Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-24 / 222. szám
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com | 2019. szeptember 24. I 7 Kulturális veszteségeink 55. Orbán, csajok, rock and roll - és a kommunista cenzor JUHÁSZ KATALIN F 11 a bál egy múlt héten A megjelent Bródy. szerzemény körül. Jó reklámnak is tekinthetnénk a Flag Magazin cikkét, amelynek címe „Bródy új dalával Orbánra támad”, mert így nyilván sokkal többen hallgatják meg a dalt (Tudod én ott voltam). A szerző a Facebookon reagált, a kultúrharcos indulat jellemző példájának nevezte a „vádat”, és határozottan kijelentette, hogy a dal írásakor eszébe se jutott Orbán Viktor. „Csak a rossz lelkiismeret, vagy a túlteljesítő szervilizmus eredménye az ilyen karaktergyilkosnak szánt rágalmazás, ami semmiképp sem méltó egy polgári fórumhoz és a védeni kívánt személynek is többet árt, mint használ” - áll Bródy kommentárjában. A buzgó sajtómunkások az alábbi két sorra gondolhattak, mert a többiből tényleg semmi politikát nem lehet kihallani: „Most az a szokás, hogy hamisítják a múltat mindenfelé/De bosszantó, hogy a színpad ma már az utólag hősöké”. Amúgy a dalban csak a régi szép rock and roll-időkről és a csajokról esik szó, szerintem nem is kiemelkedően jó szám, de persze azért hallgassák meg, mielőtt tovább olvasnának. Na, ugye? Van benne két-három gondolat a minket körülvevő világról, de azért távolról sem egy protestsong. Ez a fajta „lufifüjás” a kommunista időkre emlékeztet, amikor cenzorok olvasták át a dalszövegeket, és a legapróbb rendszerellenes utalás se kerülte el a figyelmüket. Úgy gondolom, manapság fontos lenne, hogy sok dal szülessen arról a közegről, amelyben élünk. Nyíltan aktuálpolitizálni vagy pártpropagandát folytami persze nem jó, mert az ilyen szerzeménynek megosztják a rajongótábort, ráadásul elég rövid a szavatossági idejük. Ha azonban egy dalszöveg értelmezési horizontja képes túllépni a napi híreken és egy koherens világnézetet kínálni, az nagyobb eredmény, mint a prófétaköltő szerepében tetszelegni. Erre talán a legszebb példa John Lennon Imagine című dala, de akár a Sex Pistols God Save the Queenjét is említhetnénk. Mások konkrét történetekből vontak le messzemenő következtetéseket, amelyek az egész társadalom életére hatással voltak (U2: Sunday Bloody Sunday, Bob Dylan: The Lonesome Death of Hattie Carroll, Cranberries: Zombie), megint mások egy-egy negatív politikai vagy társadalmi jelenséget állítottak pellengérre (Metallica: ...And Justice For All, Creedence Clearwater Revival: Fortunate Son, Lenny Kravitz: Back in Vietnam - hogy három különböző műfajból vegyünk egy-egy példát). A rockzenésznek persze nem az a dolga, hogy megmondja a rajongóinak, mit gondoljanak, hanem hogy olyan értéket közvetítsen, ami gondolkodásra ösztönzi őket. Egész műfajok vagy szerzői életművek hangsúlyos eleme a közéleti aktivitás, és ezek közül egy csomó régebbi dal fennmaradt az idő rostáján. Kedvenc példám a Green Day American Idiotja, a 2004-es albumuk címadó dala, amelyet George W. Bush újraválasztási kampányának kellős közepén adtak ki, úgyhogy nem kellett magyarázni, kit takar a cím. Aztán a Trump-kampány kapcsán újra sláger lett, ráadásul nem is a zenekar stábjának, hanem a rajongóknak köszönhetően, akik arra kérték Amerika népét, minél többen töltsék le a számot, hogy ebben az új kontextusban is listavezető lehessen. Tehát az is igaz, hogy mindenki azt ért bele egy szövegbe, amit akar. Lásd például Bródy János korábbi esetét a Ha én rózsa volnékkal, vagy akár ezt a mostanit... (Lubomlr