Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-16 / 215. szám
6 I KULTÚRA 2019. szeptember 16. I www.ujszo.com Elment Konrád György Külföldön is ismert regénye, A látogató a modern magyar próza mára emblematikussá vált alkotása (Képarchívum) ÖSSZEFOGLALÓ Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 87. évében péntek délután elhunyt Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus, a magyar próza világszerte egyik legismertebb alakja. 1956-ban szerzett tanári oklevelet, a forradalom alatt egyetemi nemzetőr volt, a bukás után évekig nem kapott állást. 1959 és 1965 között ifjúságvédelmi felügyelőként dolgozott, ennek élményéből született első regénye, A látogató. A történet főszereplője egy gyámhatósági hivatalnok, aki egy váratlan esemény (öngyilkos szülők véletlenül életben maradt szellemi fogyatékos kisfiáról kell gondoskodnia) kapcsán szembesül a hétköznapokban is ott bujkáló emberi felelősséggel. A férfi, aki része a hatalomnak, morálisan is felelősnek érzi magát mindazokért, akiknek megsárgult aktái a szekrénye mélyén lapulnak. Saját bürokratikus szerepe és az emberi szenvedés személyessége közötti feszültség teszi a regényt remekművé. Konrád később szociológusként több tanulmányt publikált Szelényi Ivánnal közösen, legjelentősebb Az új lakótelepek szociológiai problémái. Második regényének, A városalapítónak kiadását 1973-ban politikai okokra hivatkozva elutasították, csak 1977-ben jelenhetett meg, alaposan megcsonkítva. 1973 nyarán ügyészi figyelmeztetésben részesült, állását elvesztette. Ezután Szelényi Ivánnal megírta Az értelmiség útja az osztályhatalomig című történetfilozófiai esszét, amelynek kéziratát a hatóság lefoglalta, a szerzők ellen államellenes izgatás címén eljárást kezdeményezett. Szerzőtár-Gömöri sorsokról Pozsonyban Pozsony. Holnap, szeptember 17-én Farkas Ottó, lapunk egykori munkatársa lesz a Pozsonyi Casino vendége. Újságíróként indult, ma már 13 kötetes író, aki magánkiadásban jelenteti meg műveit. Szükebb pátriájának élet írta történeteit adja közre. Első könyve (Ördög János ugratása) nyugdíjba vonulásának évében, 2012-ben jelent meg, ebben régiójának mondavilágát dolgozta fel. Foglalkozott egyebek mellett a szlovákiai magyarok Csehországba telepítésével és a második világháború utáni megélhetési csempészkedéssel is. Szülőfalujában, a Gortvavölgyi Dobfeneken él és alkot. Nemrég került a boltokba új könyve Ahol elkártyázták Madách Ilonkát címmel, amely „kevésbé ismert és teljesen ismeretlen, a nép ajkán született vagy szájhagyomány útján őrizgetett legendákat, regéket, mondagyanús történeteket tartalmaz.” Arról, hogy kitől kapta az ösztönzést a gyűjtéshez, és mi mindent tanult meg mesélőitől, Juhász Dósa János újságíró faggatja őt holnap 18 órától. Quk) Konrád György (1933 - 2019) sa a zaklatások elől kivándorolt, Konrád a belső emigrációt választotta. 1973 és 1988 között szinte folyamatosan publikációs tilalom alatt állt, művei csak külföldön jelenhettek meg. 1983-ban Németországban Herder-díjjal ismerték el munkásságát, a nyugati közvélemény előtt a kortárs magyar széppróza legismertebb képviselőjévé vált. 1987-től két éven át az amerikai Colorado College-ban tanított, az 1980-as években részt vett a demokratikus ellenzék munkájában. Konrád György 1990 és 1993 között a Nemzetközi Pen Club elnöke volt, 1997 és 2003 között a Berlin- Brandenburgi Művészeti Akadémia elnökeként tevékenykedett. 1990-ben Kossuth-díjat kapott, 2001-ben neki ítélték a Károly-díjat, az egyik legfontosabb európai elismerést, 2003- ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át. 1990 MOZIJEGY Még a paróka is ugyanaz Ha valami, akkor leginkább az a néző első benyomása, miközben elkezdi nézni a Downton Abbey című filmet, hogy itt tényleg semmi nem változott: az asztalokat még mindig gondos precizitással terítik, a fű még mindig ugyanannyira zöld Yorkshire-ben, és az emberek ugyanolyan gyakran lesznek szerelmesek, mint négy éve, amikor véget ér a brit ITV hat évadon át fűtő sorozata. Hogy pedig most itt a mozifilm is, ugyanazzal a címmel, azt elsősorban a rajongóknak köszönhetjük, akik szerették volna, ha folytatódnak a 20. századi arisztokrata dinasztia körüli bonyodalmak. Ami azt illeti, megértem őket: a Downton Abbey nem volt rossz sorozat. Persze a cselekmény legtöbbször olyan volt, mint bármelyik délamerikai szappanoperáé (némi ármányjó sok szerelem, pár titok, és apró kellemetlenségek, amelyek megoldására gyakran egy évadot kellett várni), de itt ez mégiscsak olyan köntösbe volt csomagolva, hogy az ember mindent megbocsátott. Illik persze azt is megjegyezni, óta főleg esszéket publikált, ismertebb kötetei közé tartozik Az autonómia kísértése, az Antipolitika, az Ölni vagy nem ölni, a Várakozás, az Áramló leltár, A közép tágulása, Az író és a város, a Csodafigurák - Arcképek, pillanatfelvételek, az Inga és a Harangjáték. Az elmúlt hétvégén a legfontosabb európai napilapok mellett a The New York Times is méltatta munkásságát, megemlítve a rendszerváltás utáni politikusi tevékenységét, illetve azt, hogy berlini évei alatt leíkesen egyengette a kortárs magyar szerzők külföldi karrieijét. A Süddeutsche Zeitung idéz Frank- Walter Steinmeier német államfő részvéttáviratából, amely szerint Konrád „nagy szolgálatot tett nekünk, németeknek azzal, hogy bátran kiállt hazája demokratizálódása mellett, és fellépett az európai megosztottság békés feloldásáért.” hogy a Downton Abbey különösen jó volt abban, hogy komolyabb témákat is behozzon az epizódokba, volt itt szó feminizmusról vagy éppen az első világháborúról. Arról viszont már nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy ilyen filmre volt szükség. Mert a Downton Fiatalabb pályatársai közül sokan a Facebookon búcsúztak tőle, személyes történetekkel. Elsőként Dragomán György írótól idézünk: „Sokat lehetett tanulni tőle, emberséget, bátorságot, higgadt, de szerteágazóan izgalmas gondolkodást, európaiságot, hazaszeretetet. A látogató a legfájdalmasabb magyar regény, amit a kiszolgáltatottságról írtak, Móricz Hét krajcárja mellé tettem a polcomon, időnkénti újraolvasása mindig gyomorba vág, és úgy visz vissza a Kádár-rendszer levegőtlen, szűk sötétségébe, mintha én magam is átéltem volna azokat az éveket. Amikor ezt egyszer megpróbáltam elmondani neki, félszeg mosollyal inkább másra terelte a szót. Tanultam a leckéből, későbbi ritka találkozásainkkor már nem kísérleteztem azzal, hogy elmondjam neki, mennyire aktuálisnak látom ismét a Cinkost, milyen mélyen Abbey-ről süt, hogy valóban csak a rajongóknak készült, az alkotók megelégedtek azzal, hogy fogták a sorozat elemeit, és bepakolták egy mozifilm keretei közé. Nem vitás, egy ideig jó elveszni az ismerős miliőben, nézni, hogy ugyanolyanok a ruhák, és alighanem ugyanazok a megrázott az Elutazás és a hazatérés, mennyire lenyűgöz az, ahogy az esszéiben egyfajta komótos kitartással gondolkozik a papíron.” Krusovszky Dénes költő, író a következőket osztotta meg: „Középiskolás koromban egy magyartanítástól eltiltott magyartanárhoz jártam irodalom különórákra. Felvételi előkészítőnek hívtuk ezt a dolgot, de inkább csak beszélgetések voltak ezek, számomra nagyon fontos beszélgetések. Első alkalommal három könyvet hozott, hogy olvassam el két héten belül őket. Az egyik A látogató volt, ami annyira készületlenül ért, hogy valósággal belezuhantam a könyvbe. Szinte minden megváltozott bennem a hatására, amit addig az irodalomról gondoltam.” A Mágvető kiadó szerkesztője, Szegő János ezt írta a hvg.hu portálon: „Ahogyan 2016-ban szimbolikusnak tűnt, hogy a Kertész Imre temetésén beszédet mondó Esterházy Péter és a ravatalnál zongorázó Kocsis Zoltán is ugyanabban az évben távozott, úgy van valami rémisztőén jelképes az idei nyárban is. Míg Horváth Ádám, Ungvári Tamás, Heller Ágnes és Konrád György halálát az kapcsolja össze, hogy életkoruk és származásuk (sic!) révén ugyanazokat a dolgokat élték át, addig Rajk László szerdai és Konrád György pénteki halálával mintha még nyilvánvalóbb lenne, hogy az a demokratikus építmény, ami egykor volt, mostanra teljesen víz alá került. Hiába vigyázunk a cölöpökre. Közben nagyon kellenek a gerendák.” A látogató tavaly ismét megjelent a Magvető zsebkönyvtár sorozat részeként. Az Élet és Irodalom honlapján most szabadon hozzáférhetővé tette archívumából Konrád utolsó, a lap számára írt esszéjét, amely tavaly februárban jelent meg Cívis europaeus sum címmel. (MTI, juk) fodrászok is, mert a hajköltemények sem változtak semmit. Szóval nem rossz dolog nosztalgiázni, ám rövid idő után azért felmerül az emberben a kérdés, hogy akart-e bármit is mondani Michael Engler azon túl, hogy Downton Abbey személyzete nem szíveli, ha szeretnek nekik dirigálni (a történet ugyanis nagyjából annyi, hogy a királyi pár látogatóba érkezik hőseinkhez, ám V. Györgyök hoznák magukkal a saját cselédséget is). Persze ennél többről van szó, de a lényeg mégiscsak az, hogy amit nézünk, leginkább olyan, mintha a Downton Abbey karácsonyi különkiadása volna. Ami sok szempontból egyáltalán nem gond, a csodálatos Maggie Smith-t például még mindig jó látni és hallgatni, azonban talán mindenki jobban járt volna, ha inkább készül még egy évad a sorozatból. Akkor talán nem éreznénk, hogy át vagyunk verve, és tévéfilmet adnak el nekünk mozifilm címszó alatt. Gera Márton Downton Abbey. Angol dráma, 122 perc, 2019. Rendezte: Michael Engler. Szereplők: Maggie Smith, Michelle Dockery, Matthew Goode, Allen Leech Maggie Smith-nek (bal oldalon) még mindig lehet örülni (Képarchívum)
