Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)

2019-12-10 / 287. szám

6 RÉGIÓ - KELET-SZLOVÁKIA 2019. december 10. I www.ujszo.com Rendeződött a lakások elosztásának vitája NÉMETI RÓBERT A tőketerebesi járásbeli település önkormányzata a napokban hozott végső döntését a 2018 tavaszán építésnek indult és nemrégi­ben befejezett bérlakások odaítéléséről. A nyilvános szavazás többé-kevésbe egyöntetű volt, azonban a lakások odaítélésének előzményei feszültséget váltottak ki. □3332232233 A bérházban kilenc lakást alakí­tottak ki, az odaítélésük körüli prob­lémákra elsőként Nagy Gábor (Híd) nagytárkányi képviselő hívta fel szerkesztőségünk figyelmét. Állí­tásai szerint a 2019. december 4-én végbement szavazást megelőző rendkívüli testületi ülésen törvény­telenül járt el a falu polgármestere. Sőt, egy hét évvel ezelőtti, szintén bérlakásokhoz kapcsolódó üggyel megrágalmazta őt. „Kopasz József, Nagytárkány polgármestere rend­kívüli önkormányzati ülést hívott össze 2019. november 25-ére. A meghívóban mindössze három programpont szerepelt: a szemétdíj jövő évi emelése, egy családi ház megvásárlására irányuló kérelem elbírálása, illetve a szennyvízháló­zat átadása a Kelet-szlovákiai Vízmüveknek. Az ülés kezdete előtt azonban közölte, hogy mivel min­den szükséges információ a birto­kában van az új községi bérházzal kapcsolatban, a lakáselosztást is megszavazzuk. Mivel a program­pontok módosításáról nem szavaz­tunk, a képviselők közül többen is hangot adtunk nemtetszésünknek, de a polgármester azt figyelmen kí­vül hagyta. Ráadásul a lakosok ké­relmének némelyike 4 szobás laká­sokra vonatkozott, ilyen viszont a bérház eredeti terveiben nem szere­pelt” - mondta lapunknak a képvi­selő. Vita 6s rágalmazás Nagy Gábor szerint ellentmondá­sok és vita alakult ki a bérlakások odaítélésének rendszeréről. „Évek­kel ezelőtt a korábbi képviselő­­testület általános érvényű rendelet­ben rögzítette a bérlakások odaíté­lésének kritériumrendszert, ezt azonban nem hozták nyilvánosság­ra. Kopasz József nem volt hajlandó bemutatni az azóta új tagokból álló testületnek sem. A polgármester az A lakók akár már a karácsonyi ünnepeket is az új otthonukban tölthetik (A szerző felvétele) általa javasolt új, diszkriminatív szempontrendszert a már meglévő rendelettel szemben kívánta alkal­mazni, kizárólag ezeknek a lakások­nak az elosztására. Ezt követően megrágalmazott, hogy az általam 7 éve bérelt önkormányzati lakást az ő jóvoltából kaptam meg, amikor még nem voltam képviselő. Mivel ez rá­galomjogi úton fogjuk rendezni ezt „Nem sok reményt fűztem az általunk is kérvényezett négyszobás lakás meg­szerzéséhez, de végül gond nélkül nekünk meg­kaptuk a lakást." Lukács Annamária a kijelentését. Felszólítottam, hogy mutassa meg a hangrögzítőt, amit önkormányzati határozat alapján minden ülés kezdetén be kell kap­csolni és rögzíteni kell a tanácsko­zásokat. Erre cinikusan annyit felelt, hogy ezt az ülést nem rögzítik” - mondta Nagy Gábor, akinek állítá­sait képviselőtársa, Százvai Norbert (Híd) is alátámasztotta. Valós és hamis állítások Kopasz József (MKP) polgár­­mester szerint a képviselő állításai­nak csak egy része igaz. „Nem ta­gadom, hogy hibáztam. Valóban fel kellett volna tüntetnem a program­pontok között a bérlakások odaíté­lésének megvitatását is. Ettől füg­getlenül nem hiszem, hogy ilyen port kellene kavarni körülötte, én ugyan­is nem a szavazást akartam lebonyo­lítani, csupán kötetlen beszélgetés keretében szerettem volna megvitat­ni a jelentkezés körülményeit. Az is igaz, hogy a bérlakásokat illető álta­lános érvényű rendeletet nem hoztuk nyilvánosságra, de a képviselők ké­résére még az ülés során megtekint­hették”- magyarázta lapunknak a polgármester. A rágalmazást illetően Kopasz azt mondta, semmi rosszat nem mondott, csak próbált rámutatni arra, hogy Nagy Gábor, akinek ak­kor