Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)

2019-11-30 / 279. szám

[16 SZALON ■ 2019. NOVEMBER 30. www.ujszo.com politika és mit várunk tőle? Le­het, hogy nincs is értelme az et­nikai politizálásnak, vagy eleve alkalmatlanok vagyunk az ügye­ink képviseletére? A koalíciós tár­gyalások, a politikai üzenetek és a közvélemény reakciói rávilágí­tottak arra, hogy a pártoknak két fontos kérdésben kell legalább saját maguk fejében rendet tenni - az elvek fontosságával és a sze­mélyi megújulással kapcsolatban. Az instabil szlovákiai politikai helyzet miatt visszatérő kérdés­ként merül fel, hogy hol van a magyar pártok helye a jelenlegi politikában és kik a természetes szövetségesek. Robert Fico és a Smer? A jobboldali-liberális el­lenzéki pártok? Esedeg mindket­tő, hiszen fontos a befektetések­ben és támogatásokban mérhető kormányszerep, vagy egyik sem, mert a magyar közösségnek nin­csenek igazi szövetségesei, akik azonosulni tudnak a kisebbség­­védelmi célkitűzésekkel? Négy év alatt mintha hivatalos doktrínává vált volna az a nézet, mely szerint a gazdasági haszon és a kisebbségi célkitűzések egy részének előre­­mozdítása fuggeden attól, kivel szövetkezünk - beleértve akár a legstabilabb politikai szereplőnek számító Smert is. A gyakorlat (és a Híd támogatottságának alaku­lása) azonban azt mutatja, hogy a választók egy része, méghozzá az öt százalékhoz hiányzó kriti­kus tömeg ezt a hozzáállást meg­bünteti. A nyilvánosság részéről kimondott igényként jelentke­zik, hogy egy párt merje magát elhelyezni a politikai színtéren, nevezze meg a szövetségeseit és az ellenfeleit, és ne hagyja bi­zonytalanságban a választókat. A szlovákiai magyar elitnek 20ló­ig stabil válasza volt arra, hogy a politikai térfél melyik oldalán áll: Meciarral vagy ellene, Ficóval vagy ellene, Dzurindával vagy ellene. A politikai érdekképvise­letünk mítosza arra épült, hogy mindig a fejlődés és a demok­rácia oldalán foglalnak helyet a magyar képviselők. Ideje lenne ezt a hagyományt újraértelmezni és feléleszteni. Generációváltás A másik visszatérő igény, hogy a szlovákiai magyar politikusi gárda „cserélődjön ki”, és legyen új szereplőkben mérhető hatá­sa a változásoknak. A szlovákiai politikai rendszer nem kedvez a kisebbségi pártoknak és hozzájá­rul a régi szereplők bebetonozó­­dásához a politikában, hiszen az ötszázalékos határt valahogy át kell lépniük a pártoknak és a telje­sítménykényszer kevés teret enged a kísérletezgetésnek. Ugyanakkor teljes elitcsere nem létezik, vágyál­mokat kerget az, aki szerint telje­sen újra lehet indítani a politikát a romladan, új arcokkal. Eleve a személycsere komoly dilemmát jelent egy olyan pártnak, amelyik az öt százalék határán billeg. Aki a politikán kívülről jön, annak nagy valószínűséggel nincs kellő ismertsége és támogatottsága, cse­rébe szövetkeznie kell a kipróbált arcokkal, akik népszerűbbek, de kívülállónak aligha nevezhetjük őket. És még nem is beszéltünk arról, eleve léteznek-e széles kör­ben köztiszteletben álló, általános elismertségnek örvendő szlovákiai magyar közéleti személyiségek. Még épkézláb magyar jelölt sem indult az elnökválasztásokon, mennyire valószínű teljesen kül­sős, politikailag elkötelezett nép­szerű megmentők felbukkanása a pártok környékén? A személy­­cserék fontosak, de varázsütésre nem lehet lecserélni az összes politikust, a politikai elitünk egy része itt marad velünk, ha tetszik, ha nem. Ennek a fényében kell ki­értékelni a Híd fiatalítási kísérletét és az Összefogás gyors felfutását is. Jelentéktelenség, Magyar Tanács, vagy elmúlás A bevezetőben említettük, a következő parlamenti választás alapjaiban határozhatja meg a szlovákiai magyar közösség moz­gásterét. Ideális esetben valame­lyik blokk képes megugorni az ötszázalékos küszöböt, amihez megfeszített munkára és sikeres mobilizációra van szükség egy politikába belefáradt, passzív, gyakran kifejezetten ellenséges környezetben. Ehhez kitartás­ra, munkára, pozitív üzenetekre van szükség - na meg arra, hogy az átlagos