Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)
2019-10-19 / 244. szám
16 SZALON ■ 2019. OKTOBER 19. www.ujszo.com Összetört a Fidesz kizárólagosságának mítosza A magyarországi önkormányzati választás egyértelműen ellenzéki áttörést hozott. Ennek legfontosabb elemei: a főpolgármesteri cím és a fővárosi közgyűlési többség megszerzése (a 23-ból 14 budapesti kerület bevételével), illetve a 23 megyei jogú városból 10-nek a megszerzése. Ráadásul több, a Fidesz által megtartott városban is lényegesen rosszabb eredményt értek el a kormánypárti jelöltek, mint 2010-ben vagy 2014-ben. A Fidesz fontos, szimbolikus helyeket is elveszített, így például Budapest budai kerületeinek többségét, illetve olyan nagy vidéki városokat, mint Miskolc, Szombathely vagy Pécs. Ugyanakkor a kisebb településeken megerősítette pozícióit. Bebizonyosodott, hogy — Törökországhoz és Oroszországhoz hasonlóan - a nagyvárosokban a jelenlegi hibrid rezsim keretei között is legyőzhető választáson a Fidesz. A kormánypárt számára ez a lélektani fordulat, a legyőzhetedenség mítoszának összetörése jelentheti a legnagyobb politikai kockázatot. Az eredmény főbb okai • Az elmúlt tíz év választásai közül most először valósult meg az átfogó ellenzéki együttműködés, legalábbis a politikailag legjelentősebb településeken. Az „egy az egy elleni” küzdelem eredményeképp felborult a centrális erőtér logikája, a kormányellenes szavazatok nem aprózódtak szét, ami a korábbiaknál jóval több győzelmet hozott az ellenzéknek. Ezt a kamuj elöltek sem tudták megakadályozni. • Országos hatása volt a Borkai-botránynak, amely kihúzta a kormánypárt kereszténységre és hagyományos családi értékekre építő narratívája alól a talajt. Az sem mellékes, hogy az ügy korrupciós szála a szexbotrány keltette hatalmas közérdeklődés révén olyan emberekhez is eljutott, akik egyébként nem foglalkoznak politikával. Bár Borkai szűkén nyert Győrben, az ő és a legtöbb fideszes jelölt korábbiaknál lényegesen gyengébb eredményéből látható, hogy a kormánypárti szavazókat sem hagyta hidegen a botrány. A választók büntették a Fideszt. • Részben csődöt mondott a brüsszelezésre, Soros Györgyre és migránsokkal való riogatásra építő kormánypárti ellenségképzés, illetve dezinformációs kampány. Hatalmas szakadék alakult ki a nem-fideszes közvélemény és a kormánypárti média napirendje között. Utóbbi elsősorban a fideszes tábor mobilizálására volt alkalmas, az ellenzéki, független szavazók pedig éppen ezzel szemben aktivizálódtak. Minél nagyobb egy település, annál kevésbé működött a kormánypárti dezinformációs kampány, és fordítva. • A kisebb településeken továbbra is jelentős az elköteleződés a kormányoldal irányába, aminek részben az értékválasztás, részben a kiszolgáltatottság, részben az ellenzéki beágyazottság hiánya az oka. A kormánypárti fenyegetésekre ezeken a településeken jobban rezonálnak, a városokban viszont ez visszaütött. A kampányban hiába fogalmazta meg maga a miniszterelnök is, hogy csak azok a települések járnak jól, amelyek kormánypárti politikust választanak, ez inkább kontraproduktívnak bizonyult. (Sem Gödöllőn, sem Miskolcon nem volt elég a fordulathoz a miniszterelnöki látogatás.) • Fontos tényező volt a terepen, valamint a közösségi médiában végzett kampánymunka is, amire az ellenzéki pártok az országos és főként a helyi sajtóból való teljes kiszorítottságuk okán voltak rákényszerítve. • Az önkormányzati választáson érvényesülhetett a városok és a falvak közötti egyre nagyobb különbség. Míg egy országgyűlési választókerület eredményét alapvetően meghatározzák azok a kisebb települések, ahol a kormánypárt rendre fölényben van, addig az önkormányzati választáson