Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)
2019-10-19 / 244. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2019. OKTOBER 19. 12 £ rpi lemászik az első A emeleti gangról. A vas/ % korlátnak van némi játéka, súlyosabb em- JL. JL. bér nem merne nekitámaszkodni. Árpi viszont tizenegy éves, huszonöt kiló és úgy ítéli, ez a mutatvány neki semmi. Előzőleg odatette a zsíros kenyerét a korlát alá, a gang szélére. Elvileg szalvétára kellene ilyenkor tenni, de az most nincs nála. Óvatosan lelógatja magát a túloldalon, lábával kitapogatja a szőnyegporoló vasát, majd fél kézzel kapaszkodva leveszi a zsíros kenyeret, aztán foga közt tartva leereszkedik a szőnyegporoló felső rúdjára. A mutatvánnyal elégedett, elfoglalja megfigyelőhelyét, eszeget, bámulja a munkájába feledkezett Taubnert. A házmesterlakás konyhájából cimbalomfutamok pattognak ki az udvarra, zeng a magyar nóta, ugyanez halkabban a harmadikról, Sulténszky nénitől is visszhangzik, de mintha lenne századmásodpercnyi különbség a két rádió között. Taubner, a csonka kezű házmester rejtett lyukat keres a Scháffer-gyerek biciklijének belsőjén. Mellette a hátára fordított, csupasz villáját égnek meresztő kerékpárváz. Jó lenne közelebbről is megnézni. Igaz, csak női vázas, de akkor is. Saját bicikli. Taubner az udvar közepén térdel, fojtogatja a fekete hurkát a vájdling vizében, közben Schaffer Jani az udvar kövei közé szorult fücsomókat rugdossa és próbál úgy csinálni, mintha neki ehhez az egészhez semmi köze nem volna. Vörös macska ugrik elő a szenespincéből, ez is a Scháfferéké, odaszalad, és Jani lábához dörgöli a bajszára ragadt pókhálót. Taubner egy-két szóval magyarázza a tech-TARCAASZALONBAN Szolláth Dávid Hát téged honnan szalajtottak? nikát Schaffer Janinak, de szemét nem veszi le a tömlőtől elszürkült vízről. A delikát művelethez felvette teknőckeretes szemüvegét, amit a törött szár pódására használt gatyamadzag röhejesen belehúz az arcába. Damó Árpinak ez a kedvenc helye, a poroló. Kiesik a felnőttek látóteréből. Az udvaron átmenők nem néznek fel, a gangon lévők nem néznek a korlát alá. A rázós fejű Dodi néni ugyan épp rálátna szemből a másodikról, de neki meg rossz a szeme. Dodi néni a konyhája előtti pádon ül, ami voltaképp egy felnyitható láda. Árpi időnként ellenőrzi a tartalmát. Csupa felesleges vacak. Kimosott, kisimítgatott tejeszacskók, száraz barackmagok bonbonos-, meg ultrásdobozokban, néhány csírázó krumpli és egy beszáradt cipőpaszta. Meg furcsa, lábfej alakú fadarabok, végükön egy-egy rugóra erősített bütyökkel. Dodi néni azt mondta, ezek sámfák. Ezek azért kicsit érdekesek. Egyet elkért, rajzolt rá lámpákat meg szélvédőt tollal. Ha úgy nézed, olyan, mint az áramvonalas nyugati sportkocsik, vagy inkább mint egy sportűrhajó a jövőből. Dodi néni most is ott ül a ládáján, nem lát, nem mozdul, csak a feje rezeg. Árpi viszont mindent lát innen, ami a házban történik. Félórákat is szokott itt üldögélni, zsíros kenyeret vagy cukros kenyeret eszeget. A házmester Taubnert és a Scháffer-gyereket például jól szemmel lehet tartani. Ezeket alsóbb rendű lényeknek tekinti. Taubnert azért, mert a komcsik seggét nyalja, Schaffer Janit meg azért, mert a seggnyaló Taubner seggét nyalja, amint az most is látható. Damót szórakoztatja Schaffer Jani megszégyenülése: nem elég, hogy elfogadja ennekaTaubnernek a segítségét, de még azt is el kell