szavazó képes legyen maga mögött hagyni az elmúlt fél évet, és elhinni, hogy valakik érdemesek a bizalmára. Mindannyiunk érdeke, hogy magyar képviselők üljenek a parlamentben. Ugyanakkor fel­vetődik a kézenfekvő kérdés, ho­gyan tovább, ha a fejlemények másként alakulnak. Miként bir­kózik meg a parlamenten kívüli léttel a szlovákiai magyarság? Űj politikai kezdeményezések szök­kenhetnek szárba, hiszen nincs olyan vákuum, amit ne töltene ki a politika, ha nem a magyar, akkor a szlovák. Erre példa a Progresszív Szlovákia magyar kommunikációjának megjelené­se. A déli régiók pedig legfeljebb továbbra is alulreprezentáltak maradnak. Ha az etnikai politizálás jövő­jéről beszélünk egy teljes kudarc után, akkor kevésbé lehetünk optimisták, hiszen akármilyen formáció alakul is ki a régi struk­túrák romjain, ugyanaz lesz a dilemmája, mint az elődeinek - hitelesnek látszani, mindenkit elvinni a szavazóurnákhoz, és megugorni az ötszázalékos parla­menti küszöböt az általános kiáb­rándultság közepette. A Szlovákiai Magyarok Ke­rékasztala szempontjából erre a dilemmára megpróbálunk egy alternatív megoldást javasolni. Megtesszük ugyanis a kezdeti lé­péseket egy olyan intézmény — a Magyar Tanács - kialakítása felé, ami inkluzív, egyfajta kis parla­mentként működhet a jövőben, és képes arra, hogy közösségi érde­keket közvetítsen a nyilvánosság felé egy olyan időszakban, amikor a lehetőségek korlátozottak. A semmiből nem lehet reprezentatív parlamentet kialakítani, az érdemi szervezőmunka a következő évre marad, különösen a parlamenti választás eredményeinek ismere­tében, ami gyorsíthatja vagy lassít­hatja a folyamatot. Ki kell találni, miként működhet, és ki adhatja meg egy hasonló szerveződés hi­telét. Fel kell mérni az igényeket. De elkerülheteden, hogy legyen megoldásunk a jövőre nézve, arra az esetre, ha nem marad más alter­natíva. Ahogy az is elkerülhetet­len, hogy a politikai képviseletünk pozitív jelzéseket küldjön a nyil­vánosságnak és megmutassa, hogy van koncepciója a jövőre nézve. Máskülönben a február végi vá­lasztás után az átlagos szlovákiai magyar szavazó csak legyint, és elkönyveli, hogy a politikai kép­viseletünk helyzete reménytelen. Tokár Géza 1989. december 3., vasárnap • Gustáv Husák köztársasági elnök Ladislav Adamec miniszter­­elnökkel az élen új szövetségi kor­mányt nevez ki, amelyben azonban az ellenzék nem kap képviseletet, s tagjainak háromnegyede továbbra is kommunista. • Az új kormány az első ülésén elítéli Csehszlovákia 1968. au­gusztusi megszállását, s tárgyalások megkezdését javasolja a szovjet kormánnyal a Csehszlovákiában állomásozó szovjet csapatok kivo­násáról. • A Polgári Fórum, a VPN és az FMK nyilatkozatokban tiltakozik az új szövetségi kormány összetétele ellen. Követelik ellenzékiek bevo­nását a kormányba, ellenkező eset­ben december 11-re újabb általános sztrájkot hirdetnek. 1989. december 4., hétfő • Prágában, Pozsonyban és az ország több nagyvárosában tünte­téseken tiltakoznak az új szövetségi kormány összetétele ellen. • Pavol Hrivnák szlovák kor­mányfő fogadja Sidó Zoltánt, a Csemadok elnökét. Megállapodá­suk szerint az új szlovák kormány egyik alelnöke magyar nemzetisé­gű lesz, aki megbízást kap a Nem­zetiségi Minisztérium létrehozásá­ra is. 1989. december 6., szerda • A Csemadok KB rendkívüli ülése rehabilitálja a szervezetből a prágai tavasz után kizárt szemé­lyeket, új programnyilatkozatot és olyan új alapszabályt fogad el, amelyben felvállalja a magyar kisebbség érdekeinek képvisele­tét. Űj Elnökséget választanak: elnökké ismét Sidó Zoltánt, tisz­teletbeli elnökké Dobos Lászlót, társelnökké Szabó Rezsőt, ve­zető titkárrá Neszméri Sándort választják. A szlovák kormány kisebbségi miniszterelnök-helyet­tesi tisztségébe Varga Sándort ja­vasolják. 1989. december 7., csütörtök • Benyújtja lemondását Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnök. Gustáv Husák köztársasági elnök Marián Calfá első miniszterelnök­helyettest bízza meg az új kormány összeállításával. • Rudolf Schuster, az SZNT elnöke fogadja a Csemadok új ve­zetését, s elvi hozzájárulását adja ah­hoz, hogy újjáalakuljon az SZNT 1971-ben megszüntetett Nemzeti­ségi Bizottsága. 