megmutatkozott, hogy a városokban jóval kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. Budapesten pedig most egyértelműen érvényesült az ellenzéki többség, ami már az 2018-as országgyűlési és a 2019-es EP-választáson is látható volt az adatokból. Várható következmények • A kormánypárt aligha lesz képes felülírni saját offenzív politikai logikáját. Bár Orbán Viktor a választás estéjén együttműködést ígért Budapestnek, a másnapi fideszes nyilatkozatok már arról szóltak, hogy a fővárosban a főpolgármester-választást a Budapesten élő külföldiek döntötték el. Ez azt mutatja, hogy a Fidesz nem értette meg, hogy épp ez a valóságtól való teljes elrugaszkodás, ez a stílus az, amit büntettek a választók vasárnap. Az előttünk álló 2,5 éves választásmentes időszakban sokkal inkább az a valószínű, hogy még keményebb fokozatba kapcsol a kormány, ami a saját holdudvarában is felerősítheti a rivalizációt. • A továbbra is kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Orbán-kormány és az ellenzéki vezetésű városok között konfliktusos kapcsolat alakulhat ki, annak ellenére, hogy ez - ahogy arra például Márki-Zay Péter eredménye rámutat - kontraproduktiv lehet. Ezek a konfliktusok - mivel a legtöbb helyen közgyűlési többség és egyértelmű választói felhatalmazás áll mögöttük - a polgármesterek és pártjaik építkezését is segíthetik. Ugyanakkor a fél országot nem tudja a kormány büntetni (a most záruló ciklusban 4 megyei jogú várost még tudott). • Az ellenzék lehetőséget kapott az építkezésre, kérdés, képes lesz-e élni vele. A főváros és a 10 megyei jogú város ehhez jó bázist biztosít, de rengeteg munka áll előttük ahhoz, hogy felépítsék magukat (körülbelül annak mintájára, ahogy a Fidesz a 2006-os önkormányzati választási előretörés és a 2010-es kétharmados parlamenti választási győzelem közötti időszakban egy pillanatra sem állt le). A fő kockázatot az jelenti, hogy az átmenetileg félretett konfliktusok az ellenzéki erők között kiújulhatnak, amit a Fidesz is egész biztosan tüzelni fog. Az eredmények gyorsértékelése • Budapesten megtörtént az ellenzék áttörése, a főpolgármesteri széken túl a 23 kerületből 14-ben az összellenzéki jelölt győzött, akik mindegyike bírja a kerületi képviselő-testület többségét is. A kormánypárt hivatalos jelöltjei közül mindössze 7-en nyertek (közülük is csak 4 mögött gyűlt össze a közgyűlési többség), illetve további két független, általuk (is) támogatott kerületi polgármester szerzett mandátumot. A hangulatváltozást jelzi, hogy több, hosszú ideje fideszes vezetésű kerület is az ellenzékhez került, különösen a hagyományosan jobboldali beállítottságúnak tartott budai kerületek, közülük is az I. és a II. a legfigyelemreméltóbb. 2014-ben még mindössze 6 fővárosi kerületet nem tudott a Fidesz megnyerni. • A 23 megyei jogú város közül 10-ben az összellenzéki polgármesterjelölt tudott nyerni (Dunaújváros, Eger, Érd, Hódmezővásárhely, Miskolc, Pécs, Salgótarján, Szeged, Szombathely, Tatabánya). Ez jelentős javulás az öt évvel ezelőtti eredményhez képest, amikor csak 3-ban (Békéscsaba, Salgótarján, Szeged) győzött ellenzéki jelölt; ehhez zárkózott fel negyedikként Hódmezővásárhely, a 2018. februári időközi választáson. • A Fidesz a következő ciklusban 12 megyei jogú városnak ad polgármestert (Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg), ami éppen csak a többségüket fedi le, de jelentős visszaesés a korábbi 19-hez képest. Sőt, Nagykanizsán, Szekszárdon és Szolnokon a polgármester mögött nincs fideszes többség. Békéscsabán az ezúttal a Fidesz által is támogatott polgármesterjelölt, Szarvas Péter győzött, de jelölőszervezete, a Hajrá Békéscsaba Egyesület egyéni képviselőjelöltjei