Kotrha karikatúrája) Szlovákiai magyar dilemma HEGEDŰS NORBERT Talán nem én vagyok az egyetlen, aki egyre gyakrabban hallja az ismerőseitől, hogy elegük van, és j övőre már nem valamelyik magyar formációt fogják támogatni a szavazatukkal. A helyzet természetesen összefügg az elmúlt hónapokban „magyar összefogás” címszó alatt előadott színdarabbal is, melynek még mindig nincs vége. A kialakult káoszt nyilván érzékelték a szlovák pártok is, és elkezdték felfedezni Dél-Szlovákiát. Nem véletlenül alakult meg a Progresszív Szlovákia magyar platformja, és nem véletlenül kacsingat csábítóan Igor Matóvic az MKP-ra. Ezek a kezdeményezések válaszreakciók a Híd és az MKP meggyengülésére, és azt ígérik, hogy azok kudarca esetén is helyet biztosítanak a magyarságnak a parlamentben. A PS-t leginkább a remény élteti, hogy jobbak lesznek, mint a mostaniak, Matovic pedig már megmutatta, mennyit érnek neki a magyar iskolák, így nem csoda, ha sokan gyanakodva tekintenek erre a megoldásra. A szlovák formációk irányában fellépő kétségeket leginkább a „miért tenne értünk bárki bármit, aki nem szlovákiai magyar?” kérdés foglalja össze, ami - lássuk be - száz év tapasztalatából építkezik. A más pártok listáján való indulás lényegében az etnikai politizálás elvének feladását is jelentené. Ez az MKP számára elvileg elfogadhatatlan - ezért is lenne érdekes, ha megegyeznének végül Matoviccsal. A Híd már egy ideje kísérletezik valami hasonlóval, szlovákok és a kisebbségek közötti falak lebontásával, nem is eredmények nélkül. Egy normálisan működő társadalomban, ahol az egyéni és kisebbségi jogok biztosítva vannak, egy ilyen modell vonzónak és előremutatónak tűnhet. A gyakorlatban azonban inkább azt látjuk, hogy ott vannak eredmények, ahol azokat kibirkózzák. A magyarság sokáig az egységes és fegyelmezett választói tömb szinonimája volt Szlovákiában: a magyarok mindig megjelennek a szavazóumánál és általában a helyes ügy (pl. EU-csatlakozás) mellé állnak. Mára ebből a nimbuszból nem maradt túl sok. Dél-Szlovákia az alacsony részvétel és a politikai érdektelenség vidéke lett, egy önmagába zárkózó közösségé, amely ugyanakkor még mindig inkább Európa felé fordulna, ha hagynák (lásd köztársaságielnök-választás). A szlovák pártokra való átszavazás mindig is jelen volt a közösségünkben, most azonban új helyzet állt elő. Jelenleg ugyanis ténylegesen fennáll, hogy jövőre magyar képviselet nélküli parlament fog megalakulni. Aki eddig is szlovák pártra szavazott, azt ez valószínűleg nem érdekli, de aki nem, az komoly dilemma előtt áll. Szavazzon magyar pártra (kockáztatva ezzel, hogy a voksa elveszik), vagy voksoljon egy számára szimpatikus szlovák alakulatra (amelynek listáján esetleg magyarok is vannak)? Ezzel ugyan lead egy érvényes szavazatot (és ha minimális mértékben is, de az általa elképzelt irányba löki az országot), de a magyar képviselet hiányának előidézőjévé válhat. Mert mi van, ha pont ez az egy szavazat hiányzik? Frusztráló az egész helyzet, és félek, hogy sokak válasza az lesz az egészre, hogy el sem mennek szavazni. Hogy a szlovák pártokra való átszavazás esélye valós, azt nemcsak a szóbeszéd erősíti meg, hanem már a köztársaságielnök-választáson is láttuk. Hiába volt magyar jelölt is, Bugár Béla, a magyarlakta területeken is Caputová tarolt. Igen, az államfőválasztás más tészta, mint a parlamenti választás, de tendenciákat azért ki lehet olvasni belőle. És aki egyszer már szavazott szlovák jelöltre és nem csalódott, az másodszor könnyebben megteszi. A kialakult helyzet ellen leginkább a