1989. december 8., péntek • A szövetségi kormány átalakí­tásáról folytatott kerékasztal-tárgya­lásokon Václav Havel felveti egy, a kisebbségi ügyekért felelős tárca nélküli miniszter kinevezésének a lehetőségét. A tisztségbe az ellenzék előbb Popély Gyulát, majd Duray Miklóst javasolja, Marián Calfa megbízott miniszterelnök azonban másnap elutasítja mind Popély, mind Duray kinevezését. • Az SZNT Elnöksége felmenti tisztségéből Pavol Hrivnák szlovák miniszterelnököt, s Milan íic ko­rábbi igazságügyi minisztert bízza meg az új szlovák kormány össze­állításával. (Összeállította Popély Árpád) Jennifer Anis ton visszatért a tévézéshez, és utálatos lett Jóbarátok legna­gyobb sztárját utol­jára 15 éve láthat­tuk tévésorozatban. Most az Apple TV+ masszív utalásáért cserébe vissza­tért a műfajhoz, és ezúttal meg sem próbál szimpatikusnak látszani. Nem is olyan régen írtunk a Sorozatdaráló hasábjain A leghar­sányabb hang című szériáról, ami azt mutatta be, hogyan sodorták el a Fox News guruját, Roger Ailest a szexuális zaklatási vádak a #metoo éra beköszöntével. A 2017 óta tör­téntek bőven szolgálnak izgalmas történetekkel a témában, nemcsak producerek, rendezők és színé­szek buktak le, hanem jó néhány nagyhatalmú tévés műsorvezető is, akiket itt Európában nem na­gyon ismerünk, de hazájukban ott vannak/voltak a legnagyobbak kö­zött. A Morning Show A leghar­sányabb hanggal ellentétben nem egy konkrét ügyet dolgoz fel, ha­nem egy fikciós történetet mesél el egy fikciós reggeli tévéműsor szer­kesztőségének életéről, de ehhez valóban megtörtént esetek egyes elemeit emeli át. Ha valaki ottho­nosan mozog az amerikai televízi­ózás világában, és az olyan nevek, w Afonalat akkor vesszük fel amikor a reggeli műsor egyik sztárjáról kiderül hogy évekig zaklatta több kollégáját. mint Charlie Rose vagy Matt Lauer mondanak neki valamit, akkor többször is „Aha!” élménye lesz a sorozat nézése közben. A The Morning Show a no­vember elején indult új streaming szolgáltató, az Apple TV+ első nagy dobása, amire egyáltalán nem saj­nálták a pénzt. Nemcsak Jennifer Anistont csábították vissza tévéz­ni, hanem Reese Witherspoont és Steve Carellt is megszerezték, és a mellékszerepeket is Hollywood legmegbízhatóbb karakterszínészei alakítják. A fonalat akkor vesszük fel, amikor a reggeli műsor egyik sztárjáról kiderül, hogy évekig zak­latta több kollégáját, a csatorna pe­dig óriási kihívás előtt áll. Hogyan kezeli a helyzetet? Kit ültet be a zaklató helyére? Hogyan előzi meg, hogy a jövőben ne történhessen ilyen? A Morning Show leginkább azoknak szerez majd örömet, akik szeretnek egy nagyüzem kulisszái mögé belesni, és látni, mi folyik a színfalak mögött. A széria ad egy­fajta bennfentes érzést a nézőinek, ugyanis izgalmas lámi, milyen harc folyik egy sztárműsorvezető szerző­désének meghosszabbítása körül, milyen hatalmi harcok zajlanak a vezetőségben, és hogyan tanul bele az új kolléga a szerepébe egyeden hét leforgása alatt. Aniston alakítja a régi motorost, a zaklató egykori műsorvezetőtársát, akinek egy da­rabig egyedül kell tartania a fron­tot, míg Witherspoon játssza az új arcot, aki az erős igazságérzetével megolajozza ezt a régi, nehezen mozgó gépezetet. Aniston nem a szokásos komikai eszköztárával játszik, szimpatikus, hogy sokszor meg sem próbál szimpatikus lenni. Vele szemben Witherspoon maradt a szokásos szerepkörében - a törtető figurák mindig is jól mentek neki -, Steve Carell pedig a sorozat nagy kérdőjele. A Morning Show kelle­­medenül sok teret ad neki ahhoz, hogy zaklatóként is szimpatikussá váljon. Az Apple TV+ sorozatában nincs semmi forradalmi, de a len­dülete, a kiváló színészei és a benn­­fentességet sugárzó image-e végett mégis nézed magát. Ha elkezded, nem fogod abbahagyni. Tóth Csaba A RENDSZERVÁLTÓ NAPOK KRONOLÓGIÁJA - HÉTRŐL HETRE

Next

/
Oldalképek
Tartalom