Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-07 / 208. szám
8 I KULTÚRA 2019. szeptember 7. | www.ujszo.com Kilátás a mából Sally Rooney regénye a helyes arányérzékekkel történő bemutatás, a visszafogott analízis miatt igazán érdekes NAVARRAI MÉSZÁROS MÁRTON A regény cselekményében egzakt módon tudatott, közelmúltbeli évben járunk, két, főiskolai felvételi előtt éllé kamaszt látunk. Marianne különc, akivel senki sem barátkozik, ezért ködös alakja pletykákra szolgáltat alapot. Nem túlságosan szép, de nem is csúnya. Connell elvont és intelligens, kultúrszomjáról barátai mit sem tudnak. A huszonnyolc éves ír nemzetiségű szerző, Sally Rooney regényében a két fiatal eleinte fokozatosan közelít egymáshoz. Aztán eltávolodik, de csak azért, hogy idővel újra egymásra találjon. Az angol nyelvű kulturális sajtó legújabb irodalmi sztárját Sally Rooney-nak hívják. Ahhoz, hogy a hangzatos címet kiérdemelje, pusztán két regényt kellett írnia: a 2017- ben megjelent Beszélgetések barátokkal címűt, illetve a 2018-ban kiadott Normális embereket. A feltűnő sikert mutatja, hogy az utóbbi kötetet a Waterstones brit könyvesbolthálózat az év könyvének választotta, külföldi könyv kategóriában elnyerte a Brit Nemzeti Könyvdíjat, a The Times irodalmi rovata az év regényének választotta, a szerző pedig ezzel a munkával a nem elsőkönyves próza kategóriában elnyerte a Costa-díjat. Ha mindez nem lenne elég, elmondjuk: felterjesztették a legrangosabb brit irodalmi kitüntetésre, a Man Booker-díjra is, és a szakmai sikerek mellett vagy éppen azok miatt futótűzként vált bestsellerré. A recenziónkban azonban nem csak az itt felsorakoztatott kitüntetések miatt foglalkozunk éppen ezzel a regénnyel, hanem azért is, mert a 21. Század Kiadó a Normális emberekkel indította el Rooney - ez idáig kisterjedelműnek számító - életművének magyarországi kiadást. (Az eredeti megjelenés szerinti első kötetet magyar nyelvre ültetve csak az ősz folyamán adja ki a kiadó.) Dunaszerdahely. Szeptember második vasárnapja a Magyar Dal Napja, bár egyre kevesebb íielyszínen szerveznek zenés programokat. Nálunk egyedül Dunaszerdahelyen tart még a lelkesedés. A kezdeményezés 2008-ban Presser Gábor ötlete nyomán indult, aki az angolszász zenei dömpingben szerette volna ráirányítani a figyelmet a magyar dalkincs értékeire és a helyi tehetségekre. A Szigeten rendezett első, hétórás szuperkoncert sikerét követően egyre több magyarországi és határon túli település csatlakozott ingyenes koncertekkel, ez a felívelő szakasz hat-hét évig tartott. Mivel a Magyar Dal Napjának 2015 óta nincs központi koordinátora, a településeknek önerőből kell finanszírozniuk a zenés rendezvényeket, hamar megcsappant az érdeklődés. Idén már csak Budapesten és Siófokon lesznek nagyobb koncertek, de egyik sem ingyenes. Azzal a hátszéllel, hogy tudjuk, sztárszerzővel van dolgunk, talán nem könnyű irodalmi művet olvasni. Megvalljuk, azt vártuk, hogy a könyv a megszokottból történő kilépést ajánl, valami olyan újszerűt és izgalmasat, amiről még csak nem is álmodozhat az olvasó. Elvárásainkat viszont csak részben igazolta a könyv. Rooney regénye elemi szinten egy párkapcsolat ffagmentált históriája, amelyben a „színes-szagos” mikrotörténetek rendkívüli módon állnak helyt. Fókuszban két fiatal áll, ebből logikusan következik, hogy A dunaszerdahelyi szervezők viszont nem szednek belépőt a vasárnapi programra, amely a Csapiár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren lesz. A gyerekeket Korpás Éva és zenekara szórakoztatja 15 órától, ezután a Lagúna Dance Crew Lehnice tánccsoport lép színpadra, 16.30-tól kétórás koncertet adnak Csallóköz kincsei, azaz a Black & White zenekar által „összegyűjtött”, sokféle műfajt képviselő előadók. A GolDDies 18.30-tól örökzöld slágerekkel kényezteti a közönséget, a nap zárásaként pedig a régió legnagyobb rocksztáija, Kovács Koppány lép színpadra, Bertók Istvánnal és Bertók Tóth Katalinnal közösen. A Magyar Dal Napját ebben a formájában másodszor szervezi meg Dunaszerdahelyen a Musicorum Polgári Társulás, melynek célja a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek közösségi életének támogatása és fejlesztése. (juk) kettejük portréja túlzás nélkül igazi műalkotás - olyan, mint Paul Henry halványzöld impresszionista tájképe vagy Francis Bacon pokoli emberalkotása. A cselekmény Carrickleában indul, a szerző hitelesen mutatja be azt az ingerszegény környezetet, amelyben kevesen örülnek annak, ha valaki eltér az átlagtól, ha valakiben ott pislákol a művészi hajlam. (Magának a szerzőnek lehet tapasztalata a kisvárosi létformáról: a Mayo megyei Castlebarban született és nőtt fel, szülőhelyének lakossága a külvárosokkal együtt