Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-18 / 217. szám
www.ujszo.com | 2019. szeptember 18. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Matovic szirénhangjai A recept: végy százezer magyar voksot SZILVÁSSY JÓZSEF Egyre több szlovák párt veti ki hálóját a még mindig zavaros hazai magyar vizeken. A PS/Spolu magyar platformként dobta be a csaliját, Tomás Druckemek is feltehetően hasonló elgondolásai vannak a hozzá csatlakozó Cséfalvay Katalinnal. Igor Matovic e vokshalászok közül a legrégebben és legkitartóbban csábítja politikai nászra az MKP-t. Legutóbb Grendel Gábor is bizonygatta, hogy az Ol’aNO koalíciós ajánlata komoly, és korrekt tárgyalásokat ígért. Nyilván sokan kételkedve fogadták ezt az ajánlatot, azonnal felvillant előttük a pártelnök Matovic csaknem egy évtizedes, elképesztő vargabetűkkel, botrányokkal és szószegésekkel terhelt közéleti pályája. Felsorolni is hosszú lenne, hány politikussal került konfliktusba. Beszédes tény az is, amikor évekkel ezelőtt ő is ugyanúgy szavazott, mint a Smer frakciója, és bizony teljes mellszélességgel támogatta Robert Fico egyértelműen magyarellenes - bár másokat is sújtó—indítványát, a szlovák állampolgársági törvény szigorítását. Nem sokkal később megtorpedózta a Híd kezdeményezését, amellyel a Radicová-kormány e jogszabály káros hatását igyekezett tompítani. Mégis, nem kevesen amolyan szókimondó, gátlástalan politikai fenegyereknek tartották, akinek politikuspukkasztó magánszámain, néha a jó ízlés határait súroló ötletein legalább szórakozni lehet. És olykor azért igazságtartalmat is találtak ezekben a megnyilvánulásaiban. így történhetett, hogy miután néhány társával kiebrudalták őt az SaS frakciójából, pártot alapított, amelynek listáján 2012-ben az utolsó helyen indult. Aztán 15 0 ezer támogató karikával mindenkit megelőzött. Akkortájt sokan hittek neki, majd fokozatosan rádöbbentek, mekkorát tévedtek. Főleg kiszámíthatatlansága és diktatórikus módszerei miatt. Szintén hosszú a pártját elhagyók névsora, amelyen ott szerepel például Veronika Remisová is. Matovic azonban amolyan elszabadult hajóágyúként csörtet tovább. Vasárnap a Bonaparte lakópark előtt tartott sajtótájékoztatóján öt pontban foglalta össze, hogy szerinte miként lehet legyőzni a jelenlegi kormánykoalíciót és a maffiaállamot. Produkciójának viszont alighanem mindössze Ficóék tapsoltak, mert a szónok valójában az amúgy is nyögvenyelősen alakulgató három-négypárti ellenzéki összefogás konzervatív és liberális szárnya közé igyekezett éket verni. Egyszersmind meggyőzni a választópolgárokat és potenciális partnereit arról, hogy nélküle nem lehet kipenderíteni a hatalomból a jelenlegi nagyurakat. Helyet követel magának, ám az ellenzéki sorokban sok a kétely és bizalmatlanság vele kapcsolatban, mert eddigi politikusi bizonyítványa lebeg előttük. Ha igyekszünk célt, netán vezérlő elvet kibogozni a pártelnök kacskaringóinak szövevényében, akkor egyetlen válasz körvonalazódik: azért hadakozik, mert semmiképpen sem akar kiszorulni a parlamentből, jelentéktelen bohóccá süllyedni. Ezért ácsingózik legalább 100 ezer hazai magyar voksra, egyébként pedig némi zsarolás is kihámozható az ajánlatából, hiszen kilátásba helyezte, hogy ha nem jön össze az általa remélt koalíció az MKP-val, akkor is felvesz 20-30 magyart a listájára, meg romákat és ruszinokat is. Ezzel nyilván Bugár Bélának is akart egy fricskát adni, hiszen a Hídban eddig is ott voltak a fentebb említett kisebbségi képviselők. Politikában ugyebár soha ne mondd, hogy soha, ezért talán mégis érdemes szóba állni Matoviccsal. Szembesíteni őt az MKP programjával, beleértve az autonómiával - pardon, önkormányzatisággal - kapcsolatos törekvéseket