tűrnie, hogy az tanítsa őt az udvar közepén az egész ház szeme láttára. Mindennek a tetejébe még ugráltatja is, ’beszalajtja’ őt a házmesterlakás konyhájába, hogy levegye a sparheldről az enyves fazekat. A Taubnernek ilyen szavai vannak, hogy sparheld’, meg szalajf. Ha valaki hülye, akkor annak szalajt valamije. Ha egy gyereknek kilóg az inge, vagy koszos a kabátja, akkor ezt kérdi tőle: Hát téged meg honnan szalajtottak? Úgy nézel ki, mint aki gyün, pedig mén. Úgy nézel ki, mint egy unracsomag. Dodi néni szerint az unracsomagokat az amerikaiak dobálták le repülőkről a háborúban. Ebből csak az nem derül ki, hogy nézel ki, ha úgy nézel ki. Taubner piszkálódásait egyébként Árpi sem tudja elkerülni. A házmester ugyanis teljesen immunis Árpi néma megvetésére, ugyanúgy szól minden házbeli gyerekhez. Azért Schaffer Janival többet megenged magának. Eridjé, nézzed meg hamar, nem vagyok-e a trafikosnál. A hülyegyerek Schaffer Jani meg elindult, ment is néhány lépést, mire felfogta az ugratást, a kukáktól kullogott vissza, idiótán vigyorogva Taubner persze még hónapokig célozgatott a jelenetre, röhögéséivé. Aztán máma lesz trafik, Janikám? Jani ilyenkor dadog, egyszer úgy mutatkozott be, hogy Janani. Megvan a lyuk, az apró buborékok elárulták. Taubner beletörli a kezét a nadrágjába, a füle mögül elővesz egy Symphoniát, rágyújt. Az anyósnyelvén is beküldi Schaffer Janit a konyhába. Jani nem tudja, mi az, de nem meri megkérdezni. Áll egy darabig a konyhaajtóban. Szól a rádió. A vörös macska közben odamegy kíváncsiskodni a házmesterhez, körbeszaglássza az ismerős biciklit, óvatosan közelít a vájdlinghoz. A kredencen! szól hátra neki Taubner. Ott van a kredencen vagy a kredencfiókban. Muszáj vagyok lesmirglizni a gumit, hogy megfogja a ragasztó. Hát, melyik? Hát amivel a plajbászt meghegyezed, professzorkám. Gyere ide te szarosseggű, mondja halkabban a macskának, nem ízlik a bagó, mi? Nesze, itt egy slukk. De kényes vagy, szarosseggű! Villan az aranyfoga, ahogy cicceg a macskának. Schaffer Jani megtalálta az anyósnyelvet, boldogan hozza neki, vigyorog hozzá mint a telihold. Közben megszólal a rádióban a déli harangszó, Sulténszkynétől visszahangzik, betölti az egész udvart. Janika áll a harangszóban és vigyorog. Annyira idegesítő és röhejes mindkettő, hogy jó lenne megdobálni őket valamivel. Mondjuk Dodi néni barackmagjaival. Árpi felnéz, Dodi néni közben eltűnt, a ládája szabad terep. Zsíros kezét ő is a nadrágjába törli, visszatornázza magát az emeleti korlátta, indián módra, halkan szalad a folyosón és pillanatok alatt ott van a ládánál. A másodikról lenéz a közben eggyel kisebbre összement Janira és Taubnerre. A házmester nagy tempóban pumpál, az amorf gumikígyó a nyomástól szabályos karikába pattan. Az a terve, hogy nem rájuk szórja a magot, hanem csak a közelükbe, hogy megijessze őket. Ledob melléjük egy fél marókkal, de hiába, semmi hatás, a pumpálás teljesen leköti a figyelmüket. A harangozás is hangos. Pumpapumpa-harang, pumpa-pumpaharang, kizökkenthetetlenek Csak a macska ugrik meg kicsit, de még az sem veszi komolyan a veszélyt, sőt, pofozgatni kezdi az egyik magot. Árpi erre mérgében felkap egy sámfát, és teljes erőből lehajítja az udvarra Csak úgy nagyjából céloz feléjük. Rögtön érzi, hogy amatőr dobás, lányos. Hatalmas csörömpölés, a vájdlingot találta el, a koszos víz ráfföcscsent a macskára. Jani ijedtében