Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)

2019-11-29 / 278. szám

www.ujszo.com | 2019. november 29. RÉGIÓ Takács Tímea lesz a kultúrház igazgatója KISS BARTALOS ÉVA Decembertől új igazga­tója lesz a Csapiár Bene­dek Városi Művelődési Központnak. A hetek óta húzódó patthelyzetet Hájos Zoltán polgármes­ter oldotta meg. DUNASZEROAHELY Júliusban hirdetett pályáza­tokat az önkormányzat a vá­rosi intézmények igazgatói posztjának betöltésére. A nyugdíjaspanzió, valamint a szociális szolgáltatások köz­pontja élén nem történt válto­zás. A városi művelődési köz­pont vezetésére kiírt pályáza­tot Takács Tímea, a városi hi­vatal kulturális, ifjúsági és sportügyek önálló alosztályá­nak vezetője nyerte meg, megelőzve Ibolya Ildikót, aki 16 évig vezette a kultúrházat. A képviselők szeptemberben nem támogatták Takács kine­vezését, ezért ideiglenesen a vmk vezető funkcióját is Iván Többhetes patthelyzet után sike­rült pontottenni a jú­liusban kiírtverseny­pályázat végére. Péter, a Kortárs Magyar Ga­léria igazgatója töltötte be. Az önkormányzat keddi ülésén újra terítékre került a vmk ügye. Hájos Zoltán polgár­­mester a vonatkozó jogszabá­lyokra hivatkozva felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy korlátozottak a lehető­ségeik. Ha nem fogadják el a nyertes pályázó kinevezését, akkor az illető jogérvényesítés miatt bírósághoz fordulhat. „Nincs lehetőség további mérlegelésre. Ha a másik két funkció nyertes jelöltjét jóvá­hagyták, akkor nem értem, hogy a kultúrház-igazgató posztjának nyertesét miért nem hagyták jóvá” - jegyezte meg Hájos. A képviselők nem szóltak hozzá a programponthoz, a szavazásnál hatan tartózkod­tak, tizennégyen támogatták Takács Tímea kinevezését, így december 1-től ő irányítja az intézményt. Szerettünk volna beszélni az új igazgatóval, de lapzártáig nem tudtuk elérni. Előszóra bazilika nyugati oldalát tennék rendbe (A szerző felvétele) Vissza a 18. századba VATAŐClN PÉTER A komáromi Szent András-bazilikában a már hosszabb ideje fo­lyó belső feltáró munkák során előkerültek az ere­deti 18. századi freskók. Többet tudunk a templ­om történetének első szakaszairól is. A bazilika padsoraiban többtucat érdeklődő várta, hogy a Nec Arte Nec Marte Polgári Társulás, a Csema­­dok Komáromi Városi Szer­vezete és az észak-komáromi katolikus plébánia által szervezett előadáson mi új derül ki a város egyik ikoni­­kus épületének múltjáról. Miután Farkas Veronika művészettörténész vázolta a templom történetét, amely több katasztrófát és felújítást élt meg; Juraj Puskár, a fel­tárási munkát vezető restau­rátor hosszan beszélt az ed­digi eredményekről, ame­lyekhez 2300 úgynevezett szondázásnak köszönhetően jutottak. A falakon, ahol 400 négyzetmétert borítanak freskók, az idén elvégzett hosszadalmas munkával si­került megtalálniuk több eredeti festményt. Ezeket Franz Anton Maulbertsch, a kor egyik legjelentősebb ba­rokk freskófestője készítette 1760-ban. A bazilika délke­leti részén elhelyezkedő ol-A Szent András­­bazilikában 400 négyzetmétert borí­tanak freskók. Törté­netéről újabb infor­mációkat tudunk. dalkápolna boltívén például azt a festményt azonosították, amelyen Szent István fel­ajánlja a koronát Szűz Mári­ának. Ezeken felül több más alkotás is előbújt a később rá­­festések, vakolások alól, il­letve pontosabban látjuk már az egymás után következő festők munkáját, valamint annak technikáját is. Közülük Kracker János Lukács a leg­jelentősebb, aki Juraj Puskár meglátása szerint nemcsak precíz és tartós technikával dolgozott, hanem az 1763-as földrengés okozta károkat úgy igyekezett kijavítani, hogy próbálta tiszteletben tartani elődje, Maulbertsch eredeti koncepcióját is. A fel­tárás célja a restaurálás elő­készítése volt. Juraj Puskár úgy fogalmazott, óriási elő­relépést értek el, noha kez­detben még abban sem voltak biztosak, hogy egyáltalán ta­lálnak valamit. Elmondta to­vábbá azt is, ha minden rend­ben megy, s a terveket egy szakmai állami bizottság is jóváhagyja, a bazilika nyuga­ti oldalának restaurálására mintegy három évre lesz szükség, csak ezután kerül sor a keleti részre. A munkát kö­vetően a bazilika beltere job­ban fog hasonlítani az erede­tire, 18. századira. Az eddigi munkákat ma­gyarországi és szlovákiai forrásokból fedezték, ame­lyekből a magyar kormány által folyósított 635 ezer euró a legnagyobb tétel. EGYMÁST rtv: :rádio MtüHALLGAl JUK

Next

/
Oldalképek
Tartalom