versengtek a Fidesz jelöltjeivel. Az még kérdéses, hogy a polgármester és jelölő szervezetének frakciója a fideszes képviselőkkel vagy az ellenzékiekkel lesz képes tartós és stabil többséget teremteni a közgyűlésben. • Mind a 19 megyei közgyűlésben megerősítette többségi pozícióját a Fidesz-KDNP. Sőt, képviselőinek száma 20-szal nőtt (225-ről 245-re). Mivel megyei listákra Budapesten és a megyei jogú városokban nem szavazunk, ez az eredmény elsősorban azt jelzi, hogy a kormányoldal továbbra is a kisebb településeken jóval erősebb, míg az ellenzék épp ellenkezőleg. A Political Capital elemzése Egy ijesztő öregasszony A Netflix októberre rengeteg horrorújdonságot tartogat, de a választékból kitűnik Samuel Bodin francia sorozata, a nyolcrészes Marianne, ami már az előzetesével ránk hozta a frászt. jól összevágott előzetes azonban még nem a világ, de a franciáknak amúgy is szép horrorfilmes hagyományai vannak, ráadásul extrémitásban jellemzően sokkal tovább mennek a hollywoodi zsánertársaiknál, elég ha csak a Nyers explicit kannibalizmusára vagy a Mártírok mármár nézhetedenül erőszakos szcénáira gondolunk. Sámuel Bodin sorozata egy boszorkány történetét mondja el, de hatásmechanizmusában leginkább a James Wan-féle (Démonok között, Annabelle stb.) kísértetházas vonalat képviseli, vagyis sokkal fontosabb számára egy-egy hatásos ijesztgetés és extrém kép, mint a jól felépített feszültség. Bodin ráadásul nagyon ügyes utánzó: a Marianne első részében jó néhányszor hozza ránk a frászt, mesteréhez hasonlóan csodálatosan ért ahhoz, hogyan építsen fel egy működő jump scare-t. Csakhogy a Marianne játékideje nem kilencven perc, hanem ennek többszöröse, és ilyen időtartamban ennyi ijesztgetés - ráadásul rengeteg a visszatérő kép - gyorsan fárasztóvá tud válni. Ritkán fordul elő velem, hogy egy sorozat az elején nagyon berántson, majd azt érezzem, hogy részről részre gyengébb, amit látok, de Bodin A Marianne leginkább egy jókora ötletbörzének érződik, amibe az alkotók mindent beledobáltak. alkotása ezt váltotta ki belőlem. Nemcsak az ijesztgetésekre untam rá hamar, hanem arra is, hogy az alkotók a történetmesélésben is ugyanazokat a köröket futják, a Marianne viszonylag hamar az önismédés csapdájába esik. Jön a boszorkány, és trükkös módon lesújt valakire a főhős horror-írónő környezetében, kicsit küzdenek, majd jön a következő áldozat, és így tovább. Másfél órára ennyi ötlet elég, de egy nyolcrészes sorozatra aligha. A Marianne-nek azonban így is bőven akadnak értékei. A helyszínként szolgáló, kissé kihalt, őszi tengerparti kisváros hihetedenül borús hangulatú, a jelenetek időnként üdítően perverzek és a megszállt öregasszonyt alakító Mireille Herbstmeyer valóban annyira félelmetes, hogy ha szembe jönne az utcán, úgy is piszkosul megijednék tőle, hogy jól tudom, valójában csak egy színész. Bodin kísérletező kedvű mesélő, ami nem sül el mindig jól. Időnként túl pofádanul nyúl le más horrorokból/thrillerekből (a Hetedik legijesztőbb jelenetének lekoppintása azért már sok volt egy kicsit), néha meg ügyesen, és a hangulatokkal is bátran mer játszadozni. Egy extrém erőszakos jelenetet nála simán követhet egy kamaszkori nosztalgiázós/álmodozós szcéna, és nála jól megférnek a komikus karakterek a vérözönben. A Marianne leginkább egy jókora ödetbörzének érződik, amibe az alkotók mindent beledobáltak, ami tetszett nekik az elmúlt 30 év filmterméséből, és ugyan látszik, hogy tehetséges emberek készítették, érződik az is, hogy ezt azért még finomítgatni kellett volna. Ha nagyon nem találsz néznivalót Halloween idejére, a Marianne megadja a kellő rettegésadagot, de sajnos nem megy mélyre, pedig nagyon szeretne. Tóth Csaba Egy