hátrahőköl, elesik, rá a biciklivázra és beveri az arcát, visít. Nem várt siker. Árpi ellöki magát a korláttól és rohan, a lépcsőházban hármasával ugrik át a lépcsőkön, mert az elsőn van az átjáró a B épület felé, arra el tud tűnni. Remeg a gyomra, sírni tudna a győzelem izgalmától, és olyan gyorsan füt, mint még soha. Amikor az elsőn átszalad, már nem mer sehova se nézni, de érzékeli, hogy többen előjöttek a zajra, Scháfferéktől is valaki, csak nem látja, hogy ki, felfogja, hogy vége a harangzúgásnak, hallja, hogy Taubner kiabál utána, hogy a kutya úristenit az ilyennek! A nagyságosék kölke! és hallja Jani visítozó sírását, és nem néz oda, de reméli, hogy vérzik neki az arca és végre, végre megmutatta nekik. Átszalad a B épületen, a kapualjban felrúg még egy kukát, és tiszta erőből fut még utcán is a körút felé. FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Hidak könyve V. / A híd városa „Gorane! Gorane!” [Robbanás. Goran hangja:] „Jebem im majku ... jebem... mater...” A felvételen sem Goran, sem az őt hívó férfihanghoz tartozó arcot nem látjuk. A mostari öreghidat látjuk, úgy néz ki, mint egy utolsókat rúgó trágyahordó ló. Köve marcangolt, háta rogyadt, ponyva fedi - az alatt lehetett átszökni úgy, hogy a hegyekből figyelő sznájperek ne lőjenek agyon. Hogy egykor ez a ló kecses paripa volt, ívének báját költők énekelték meg, nehéz elképzelni. Goran káromkodása az után történik, miután végignézte, amit mi is látunk: az ív közepét találta el a gránát, és szinte csak kőhajszál tartotta össze a két part között feszülő hídtestet. Az egész napos lövetést összevágó home videók a lövésekre korlátozódnak. Sűrítve kapjuk azt a gyötrelmet, amelyet a hadtestnek ki kell állnia, a kiszolgáltatott ártatlan által elviselt szadizmus képeiről sok minden eszünkbe juthat az inkvizíciós vallatástól kezdve Jézus megkorbácsolásáig, az alexandriai könyvtár felgyújtásától a Rómában garázdálkodó barbárokig - a mostari könyvtár egyébként már eddigre leégett, akár a szarajevói Vjecnica, azaz egykori városházában működő Nemzeti Könyvtár. Ahogy ez az emberi tudás pusztításának jelképévé vált, úgy vált a mostari Stari most lerombolása az ellentét és ellenség, a megosztás, a határvonás, a kizárás, és persze, a kulturális értékközvetítés fájdalmasan valódi képévé. A híd íve helyén az üresség tátong. Később gyalogos pallóhidat feszítenek a két part talapzatához. Bár a hidat nemzetközi segítséggel újjáépítették, bármennyire igyekeztek is a Neretvába hullott köveit használni, tudjuk: ez a híd már nem az a híd. Hiába ítélték el Hágában Slobodan Praljakot - úgyis öngyilkos lett. Miután másfél évig hiába lőtték a keleti hegyekből a szerbek, azt a horvátok a nyugati hegyekből egyeden tankkal, egyeden nap alatt, 1993 november 9-én elintézték. Az Öreg híd nem egyszerűen a város hídja. Hanem Mostar a híd városa. Az egész város a híd körül épült ki, a városnak még a nevét is a híd adja, amely akár az olasz források, akár Evlia Cselebi szerint a „most star” összeolvadásával született. E híd nélkül nincs város. Lehet, hogy valójában nem is olyan szép, mint amilyennek a költők dicsérik, vagy ahogy az utazási irodák szétfilterezett képein látszik? Ó, dehogynem. Sőt, sokkal olyanabb. Az Öreg híd kecsessége még bájosabbnak tűnik az erődként szolgáló, a part sziklájából kinövő ormódan tornyok között. Színe még ezüstebb a kopár hercegovinai táj ormainak