tizenkétezer fő.) Levitáció címmel nyílik kiállítás a DUNART.COM Somorjai Nemzetközi Művósztelep kilenc évada során született legjobb művekből szeptember 10-én, kedden 17 órakora Pozsonyi Magyar Intézetben. Pozsony. Eddig 16 országból közel 100 képzőművész látogatott el a : somorjai művésztelepre, ahol műfaji megkötés nélkül alkottak egy adott témára, illetve megismerhették egy- : más munkamódszerét, gondolkodásmódját, szellemi közösséget teremtve. Az október 3-ig látható kiállítás : megnyitóján köszöntőt mond Mayer ; Éva Munkácsy-díjas képzőművész : és Rónai-Balázs Zoltán költő. Az : Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány írói és költői rövid írá- ; sokkal reagáltak a művésztelepen j született művekre, ezek is olvashatók lesznek a helyszínen. További közreműködők: Méry Rebeka népdalénekes, Urbán Péter író, Takács Tamás irodalmár. (k) : Nálunk is pislákol még a Magyar Dal Napja Olyasmi világ ez, mint az amerikai Sara Colangelo A tanítónő című független filmjében az, amelyikben a hatéves Jimmy Roynak élnie adatott. Ugyanis itt, Írország északnyugati csücskében, a Sligo megyei kisvárosban az egyik főszereplő, a tizenhat éves Marianne azáltal, hogy nem tagozódik be a fősodorba, automatikusan megkapja a frigid és őrült címkéket. Főszereplő pátja, a vele azonos korú Connell két kapura játszik - a sportmetafora elnézhető, hiszen a fiú az iskolai rögbiklub sztáija-, mert egyrészt szépirodalmat olvas, udvarias, tiszteletteljes és halk szavú, másrészt a sportban kitombolhatja magát, miközben szabadidejében olyanokkal lóg, akiknek az értelmi képességei jócskán az övéi alatt helyezkednek el. Az érzékletes karakterrajzok megmutatják azt is, miként tekintenek önmagukra a szereplők: a lány tudja, hogy különleges, ugyanakkor a srác nem tudja, hiheti-e ugyanezt önmagáról. Tegyük hozzá, Connell munkásosztálybeli, Marriane viszont felső középosztálybeli, erre utal az is, hogy a fiú édesanyja, Lorainne - aki tizenhét évesen hozta világra a fiát — Marianne tágas házában takarít. És, ahogy az a valóságban sokszor lenni szokott: Connell diszfúnkcionális családja százszor különb Marianne érzéketlen anyjánál és idegbeteg, erőszakoskodó öccsénél, akik nem szeretik az iskolai szünetekben Proust-regényt olvasó lányt, akinek értelemszerűen a barátját sem tartják érdemesnek arra, hogy a lány időt töltsön vele. Idővel, egy új környezetben a társadalmi különbségek elmosódnak: mindketten Dublin egyik legjobb oktatási intézményében, a Trinity College-ban kezdik felsőfokú tanulmányaikat. A történetről nagy vonalakban ennyi elég, hiszen a Normális emberek cselekménye nem tartalmaz erősen aláhúzott attrakciós elemeket, nem a meghökkentésre bazíroz. A cselekmény mellett figyelmet érdemel Rooney írásművészete is. Személytelen elbeszélőmódja rövid és tömör formával párosul - rövid mondataira az olvasó felkapja a fejét, de egy idő után ez a fene nagy koncentráltság már bosszússá teheti. A szereplők nyelvezete autentikus, talán ezért olyan fura azzal szembesülni, hogy eleinte véletlenül sem mondanák egymásnak, hogy szeretik egymást, csupán bírják a másikat. Néhány invenciózusnak szánt verbális közlés nem lendíti előre a regényt - ilyen a „de kirittyentél!”, a „lógázta a lábát”, és még találni egyegy példát. Ha valami igazán gyorsan olvashatóvá teszi a Normális emberek fejezeteit, az egyrészt a filmszerű vágásokkal operáló, öt évet részletesen bemutató tagolás, valamint a gondolatjelek nélkül megírt lendületes, tüpontos dialógustenger. Sally Rooney regénye a helyes arányérzékekkel történő bemutatás, a visszafogott analízis miatt igazán érdemesük. A fiatal szereplők tulajdonképpeni sehova nem tartása kortünet, akárcsak a viharos párkapcsolatuk öndefiniálása. A pszichológiai alapossággal körbejárt kapcsolat díszlete is nagyon mai: Marianne az egyetemen ugyanazt a ruhát hordja, mint a társai, ugyanazt a típusú Mac- Bookot szorítja a hóna alá, mint a többiek, kipróbálja a drogokat, a kalandozásnak és az önfelfedezésnek több formáját. Abban sem lehetünk biztosak, hogy tetteit mi motiválja - egy bizonyos ponton azt hihetjük, akarva-akaratlanul az Y-generáció követelményeinek próbál megfelelni. Viszont a hazugságok, amelyekkel ez a két szereplő egymást tépázza, talán örök idők óta jelen vannak az emberi társadalomban. Ha néhanéha úgy tűnik, túlságosan melodramatikus irányt vesz a történet, Rooney pedig csak blöfföl, és női csacsogás módjára ontja magából a szót, a szereplők boldogtalansága miatt mindig visszatalálhatunk a regény valódi értékéhez. Sally Rooney: Normális emberek. Fordította Dudik Annamária Éva. Budapest, 21. Század Kiadó, 2019,301 oldal. Sok művész, egy közös téma Mayer Éva: Védelem I. (Képarchívum)