édesapja is a képviselő-testület tagja volt, hasonló körülmények kö­zött jutott bérlakáshoz. „Gábor hét évvel ezelőtt kapta meg az önkor­mányzattól a bérlakást. Amikor a helyi iskolában tanárként dolgozó menyasszonyával felkeresett, egy kérvény benyújtását kértem tőlük, miután ezt teljesítették, nem sokkal később, meg is kapták a lakást. Ha szerinte ez rágalmazás, nyugodtan terelje jogi útra az ügyet. Olyat pe­dig sohasem mondtam, hogy nem készült hangfelvétel, mert készült. Itt van az irodámban, ugyanis egy ér­vényben lévő rendelet szerint - amit néhány évvel ezelőtt fogadott el a testület - minden ülést rögzítünk, szavazás nélkül. Nem értem a kol­léga állításait” - magyarázta a pol­gármester. Módosított tervek Mint kiderült, az érdeklődők azért kérvényezhettek négyszobás laká­sokat is, mert az építkezés tervdo­kumentációja időközben módosult. „A bérház megépítését nem a köz­ség, hanem egy külső cég kivitelez­te, a projektbe nem volt beleszólá­sunk. Tudomásom szerint a bérlaká­sokat illető állami támogatás módo­sítása miatt változtattak a terveken, és a korábbi tervvel ellentétben két négyszobás lakást is kialakítottak benne. Mi nem szólhattunk bele a projektbe, mi csak az Állami Lakás­fejlesztési Alaptól kapott hosszú tá­vú és kamatmentes kölcsönből meg­vettük a kész épületet. A két négy­szobás lakásra egyébként két kér­vény érkezett” - magyarázta a pol­gármester. Nyakatokért történet Az érintett felek egymásnak fe­szültek a lakások odaítélése kap­csán, a helyiek szerint, mivel a kép­viselők között nincs független, nincs olyan, aki pártatlanul véleményt formálna az ügyről. Pandi Marczy Gabriella (MKP) képviselő szerint a polgármester senkit sem vádolt meg semmivel. „Lehet, hogy a polgár­­mester kellemetlen kérdést tett fel a képviselőnek, de nem volt arrogáns, és nem mondott olyat sem, amit jogi útra kellene terelni. Úgy vélem, ezt higgadtabban is meg lehetett volna beszélni. A rendkívüli ülés eredeti programpontjai között valóban nem szerepelt a lakások szétosztása. Ezt a pontot jelezte az ülés elej én, de nem bocsátotta szavazásra, itt hibát kö­vetett el. Tudtommal azonban csak a jelentkezők névsorát akarta ismer­tetni a képviselőknek, nem a lakások elosztását akarta szavazásra bocsá­tani. A bérlakások odaítélésére vo­natkozó általános érvényű rendele­tet a felszólítást követően bemutatta a képviselőknek, de Nagy Gábor ak­korra dühében már elhagyta a ta­nácskozást” - zárta Pandi Marczy Gabriella. Minden jó, ha a vóge jó Mivel a képviselők a novemberi rendkívüli testületi ülésen nem tud­tak dűlőre jutni a bérlakásokat ille­tően, odaítélésük december 4-én is­mét terítékre került. A szavazáson - mely eredetileg titkos lett volna - végül a lakosok is megjelentek, né­hány kisebb szóváltást leszámítva békés hangulatban ment végbe a voksolás. A bérlakásokat elsősorban a nagytárkányi lakosok kapták meg. „A szavazást megelőző rendkívüli testületi ülés után nem sok reményt fűztem az általunk is kérvényezett négy szobás lakás megszerzéséhez, de azt hiszem, hogy az Új Szónak köszönhetően minden érintett fél meg lett kérdezve, ezáltal mindenki komolyan vette az ügyet. A szava­záson néhány képviselő továbbra is arra törekedett, hogy vonják össze a három- és négyszobás lakások ké­relmeit, szerencsére a főellenőr és a képviselők egy csoportja ügyvéd ta­nácsára ezt nem engedte, így a két négyszobás lakást gond nélkül oda­ítélték nekünk és a másik kérelmező családnak. Most már csak a bérleti és az áramszolgáltatói szerződést kell aláírni. Reményeim szerint már az új lakásban karácsonyozhatunk” - nyilatkozta nagy örömmel lapunk­nak Lukács Annamária nagytárká­nyi lakos. > KEDDTŐL SZOMBATIG naponta 3 OLDAL RÉGIÓ > SZERDÁNKÉNT heti PROGRAMAJÁNLÓ MELLÉKLETTEL bővül a új szó! TÁJAK, VÁROSOK, EMBEREK EZ A LAP JÁR ÖNNEK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom