Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-07 / 208. szám
www.ujszo.com | 2019. szeptember7. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Fico és Minő menetel Mazureket jogerősen elítélték, de politikai pályafutásának ezzel koránt sincs vége - elvégre Szlovákiában vagyunk M ilan Mazurek, azaz Minő, Kotleba elítélt parlamenti képviselője szeretné magát hősként beállítani, akit a nézetei miatt megfosztottak képviselői mandátumától. Persze szó sincs arról, hogy hős lenne, ellenkezőleg. Inkább gyávának nevezhető a 2015.júniusi óbégatásuk Pozsonyban, amikor az idegenek, migránsok és minden ellen tüntettek, ami nem szlovák. Szervezetten vonultak fel-alá a fővárosban, erőszakoskodtak, hogy aztán a végén megverjenek egy mit sem sejtő biciklistát, aki egy nemzetközi kerékpárversenyen vett részt, és az útjukba akadt. Ez elég is volt Mazureknek ahhoz, hogy felkerüljön Kotleba listájára és bejusson a parlamentbe. Szomorú volt látni, ahogy ezután az egyik legnagyobb népi kézműves vásáron, Késmárkon kezet ráznak vele az emberek. Népszerűsége csúcsán a képviselő úr a Frontinus rádió élő adásában könnyített magán, és előadta, mi nyomja a lelkét. A rádiót megbírságolták, jöttek a bírósági tárgyalások, most pedig jogerősen pénzbírságra ítélték Mazureket rasszista és szélsőséges kijelentések miatt, azáltal viszont automatikusan elveszítette képviselői mandátumát is. Persze politikai pályafutásának ezzel nincs vége - hiszen Szlovákiában élünk. Itt jöttek-mentek a rendszerek, aki tegnap még hatalmon volt, másnap börtönben találta magát, és fordítva. Mazurek is rögtön belekezdett a mártírgyártásba, felszólította a nemzetet, hogy jegyezze meg jól az őt elítélő bíró nevét, az ügyészét, a bírósági szakértőét, mert egyszer máj d ők találj ák magukat a vádlottak padján. Ha majd minden megfordul itt. Ha majd Kotleba kerül hatalomra. Ez az a beteges elv, hogy nem számít semmi, se törvény, se erkölcs, csak a hatalmon lévők akarata, persze hogy mindjárt Fico is csatlakozott hozzá. A volt kormányfő és a legerősebb párt elnöke szerint Mazurek csak azt mondta, amit a nemzet többsége gondol. És mivel megbüntették, hőst csináltak belőle. Fico talán már a csendes, vagy akár ajiyílt együttműködést készíti elő a Smer és az ESNS között, ha szüksége lesz rá a 2020-as választás után. Ez a mostani kijelentése minden korábbinál veszélyesebb, és februárig minden gátlását levetkőzi. Szlovákiának olyan hősei is vannak, mint például a közgazdász Imrich Karvas, akit elvitt a Gestapo, aztán a biztonság kedvéért kétszer elítélték a kommunisták is. Aztán vannak olyan reálpolitikusai is, akiknek az erkölcs, az elvek, az emberi értékek nem mondanak semmit. És mindegy, hogy Minónak vagy Ficónak hívják őket. Ezek a politikusok már harminc éve egy ritmusra járnak. A szerző a TASR hírügynökség munkatársa AMIKOR MEGKÉRDIK, HOGYAN FOGSZ SZAVAZATOT VÁSÁROLNI A ROMATELEPEN (Cartoon izer) Mexikóban a drogkartell nem engedi tankolni a rendőröket, és figyeli őket A Mexikó északi részén levő Tamaulipas államban a benzinkutak nem hajlandók kiszolgálni a rendőrség és a hadsereg járműveit. Ugyanis az USA-val szomszádos tagállamot a maffia uralja. A problémát leginkább Nuevo Laredo városban tapasztalták, amely szemben helyezkedik el az amerikai Texasban lévő Laredóval. Nuevo Laredót régóta a Zetas kábítószerkartell uralja, és a bűnszervezetnek létrejött ott egy szakadár csoportja: az Északkeleti Kartell. A mexikói főügyészi hivatal bejelentette: nyomozást indított amiatt, hogy a benzinkutak megtagadják a szolgáltatást. A sajtó arról kérdezte Andrés Manuel López Obrador mexikói elnököt: igaz-e, hogy a Zetas megfenyegette a benzinkutakat, ne szolgálják ki a rendőrséget és a hadsereget. Ő azt mondta: foglalkoznak az üggyel, de a kutakat nem büntetik. Az ügyészség eljárása azonban valószínűleg elsősorban a benzinkutak tulajdonosai ellen irányul. A tamaulipasi drogkartellek anynyira vakmerőek az utóbbi időben, hogy akár közvetlenül is megtámadják a laktanyákat, katonai járőröket. Tagjaik gyakran hamis katonai egyenruhában járnak, páncélozott teherautókból álló nagy konvojokban közlekednek, gyakran utakat is lezárnak a forgalom elől. Az állam egyes részen a kábítószer-kereskedők saját térfigyelő rendszert építettek ki, a villanyoszlopokra szerelik a kamerákat, hogy figyelni tudják a rendőrség és a hadsereg mozgását. (MTI) Gyerek vagy bolygó SZOMBATHY PÁL illiberalizmus, avagy a keresztény szabadság eszméjének hívei Budapesten vezető politikusok részvételével demográfiai csúcstalálkozót tartottak. A téma fókuszba helyezése az új jobboldal válasza is a klímaváltozás alapvetően zöld-baloldali, liberális szempontokból uralt megközelítésére. „Esztelen zöld gondolat, hogy a bolygó jobban jár, ha kevesebb gyerek születik. A teremtés rendje alapján az ökoszisztémának az ember nem ellenfele, hanem része. ” (Orbán Viktor miniszterelnök a Budapesti Demográfiai Csúcson) A magyar kormányfő, mint a nemzetközi radikális (nevezzük így: új) jobboldal egyik frontembere szokás szerint vállalta a konfliktust kijelentéseivel. Örbán azt üzeni merész megfogalmazásaival, hogy - Mark Twaint idézve - a szent tehenekből lesz a legjobb hamburger. A magyar vezető nekimegy uralkodó nézeteknek, hogy kiküzdje Európában a konzervatív-keresztény megközelítés érvényességét is az úgynevezett haladókkal, a progresszív szemlélettel szemben. Szándéka nem hiábavaló, nem meghaladott, bármily divatos a progresszió részéről minden régi érték, hagyományos státus, életstílus kigúnyolása, érvénytelenítése egyszerűen úgy érvelve, hogy minden változik, és a lényeg a „fejlődés”. Csakhogy az ember természetéhez (egyelőre?) ősi módon hozzátartoznak bizonyos érzések, ösztönök, így például az utód nevelésének vágya, a kiteljesedés a gyerekekben, a családi kötelék vállalása. így igen sokan életidegennek tartják az új hullám merészségét, mely szerint a nyugati jólét gyerekvállalása tönkreteszi a bolygót. (Miközben a demográfiai trendek már jelzik a Föld népességszámának majdani csúcsát és a csökkenést.) „A demográfiai változás sajnos nem annyirafontos téma mostanában, mint a klímaváltozás. De a V4-es tagállamok meg tudják mutatni, hogy jó ebben a térségben élni. ” (Andrej Babis cseh kormányfő demográfiai előadása) Akik viszolyognak e tételtől, azok a klímaváltozás elleni védekezést nem óvszerrel kezdenék, hanem a fogyasztó társadalom önzésének közösségi kontrolljával: vagyis nem gyerek vagy bolygó, inkább fogyasztás vagy lassítás a hamleti kérdésük. A cseh miniszterelnök e tekintetben ideológiai szövetségese Orbán Viktornak. Ez a politika bevándorlás nélkül próbálna javítani demográfiai mutatókat, a közép-európai lakosság korfáját, a változékony sokszínűség liberális szépségével szemben a kultúrák, nemzetek megmaradásának vonzerejét hirdetve. „A családtámogatási rendszer eredményességében akkor érhető el a fordulópont, ha a gyermeket vállalók garantáltan jobb életszínvonalon élnek, mintha nem vállaltak volna gyermeket. ” (Orbán Viktor a népesedési konferencián) Nem könnyű ügy ez, hiszen a progresszió eleve vitaelőnyben van, mert mindig az újdonság varázsát, a haladás megkérdőjelezhetetlen győzelmét hirdeti, s ezzel az érveléssel szemben nehéz múltat és ragaszkodást vonzóan védelmezni. Pedig, lám, a bolygót sem a fogyasztás csökkentésével, csak a fogyasztás átalakításával óhajtják megmenteni. A vitákban, ahogy a sportban, a kezdeményező a nyerő. ,fiz illiberalizmus eszménye a szabadság hiányát jelenti, ugyanis új határokat épít fel. ” (Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke csütörtöki meghallgatásán) Az európai progresszív baloldal vezetőjének szavai mutatják a harcmodor lényegét, a szavak és meghatározások csatájában a fogalmazás erejét: ósdiság, határok, korlátok, a világ természetes fejlődésével való reménytelen, diktatórikus szembenállás az új jobboldal kijelölt pozíciója, míg onnan nézve meg az emberi természet megerőszakolása, utópikus ideológiák erőltetése a baloldal alkalmatlansága. „ Ugyanaz a keleti-európaiak története és kultúrája, mint a nyugateurópaiaké, de nincs bűntudatuk, és nem érzik magukat felelősnek a világ minden bajáért. ” (Chantal Delsolfranciafilozófus) Eltérő társadalmi és történelmi tapasztalatok csapnak össze modem korunk elkeseredett nagy vitáiban, melyekből a hisztérikus drámaiságra való hajlam gyakran kiöli a józan észt, a türelmet és a tiszteletet - az Idővel, a Gyerekekkel és a Bolygóval szemben. FIGYELŐ Manitu, Fikusz és a Pipás Gyuszi fia nem indulhat Magyarországon az előző önkormányzati választáson a jelölteket a ragadványnevükkel együtt is nyilvántartásba vehették a választási bizottságok, hogy az azonos vezetéknevű indulókat meg tudják különböztetni a szavazók, így aztán a településeken több esetben előfordult, hogy például Kovács Béla Zorró indult a választáson, de olyan ragadványnevek is felbukkantak a listán, mint a Pipás Gyuszi fia, aMarcsa fia, továbbá Fikusz, Manitu, a Drótos vagy Kopasz Ödön. Az idei októberi voksoláson erre már nincs lehetőség. Ha két vagy több jelölt neve is megegyezik, a nevük után zárójelben fel kell tüntetni a születési évüket. Ha a születési év is azonos, akkor fel kell tüntetni a foglalkozásukat is. Ajelöltek nem abc-sorrendben szerepelnek a szavazólapon, a választási bizottságok sorsolják ki sorrendet. (MTI)