pártjaink tehetnek. Ideje kimenni az emberek közé és programot mutatni, érvelni amellett, hogy miért ők jelentik a megoldást. Igen, a szlovákiai magyar választó szavazókedve megkopott, de ez főleg azért van, mert csak négyévente jut a politikusok eszébe. Hogy most a magyar ígéretek mellé néhány szlovák is érkezett, azt néhányan már észre sem vették. Bíróság előtt a női iszlamista kommandó Megkezdődött Párizsban annak a Szíriából irányított női kommandónak a pere, amely három éve pokolgépes merényletet próbált meg végrehajtani egy gázpalackokkal teli gépkocsival a Notre- Dame-nál. Ez az első alkalom, hogy öt nő áll az esküdtszék előtt dzsihádista terrorcselekmény miatt. A Franciaországban született és radikalizálódott nőket a sikertelen merénylet előtt is nyilvántartották a hatóságok, mert harci területekre akartak elutazni. A 22 és 42 év közötti öt nő közül négy életfogytiglani szabadságvesztésre számíthat. Azzal gyanúsítják őket, hogy 2016 szeptemberében Rachid Kassim francia dzsihádista utasítására merényletsorozatot próbáltak meg végrehajtani. Az algériaifrancia állampolgárságú férfi 2012- ben csatlakozott az Iszlám Államhoz, onnan buzdította gyilkosságra követőit, mígnem 2017-ben elesett. A nyomozás szerint 2016. szeptember 4-én éjjel a vádlottak közül ketten, Ines Madani és Omella Gilligmann a Notre-Dame-mal szemben egy kis utcában leparkoltak egy Peugeot 607-est, amelyben hat gázpalack volt. A két nő azonban megijedt és elmenekült, mert azt hitték, hogy egy civil ruhás rendőr figyeli őket. Ä menekülés előtt gázolajat öntöttek a gépjárműre, majd egy égő cigarettát dobtak rá, de nem történt robbanás, mert a gázolaj nehezen gyullad meg. A vizsgálóbírók szerint csak a rosszul megválasztott üzemanyagnak köszönhető, hogy a kísérlet kudarcot vallott. A muzulmán hitre felnőttként áttért Omella Gilligmannt szeptember 6-án tartoztatták le Dél-Franciaországban. A másik feltétezett elkövető, Ines Madani egy másik fanatizált nőnél, Amel Sakaou-nál keresett menedéket. A két nőhöz csatlakozott. egy harmadik, Sarah Hervouet. Miután tudták, hogy a rendőrség a nyomukban van, szeptember 8-én konyhakésekkel felfegyverkezve elhagyták a lakást, és a parkolóban megtámadták az őket előállítani próbáló rendőröket, akik közül az egyik rálőtt Madanira és a lábán megsebesítette. A 22 éves nő ellen hivatali személy elleni emberölési kísérlet a vád. Madani tagadja, hogy meg akarta támadni a rendőrt, de azt megerősítette, hogy azt kiáltotta: lőj lel, mert mártírként akart meghalni. Az ötödik gyanúsított, Samia Chalel közvetített az elkövetők között, ő 30 év börtönnel sújtható. A három évvel ezelőtt alig 18 éves Ines Madani a legfiatalabb, de ő volt a „vezér”. A hatóságok már korábban nyilvántartották, mert különféle harci álneveken buzdított más nőket arra a közösségi oldalakon, hogy csatlakozzanak az iszlamistákhoz. Omella Gilligmann három gyerek anyja, s ő csak a merényletkísérlet közben értette meg, hogy az Abou Junayd nevű dzsihádista, akibe az interneten keresztül szerelmes lett, és aki miatt vállalta a terrortámadást, nem más, mint egy 18 éves lány, Ines Madani. A két nő 2016 májusban ismerkedett össze a Périscope nevű applikáción. Madani elismerte, hogy dzsihádista férfiként mutatkozott be, és meggyőzte Omella Gilligmannt, hogy menjen hozzá feleségül. A családanya, 2014-ben megpróbált három gyerekével Szíriába eljutni, elvált a férjétől és készen állt a házasságra. A két nő augusztus 31-én találkozott személyesen először, a randevún Ines Madani azt hazudta, hogy a vőlegény lánytestvére. (MTI)