napszakonként változó barna-szürke árnyalatai előtt. Ettől még smaragdabb a Neretva vize, még bujább a kertek zöldje. Minaretek merednek a sziklába vegyülő, százados kőházakat rejtő szürke palatetők, meg a köztük őgyelgő zöldítő füge- (smokva) és gránátalma- (nar) bokrok raja fölé. Ezek a színek, ezek a szilaj kontrasztok nyűgözhették le a hidat megfestő Csontváryt is, amelyek a mediterrán napsütés és a borongó bóra között feszülnek. A város sikátoros utcácskái (sokacici) bokaficamító kövezetükkel (kaldrme) bármilyen kiszámíthattalanul kanyarogjanak a sziklákba kapaszkodó mahalákon át, végül mind a hídra vezetnek fel. A hídra, amelynek szépségét megragadni valóban költői tornamutatvány. Folyamodjunk hát a költészethez. „Ki sorolhatná elő / Szép Mostar minden kellemét? - kérdezi retorikusán az első sor. S a többi? Sorol. „Két hatalmas torony között, feszül a bájos folyó fölött a híd / mintha a szivárvány színeit / mutatná a dicső ív.” - írja szülővárosáról, Mostarról szóló török nyelvű gázeljében Dervis-pasa Bajezidagic, az egyik legjelentősebb bosnyák divánköltő, a török és perzsa nyelvű költészet szakavatott ismerője. S emellett megpróbált a hadfi: sztambuli neveltetése után udvari karriert futott be, Bosznia beglerbégje lett, majd a tizenötéves háborúban csatázott, részt vett Eger oszmán elfoglalásában. Gáziként és séfedként halt hősi halált Buda második ostrománál 1603-ban halt meg, a bosnyák források szerint valahol a Margitszigeten, a magyarok szerint viszont valahol a csepelin. Szülővárosában iskolát és könyvtárat alapított, dzsámija még ma is áll a nyugati oldalon. A gázelben a Mostar szépségeit dicséri, friss levegőjét, tiszta vizét és buja kertjeit, a dzennethez, második Szíriának nevezve majd a paradicsomhoz hasonlítva a várost, a vitézek és tehetségek fészkét. Hallgassanak az indiai papagájok a fülemülék városában, „De ó, Dervis! Te vagy ma a fülemüle / mely Mostar szépségéről dalol.” Egy a híd. Egy az ív, kettő az erőd, a part. Egy a város, kettő az egyetem. Egy a beszéd, de kettő a nyelv, amelyet az iskolában tanítanak Egyaránt a buszpályaudvarról kelnek útra, de nyugaton autobuski kolodvornak, keleten autobuska stanicának nevezik Színházba járnak, amelyet nyugaton kazalistének keleten pozoristének neveznek A rádiót, amit hallgatnak a radio postaje vagy a radio stanica közvetíti, kórházba pedig a zdravstveni centarba, vagy a medicinski centarba mennek aszerint, hogy a két part melyik nyelvén, a nyugati horváton, vagy a keleti bosnyákon nevezzük meg. A két nyelv persze ugyanaz, akár a város. De biztosan ugyanaz? Két külön posta, futballcsapat, áramszolgáltató. Két part, egy folyó. Két nemzet, mellé harmadiknak a háború után visszatért szerbek akik mindkét partot lakják Podijelen grad. Megosztott város. Folyó által megosztott város. A fed puszta látszat, hiába építették újra, a kapcsolat, a kötelék, az egység, azaz az átfedalhatóság illuzórikus marad, míg azelőtt szimbolikus volt. Nem jelkép többé, csak jel. Képe emlékkép, ám nem a homályos régi korok, de a beboruló újabb idők mementója. A városnak valójában már nincsen hídja. Az Öreg híd nemcsak egyszerűen a város hídja, de lényege, hiszen Mostar a fed városa (NÉVÉ), amely a kettősséget, a különbözőséget egyesíti két part, kelet és nyugat, múlt és jelen közt. A két part azonban nem egyesül sosem. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