is. Válasza mindent elárul majd igazi indítékáról. Már kis korában is szerette a magyarokat. (Olykor.) (Képarchívum) Kulturális veszteségeink 54. Olajmező csatatér DUDÁSTAMÁS A relatíve nyugodt szeptemberi hétvégébe szó szerint berobbant a hír, hogy ismeretlen támadók drónokkal rongálták meg a szaúdi állami olajvállalat több létesítményét, köztük a legnagyobb finomítót. Lehet, hogy első hallásra nem tűnik annyira nagy horderejű dolognak az ügy, azonban a támadóknak ezzel sikerült ideiglenesen kiiktatniuk a szaúdi olajtermelés felét, ami a világ olajtermelésének mintegy öt százalékát teszi ki. A nemzetközi olajpiacok szinte azonnal reagáltak a napi 5,7 millió hordó kiesésére a világpiacról, az olajárak már vasárnap több mint 10 százalékkal emelkedtek. A Saudi Aramco olajvállalat sajtóközleményei a támadás után ugyan kincstári optimizmusról tanúskodnak, de független elemzők szerint akár hosszú hetek is eltelhetnek addig, amíg a szaúdi olajtermelés eléri a támadás előtti szintet. Az Abkaik olajfinomító nemcsak a szaúdi olajipar kulcsfontosságú létesítménye, hanem globális szinten is nagyon fontos csomópont, ezért elgondolkodtató, hogy a támadóknak 10 drón segítségével sikerült komoly károkat okozniuk ebben a létesítményben. Maga az olaj-infrastruktúra kijavítható, de ezzel a támadással a szaúdi olajiparral szembeni bizalom szenvedte el a legnagyobb károkat. Ha ennyire könnyű volt a szaúdi olajipar ékkövét kiiktatni, akkor vajon milyen további biztonsági hiányosságok vannak? Eddig a Perzsa-öbölbe vezető Hormuzi-szorost tartottuk a közel-keleti olaj-infrastruktúra leggyengébb pontjának, de most kiderült, hogy az egészen váratlan helyeken is sebezhető. Hogy a pánikhangulatot megelőzzék, a szaúdi olajipar képviselői siettek mindenkit megnyugtatni: a termeléskiesést Szaúd-Arábia a felhalmozott készleteiből pótolja. A rendelkezésre álló adatok szerint ezekből a készletekből jelenleg 26 napig lennének képesek pótolni a szaúdi teljes olajexportot, a részleges termeléskiesést tehát több hónapon át is pótolni tudják. A piacok megnyugtatása érdekében gyorsan Szaúd-Arábia mellé állt az Egyesült Államok is, a sivatagi királyság fontos kereskedelmi és politikai partnere. Donald Trump gyorsan engedélyezte az amerikai stratégiai olajtartalékok megnyitását, ezzel is pozitív jelet küldve az energiapiacnak. A helyzetet éberen figyeli a Nemzetközi Energia Ügynökség is, amely a gazdaságilag fejlett országok stratégiai olajtartalékait koordinálja. Hogy a termeléskiesés pontosan mekkora és mennyire tartós hatással lesz az olajárakra, ezt ebben a pillanatban lehetetlen megmondani. A Goldman Sachs befektetési bank elemzői több forgatókönyvet is kidolgoztak, ezek közül az optimista 67 dolláros olajárral számol, a pesszimista szerint azonban az olajárak huzamosabb ideig a 80 dolláros szinten mozognának. Sok függ a közel-keleti geopolitikai helyzet további alakulásától, ugyanis az amerikai kormányzat Iránt sejti a támadások mögött. Donald Trump kijelentette, hogy az amerikai hadsereg bevetésre készen áll, azonban egy Iránnal szembeni fegyveres konfliktus nagyon komoly geopolitikai és gazdasági kockázatokkal járna, és kevéssé valószínű, hogy Trump a választások előtt kockára tenné az amúgy is lassuló amerikai gazdasági növekedést. A Közel-Kelet azonban nagyon bonyolult régió, nem lehet kizárni a feszültség további növekedését sem. Jelenleg még nem kell pánikszerűen a benzinkutakhoz rohanni, de érdemes a következő napokban, hetekben figyelemmel kísérni az olajpiacot. Ha a Saudi Aramco nem tudja a tervek szerint újraindítani a termelést, akkor az olajárak tartósan emelkedni fognak, ami természetesen a szlovákiai benzinkutakon is áremelkedést okozna. A hétvége