Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-30 / 279. szám
Czucz Enikő tárcája a Szalonban 17. oldal 2019. november 30., szombat, 13. évfolyam, 48. szám Magyar tanácstalanság, Magyar Tanács és egyéb alternatívák Gondolatok a magyar érdekképviselet állapotáról és ezen a ponton már mindegy is: nem a hibáztatás ideje jött el, mert februárra és még tovább kell nézni, minél többet ki kell hozni a korlátozott lehetőségekből. Mármint közösségileg. Fontos a parlamenti jelenlét Látva, mi történt pár hónap alatt, emberileg teljesen meg lehet érteni azokat a csalódott szlovákiai magyarokat, akik nem bíznak a politikai elitben és nyugodt szívvel veszni hagynák az összes politikust. A parlamenti jelenlét (ami nem feltétlenül a kormányszerep) viszont nagyon is fontos, az érdekképviseletünk alapja. Furcsa dolog ilyen erős szavakat használni a puszta jelenlétről, de igaz. Harminc évvel a rendszerváltás és száz évvel Trianon után még mindig ott tartunk, hogy a szlovákiai közvélemény nem érti a magyar közösséget. Elsősorban azért, mert nem akarja, másodsorban viszont, mert igazán nem is látja. A sokat hirdetett szlovák-magyar kapcsolatjavulás valójában nem a kölcsönös megértést, hanem a látható konfliktusok hiányát jelenti, ami nagy különbség. Közveden magyar parlamenti jelenlét nélkül legfeljebb önjelölt szlovák politikusok vagy külső szereplők vállalják fel a kisebbségi ügyek képviseletét. Pont ugyanúgy, mint öt évig az Európai Parlamentben, ahol Magyarország, esedeg a Progresszív Szlovákia öndeklarált politikusai jelentik a „szlovákiai magyar képviseletet.” Ez a féloldalasság több szempontból sem jó, például szelektív módon mutatják be az ügyeket. Maguk az érintett politikusok pedig semmilyen módon nem számonkérhetők azért, amit tesznek. Ideológiai korlátok Vajon harminc évvel a rendszerváltás után, a jelenlegi szlovákiai környezetben mit akar a magyar Hosszú hónapok tárgyalásait követően végre a héten letisztultak a szlovákiai magyar politikai erőviszonyok. Két blokk feszül majd egymásnak, komoly kihívásnak bizonyulhat a választói mobilizáció, miközben a közösség számára kulcsfontosságú választás előtt három hónap alatt kéne felszámolni a közönyt és a politikusokkal szembeni alapvető bizalmatlanságot egy pozitív kampánnyal. írásomban az aktuális politikai események rövid értékelése mellett az etnikai politizálás aktuális kihívásairól és a kiutakról is szót ejtek. A nyártól húzódó együttműködési kálvária előtt az Új Szónak köszönhetően több cikk is megjelent a lehetséges kiutakról és buktatókról. Még áprilisban, a vita kezdeti fázisában arra hívtam fel a figyelmet, hogy a politikai érdekképviseletünk kapcsán három kimenet képzelhető el: egy jól működő hiteles magyar-magyar nagykoalíció (mint a legjobb opció), a szlovák pártokba való betagozódás, vagy a külön indulás, ami veszélyes esetben a parlamenti jelenlét leépülésével is járhat. Nyáron és ősszel mindhárom eshetőségről eléggé sok szó esett. A kézenfekvőnek tűnő MKP-Híd együttműködés ödete a nyáron elbukott, majd ősszel - egy bonyolultabb helyzetben - újra meghiúsult. A Progresszív Szlovákia magyar tagozatának és célzott hirdetéseinek megjelenése előrevetíti, hogy a csalódott magyar szavazókra egyre tudatosabban vadásznak a szlovákiai pártok. Az Összefogás-blokk és a Híd-blokk versenye pedig magában hordozza annak a veszélyét, hogy egyik formáció sem éri el az öt százalékot. Elképzelhető, hogy a magyar nagykoalíció ödete a kezdetektől fogva halálra volt ítélve, mivel valamelyik párt mindenképpen veszített volna rajta, így pusztán racionális szempontból sem voltak képesek a megegyezésre. A tárgyalások menetéből kiderült, hogy mindkét pártnak egy, a létét alapjaiban megkérdőjelező gesztust kellett volna gyakorolnia: a Hídnak önreflexiót és személyi változásokat, az MKP-nak pedig a párt létét meghatározó erkölcsi keretrendszerének elhagyását. Nem sikerült,
