Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)

2019-12-05 / 283. szám

www.ujszo.cora | 2019. december 5. RÉGIÓ 5 Válságos a diák állapota Az érsekújvári ipari szakiskola diákjai nem tudnak további részleteket a tör­téntekről (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Két alkalommal élesztették újra azt a 18 éves diákot, akit az érsekújvári ipariban áramütés ért. A szerencsétlen baleset a Közös Igazgatású Jedlik Ányos Elektro­technikai Szakközépiskola és Ke­reskedelmi Akadémia egyik tanórá­ján történt. A diákok a hetedik órán a szaktanár felügyeletével végeztek méréseket. A 400 voltos áramütést követően kétszer élesztették újra a diákot. Információink szerint már a diákok megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők mellett a kórházban is újraélesztették a végzős diákot. Vizsgálat indult Az iskola igazgatója az osztály­főnöktől kapott telefonszámot a diák egyik szülőjére, és értesítette őt a történtekről. „A televízió munkatár­sainak azt nyilatkozta a szülő, hogy nem tájékoztattuk időben és hogy az iskola nem törődött semmivel, ami nem igaz. Úgy háromnegyed órán belül értesítettük, és az sem igaz, hogy könnyű balesetként beszéltünk az ügyről. Arról, hogy mi történt a ta­nítási órán, nem nyilatkozom, mert még tart a vizsgálat.” Pszichológust kértek A két iskolatársnak pszichológust kértünk a Kék Angyal (Modry anjel) krízisvonalon keresztül, az igazgató­­helyettesem is tanúsíthatja, hogy há­romszor is visszautasították a diákok ezt a fajta segítséget, mondván, hogy megbirkóznak a helyzettel. Az iskola vezetése nagyon sajnálja a történte­ket” —tette hozzá Lénáit Péter. Több tényezőt kell figyelni Megkérdeztünk egy villanyszere­lőt és egy villamosmérnököt is arról, mi történhet az áramütés során. A szakemberek elmondták, a 400 volt rendkívül veszélyes feszültség, ha a villamos hálózatban kerül kapcsolat­ba az ember vele, és nagyon sok függ attól, mennyi ideig tart az áramütés, milyen helyen lép be és ki a testből. Ugyanakkor az is lényeges, hogy mi­lyen fiziológiai állapotban van az il­lető teste, mert ettől is függ a bőr ve­zetőképessége. Gyakori és veszélyes eset, hogy valaki megfog egy fe­szültség alatt levő drótot, tárgyat, és nem tudja elengedni a hirtelen görcs miatt. Hírzárlat van Az egyik iparista végzős diák édesapja elmondta, a történtek óta semmilyen tájékoztatást nem kaptak hivatalosan az iskolától, és az ipari diákjai sem tudnak további részlete­ket, amit azzal magyaráznak, hogy még tart a vizsgálat. A komáromi történetírás doyenj e vataSőin Péter Mócza Mihály történész új kötetét mutatták be a komá­romi Zichy-palotéban, amelyben a szerző ezúttal a saját fordulatos óletútjárél szél az olvasónak. IM'.MM'J A Duna Menti Múzeum Baráti Köre és a Pro Museum Polgári Tár­sulás által szervezett esteken eddig sem volt gond az érdeklődők szá­mával, de ezúttal valóban zsúfolá­sig megtelt a Zichy-palota Alapy­­terme. Mácza Mihály, akit az olva­sók és a Komárom történelme iránt érdeklődők főleg alapos helytörté­neti munkáiról ismernek, ezúttal műfajt váltott, s az „Életem emlék­cserepei” című új könyvében saját életútjának rejtelmeibe merül alá. A gazdag és informatív fotóanyagot tartalmazó kötetet Galo Vilmos történész, a Duna Menti Múzeum munkatársa mutatta be, aki szerint a szöveg jól szemlélteti, hogy milyen is egy szlovákiai magyar értelmi­ségi élete. Történetfolyam Galo Vilmos egy-egy kérdésére tucatszámra sorolta a változato­sabbnál változatosabb, saját életé­ből vett anekdotákat Mácza Mihály. Úgy fogalmazott, a könyvbe eleve élményeket gyűjtött össze, így ért­hető volt, hogy miért is mesélte olyan jókedvűen a történeteket. Sokszor osztottak rá például vala­milyen vezetői szerepet egy-egy csoportban, ez így volt a pozsonyi egyetemi évek alatt is. „Egy évfo­lyamban a 21 hallgatóból a magyar szakon 15-öt el akartak húzni a ta­nárok. Összehívtunk egy diák­gyűlést, és engem kértek meg, hogy legyek a szószólójuk. Lehet egy ki­csit durva voltam a tanárokkal szemben, Turczel Lajos kijelentet­te, hogy ez a Mácza, ez egy imper­­tinens alak, de a diákok végül meg­maradtak. Volt ily en is” - mesélte. Az államszocializmus idejében Mácza Mihály életét ábrázoló ex lib­ris (Képarchívum) nem kis fegyvertény volt, hogy Má­cza Mihály munkájának köszönhe­tően a Csemadokban teret nyert a tudományos tevékenység. A sorka­tonaságot követő pozsonyi években e szervezetben kezdett el dolgozni. „Szabó Rezső szerint új színt hoz­tam a Csemadok munkájába, mert ott addig néptánccal, meg politikai dolgokkal foglalkoztak, én pedig megpróbáltam megszervezni az it­teni magyarság tudományos társa­ságait. Négyfajta társaságot szer­veztünk, a nyelvművelőt, a népraj­zit, a történetit és a szociológiait” - fejtegette, majd áttért arra a szak­mailag gazdag csaknem fél évszá­zadra, amit Komáromban töltött, s amelyről főként ismerik őt. „Sok helyet ismertem Dél-Szlovákiában, ezt tartottam a legélhetőbb város­nak” - magyarázta, miért is a Duna parti városban telepedett meg. Az ex libris Mácza Mihály neve olyannyira összenőtt Komárommal, hogy van, aki talán nem is tudja, hogy ő való­jában nem e táj szülötte. Kassán lát­ta meg a napvilágot 1942-ben, a családtörténet oda is köti, valamint az a családi örökség, amit ő „élni akarásnak” nevezett. Származását és az élete jó részét kitevő komáro­mi évtizedeket az életrajzi könyv elején látható ex librisben is ki sze­rette volna hangsúlyozni, amelynek jelentésére külön is rákérdeztek az est végén. „Teljes egyértelmű a je­lentése. Két templomot látunk. Az egyik oldalon a komáromi Szent- András templom, a másik pedig a kassai dóm. Kassán születtem, itt éltem. A kettő között van egy sakk­tábla, amelyen királyokkal szánta­tok, ez azt jelenti, hogy történész vagyok” — válaszolta a komáromi történetírás doyenje. A beszélgetés végén pedig arra is utalt, hogy a jö­vőben szépirodalom írásával is sze­retne foglalkozni. Személyre szabott karácsonyi képeslapok ZSÉLYI KATALIN Szeretem a hosszú téli estéket. Ha tehetem, otthon tartózkodom. Nem járom a bevásárlóközpontokat, nem vonz a nyüzsgés, nem figyelem az árleszállításokat és sokszor már a minden sarkon rám mosolygó karácsonyfa-költeményeket sem. Pedig pár éve még mindez nálam is az adventi időszak természetes velejárója volt. Ma már az ünnepi hangulatot számomra a külvilág zajai­nak kizárása, a tudatos lelassulás és a belső csend megteremtése adja. Esténként képeslapokat írok. Órákat, napokat töltök ezzel. Cardiff, Prága, Pozsony, Komárom, Budapest, Losonc, Eperjes, Szobránc... Amíg pár sor a papírra kerül, hosszasan „beszélgetek” a címzettekkel. A képeslap szövege mindenkinél más, az üzenete mindenkinél ugyanaz: gondolok rád, fontos vagy nekem. Mert a legtöbb, amit adhatunk és kaphatunk, az az egymásra figyelés és az együtt töltött idő. Barátaim és a múltból rendszeresen visszalá­togató diákjaim karácsonyi ajándéka saját készítésű birsalmasajt, házi gyümölcsből sütött tea és persze könyvek. Meg egy ölelés. Abból mindenkinek jut. Találkozunk, beszélgetünk, társasjátéko­kat játszunk, sétálunk, forró teát iszunk. Örülünk egymásnak. A szerző rimaszombati pedagógus, kultúraszervező RÖVIDEN Felóbredt az altatásból Érsekújvár. Három héttel a Nyitra mellett történt autóbusz-baleset után felébredt a mesterséges alta­tásból a szerencsétlenség egyik fiatalkorú sérültje. A 15 éves fiút az érsekújvári kórházban ápolják. November 13-án a Nyitra melletti Malánta közelében egy autóbusz ütközött össze egy kavicsot szál­lító teherautóval. A buszban főleg iskolából hazafelé tartó fiatalok utaztak. A balesetben tizenketten vesztették életüket, köztük négy kiskorú gyermek. A sérültek több­sége otthon lábadozik. (TASR, ie) AJÁNLÓ December 5. (csütörtök) Dunaszerdahely - 28. Katedra Nap a Hotel Legendben. 9.00: megnyitó; 9.15: előadások; 12.45: szakmai vitával egybekötött kerekasztal-beszélgetés; 14.20: a 2019-es Katedra díj átadása. December 5. (csütörtök) Pozsony-17.00: a Szülőföldem című fotókiállítás megnyitója a Pozsonyi Magyar Intézetben. December 5. (csütörtök) Somorja-17.00: M. Nagy László fotóművész, fotóriporter könyvé­nek bemutatója a Zalabai Zsig­­mond Városi Könyvtárban. Félmillió eurót lopott egy autóból Pozsony. 537 ezer euró készpénzt lopott el egy szemfüles tolvaj egy autóból, míg a kocsi sofőrje kere­ket cserélt. A rendőrség közzétett egy videófelvételt, és azon sofő­rök segítségére számít, akik ked­den a Zlaté piesky városrészben, a Studená utcai bevásárlóközpont­nál parkoltak. A tettes vékony testalkatú, körülbelül 180 centi­méter magas. Fekete nadrágot és fekete kabátot viselt. A rendőrség a 158-as telefonszámon várja a lopással kapcsolatos bejelentése­ket, információkat. (TASR) December 5. (csütörtök) Dunaszerdahely -19.00: Christ­mas Show a vmk-ban. Fellép a Győri Filharmonikus Zenekar, Wolf Kati és Vastag Tamás. December 5. (csütörtök) Komárom -18.00: Csemus Imre előadása a vmk-ban. December 5. (csütörtök) Komárom -19..00: Karácsony János Quartett Kedvenceid más­képp című koncertje a vmk-ban. December 5. (csütörtök) Ipolyság -14.00: Mikulás-várás az ipolysági városháza előtti téren.

Next

/
Oldalképek
Tartalom