legfontosabb leckéje azonban mindenképpen az, hogy nem is tudatosítjuk, mennyire törékeny az a világ, amiben élünk. Elég néhány drón, hogy megakassza a globális olajipar kulcsfontosságú gépezetét. Első blikkre vicces, ám valójában nagyon is komoly, elgondolkodtató bűntény történt a csendes angol kisváros, Woodstock kastélyában, amely eddig csak arról volt híres, hogy ott született Winston Churchill. A Blenheim kastélyban egy kortárs képzőművészeti kiállítást rendeztek be a múlt héten, a legnépszerűbb műtárgy egy 18 karátos aranyból készült vécécsésze volt. Sokan szelfiztek rajta, amíg megtehették. Maurizio Cattelan olasz konceptuális művész munkája, az Amerika eddig a New York-i Guggenheim Múzeumban volt látható, és tavaly lett igazán világhírű, amikor a múzeum vezető kurátora ezt ajánlotta fel kölcsönzésre egy Van Gogh-festmény helyett Donald Trumpnak a Fehér Házba, mondván, hogy ez jobban illik a személyiségéhez, mint az általa kiválasztott téli tájkép. Nos, a híres arany vécé két nappal a blenheimi kiállítás megnyitása után eltűnt. Illetve nem eltűnt, hiszen ilyesmi csak a Harry Potter-könyvekben lehetséges, hanem ellopták, méghozzá szakszerűen leszerelték és elszállították a helyszínről. Mivel üzemképes darabról van szó, amelyet a látogatók akár rendeltetésszerűen használhattak is, szombatra virradóra a 18. századi műemléképület egy részét elöntötte a víz, hogy még nagyobb legyen a baj. Az aranyklotyó értéke 5,3 millió euró, ám kiderült, hogy nem is igazán őrizték. Amikor a nyomozók kérdőre vonták a kastélymúzeum igazgatóját, az széttárta a kaiját, és bevallotta: eszükbe sem jutott külön őriztetni ezt a műtárgyat, hiszen a leszerelése és mozgatása eléggé bonyolult. Az első hivatalos rendőrségi hírek meglehetősen szűkszavúak, annyit tudni, hogy letartóztattak egy 66 éves férfit a bűntény kapcsán, de az eltulajdonított vécécsésze egyelőre nem került elő. Vizsgáljuk meg mi is az esetet, de ne bűnügyi, hanem inkább kulturális, illetve társadalomfilozófiai szempontból. Maurizio Cattelan (aki remélhetőleg nagy összegre biztosította alkotását) valami olyasmit akart kifejezni, hogy a műtárgypiacot elönti az „ürülék”, nehéz megtalálni a valódi értékeket, a bizniszorientáltság pedig deformálja a kortárs művészetet. Ez persze nem új megállapítás, már a dadaista Marcel Duchamp is hasonlóan vélekedett, amikor relativizálta a műalkotás fogalmát, lásd a híres pipás festményét vagy azt az 1917-ben kiállított piszoárt, amelyre az olasz kolléga aranyklotyója érezhetően utalt. Duchamp szándékosan minimalista piszoárjával ellentétben azonban ez a műtárgy a nagyzolást, a kivagyiságot is bírálja, azokat a milliárdosokat, akik pénz nem számít alapon, ám nulla ízléssel rendezik be kacsalábon forgó lakhelyüket, hogy anyagi helyzetüket demonstrálják. Ki tudja, talán egy ilyen megbízója volt a tolvajnak vagy tolvajoknak, hiszen egy ember nyilván nem boldogult ekkora szajréval. A csodálkozó igazgató részéről pedig azzal az emberi jóhiszeműséggel találkozhatunk itt, aminek nincs létjogosultsága a huszonegyedik században. Mert aki manapság nem feltételez rosszat embertársairól, az bizony naiv lúzer vagy óvatlan álmodozó, és könnyen pórul járhat. Itt, Kelet-Európábán ilyesmi nem fordulhatott volna elő, mert mi megtanultuk, hogy ami nincs odalakatolva, odaforrasztva,lebetonozva, azt ellophatják, sőt egy jó szakember bármilyen ördöglakattal, lánccal, vasbetonnal boldogul, ha kell neki a szajré. Szóval szurkolunk jóhiszemű embertársunknak, hogy ne kerüljön bajba, és az olasz művésznek, aki most már visszavonhatatlanul világhírű lett, bármit csinál ezután, kapkodni fognak utána a múzeumok. Már ha lesz pénzük megkettőzni az őrséget... JUHÁSZ KATALIN
