető a vírus” - magyarázta a kutató. Szerinte a védelem korlátozott időtartamú, néhány óra után feltétlenül cserélni kellene a maszkot. Ezért inkább a jóval drágább, úgynevezett egyéni légzésvédő maszk használatát javasolják. Ezek a részecskeszűrővel ellátott maszkok jóval hosszabb időre nyújtanak védelmet. Az új koronavírus terjedése elleni fellépés mindaddig nehéz, amíg nincsenek pontos információk a fertőzés módjáról. A vírus emberről emberre terjed, de azt még nem tudni, hogy a levegőben vagy érintkezés útján. Mindenesetre más elővigyázatossági intézkedések (gyakori kézmosás szappannal vagy alkoholos fertőtlenítőszerrel, egyszer használatos zsebkendők) erősen ajánlottak a vírus terjedésének megakadályozására. (MTI) A kínai fekete hattyú DUDÁSTAMÁS F ekete hattyúk-váratlan események, melyek a semmiből jönnek, rendszerint nem lehet őket előre látni, és alapjaiban rengethetik meg a világot. Nassim Taleb libanoni származású amerikai közgazdász hozta be ezt a fogalmat 2007-ben a köztudatba azonos című sikerkönyvében. A mindannyiunkat egyre lázasabban foglalkoztató kínai koronavírusjárvány kétségkívül fekete hattyúnak minősíthető. Pár héttel ezelőtt még senki sem sejtette, hogy milliós kínai metropoliszok kerülnek karanténba, és a világ közvéleménye feszülten figyel minden új fejleményre. A világtörténelemben nem voltak ritkák a halálos járványok, így érthető, hogy minden ismeretlen vírus mély félelmet kelt bennünk. Á 2019- nCoV néven futó vírus a kínai Hupej tartomány fővárosában, Vuhanban került át állatokról az emberre, és azóta már több kontinensre eljutott. A koronavírusok családjába tartozó vírus hasonló a 2002-ben és 2003-ban komoly pánikot okozó SARS-vírushoz, amely szintén Ázsiából terjedt szét. Ázt a vírust ugyan sikerült relatíve gyorsan megfékezni, ennek ellenére 774 áldozata volt. Eleinte úgy tűnt, a kínai hatóságoknak a mostani vírust is sikerül kordában tartani, de az elmúlt napokban már 4514 esetet dokumentáltak szerte Kínában és a szám óráról órára növekszik. A vírus már elérte Franciaországot, Németországot, az USA-t és Ausztráliát is, emberről emberre terjed, és a jelek arra utalnak, hogy már a lappangási időszakban is fertőző. Á vírus terjedését elősegíti, hogy rendkívül kellemetlen időpontban bukkant fel, Kína ugyanis január végén a holdújév ünnepét ünnepli, és emiatt emberek százmilliói kelnek útra. Ennek következtében a vírus gyorsabban tudott terjedni, és így Tibeten kívül már minden kínai tartományban megjelent. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a vírus elleni küzdelmet már a kínai központi vezetés vette kézbe és Hupej tartomány több nagyvárosában karantént rendelt el. Ez a modem kor legnagyobb karanténja, hiszen csak Vuhan városnak 11 millió lakosa van. Hogy mekkora a baj, azt ma még nem igazán tudjuk. A halálos áldozatok száma ugyan keddre már a százat is meghaladta, de a jelenlegi adatok szerint ez „csak” háromszázalékos halálozási arányt jelent, ami más vírusokkal összehasonlítva alacsonynak mondható. Éz biztatónak tűnik, de az elkövetkező hetekben fogjuk csak megtudni, hogy Kína mennyire tudta kordában tartani a víms terjedését. Mindenképpen pozitívum, hogy a kínai kormány ma felkészültebb, mint a S ARS-járvány idején, amikor késve reagált a járványra. Ami viszont máris biztos, az az, hogy a vírusnak negatív hatásai lesznek a kínai gazdasági növekedésre, amely egyébként is lassulóban volt az elmúlt hónapokban. Az első negyedévi GDP-növekedés biztosan visszaesik, a vírus terjedése ugyanis jelentősen visszaveti az üzletek és éttermek forgalmát, és értelemszerűen az idegenforgalom is veszteségeket szenved el. A teljes gazdasági hatás természetesen a vírus további terjedésétől függ. Ha sikerül az elkövetkező néhány hónapban megfékezni, hatása a kínai és a világgazdaságra csak korlátolt lesz. Globális világunkban a legfontosabb feladat az, hogy a nemzetközi pánikot elkerüljük. A szenzációhajhász (ál)hírek szintén vírusként terjednek a szociális hálókon, a konspirációs elméletek terjesztői már munkába álltak, tovább növelve nyugtalanságot és csökkentve a hatóságokba vetett bizalmat. Érdemes azonban észben tartani, hogy a fertőzések 95 százaléka eddig Kínában történt, és a vírusnak Kínán kívül még nem volt halálos áldozata. A vírus terjedését mindenképpen figyelemmel kell követnünk, de ha esetleg köhögünk egyet, azt biztosan nem a kínai koronavírus okozta. FIGYELŐ Milliós fricska a cseh államnak Hatvan önkéntes cseh számítógépes szakember Prágában két nap alatt ingyen elkészítette a cseh elektronikus sztrádamatricák tájékoztatási rendszerét, amelyre az állam 401 millió cseh korona (16 millió euró) értékű pályázatot írt ki. A rendszert hivatalosan átadták az államnak, közölte Tomás Vondrácek, az akció szervezője. A pályázatot a közfelháborodás és a bírálatok miatt már korábban megszüntették, ugyanis az illetékes állami hatóságok nyílt pályáztatás nélkül az Asseco Central Éurope társaságot választották ki a rendszer kidolgozására és működtetésére. A megrendelést nemcsak az ellenzék, hanem még Andrej Babis kormányfő is bírálta, túl drágának és átláthatatlannak nevezve azt. A zavaros ügy miatt múlt héten menesztette Vladimír Kremlik közlekedési minisztert, és a tárca vezetésével Karel Havlícek kereskedelmi minisztert bízta meg. Havlícek és Babis felkereste a rendszeren dolgozó IT - szakembereket és bejelentették, az állam felmondja az elektronikus sztrádamatricák bevezetésével kötött összes korábbi szerződését, majd a számítógépes program átvétele és ellenőrzése után nyílt pályázatot írnak ki a rendszer működtetésére. A kormány döntése alapján Csehországban 2021 - tői vezetnék be az elektronikus sztrádamatricákat a személyautók számára. Az éves sztrádamatrica ára jövőre is maradna az eddigi 1500 korona. A cseh programozók által létrehozott tájékoztatási és eladási rendszer már működőképes. A szakértők teljes egészében elkészítették a rendszer nyilvános részeit, ám a biztonsági, bizalmas szoftverrészeket olyan cégeknek kell elkészíteniük, amelyek megfelelő biztonsági tanúsítvánnyal rendelkeznek - mondta V ondrácek új ságíróknak. (MTI)